jtiblog

A Jogtudományi Intézet blogoldala

A(z) "fogyasztóvédelem" címkével jelölt bejegyzések:

Közjegyzők-bíróságok-fogyasztóvédelem: Az Európai Bíróság ERSTE Bank ügyben hozott ítélete

2015. október 26. 11:41

2015. október 1-én tette közzé a Bíróság a C-32/14-es előzetes döntéshoztali eljárásban hozott ítéletét. E döntésben azt a kérdést válaszolta meg, hogy közjegyzői közokiratba foglalt fogyasztói szerződésekben a közjegyző köteles-e az uniós jog alapján a végrehajtási záradékkal történő ellátás szakaszában is vizsgálni a szerződés tisztességtelen kikötéseit.

Fogyasztóvédelmi magánjog és a tagállamok eljárási autonómiája - A Bíróság C- 34/13. sz. Monika Kušionová-ügyben hozott ítélete

2014. október 21. 16:40

 

 

A 93/13/EGK irányelv a tisztességtelen szerződési feltételekről ugyan nem tartalmaz szabályokat a fogyasztói hitelszerződés biztosítékaként szolgáló ingatlanokra vonatkozó nemzeti végrehajtási eljárások vonatkozásában, azonban az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elve alapján az Európai Unió Bírósága (továbbiakban EuB) vizsgálhatja a fenti nemzeti eljárási szabályok uniós joggal való összeegyeztethetőségét.

Néhány megjegyzés a devizakölcsönökről és azok jogi kezeléséről

2014. július 03. 14:22

 

 

Megszületett a Kúria várva várt 2/2014. PJE Jogegységi határozata a devizakölcsönökről, és néhány napra rá már meg is jelent a parlament honlapján az első törvényjavaslat, amely a Kúria jogegységi határozatával kapcsolatos „egyes kérdéseket” rendez. A jogegységi határozatot és a törvényjavaslatot csak a korábban született 6/2013 PJE határozattal, a még 2012-ben keletkezett 2/2012 (XII. 10.) PK véleménnyel, a vonatkozó három hazai jogszabállyal [a régi Ptk.-val az 1996. évi CXII. törvénnyel, [a régi Hpt.-val] valamint a 275/2010. (XII. 15.) Korm. rendelettel], és a 93/13 EGK  Irányelvvel együtt lehet csak megérteni. 

A Kúria Kásler-ítélete – Egy európai jogász szemével

2014. június 03. 4:36

 

 

A Kúria 2014. június 3-án lezárta a felülvizsgálati eljárást a Kásler-ügyben. Az Európai Unió Bíróságának április 30-i előzetes döntéshozatali ítéletéről készült joggazdaságtani elemzésünket Szalai Ákos tollából itt olvashatja el.  A Kúria ítéletének ismertetéséhez jelenleg csak egy sajtóközlemény áll rendelkezésünkre és nem az ítélet teljes szövege. A sajtóközlemény alapján a Kúria az EuB uniós jogértelmezését a konkrét tényállás elbírálására a következőképpen alkalmazta. Az EuB ítéletében egyértelműen kizárta annak lehetőségét, hogy az árfolyamrés a szolgáltatás árának vagy díjazásának részét képezné, amelynek tisztességtelensége a 93/13 irányelv értelmében vizsgálható lenne. 

Az Európai Bíróság Kásler ítélete – Egy joggazdász szemével

2014. május 06. 3:03

 

 

A fogyasztóvédelem paternalista szabályozás. Olyan paternalista szabályozás, amelyben a fogalmak nem mindig pontosak – mivel elsődleges célja politikai. Nem a fogyasztók megvédése, hanem az, hogy a fogyasztók azt higgyék, hogy a politika meg akarja és meg is tudja őket védeni. Kemény szavak, de a joggazdaságtanban a fogyasztóvédelemmel foglalkozó írások jelentős része (példáulitt és itt) napjainkban erre a végeredményre jut. Ez a megoldatlan probléma szülte a Kásler-ügyet is. Az ügy tárgyát képező fogyasztóvédelmi szabályozás olyan paternalista módszer, amely a bíróságnak lehetőséget ad arra, hogy a felek által elfogadott szerződések egyes passzusait a fogyasztó kérésére kihúzza, átírja – vagyis a megkötött szerződéseket (legalábbis részben) megfossza kötőerejétől. 

Címkefelhő

alapjogok európai bíróság európai bizottság tagállami mozgástér ttip diszkrimináció európai központi bank fogyasztóvédelem tisztességtelen szerződési feltétel jogállamiság belső piac alkotmánybíróság európai parlament előzetes döntéshozatali eljárás gazdasági és monetáris unió demokrácia kúria állami támogatás jogegységi határozat versenyjog uniós értékek eu alapjogi charta szociális jog irányelvek átültetése euró kásler-ítélet eusz 7. cikke arányosság elve választás nemzeti érdek oroszország közös kereskedelempolitika european convention of human rights brexit fizetésképtelenségi rendelet nemzeti bíróságok ultra vires aktus német alkotmánybíróság kötelezettségszegési eljárás európai parlamenti választások európai bizottság elnöke adatvédelem wto bankunió magyarország energiapolitika devizakölcsön fogyatékosok jogai btk alkotmányjog fővárosi közgyűlés közös kül- és biztonságpolitika strasbourgi bíróság szankció ukrán válság migráció szolidaritás egységes piac russia ukraine crisis compliance fundamental rights eu sanctions bevándorlás európai integráció környezetvédelem fenntartható fejlődés menekültkérdés ceta polgári kezdeményezés trump nafta tpp ecthr prison conditions surrogacy human trafficking human rights közigazgatás panpsychism personhood syngamy environment civil törvény irányelvek legitimáció kikényszerítés szociális deficit letelepedés szabadsága kiskereskedelmi különadó központi bankok európai rendszere hatáskör-átruházás elsőbbség elve adatmegőrzési irányelv közerkölcs európai unió alapjogi ügynoksége magyar helsinki bizottság vesztegetés hálapénz vallásszabadság első alkotmánykiegészítés obamacare születésszabályozás hobby lobby büntetőjog jogos védelem áldozatvédelem külkapcsolatok hatáskörmegosztás tényleges életfogytiglan új btk. szabadságvesztés lojális együttműködés végrehajtás gazdasági szankciók állampolgárság nemzetközi magánjog családi jog öröklési jog uniós polgárság alapjogi charta személyek szabad mozgása európai jog európai emberi jogi egyezmény uniós jog sérthetetlensége uniós jog autonómiája infrastruktúrához való hozzáférés versenyképesség adózás gmo-szabályozás gmo-mentesség european neighbourhood policy ukraine uk report európai szomszédságpolitika brit jelentés excessive deficit exclusionarism protectionism national courts consumer protection single market retaliation hungary european court of justice autonomy of eu legal order inviolability of eu legal order european values article 7 teu rule of law democracy reklámadó verseny szabadsága halálbüntetés schuman-nyilatkozat alapító atyák juncker bizottság energiahatékonysági irányelv energiaunió eurasian economic union dcfta european central bank german constitutional court omt görögország pénzügyi válság államcsőd likviditás menekült fal dublin iii 1951-es genfi egyezmény strasbourgi esetjog európai bíróság elnöke lenaerts hatékony jogvédelem franciaország németország értékközösség érdekközösség ügynökprobléma közbeszerzés környezetvédelmi politika áruk szabad áramlása egészségvédelem ártatlanság vélelme törökország történelmi konfliktusok uniós válságkezelés európai tanács válság szíria lengyel alkotmánybíróság jogállamiság normakontroll eljárási alkotmányosság beruházásvédelem szabályozáshoz való jog jog és irodalom erdély konferencia law in literature law as literature lengyel alkotmánybíróság lengyelország jogállamiság-védelmi mechanizmus eu klímapolitika kvótakereskedelem kiotói jegyzőkönyv adójog európai politikai pártok; pártfinanszírozás európai politikai közösség politikai pártok kohéziós politika régió székelyföld mulhaupt ingatlanadó-követelés nyilvános meghallgatás kommunikáció datafication internet platformtársadalom adókövetelés fizetésképtelenségi eljárás sokszínű európa kisebbségek sokféleség fizetésképtelenség; jogharmonizáció; csődjog; többségi demokrácia; olaszország népszavazás common commercial policy egyenlő bánásmód emberi méltóság ebh szülő nők helyzete peschka jogelmélet parlament véleménynyilvánítás szabadsága média országgyűlés sajtószabadság muršić european court of human rights dajkaterhesség egyesült királyság közigazgatási perrendtartás általános közigazgatási rendtartás egyesülési jog velencei bizottság civil felsőoktatás lex ceu közjogtudomány zaklatás szegregáció

Archívum