jtiblog

A Jogtudományi Intézet blogoldala

Közjegyzők-bíróságok-fogyasztóvédelem: Az Európai Bíróság ERSTE Bank ügyben hozott ítélete

2015. október 26. 11:41
Papp Mónika
MTA TK Lendület-HPOPs Kutatócsoport

2015. október 1-én tette közzé a Bíróság a C-32/14-es előzetes döntéshoztali eljárásban hozott ítéletét. E döntésben azt a kérdést válaszolta meg, hogy közjegyzői közokiratba foglalt fogyasztói szerződésekben a közjegyző köteles-e az uniós jog alapján a végrehajtási záradékkal történő ellátás szakaszában is vizsgálni a szerződés tisztességtelen kikötéseit.

A Fővárosi Törvényszék kérdése az Európai Bíróság olvastában így szólt: „úgy kell‑e értelmezni a 93/13/EEC irányelvet a tisztességtelen fogyasztói szerződésekről, hogy azzal ellentétes az alapügyben szereplőhöz hasonló olyan nemzeti szabályozás, amely azon közjegyző számára, aki az alaki követelmények tiszteletben tartásával egy eladó vagy szolgáltató és egy fogyasztó között létrejött szerződésre vonatkozó közokiratot állított ki, lehetővé teszi, hogy az említett közokiratot végrehajtási záradékkal lássa el, vagy megtagadja annak törlését, holott egyik szakaszban sem került sor az említett szerződés kikötései tisztességtelen jellegének vizsgálatára?”

A közel egy évvel ezelőtt írt, Monika Kušinová-ítéletről szóló bejegyzésemben már előrevetítettem az ügy megoldását.

A Bíróság idén októberben megadott válasza a feltett kérdésre nemleges volt, tehát a magyar jogi megoldást az irányelvvel „összhangban állónak” találta.

A fent említett irányelv a Bíróság értelmezésében [lásd Océano Grupo Editorial és Salvat Editores ítélet (C‑240/98–C‑244/98)] a fogyasztói szerződések tisztességtelenségének hivatalbóli vizsgálatát írja elő a nemzeti bíróságok számára, és ez igen komolyan korlátozza a tagállamok eljárásjogi autonómiáját. Az ERSTE Bank ügy „tétje” tehát elméleti szinten az volt, hogy a tagállamoknak megmarad-e az eljárásjogi autonómiájuk olyan szabályozás hatályban tartására, amely szerint a közokiratok végrehajtási záradékkal történő ellátása során a közjegyzőnek nem kell vizsgálnia a fogyasztói szerződés tisztességtelen jellegét.

Az észrevételt tevő Bizottság amellett érvelt, hogy a hivatalból történő vizsgálat kötelezettségét a közjegyzőkre is alkalmazni kell és a magyar szabályozás a Banif Plus Bank Zrt ügyben [C-472/11.] hozott ítélet alapján nem összeegyeztethető az uniós joggal. Ezzel szemben a magyar állam sikerrel védekezett azzal érvelve, hogy a közjegyzői nemperes eljárás peres eljárássá alakítható, amelyben a bírót már terheli az uniós jog alapján fennálló kötelezettsége a tisztességtelen kikötések vizsgálatára.

A Bíróság ítéletében nem a határozat rendelkező része, hanem inkább az indokolás érdekes. A Bíróság a Főtanácsnok indítványával egyezően az irányelv szöveghű interpretációja alapján arra jutott, hogy az irányelv és a ráépülő  ítélkezési gyakorlat a bírósági funkciók gyakorlásának sajátos keretébe illeszkedik, és tekintettel a bírósági és a közjegyzői funkciók közötti alapvető különbségekre a közjegyzőkre nem vonatkozhat a hivatalból történő vizsgálati kötelezettség egy szerződés végrehajtási záradékkal történő ellátása során.  Más szavakkal, az eljárási autonómia elve érvényesül, az uniós jog hatékony érvényesítésének kötelezettsége nem feszíthető túl úgy, hogy hagyományos, nemzeti jogintézmények szerepét Luxembourgból megváltoztatjuk. (Lásd ezzel szemben a Bizottság kötelezettségszegési eljárásait a közjegyzők állampolgársági feltételével kapcsolatban: C-47/08, C-50-54/08, C-61/08. sz. ügyben hozott ítéletek és a Magyarországgal szemben folyamatban lévő eljárás: C-392/15)

A Bíróság a tényleges érvényesülés elvének teljesülésénél két aspektust emelt ki, a közjegyzők közokiratkészítés során érvényesülő kötelezettségét (kioktatási kötelezettség, jogszerűség vizsgálata, tanácsaival biztosítja az egyenlő bánásmódot) és azt, hogy a szerződés érvénytelenítésére indítható peres eljárás, a Pp. alapján pedig a végrehajtás megszüntetésére vagy korlátozására irányuló pert indíthat az adós, amelyben a végrehajtás felfüggesztése is kérhető.

Az érvelés azzal zárul, hogy noha a 93/13/EEC irányelv az eladó és a fogyasztó részvételével zajló jogvitákban előírja az e jogvitákban eljáró nemzeti bíróság pozitív, a szerződő feleken kívüli beavatkozását, a tényleges érvényesülés elvének tiszteletben tartása nem kompenzálhatja teljes mértékben az érintett fogyasztó tétlenségét.

A Fővárosi Törvényszék előzetes döntés iránti kérelmének szükségességét néhányan megkérdőjelezték, borítékolva annak végkimenetelét. Úgy gondolom azonban, hogy a Fővárosi Törvényszék jól döntött, amikor kétségét előzetes döntés iránti kérelembe foglalta. Nemcsak a fogyasztói szerződések tisztességtelenségének Magyarországon található átpolitizáltsága miatt, hanem azért is, mert a bírói tanácsban felmerülő kétely esetén a helyes magatartás az én álláspontom szerint az értelmezés kérése. A tisztességtelen fogyasztói szerződésekre vonatkozó uniós jogértelmezés (a pénzügyi és gazdasági válságra is tekintettel) rohamos fejlődésnek indult, és nem mindig előreláthatóak az uniós jogértelmező fórumreakciói sem erre a változásra. A jogirodalom is úgy kezeli ezt az irányelvet, mint amely felébredt csipkerózsika álmából. [Hans-W. Micklitz- Norbert Reich: The Court and Sleeping Beauty: The Revival of the Unfair Terms Directive (UCTD), 2014 (51) Common Market Law Review Issue 3, pp.771-808.]

A luxemburgi jogértelmezés ráadásul helyenként nem teljesen konzekvens, az eltérő bírói tanácsok eltérő szemlélete is érvényesülhet. [Lásd Somssich Réka előadását az ELTE ÁJK-n, aki a szerződés elsődleges tárgyának meghatározásával kapcsolatos luxemburgi bizonytalanságra hívta fel a figyelmet.] Jelen ügyben is markánsan megjelent a Bizottságnak a hivatalból való vizsgálat kötelezettségét kiterjeszteni indítványozó szándéka.

A magyar bíróságoknak tehát érdemes előzetes döntést kérni ilyen helyzetekben, természetesen a tényállás felderítése és a kérdés helyes megfogalmazása mellett. A tudomány elméleti képviselői pedig örülnek, ha nemzetközi konferenciák kávészüneteiben Magyarországot olyan országnak tekintik a külföldi kollégák, ahonnan az uniós bírósági jogfejlesztést lehetővé tevő jól feltett kérdések érkeznek.

__________________________________________________________________

Forrás: MTA TK Lendület-HPOPs Kutatócsoport blogoldala

Az írás a szerző véleményét tartalmazza és semmiképp nem értelmezhető az MTA TK hivatalos állásfoglalásaként.

Címkefelhő

alapjogok európai bíróság európai bizottság tagállami mozgástér ttip diszkrimináció európai központi bank fogyasztóvédelem tisztességtelen szerződési feltétel jogállamiság belső piac alkotmánybíróság európai parlament előzetes döntéshozatali eljárás gazdasági és monetáris unió demokrácia kúria állami támogatás jogegységi határozat versenyjog uniós értékek eu alapjogi charta szociális jog irányelvek átültetése euró kásler-ítélet eusz 7. cikke arányosság elve választás nemzeti érdek oroszország közös kereskedelempolitika european convention of human rights brexit fizetésképtelenségi rendelet nemzeti bíróságok ultra vires aktus német alkotmánybíróság kötelezettségszegési eljárás európai parlamenti választások európai bizottság elnöke adatvédelem wto bankunió magyarország energiapolitika devizakölcsön fogyatékosok jogai btk alkotmányjog fővárosi közgyűlés közös kül- és biztonságpolitika strasbourgi bíróság szankció ukrán válság migráció szolidaritás egységes piac russia ukraine crisis compliance fundamental rights eu sanctions bevándorlás európai integráció környezetvédelem fenntartható fejlődés menekültkérdés ceta polgári kezdeményezés trump nafta tpp ecthr prison conditions surrogacy human trafficking human rights közigazgatás panpsychism personhood syngamy environment civil törvény irányelvek legitimáció kikényszerítés szociális deficit letelepedés szabadsága kiskereskedelmi különadó központi bankok európai rendszere hatáskör-átruházás elsőbbség elve adatmegőrzési irányelv közerkölcs európai unió alapjogi ügynoksége magyar helsinki bizottság vesztegetés hálapénz vallásszabadság első alkotmánykiegészítés obamacare születésszabályozás hobby lobby büntetőjog jogos védelem áldozatvédelem külkapcsolatok hatáskörmegosztás tényleges életfogytiglan új btk. szabadságvesztés lojális együttműködés végrehajtás gazdasági szankciók állampolgárság nemzetközi magánjog családi jog öröklési jog uniós polgárság alapjogi charta személyek szabad mozgása európai jog európai emberi jogi egyezmény uniós jog sérthetetlensége uniós jog autonómiája infrastruktúrához való hozzáférés versenyképesség adózás gmo-szabályozás gmo-mentesség european neighbourhood policy ukraine uk report európai szomszédságpolitika brit jelentés excessive deficit exclusionarism protectionism national courts consumer protection single market retaliation hungary european court of justice autonomy of eu legal order inviolability of eu legal order european values article 7 teu rule of law democracy reklámadó verseny szabadsága halálbüntetés schuman-nyilatkozat alapító atyák juncker bizottság energiahatékonysági irányelv energiaunió eurasian economic union dcfta european central bank german constitutional court omt görögország pénzügyi válság államcsőd likviditás menekült fal dublin iii 1951-es genfi egyezmény strasbourgi esetjog európai bíróság elnöke lenaerts hatékony jogvédelem franciaország németország értékközösség érdekközösség ügynökprobléma közbeszerzés környezetvédelmi politika áruk szabad áramlása egészségvédelem ártatlanság vélelme törökország történelmi konfliktusok uniós válságkezelés európai tanács válság szíria lengyel alkotmánybíróság jogállamiság normakontroll eljárási alkotmányosság beruházásvédelem szabályozáshoz való jog jog és irodalom erdély konferencia law in literature law as literature lengyel alkotmánybíróság lengyelország jogállamiság-védelmi mechanizmus eu klímapolitika kvótakereskedelem kiotói jegyzőkönyv adójog európai politikai pártok; pártfinanszírozás európai politikai közösség politikai pártok kohéziós politika régió székelyföld mulhaupt ingatlanadó-követelés nyilvános meghallgatás kommunikáció datafication internet platformtársadalom adókövetelés fizetésképtelenségi eljárás sokszínű európa kisebbségek sokféleség fizetésképtelenség; jogharmonizáció; csődjog; többségi demokrácia; olaszország népszavazás common commercial policy egyenlő bánásmód emberi méltóság ebh szülő nők helyzete peschka jogelmélet parlament véleménynyilvánítás szabadsága média országgyűlés sajtószabadság muršić european court of human rights dajkaterhesség egyesült királyság közigazgatási perrendtartás általános közigazgatási rendtartás egyesülési jog velencei bizottság civil felsőoktatás lex ceu közjogtudomány zaklatás szegregáció

Archívum