Jogtudományi Hírlevél 2015/7 (2015. 04. 03.)

Tisztelt Kollégák! 

Az elmúlt két alkalommal technikai nehézségek miatt néhányan több példányban is megkapták a hírlevelünket. A hibát kijavítottuk, reméljük senkinek nem okoztunk nagyobb kellemtlenséget, és továbbra is hasznos információ-forrásai lehetünk a magyar jogtudomány művelőinek.

Az elmúlt hónapokban több mint 500 hírt tettünk közzé, levelünket csaknem 1000 kolléga kapja, és három új egyetem is csatlakozott a híreket beküldőkhöz: az Andrássy Egyetem, a Central European University és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. A kapcsolattartók elérhetőségei az MTA TK Jogtudományi Inézetének Hírlevél oldalán találhatóak, csakúgy, mint a korábban kiküldött Hírleveleink archívuma. 

Végül hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy a Jogtudományi Intézet munkatársai nevében békés, boldog Húsvétot kívánjak Önöknek! 

Ződi Zsolt

szerkesztő

Tartalom
Doktori viták, védések

Dr. Csöndes Mónika: Előrelátható károk? Az előreláthatósági korlát hatása szerződésszegési kártérítési jogunkra

Pataki János István: A végrehajtás, a bírósági végrehajtás 1000 éves története Magyarországon (az államalapítástól az ezredfordulóig)

Magyar Attila István: A gyülekezési jog gyakorlásával összefüggésben elkövetett jogsértések Magyarországon 1990-2010

Call for papers

Konferencia: A jogtudomány helye, szerepe és haszna

Habilitációk

Kecskés András : Értékpapírjog a gazdasági szférában

Folyóiratok, working paperek és blogbejegyzések

Iustum Aequum Salutare (2014/4.)

Személyi hírek

Prof. Dr. Bándi Gyula lett a PPKE Jog- és Államtudományi Doktori Iskola új vezetője

Elhunyt Prof. Dr.Dr.h.c. Horváth Tibor, a miskolci Jog Kar volt dékánja

Konferenciák, workshopok, könyvbemutatók, előadások

Media Freedom and Regulation in the New Media World

Ki felel a végén? - avagy a kőkemény kartellek büntetőjogi következményei

Tehetséggondozás az ELTE-n a hallgatók szemével

ZEuP Kongress az ELTE ÁJK-n

Prof. Dr. Bíró György hatvanadik születésnapja alkalmából

„Omnia omnibus cohaerent” konferencia Miskolcon

Kerekasztal-beszélgetés: Munkajog, munkajogi szabályozás

Workshop on Comparing National Academies of Sciences in Central and Eastern Europe

Michael Thaler: Verfassungsrecht und Massengesellschaft

Péter László és a magyar történeti alkotmányosság

Kerekasztal-beszélgetés: Közbeszerzések

Tóth Ádám előadása a Magyar Országos Közjegyzői Kamara működéséről

A nemzeti érdekek érvényesítése az Európai Unióban: folytatódik a Lendület-HPOPs Kutatócsoport beszélgetéssorozata

Media Freedom and Regulation in the New Media World

Hazai és külföldi álláshirdetések, ösztöndíjak

Call for Applications for a Postdoctoral Fellowship in Law (Budapest)

További hírek

Ünnepélyes staféta átadás az OTDK záróünnepségén

Sikeresen zajlott a 5th Budapest Pre-Moot az ELTE ÁJK-n

Status of the Judge in the Era of Judicialization: Czech-Hungarian Experience

Videó: Varju Márton: Magyarország közpolitikai lehetőségei az Európai Unióban - a jogi keretek elemzése

Videó: Társasági jog – cégalapítás, számvitel, csődjog

Videó: Wellmann György, Székely Ákos és Kalas Tibor előadása a Kúria működéséről

Doktori viták, védések
Dr. Csöndes Mónika: Előrelátható károk? Az előreláthatósági korlát hatása szerződésszegési kártérítési jogunkra
Név: Dr. Csöndes Mónika
Időpont: 2015-05-14 02:00
Helyszín: ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Budapest, Egyetem tér 1-3. fszt. 12. Kari Tanácsterem
Pataki János István: A végrehajtás, a bírósági végrehajtás 1000 éves története Magyarországon (az államalapítástól az ezredfordulóig)
Név: Pataki János István
Időpont: 2015-04-16 02:30
Helyszín: MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézet (1014 Bp. Országház u. 30. II. em. 33.)
Magyar Attila István: A gyülekezési jog gyakorlásával összefüggésben elkövetett jogsértések Magyarországon 1990-2010
Név: Magyar Attila István
Időpont: 2015-04-10 02:00
Helyszín: KRE Állam-és Jogtudományi Kar (1042 Bp., Viola u. 2–4. B épület B37-es terem)
Call for papers
Konferencia: A jogtudomány helye, szerepe és haszna

A Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézete felhívást tesz közzé a jogtudomány és a joggyakorlat résztvevői számára „A jogtudomány helye, szerepe és haszna” témakörében tanulmányok készítésére és 20 perces előadások megtartására.

 A konferencia helyszíne: MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont, 1015 Budapest, Országház u. 30.

A konferencia időpontja: 2015. június 18. 9.30 - 16.30

A konferencia nyelve magyar, a részvétel ingyenes, de – az előadók kivételével – regisztrációhoz kötött. (A regisztrációkat az Argyelan.Laszlone@tk.mta.hu címre kérjük küldeni.)

 Délelőtt a jogtudomány általános tudományelméleti kérdéseiről, a jogdogmatika szerepéről, és a téma külföldi diskurzusairól lesz szó neves előadók részvételével. Délután szekciónkénti ülésekben kerül sor a felhívásban leírt kérdések körbejárására. A rendezvényt kerekasztal beszélgetés zárja, amelyen a „jogalkotó” a „jogalkalmazó” és a „jogtudós” vitatkoznak a témáról.

A tervezett tanulmányok legfeljebb 200 szavas absztraktjait a zodi.zsolt@tk.mta.hu címre kérjük 2015. április 30-ig elküldeni. A tanulmányok első körben az MTA Law Working Papers sorozatban kerülnek publikálásra (http://jog.tk.mta.hu/mtalwp), az esetleges későbbi papíralapú publikációról az egyes szerzőkkel külön egyeztetünk.

A rendezvényen bemutatásra kerül „A jog tudománya” (szerk. Jakab András és Menyhárd Attila, HVG-ORAC 2015, pp. 925) című kötet.

Határidő: 2015-04-30
Habilitációk
Kecskés András : Értékpapírjog a gazdasági szférában

 A Szakmai bírálóbizottság:

Elnök: Dr. Visegrády Antal MTA doktora, tanszékvezető egyetemi tanár, PTE ÁJK Jog- és Állambölcseleti Tanszék.

Tagok: Dr. Halmai Péter MTA doktora, tanszékvezető egyetemi tanár, Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar, Nemzetközi Gazdaságtan Tanszék; Dr. Papp Tekla egyetemi tanár, NKE Nemzetközi Intézet, Nemzetközi jogi és Európai jogi Tanszék.

Tantermi előadás: „Értékpapírjog a gazdasági szférában” --- 2015. április 13. (hétfő), 10 óra Tudományos előadás: „Jogszabályi és ajánlási szintű szabályozási tendenciák az igazgatósági és igazgatótanácsi tagok kompenzációs rendszerében és a vállalati vezetők javadalmazási gyakorlatában a 2007-2009-es pénzügyi válság után”.

Angol nyelvű előadás: „Tendencies at the Level of Legal Regulations and Recommendations in the Compensation System of Board Members and the Remuneration Practice of Corporate Executives after the 2007-2009 Financial Crisis” .

Név: Kecskés András
Időpont: 2015-03-31 10:00
Helyszín: PTE ÁJK Óriás Nándor előadóterem (Pécs, 48-as tér 1. fszt.)
Folyóiratok, working paperek és blogbejegyzések
Iustum Aequum Salutare (2014/4.)
Személyi hírek
Prof. Dr. Bándi Gyula lett a PPKE Jog- és Államtudományi Doktori Iskola új vezetője
Elhunyt Prof. Dr.Dr.h.c. Horváth Tibor, a miskolci Jog Kar volt dékánja

Sajnálattal értesültünk róla, hogy Prof. Dr. Dr. h.c. Horváth Tibor professor emeritus, az első miskolci jogászprofesszor, Karunk volt dékánja 2015. március elején elhunyt. Prof. Dr.Dr.h.c. Horváth Tibor professor emeritust a Miskolci Egyetem saját halottjának tekinti, egyben őszinte részvétét fejezi ki a családtagoknak és a hozzátartozóknak. Emlékét kegyelettel megőrizzük!

Konferenciák, workshopok, könyvbemutatók, előadások
Media Freedom and Regulation in the New Media World
Időpont: 2015-04-24
Helyszín: Hotel Sofitel Budapest Chain Bridge
Ki felel a végén? - avagy a kőkemény kartellek büntetőjogi következményei
Időpont: 2015-04-21 14:30
Helyszín: PPKE JÁK Szent II. János Pál terem - Díszterem (1088 Budapest, Szentkirályi u. 28. II. em.)
Tehetséggondozás az ELTE-n a hallgatók szemével
Tehetséggondozás az ELTE-n – a hallgatók szemével címmel 2015. április 7-én konferenciára kerül sor az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. Az esemény kezdeményezője és szervezője az ELTE Tehetséggondozó Tanácsa, melynek feladata a tehetséggondozás egyetemi programjának koordinálása és képviselete. A konferencián az ELTE-n megvalósuló tehetséggondozás jó gyakorlataival, eredményeivel, a továbbfejlődés fő kérdéseivel, valamint az esetleges akadályozó tényezőkkel foglalkoznak.
Időpont: 2015-04-07
Helyszín: ELTE Állam- és Jogtudományi Kar (1053 Budapest, Egyetem tér 1-3.)
ZEuP Kongress az ELTE ÁJK-n
2015. április 24–25. időpontban kerül sor Karunkon a 25 Jahre Europäisches Privatrecht: Postsozialismus und europäische Integration elnevezésű konferenciára. Az esemény a Zeitschrift für europäisches Privatrecht szerkesztő bizottságának háromévenként megrendezésre kerülő tudományos konferenciája, melynek napirendjén az 1990 óta a civilisztika főbb területein bekövetkezett változások kérdései szerepelnek. Az érdeklődők a konferencia@ajk.elte.hu e-mail címen jelezhetik részvételi szándékukat 2015. április 13-ig.
Helyszín: ELTE Állam- és Jogtudományi Kar (1053 Budapest, Egyetem tér 1-3.), Kari Tanácsterem
Prof. Dr. Bíró György hatvanadik születésnapja alkalmából

Prof. Dr. Bíró György egyetemi tanár, a Miskolci Egyetem Civilisztikai Tudományok Intézetének igazgatója idén tavasszal ünnepli 60. születésnapját. Ebből az alkalomból egy ünnepi emlékkötet átadására kerül sor a Miskolci Egyetem Állam – és Jogtudományi Karának Kari Könyvtárában, 2015. április 21-én (kedden), 13. órakor. Az ünnepségre Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara Polgári Jogi intézeti Tanszéke szeretettel várja Professzor Úr barátait, ismerőseit, akik szeretnének vele együtt ünnepelni.

Helyszín: Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Kari Könyvtár (A/6. ép. I em.)
„Omnia omnibus cohaerent” konferencia Miskolcon
A Miskolci Egyetem Jogtörténeti és Jogelméleti Intézete és az MTA Miskolci Testületi Bizottságának Jogtörténeti és Jogelméleti Munkabizottsága tisztelettel meghívja Önt és Munkatársait a DR. HUSZTI VILMOS születésének 100. évfordulójának alkalmából megrendezésre kerülő Omnia omnibus cohaerent” című országos tudományos konferenciára.
Helyszín: Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Kari Tanácsterem (A/6. ép. fsz.31.)
Kerekasztal-beszélgetés: Munkajog, munkajogi szabályozás

A beszélgetés résztvevői: Kun Attila tszv. egyetemi docens (KRE ÁJK); Kiss György egyetemi tanár (PTE ÁJK); Neumann László külső kutató (MTA TK PTI). Moderátor: Jakab András igazgató (MTA TK JTI) és Szalai Ákos tudományos munkatárs (MTA TK JTI).

A kerekasztal-beszélgetés egy hosszabb, fél éven keresztül tartó sorozat egyik ülése. A teljes beszélgetéssorozatról további információk elérhetőek az Intézet honlapján a http://jog.tk.mta.hu/a-jogrendszer-mint-a-gazdasagi-fejlodes-infrastrukturaja linken.

Az esemény nyilvános, azon minden érdeklődőt szeretettel várunk. Kérjük, részvételi szándékát előzetesen jelezni szíveskedjen a kreisz.brigitta@tk.mta.hu e-mail címen.

Időpont: 2015-04-07 02:00
Helyszín: MTA TK JTI Tanácsterme (1014 Budapest, Országház utca 30. II. emelet)
Workshop on Comparing National Academies of Sciences in Central and Eastern Europe

8:30-9:00 - Breakfast

9:00-9:10 - Opening remarks Béla Janky, director, Institute for Sociology, Centre for Social Sciences, Hungarian Academy of Sciences András Jakab, director, Institute for Legal Studies, Centre for Social Sciences, Hungarian Academy of Sciences.

9:10-10:30 First session of country presentations. Chair: András Jakab Participants: Nadezhda Gaponenko (TBC), director, Future-Oriented S&T Programs, Analytical Center on Science and Industrial Policy, Russian Academy of Sciences; Aivars Tabuns, professor, Department of Sociology, University of Latvia; Adriana Reveiu, associate professor, Bucharest Academy of Economic Studies, Romania Mitko Dimitrov, director, Economic Research Institute, Bulgarian Academy of Sciences.

10:30-11:00 Break

11:00-12:30 Second session of country presentations. Chair: Zsolt Körtvélyesi, junior research fellow, Institute for Legal Studies, Centre for Social Sciences, Hungarian Academy of Sciences. Participants: Dorota Wiszejko-Wierzbicka, assistant professor, Faculty of Humanities and Social Sciences, University of Social Sciences and Humanities, Poland; Kateřina Cidlinská, research assistant, Institute of Sociology, Czech Academy of Sciences; Juraj Marušiak, senior researcher, Institute of Political Science, Slovak Academy of Sciences; György Darvas, director, Symmetrion, Hungary.

13:00-14:00 Lunch break

14:00-15:30 Thematic session. Chair: Balázs Váradi, partner, senior researcher, Budapest Institute, Hungary Roundtable discussion with all participants.

Időpont: 2015-04-08 08:30
Helyszín: Hungarian Academy of Sciences, Budapest, Országház u. 30., Jakobinus Hal
Michael Thaler: Verfassungsrecht und Massengesellschaft

A Magyar Tudományos Akadémia Jogtudományi Intézetének és az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem Összehasonlító Állam- és Jogtudományi Fakultásának Budapesti Alkotmányelméleti Kutatócsoportja tisztelettel meghívja Önt Michael Thaler (University Salzburg, Austria) “Verfassungsrecht und Massengesellschaft“ című (német nyelvű) előadására.

Időpont: 2015-04-15 06:00
Helyszín: Andrássy Egyetem Budapest, 1. előadóterem (Hörsaal 1) (1088 Budapest, Pollack Mihály tér 3.)
Péter László és a magyar történeti alkotmányosság

Program:

Norman Stone (az Oxfordi Egyetem volt modern történelem professzora): Subjective introductory remarks

I. A MAGYAR TÖRTÉNETI ALKOTMÁNYOSSÁG (13.00-14.30) --- Zászkaliczky Márton (MTA BTK ITI): Az ősi alkotmányosság kezdetei és továbbélése Magyarországon a közép- és koraújkorban; Szijártó István (ELTE BTK): Péter László, a rendi alkotmányosság és a kései rendiség historiográfiája; Cieger András (MTA BTK TI): Állam és állampolgár viszonya a dualizmus kori Magyarországon; Péter László nézetei az autokratikus jogelv működéséről; Varga Zs. András (PPKE-JÁK): Történeti alkotmányunk és az Alaptörvény.

Kávészünet (14.30-14.45)

II. PÉTER LÁSZLÓ HAGYATÉKA (14.45-16.15) --- Lojkó Miklós (CEU): Péter László történészi műhelye és mentalitása; Fekete Balázs (MTA TK JTI, PPKE-JÁK): Péter László: a „Közép-Európa-eszme” kritikusa?; Hörcher Ferenc (MTA BTK FI, PPKE-BTK): Péter László és a polgári társadalom Magyarországon; Győry Csaba (MTA TK JTI, ELTE-ÁJK): Selbstbetrachtungen aus der Ferne. Liberális jogállam és magyar nacionalizmus.

Időpont: 2015-04-16 12:30
Helyszín: MTA TK JTI Tanácsterem (2. emelet)
Kerekasztal-beszélgetés: Közbeszerzések

A beszélgetés résztvevői: Boros Anita helyettes államtitkár (NFM) Gyulai-Schmidt Andrea egyetemi docens (PPKE JÁK) Tóth István János tudományos főmunkatárs (MTA KTI) Moderátor: Jakab András igazgató (MTA TK JTI) és Szalai Ákos tudományos munkatárs (MTA TK JTI) A kerekasztal-beszélgetés egy hosszabb, fél éven keresztül tartó sorozat egyik ülése. A teljes beszélgetéssorozatról további információk elérhetőek az Intézet honlapján a http://jog.tk.mta.hu/a-jogrendszer-mint-a-gazdasagi-fejlodes-infrastrukturaja linken. Az esemény nyilvános, azon minden érdeklődőt szeretettel várunk. Kérjük, részvételi szándékát előzetesen jelezni szíveskedjen a kreisz.brigitta@tk.mta.hu e-mail címen.

Időpont: 2015-04-21 02:00
Helyszín: MTA TK JTI Tanácsterme (1014 Budapest, Országház utca 30. II. emelet)
Tóth Ádám előadása a Magyar Országos Közjegyzői Kamara működéséről

Az MTA TK Jogtudományi Intézete „Jogrendszer belülről” címmel beszélgetéssorozatot rendez, amelynek célja, hogy a jogtudomány képviselőinek betekintést engedjen a jogrendszer működése során fontos intézmények belső életébe. Ennek érdekében Tóth Ádámot, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnökét mintegy félórás előadás megtartására kértük fel. Az előadást kilencven perc beszélgetés követi, a jelenlevő kutatók kérdései alapján. Az esemény nyilvános, azon sok szeretettel várunk minden érdeklődőt, de kérjük, részvételi szándékukat előzetesen jelezzék emailben a szilagyi.emese@tk.mta.hu címen.

Időpont: 2015-04-23 02:00
Helyszín: MTA TK JTI (Országház u. 30.) II. emeleti Tanácsterem
A nemzeti érdekek érvényesítése az Európai Unióban: folytatódik a Lendület-HPOPs Kutatócsoport beszélgetéssorozata

Migrációs politika – 2015. április 14.: Molnár Tamás a Belügyminisztérium EU Együttműködési Főosztály Migrációs Osztályának volt osztályvezetője (2010-2014), jelenleg nemzetközi jogi főtanácsadó a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Helyettes Államtitkár Titkárságán

Időpont: 2015-04-14 04:00
Helyszín: ELTE ÁJK (1053, Budapest, Egyetem tér 1-3.).
Media Freedom and Regulation in the New Media World

− BARTÓKI-GÖNCZY BALÁZS (Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság): Az internetsemlegesség kérdése az Amerikai Egyesült Államokban és az Európai Unióban − JOHN CAMPBELL (4–5 Gray’s Inn Square, Egyesült Királyság): A rágalmazás jogának folyamatos változásai. A mulasztás kérdése, valamint a jó hírnévhez és a véleménynyilvánításhoz való jog összeegyeztetése az angolszász jogrendszerekben napjainkban − URSULA CHEER (University of Canterbury, Új-Zéland): A véleménynyilvánítás bimbódzó szabadsága az új-zélandi rágalmazásról szóló törvényben − VAL CORBETT (Independent College Dublin, Ireland): A képmáshoz fűződő jog és az elvi megalapozás nehézségei − FEKETE BALÁZS (Pázmány Péter Katolikus Egyetem): Érvelési típusok a szólás- és sajtószabadság megalapozásával és korlátozásával kapcsolatban az Egyesült Államok Legfelső Bíróságának joggyakorlatában, és ezek értékszociológiai relevanciája − THOMAS GIBBONS (University of Manchester, Egyesült Királyság): Szólásszabadság, kommunikáció és az állam − ROBERT A. KAHN (University of St. Thomas, Amerikai Egyesült Államok): Sértő szimbólumok és a gyűlöletbeszéd szabályozása – hol legyen a határ? Egy amerikai megközelítés − IRINI KATSIREA (Middlesex University, Egyesült Királyság): A műsortartalom kereskedelmi befolyásolása. Az európai uniós szabályok német és brit alkalmazása a termékmegjelenítésre − KOLTAY ANDRÁS (Pázmány Péter Katolikus Egyetem): A közszereplők jóhírnév-védelme Európában − LÁNCOS PETRA LEA (Pázmány Péter Katolikus Egyetem): Az európai értékek meghatározása és érvényre juttatása − TOM LEWIS (Nottingham Trent University, Egyesült Királyság): Az aktivizmustól az önkorlátozásig. Az Európai Bíróság különös esete a politikai reklámok közzétételi tilalmának megváltozásával − PETER LEYLAND (London Metropolitan University, Egyesült Királyság): A sajtószabadság szabályozása az Egyesült Királyságban és a telefon-lehallgatási botrányra adott alkotmányos válasz − KATRIN MERIKE NYMAN-METCALF (Tallinna Tehnikaülikool, Észtország): A digitalizáción túl - médiaszabadság az új valóságban − JEROEN TEMPERMAN (Erasmus Universiteit Rotterdam, Hollandia): Az izgatás tilalma a nemzetközi jogban és a vallás − CLIVE WALKER (University of Leeds, Egyesült Királyság): A terrorizmust támogató vélemények és a militáns demokrácia − RUSSELL LEE WEAVER (University of Louisville, Amerikai Egyesült Államok): Az internet és a demokrácia − ROLF H. WEBER (Universität Zürich, Svájc): A politikai hatalom új víziói a digitális korban. Az új média szabályozási kereteinek kihívása

Időpont: 2015-04-24 11:19
Helyszín: HOTEL SOFITEL BUDAPEST CHAIN BRIDGE
Hazai és külföldi álláshirdetések, ösztöndíjak
Call for Applications for a Postdoctoral Fellowship in Law (Budapest)

With the intention of enhancing their international competitiveness in research and education, the Hungarian Academy of Sciences Centre for Social Sciences Institute for Legal Studies (hereinafter HAS CSS ILS) and the Pázmány Péter Catholic University Faculty of Law and Political Sciences (hereinafter PPCE FLPS) are launching a joint fellowship programme in order to include postdoc foreign researchers in their work.

Státusz megnevezése: Postdoctoral Fellowship
Jelentkezési határidő: 2015-04-30
További hírek
Ünnepélyes staféta átadás az OTDK záróünnepségén
Sikeresen lezárult a 2015. évi OTDK ÁJK szekciója a Nemzeti Közszolgálati Eygetem rendezésében. A záróünnepségen a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánja, Prof. Dr. Farkas Ákos átvette a következő konferencia rendezési jogát jelképező stafétabotot.
Sikeresen zajlott a 5th Budapest Pre-Moot az ELTE ÁJK-n
2015. március 23–26 között az idén ötödik alkalommal került megrendezésre a minden évben Bécsben megrendezésre kerülő Willem C. Vis International Commercial Arbitration Moot Court nemzetközi választottbírósági perbeszédverseny hivatalos előversenye, a Budapest Pre-Moot.
Status of the Judge in the Era of Judicialization: Czech-Hungarian Experience

A Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Központja Jogtudományi Intézetének és a Cseh Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézetének társszervezésében 2015. március 5-én Prágában sor került a "Status of the Judge in the Era of Judicialization: Czech-Hungarian Experience” című angol nyelvű konferenciára.

Videó: Varju Márton: Magyarország közpolitikai lehetőségei az Európai Unióban - a jogi keretek elemzése

Az Európai Unió kollektív rendszerében Magyarország számára elérhető egyéni előnyök feltárása az egyik fő kutatási területe annak a csoportnak, amely Varju Márton jogász vezetésével az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontban folytatja munkáját. A kutatónak az idei Lendület-napon tartott beszámolójáról készült videót most megtekinthetik honlapunkon.

Videó: Társasági jog – cégalapítás, számvitel, csődjog

Az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézete által szervezett „Társasági jog – cégalapítás, számvitel, csődjog” címmel 2015. március 17-én megtartott kerekasztal-beszélgetés felvétele. Résztvevők: Kisfaludi András rektorhelyettes, egyetemi tanár (ELTE-ÁJK); Tajti Tibor képzésvezető, egyetemi oktató (CEU Közép-európai Egyetem); Mike Károly adjunktus (BCE-KTK). Moderátor: Jakab András igazgató (MTA TK JTI) és Szalai Ákos tudományos munkatárs (MTA TK JTI).

Videó: Wellmann György, Székely Ákos és Kalas Tibor előadása a Kúria működéséről

Az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézete „Jogrendszer belülről” címmel szervez beszélgetéssorozatot, melynek keretében 2015. március 19-én Wellmann György, Székely Ákos és Kalas Tibor kúriai kollégiumvezetők tartottak előadást.