MTA Law Working Papers

A Jogtudományi Intézet műhelytanulmányai

Balogh-Békési Nóra: Szuverenitásféltés és alkotmány

2014/57
A tanulmány az Európai Unióhoz való csatlakozás alkotmányjogi feltételeit tekinteni át abból az aspektusból, hogy a „szuverenitásféltés” mennyire mutatható ki a szövegből, s mi valósul meg a gyakorlatban. Kevés szó esik róla, de az Alaptörvény a korábbi Alkotmány Európa-klauzuláját, illetve a nemzetközi jog és a belső jog viszonyát rendező szabályát változatlan tartalommal vitte tovább. Az Európai Unióhoz való tartozásunk tekintetében a szuverenitás vonatkozásában identitásváltás az alkotmányozás szintjén nem történt, viszont a politikai retorika szerint igen. Mi ennek az oka? Milyen mérlegelési tartományt hagy az Alaptörvény a mindenkori kormányra a szuverenitás megjelenítésére? Ezekre és hasonló alkotmányjogi kérdésekre keresi a választ a dolgozat.

Orbán Endre: (Majdnem) tíz éves a szabad munkaerő-áramlás

2014/56
Jelen írás röviden áttekinti a migrációt és az európai belső mobilitást is magyarázó egyes elméleteket, mellyel egyben rávilágít az európai léptékű mozgásszabadság gazdasági indokoltságára. Bemutatásra kerül röviden a személyek szabad mozgásának jogi eloldása az alulfekvő eredeti gazdasági indokoltságtól. Végül pedig Magyarország, illetve az egyéb tíz, valamint nyolc éve csatlakozott tagállamok viszonyában kerülnek fókuszba egyes, a joggyakorlás révén megvalósult, illetve a továbbiakban várható következmények.

Varsányi Benedek: A régi és az új jogalkotási törvény összehasonlítása

2014/55
A régi Jat. alkotmánybírósági megsemmisítése következtében formálisan szükségessé vált a jogalkotás rendjének újraszabályozása. A szabályozási koncepció céljai között szerepelt az alkotmánnyal való összhang megteremtése, a jogalkotás kialakult gyakorlatának kodifikációja, a jog megismerhetőségének elősegítése és a megalapozottabb jogszabály-előkészítés biztosítása. Az utóbbi célkitűzést tekintve a hatályos szabályozás iránya jó, de hiányosságai miatt nem elégséges. A minőségi jogalkotás szempontjából kulcsfontosságú a jogszabály-tervezetekkel kapcsolatos indokolási kötelezettség, a hatásvizsgálat, valamint az ún. "társadalmi" véleményezés megfelelő színvonalú működése; ezeket érintően a szabályozás pontosítására, további garanciákra lenne szükség.

Szalai Ákos: Miért korlátozzák az országok a szuverenitásukat? (Joggazdaságtani és közösségi döntések elméletén nyugvó magyarázatok)

2014/54
A nemzetközi jogot gyakran kritizálják azért, mert mögötte nincs olyan kikényszerítő erő, mint a nemzeti jogok mögött. Első látásra nehezen érthető, hogy a nemzetközi jogban miért vállalnak valódi, vagyis őket egyes kérdésekben a saját érdekeik követésében akadályozó kötelezettségeket az országok. Az elemzés két modell segítségével arra mutat rá, hogy jog, és így a nemzetközi jog mögött sem csak a klasszikus bírósági, állami kikényszerítés lehet. Ezek a nem-bírósági mechanizmusok a nemzetközi jog esetén is működnek. Az egyik modell a klasszikus joggazdaságtani magyarázatot nyújtja, a másik azt kiegészítő közösségi döntési modell a nemzetközi jog egyes országok politikai életére gyakorolt hatásában látja a magyarázatot.

Kállai Ernő: A nemzetiségi joganyag 2011-es újrakodifikálása

2014/53
A 2010-es választások után megkezdődött a jogrendszer gyökeres átalakítása, amelyből természetesen „nem maradhatott ki” a kisebbségi közösségek helyzetét szabályozó joganyag sem. Így először az un. Alaptörvényben, majd később az új nemzetiségi törvényben kerültek megfogalmazásra a jogalkotó nemzetiségekkel kapcsolatos szabályozási elképzelései. A látszólag jelentős átalakítás azonban nem hozott lényeges változásokat. Az elmúlt évtizedben kimunkált joganyag néhány pontosításán túl a kisebbségek parlamenti képviseletére vonatkozó szabályozás, illetve a kisebbségi közösségek érdekeit védő intézményrendszer „átalakítása” érdemel nagyobb figyelmet. Jelen írás arra tesz kísérletet, hogy áttekintse a legfontosabb változásokat és megpróbáljon választ adni arra a kérdése: milyen irányba is fejlődnek a kisebbségi jogok Magyarországon?

Pap András László: Sarkalatos átalakulások – a nemzetiségekre vonatkozó szabályozás

2014/52
A Kormány az alábbiakban határozta meg a nemzetiségi törvény legfontosabb indokait: „A jogszabály elsősorban a nemzetiségi választójogra és a nemzetiségi önkormányzati működésre vonatkozó pontosításokkal kívánja elősegíteni a nemzetiségi jogok kiterjesztését és a kulturális autonómia megerősítését. … A törvény a nemzetiségi önkormányzati képviselők választásának több cikluson átívelő negatív tapasztalataira tekintettel fogalmazza újra a nemzetiségi közélet nem kívánatos jelenségeitől történő megtisztítását szolgáló rendelkezéseket.” Megítélésem szerint az etnokorrupció elleni fellépésre alkalmatlan a lényegében a korábbi szabályozást újrakodifikáló új törvény; az újonnan bevezetett preferenciális mandátumszerzésen alapuló parlamenti képviseletet pedig hibás szabályozási formának tekintem. Az alapvetően paternalista és esszencialista személetet tükröző nemzetiségi listaállítás kapcsán felmerül a választójog sérelme is, ugyanis azon független jelöltek nem indulhatnak. A joganyag (megítélésem szerint indokolt) átalakítása során az alábbi szempontok figyelembevételét javaslom: a kisebbségek parlamenti képviseletét egyfajta kvázi-képviselői jogállás irányába javasolom módosítani. Emellett az etnokorrupció tapasztalataiból okulva elkerülhetetlennek tartom a regisztráció kérdésének hathatós, alkotmányos szintű rendezését. Végezetül, az aktív és a passzív kisebbségi választójog kapcsán, megítélésem szerint dogmatikai és gyakorlati tekintetben egyaránt indokolatlan a jelöltté válást a nemzetiségek közé tartozó jelöltekre korlátozni, valamint a többes kötődés jogát szűkíteni.

Bihari Mihály: A modern szuverenitás elméleti alapjai – Kísérlet egy funkcionalista rendszerszemléletű szuverenitáselmélet alapjainak kidolgozására

2014/51
A tanulmány abból indul ki, hogy a szuverenitás klasszikus fogalma és tartalmi összetevői a modern politikai és államrendszerek világában elveszítette magyarázó ér értelmező erejét. A szuverenitás lényege az államhoz kötődő közhatalom, amely a társadalom szervezett irányítását végzi. A szuverenitás dimenziói és fajtái a modern államokban: (A) Az állami szuverenitás alanyai alapján megkülönböztetjük (a) a szuverén állam fogalmát, ami a társadalomirányítás független, szervezett politikai közhatalma, amely magában foglalja, (b)az alkotmányozó szuverént, (c) és az alkotmányozó szuverén által létrehozott állami „alkotmányos (az Alaptörvény által konstituált) szuveréneket”, amelyek hatalma konkrét funkciókhoz kötött és korlátozott. (B) A politikai-közösségi szuverenitás, amelynek alanyai: (a) a nemzetek, és (b) a nemzetiségek, amelyek független politikai közhatalommal rendelkeznek, (c) az állampolgárok és azokon belül a választójoggal rendelkező polgárok, akik a népszuverenitás alanyai, s ilyenként a választásokon és a népszavazáskor független politikai közhatalommal rendelkeznek, s akaratukat döntés formájában kinyilváníthatják. (C) A nemzetközi szuverének az államok által létrehozott: (a) nemzetközi politikai szervezetek, amelyek a szuverén államok által átruházott hatalommal rendelkeznek, (b) a nemzetközi bírói szervezetek, (c) a nemzetközi katonai szervezetek, amelyek független, szervezett politikai közhatalommal rendelkeznek, (d) a nemzetközi gazdasági szervezetek.

Kirs Eszter: A rendőrségre vonatkozó szabályozás változásai és fennmaradó hiányosságai alapjogi szempontból

2014/50
A beszélgetéssorozat résztvevőjeként a rendőrségre vonatkozó szabályozás egyes, 2010-2014 között beállt változásaira és továbbra is fennmaradó hiányosságaira irányítottam a figyelmet. A felvetett témákat alapjogi szempontból aggályos mivoltuk miatt választottam ki, és az előadásban szereplő megjegyzéseimet a Magyar Helsinki Bizottság elemzései alapján állítottam össze. Bizonyos rendőri intézkedések, nevezetesen a személy- és létesítménybiztosítási intézkedés és a fokozott ellenőrzés, a büntetőeljárás során biztosítandó terhelti jogok, valamint a rendőri szervek felelőssége, a mentesítés kérdése és a Független Rendészeti Panasztestület vizsgálati jogköre képezi a jelen tanulmány tárgyát.

Lakatos László: A különleges jogrend és a honvédelem szabályzása

2014/49
Az állami lét és a végrehajtó hatalom jogállami keretek közötti működése feltételezi a rendkívüli helyzetek állami szintű kezelését biztosító különleges jogrend, illetve az állam védelmi funkcióit – ezen belül a honvédelem irányítását – végző szervezetrendszer békeidőszaki (normál jogrend szerinti) kialakítását. Az egyes államok történelmi hagyományaik, a különleges jogrendet és az egyes államhatalmi ágak feladat- és hatáskörét szabályozó anyagi jogi és eljárásjogi normák alapján alakították ki az állam életének rendkívüli időszakában működtetett védelmi (honvédelmi) igazgatási rendszerüket. A jelen korreferátum a fenti keretek között ad rövid áttekintést a hazai és néhány európai állam különleges jogrenddel kapcsolatos legfontosabb szabályozási területéről.

Szikinger István: A rendőrségre és a titkosszolgálatokra vonatkozó szabályozás változásai 2010-től napjainkig

2014/48
A szerző értékelése szerint a rendőrség sokáig meghatározó értékként hangsúlyozott egységének a megszűnése, egyidejűleg a belügyminiszter irányítási jogainak az erősítése jellemzi a 2010. óta a sarkalatos törvényekkel bevezetett változásokat. A nemzetbiztonság védelme terén a katonai titkosszolgálatok összevonásán túlmenően ugyancsak a belügyminiszter hatáskörének a bővülése említendő. Szikinger István úgy véli, hogy a biztonság védelmének egészét kellene új alapokra, a hatalom érdekeinek szolgálata helyett az emberi jogokat a középpontba állító emberi biztonság koncepciójára építeni.

Majtényi László: A független ombudsmanintézményeket helyre kell állítani, az alapvető jogok biztosától pedig továbbra is elvárható a jogállami jogvédelem

2014/47
Az alkotmányosság számos tényező eredője. A Negyedik Módosítás utáni Alaptörvényt, alkotmányosan feloldhatatlan benső ellentmondásai, az alkotmányosságot sértő tartalmi elemei miatt már tekinthető az alkotmányos értékek rendszerét képviselő alkotmánynak, azonban ez nem jelenti, hogy hatálya alatt az alkotmányos működés egészében megszűnt volna, nézetem szerint, az alkotmányos működés elemei képesek funkcionálni olyan államban is, ahol az alkotmányos intézmény- és jogvédelmi rendszert súlyos veszteségek érik. Az ombudsman ebben a tekintetben, mint bemutatom, különleges karakterű intézmény. Mindenütt, ahol nem kizárólag a látszat valóságának része, az intézmény fenntartása hozzájárul az adott társadalom humanizálásához. Addig is, amíg a jogállami forradalom intézményrendszerének alapulvételével, a független szakosított ombudsmanokkal helyreállítjuk a jogvédelem korábban sikeres magyar modelljét, az alkotmányos jogvédelem, az emberi jogok politikai érdekekre nem tekintő képviselete elvárható az intézmény ma létező formájától is.

Herbert Küpper: A kétharmados/sarkalatos törvények jelensége a magyar jogrendben

2014/46
A magyar alkotmányos rendszer a rendszerváltás óta ismeri a kétharmados törvény intézményét. Az Alaptörvény a már több mint húsz éves hagyományra hivatkozva megtartotta az intézményt, új, de alkotmánytörténelmileg helytelen elnevezéssel („sarkalatos törvény”) látta el és – az előző Alkotmánnyal szemben – a politikai élet mindennapi kérdéseire, az ún. policy kérdésekre (pl. családvédelemre, nyugdíjrendszerre) is kiterjesztette azt. A kétharmados törvény eleinte nagyon problémás volt: fölösleges (bár kezelhető) gondokkal járó jogforrási kategóriát teremt, és a kompromisszumos kényszer a kormányoldal és az ellenzék között „szerepzavart” okoz, amely káros a demokráciára és a demokratikus felelősségre. A kétharmadosságnak policy kérdésekre való kiterjesztése további problémákat szül: a szinte napi változtatásokra, adaptálásokra szoruló policy kérdésekben kétharmados kompromisszum híján a meglévő szabályozás megkövül, ami az adott jogterület által védett csoport vagy törvényhozási tárgy (pl. családok, nyugdíjasok, közvagyon) kárára megy.

Bódi Stefánia: Szuverenitás és az állam lakossága: állampolgárok és külföldiek

2014/45
Napjainkban a határvonalak elmosódása és államok feletti joghatósággal rendelkező nemzetközi szervezetek létrejötte révén a nemzeti szuverenitás és a globalizálódó szemlélet összeütközésének lehetünk tanúi, gyakran érezhető ez a konfliktus az Európai Unió egyes tagállamai részéről is. Előadásom és tanulmányom témájául azért választottam az állampolgárok és külföldiek témakörét, mert egy ország területén számtalan jogilag különböző csoportba tartozó ember található a migráció kapcsán, mely kihatással van természetszerűleg a szuverenitásra. Míg az állampolgárok a szuverenitás személyi hatálya alatt állnak, addig szokás azt mondani, hogy a külföldiek az állami szuverenitás területi hatálya alatt állnak. A hazánkba érkező külföldiek egy részéből magyar állampolgárok lesznek, ezért joggal merül fel a kérdés a szuverenitást illetően, hogy milyen embercsoportok törekednek arra, hogy kivegyék részüket majdan az állami főhatalom gyakorlásából, vagyis a szuverenitásból? Kik fognak beleszólni az államügyek intézésébe vagy kik lesznek éppen jogosultak arra, hogy magyar állampolgárságukat elnyerve állami hivatalokat töltsenek be? Természetesen azok az embercsoportok sem lehetnek közömbösek számunkra, akik nem törekednek ugyan a magyar állampolgárság megszerzésére, de rövidebb vagy hosszabb időre különböző célokkal hazánk területén tartózkodnak. Ezeket a kategóriákat szeretném összefoglaló jelleggel ismertetni, majd ezt követően a külföldi migránsok által életre hívott, a közfelfogás szerint szóba jöhető veszélyeket szeretném csoportosítani. Mindezek alapján az írás komplex szemléletű, jogi és nem jogi szempontú megközelítést egyaránt alkalmaz. A migránsok által életre hívott veszélyeket öt csoportba sorolom: 1. A munkahelyek elvesztése, illetve az ettől való félelem, 2. Bűncselekmények elkövetése, 3. Terrorfenyegetettség, 4. Kulturális és vallási különbségek által okozott feszültségek, 5. Járványügyi veszélyek

Schweitzer Gábor: Az egyházakra vonatkozó szabályozás alakulása

2014/44
Az Alaptörvény 2011-es elfogadását követőn új alapokra helyeződött az állam és az egyház kapcsolatrendszere, valamint ezzel összefüggésben az egyházak és vallási közösségek jogállása. Az egyházakra és vallási közösségekre vonatkozó – indokolatlanul szövevényes – szabályozás változásaival kapcsolatban mindenekelőtt az Alaptörvényre, az Alaptörvény negyedik módosítására (2013. március 25.), az Alaptörvény ötödik módosítására (2013. szeptember 26.), továbbá a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény rendelkezéseit felváltó, a lelkiismeret- és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi C. törvényre, a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvényre, az ezt módosító 2012. évi VII. törvényre, továbbá a vallási közösségek jogállásával és működésével kapcsolatos törvényeknek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló 2013. évi CXXXIII. törvényre kell hivatkozhatunk. A változások irányultságát nemcsak az jelzi, hogy lényegében több száz vallási közösséget fosztottak meg az 1990. évi IV. tv. alapján szerzett jogállásától, hanem az is, hogy az állam és az egyház elválasztásának korábban érvényesülő alkotmányos alapelvét az állam és az államtól különváltan működő vallási közösségek közösségi célok érdekében történő együttműködési lehetősége váltotta fel. A törvényi szabályozás változásait ugyanakkor a 164/2011. (XII. 20.) AB határozat (A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi C. törvény közjogi érvénytelenség miatti alkotmányellenességéről), valamint a 6/2013. (III. 1.) AB határozat (A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény egyes rendelkezéseinek alaptörvény-ellenességéről és megsemmisítéséről) is indokolta.

Christián László: A rendőrségre és a titkosszolgálatokra vonatkozó szabályozás változásai

2014/43
A rendészet és a nemzetbiztonság területén az elmúlt négy évben kis túlzással több dolog történt, mint a rendszerváltás óta együttvéve. A rendészet és a nemzetbiztonság rendszere, szervezete és a működést meghatározó jogszabályok is jelentős revízión estek át. Nem túlzás mérföldkövekről beszélni. Az Alaptörvény végre különválasztotta a honvédelem és a rendészet szabályozását, ugyanakkor fenntartotta a rendvédelem kifejezés alaptörvényi státuszát. Az alábbi írásban a rendészetet és a nemzetbiztonságot veszem szemügyre, a terjedelmi korlátok között átfogó áttekintésre törekedve. Ehhez nélkülözhetetlennek gondolok bizonyos releváns előzményeket megemlíteni, ennek fényében vizsgálom az elmúlt négy év jogalkotásának vonatkozó rendelkezéseit. A Kormány által 2010-ben kitűzött pozitív célok a rendészet terén csak részben teljesültek, ennek okán rövid számvetést végzek, illetve a jövőre vonatkozó gondolatok is megfogalmazásra kerülnek.

Till Szabolcs: Tézisek az Alaptörvény és a honvédelem sarkalatos törvényi szintjének összefüggéseiről

2014/42
A honvédelem alkotmányos tárgykörei rendszerüket fenntartva, tipikusan konszolidációs elemekkel gazdagodva kerültek át az Alaptörvénybe, amelynek során a korábbi konszenzusos elemek hangsúlybeli változását rendszerszintű korrekció nem követte. A szabályozási rendszer változásának súlypontja így nem a sarkalatos konszolidáció, hanem a személyzet egyszerű többséggel megvalósítható szabályozási rendszere, különösen a szolgálati nyugdíj kivezetése során keletkezett. Rövidtávon – ellensúlyozva az alaptörvényi szintre emelt önkéntes tartalékos rendszerrel – nem eredményezte mindez a feladatok ellátására való alkalmatlanságot, hosszabb távon azonban a hivatásos szolgálat korlátozási és juttatási többlet-egyensúlyának újraértelmezése nélkül az alkotmányos funkció elláthatósága veszélybe kerülhet. A működőképesség hosszabb távú megőrzése nagyobb jelentőségű feladatnak tűnik jelenleg, mint a sarkalatos elemek esetleges finomhangolásai.

Bencze Mátyás: A bírósági rendszer átalakításának értékelése

2014/41
Írásomban szűkebb szakterületem, a bírói ítélkezés szempontjából tekintem át a 2012 óta a magyar igazságszolgáltatásban bekövetkezett változásokat. A bíróságokkal kapcsolatos sarkalatos törvények általam adott értékelésének fő irányvonalát két, a bíróságok működésével kapcsolatos alapvető érték, a bírói függetlenség és a minőségi ítélkezés biztosítása határozza meg: azt vizsgálom, hogy mit tett meg és mit mulasztott el megtenni ezen a téren a jogalkotó. Kitérek arra is, hogy a melyek voltak az új törvények megszületésének politikai körülményei, és miként használta a jelenlegi bírósági (kúriai) vezetés a rendelkezésére álló mozgásteret.

Gerencsér Balázs Szabolcs: A nemzetiségi törvény - mint kodifikációs patchwork

2014/40
A nemzetiségi törvény az elmúlt másfél évben több, mint egy tucat módosításon esett át. Ha a puszta számokat tekintjük: a törvényt összesen 16 módosítás érte. Összességében a módosítások a törvénynek mintegy felét érintik, ami azt is jelenti hogy a másfél éve hatályba lépett jogszabály szinte minden második paragrafusában történt valami változás. A nemzetiségi jog hazánkban nem egy kódexen alapul, hanem több törvény (ágazati szabályozás) hálózata, amelyeknek mintegy összekapcsolója a nemzetiségekről szóló sarkalatos törvény. Az alcímben látható foltvarrásra való utalás ara utal, hogy azt a képet amelyet a nemzetiségi törvényt mutat, nem egységes megmunkálással, egy anyagból szőve készítette el az Országgyűlés, hanem sok kisebb darabból állította össze, amelyek vagy szép kidolgozásúak vagy pedig gyengébb anyagból készült egyszerű foltok. Ez a kép azonban (hibái mellett) sok tekintetben előremutató szabályozás. A nemzetiségi törvényt az elfogadását követően több helyen, konferenciákon, szakirodalomban elhangzott kritikák és dicséretek továbbra is megilletik. A tanulmányban nem az egész törvényt, sőt nem általában a nemzetiségi jogot értékelem, hanem az elmúlt másfél évben napvilágot látott módosítások fényében két témakört emelek ki. Az egyik a nyelvhasználat kérdése, amely a törvény egyik legjelentősebb rendelkezési köre; a másik a választójogi szabályozások közül azon tapasztalatok, amelyek a 2014 tavaszi országgyűlési választásokkal kapcsolatban már rendelkezésünkre állnak.

Darák Péter: Sarkalatos Átalakulások - A bíróságokra vonatkozó szabályozás átalakulása 2010-2014

2014/39
A 2011. évi reform kritikai észrevételeit követő korrekciók után úgy tűnik, hogy nem alakult ki koherens kritikája az új rendszernek. Éppen ezért helyesebbnek tartom egyrészt annak megvizsgálását, hogy a reformból adódóan milyen konkrét kihívásokkal kell szembenéznie a Kúriának, másrészt szükséges áttekinteni az ítélkezés szakmai irányításának tartalmi kérdéseit is. A konkrét kihívások közé tartozik önkormányzati normakontroll, a joggyakorlat-elemzés rendszerének kiépítése, valamint az elvi bírósági határozatok és elvi bírósági döntések közzétételében rejlő lehetőségek kiaknázása. Az ítélkezés szakmai irányítása körében a legfontosabb kérdés az, hogy a tájékozódás négy sarokpontja (Kúria, Alkotmánybíróság, Európai Unió Bírósága, Emberi Jogok Európai Bírósága) milyen viszonyban áll egymással, és miként lehet a két külföldi fórum gyakorlatát a hazai bírósági gyakorlatban is megjeleníteni. Két évvel a bírósági szervezetet érintő „sarkalatos átalakulások” után mindenképpen szükség van változtatásokra. E változtatásoknak azt a célt kell szolgálniuk, hogy az új szervezeti kereteket minél hatékonyabban lehessen tartalommal megtölteni. A tartalom pedig jelen esetben csak az európai színvonalú, alapjogi szemléletű igazságszolgáltatás lehet.

Farkas Ádám: A magyar honvéd-katonai büntető jogalkotás 1867 és 1945 közötti természetrajzának vázlata

2014/38
A katonai büntetőjog hazai jogtudományunk mostoha gyermeke, mellyel kapcsolatban számos aktuális kérdés újul meg időről-időre. Ezek megválaszolásához – úgy gondolom – elkerülhetetlenül szükséges a történelmi előzmények beható feltárása, amivel hosszú ideje adósok vagyunk. Jelen tanulmány célja egy rövidesen megjelenő jogforrás válogatással egyetemben ezen adósság enyhítése az 1867 és 1945 közti időszakra nézve. Ez a korszak ugyanis a háborús viszontagságok ellenére is a modern polgári jogállam kialakulásának kora, melynek pontos értékeléséhez a katonai büntetőjog történetiségét is meg kell ismerni.