Pályázat az Acta Juridica Hungarica folyóirat főszerkesztői tisztségére a 2015-2018-as évekre

Pályázati felhívás letöltése

 

Pályázat

az Acta Juridica Hungarica folyóirat főszerkesztői tisztségére

a 2015-2018-as évekre

Az Acta Juridica Hungarica jelentős hagyományokkal rendelkező, évente négyszer megjelenő angol nyelvű folyóirat, amely online is megjelenik.

A főszerkesztő felelős a lap tudományos színvonalának biztosításáért, presztízsének, idézettségének folyamatos javításáért az alábbi szakmai követelmények szerint:

  • jogtudományi profil,
  • double-blind peer-review rendszer működtetése a szerkesztésben.

A főszerkesztő feladata a folyóirat folyamatos működtetése (a cikkellátottság biztosítása, szerzőkkel való kapcsolattartás, kéziratok elbírálásának irányítása, a lapszámok határidőre történő elkészítése, stb.). A főszerkesztő felelős a szerkesztőség összeállításáért.

A főszerkesztő munkáját szakmai tisztségként társadalmi munkában látja el, szerény tiszteletdíjjal. A főszerkesztőt a TK főigazgatója javaslata alapján az MTA elnöke nevezi ki legfeljebb négy évre. A főszerkesztővel a folyóirat kiadását végző Akadémiai Kiadó köt szerződést.

A főszerkesztő 2014 második felétől kezdi meg az előkészítő munkát és a szerkesztőség munkájának a megszervezését együttműködve a folyóirat jelenlegi, leköszönő főszerkesztőjével a zökkenőmentes átmenet, átadás-átvétel lebonyolításában. 

Főszerkesztői kinevezés feltétele:

  • jogtudományi területen szerzett legalább PhD-szintű tudományos fokozat
  • elismert jogtudományi publikációs tevékenység
  • angol nyelvtudás
  • MTA köztestületi tagság (ennek hiányában a tagság elnyerésére irányuló eljárás kezdeményezésének igazolása)

A pályázatnak tartalmaznia kell:

  • szakmai önéletrajz
  • végzettséget igazoló okirat másolata
  • nyelvtudást igazoló okirat másolata
  • erkölcsi bizonyítvány
  • a folyóirat szakmai profiljára, az elvárt szakmai színvonal biztosítására irányuló koncepció (legfeljebb 4-5 oldalas terjedelemben), mely javaslatot tartalmaz a két társszerkesztőre és a szerkesztőbizottsági tagokra
  • a bírálati eljárásban referensnek felkérni tervezett kutatók névsora (tanácsadó testület)

Pályázat benyújtása és elbírálása

Pályázati határidő: 2014. február 28.

A pályázatot az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont főigazgatójának kell benyújtani a következő címre: MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont főigazgatója, 1250 Budapest, Pf. 20. A pályázatot elektronikusan is be kell nyújtani a titkarsag@tk.mta.hu email címre.

A főszerkesztő személyére a pályázatok elbírálását és az esetleges személyes interjút követően a Társadalomtudományi Kutatóközpont főigazgatója tesz javaslatot. A főszerkesztőt az MTA elnöke nevezi ki.

A pályázatok elbírálásának határideje: 2014. május 31.

Amennyiben a pályázattal kapcsolatban kérdésük van, kérjük, forduljanak az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Főigazgatói Titkárságához a titkarsag@tk.mta.hu e-mail címen.