Hírek

Munkavégzés a veszélyhelyzet idején

Közlemény

A TK Jogtudományi Intézetének munkatársai a veszélyhelyzet idején otthoni munkavégzés keretében folytatják munkájukat. Intézetünk a rendkívüli helyzetben nem látogatható, de kollégáink e-mailen keresztül továbbra is elérhetők.

Kutatási projektjeinket folytatjuk, valamint a járványhelyzet jelentette jogi kihívások vizsgálatára elindítottunk az „Epidemiológia és jogtudomány” kutatást „A magyar jogrendszer reakcióképessége 2010 és 2018 között (FK 129018)” projekt keretén belül. Az első kutatási eredményeket a JTI blog oldalán, valamint az MTA Law Working Papers sorozatban a lehető legrövidebb időn belül szabadon hozzáférhetővé tesszük. Ezekről az Intézet közösségi oldalán is beszámolunk.

Tevékenységünkről az Intézet hírlevelén keresztül is folyamatosan tájékoztatunk. A hírlevélre itt lehet feliratkozni.

Prof. Dr. Sárközy Tamás emlékére

Prof. Dr. Sárközy Tamás emlékére

„Nem tart örökké semmi."

Prof. Dr. Sárközy Tamás a XX. század második felében és XXI. század első évtizedeiben a magyar jogtudomány kiemelkedő alakjaként több, mint kétszáz tudományos szakcikket, száz szakkönyvet, valamint több, mint száz könyvrészletet írt. Összes tudományos munkáinak száma megközelíti a félezret. Félszáz esztendeig volt az MTA Jogtudományi Intézetének kutatója. Tevékenysége, szellemisége döntően határozta meg számos jogásznemzedék gondolkodását, jogról alkotott elképzelését.

A Jogtudományi Intézet kutatóközösségét mélyen megérintette Sárközy Tamás hirtelen bekövetkezett halála. Mély megrendüléssel búcsúzunk szeretve tisztelt mesterünktől.