MTA Law Working Papers

A Jogtudományi Intézet műhelytanulmányai

Kirs Eszter: A rendőrségre vonatkozó szabályozás változásai és fennmaradó hiányosságai alapjogi szempontból

2014/50
A beszélgetéssorozat résztvevőjeként a rendőrségre vonatkozó szabályozás egyes, 2010-2014 között beállt változásaira és továbbra is fennmaradó hiányosságaira irányítottam a figyelmet. A felvetett témákat alapjogi szempontból aggályos mivoltuk miatt választottam ki, és az előadásban szereplő megjegyzéseimet a Magyar Helsinki Bizottság elemzései alapján állítottam össze. Bizonyos rendőri intézkedések, nevezetesen a személy- és létesítménybiztosítási intézkedés és a fokozott ellenőrzés, a büntetőeljárás során biztosítandó terhelti jogok, valamint a rendőri szervek felelőssége, a mentesítés kérdése és a Független Rendészeti Panasztestület vizsgálati jogköre képezi a jelen tanulmány tárgyát.

Lakatos László: A különleges jogrend és a honvédelem szabályzása

2014/49
Az állami lét és a végrehajtó hatalom jogállami keretek közötti működése feltételezi a rendkívüli helyzetek állami szintű kezelését biztosító különleges jogrend, illetve az állam védelmi funkcióit – ezen belül a honvédelem irányítását – végző szervezetrendszer békeidőszaki (normál jogrend szerinti) kialakítását. Az egyes államok történelmi hagyományaik, a különleges jogrendet és az egyes államhatalmi ágak feladat- és hatáskörét szabályozó anyagi jogi és eljárásjogi normák alapján alakították ki az állam életének rendkívüli időszakában működtetett védelmi (honvédelmi) igazgatási rendszerüket. A jelen korreferátum a fenti keretek között ad rövid áttekintést a hazai és néhány európai állam különleges jogrenddel kapcsolatos legfontosabb szabályozási területéről.

Szikinger István: A rendőrségre és a titkosszolgálatokra vonatkozó szabályozás változásai 2010-től napjainkig

2014/48
A szerző értékelése szerint a rendőrség sokáig meghatározó értékként hangsúlyozott egységének a megszűnése, egyidejűleg a belügyminiszter irányítási jogainak az erősítése jellemzi a 2010. óta a sarkalatos törvényekkel bevezetett változásokat. A nemzetbiztonság védelme terén a katonai titkosszolgálatok összevonásán túlmenően ugyancsak a belügyminiszter hatáskörének a bővülése említendő. Szikinger István úgy véli, hogy a biztonság védelmének egészét kellene új alapokra, a hatalom érdekeinek szolgálata helyett az emberi jogokat a középpontba állító emberi biztonság koncepciójára építeni.

Majtényi László: A független ombudsmanintézményeket helyre kell állítani, az alapvető jogok biztosától pedig továbbra is elvárható a jogállami jogvédelem

2014/47
Az alkotmányosság számos tényező eredője. A Negyedik Módosítás utáni Alaptörvényt, alkotmányosan feloldhatatlan benső ellentmondásai, az alkotmányosságot sértő tartalmi elemei miatt már tekinthető az alkotmányos értékek rendszerét képviselő alkotmánynak, azonban ez nem jelenti, hogy hatálya alatt az alkotmányos működés egészében megszűnt volna, nézetem szerint, az alkotmányos működés elemei képesek funkcionálni olyan államban is, ahol az alkotmányos intézmény- és jogvédelmi rendszert súlyos veszteségek érik. Az ombudsman ebben a tekintetben, mint bemutatom, különleges karakterű intézmény. Mindenütt, ahol nem kizárólag a látszat valóságának része, az intézmény fenntartása hozzájárul az adott társadalom humanizálásához. Addig is, amíg a jogállami forradalom intézményrendszerének alapulvételével, a független szakosított ombudsmanokkal helyreállítjuk a jogvédelem korábban sikeres magyar modelljét, az alkotmányos jogvédelem, az emberi jogok politikai érdekekre nem tekintő képviselete elvárható az intézmény ma létező formájától is.

Herbert Küpper: A kétharmados/sarkalatos törvények jelensége a magyar jogrendben

2014/46
A magyar alkotmányos rendszer a rendszerváltás óta ismeri a kétharmados törvény intézményét. Az Alaptörvény a már több mint húsz éves hagyományra hivatkozva megtartotta az intézményt, új, de alkotmánytörténelmileg helytelen elnevezéssel („sarkalatos törvény”) látta el és – az előző Alkotmánnyal szemben – a politikai élet mindennapi kérdéseire, az ún. policy kérdésekre (pl. családvédelemre, nyugdíjrendszerre) is kiterjesztette azt. A kétharmados törvény eleinte nagyon problémás volt: fölösleges (bár kezelhető) gondokkal járó jogforrási kategóriát teremt, és a kompromisszumos kényszer a kormányoldal és az ellenzék között „szerepzavart” okoz, amely káros a demokráciára és a demokratikus felelősségre. A kétharmadosságnak policy kérdésekre való kiterjesztése további problémákat szül: a szinte napi változtatásokra, adaptálásokra szoruló policy kérdésekben kétharmados kompromisszum híján a meglévő szabályozás megkövül, ami az adott jogterület által védett csoport vagy törvényhozási tárgy (pl. családok, nyugdíjasok, közvagyon) kárára megy.

Bódi Stefánia: Szuverenitás és az állam lakossága: állampolgárok és külföldiek

2014/45
Napjainkban a határvonalak elmosódása és államok feletti joghatósággal rendelkező nemzetközi szervezetek létrejötte révén a nemzeti szuverenitás és a globalizálódó szemlélet összeütközésének lehetünk tanúi, gyakran érezhető ez a konfliktus az Európai Unió egyes tagállamai részéről is. Előadásom és tanulmányom témájául azért választottam az állampolgárok és külföldiek témakörét, mert egy ország területén számtalan jogilag különböző csoportba tartozó ember található a migráció kapcsán, mely kihatással van természetszerűleg a szuverenitásra. Míg az állampolgárok a szuverenitás személyi hatálya alatt állnak, addig szokás azt mondani, hogy a külföldiek az állami szuverenitás területi hatálya alatt állnak. A hazánkba érkező külföldiek egy részéből magyar állampolgárok lesznek, ezért joggal merül fel a kérdés a szuverenitást illetően, hogy milyen embercsoportok törekednek arra, hogy kivegyék részüket majdan az állami főhatalom gyakorlásából, vagyis a szuverenitásból? Kik fognak beleszólni az államügyek intézésébe vagy kik lesznek éppen jogosultak arra, hogy magyar állampolgárságukat elnyerve állami hivatalokat töltsenek be? Természetesen azok az embercsoportok sem lehetnek közömbösek számunkra, akik nem törekednek ugyan a magyar állampolgárság megszerzésére, de rövidebb vagy hosszabb időre különböző célokkal hazánk területén tartózkodnak. Ezeket a kategóriákat szeretném összefoglaló jelleggel ismertetni, majd ezt követően a külföldi migránsok által életre hívott, a közfelfogás szerint szóba jöhető veszélyeket szeretném csoportosítani. Mindezek alapján az írás komplex szemléletű, jogi és nem jogi szempontú megközelítést egyaránt alkalmaz. A migránsok által életre hívott veszélyeket öt csoportba sorolom: 1. A munkahelyek elvesztése, illetve az ettől való félelem, 2. Bűncselekmények elkövetése, 3. Terrorfenyegetettség, 4. Kulturális és vallási különbségek által okozott feszültségek, 5. Járványügyi veszélyek

Schweitzer Gábor: Az egyházakra vonatkozó szabályozás alakulása

2014/44
Az Alaptörvény 2011-es elfogadását követőn új alapokra helyeződött az állam és az egyház kapcsolatrendszere, valamint ezzel összefüggésben az egyházak és vallási közösségek jogállása. Az egyházakra és vallási közösségekre vonatkozó – indokolatlanul szövevényes – szabályozás változásaival kapcsolatban mindenekelőtt az Alaptörvényre, az Alaptörvény negyedik módosítására (2013. március 25.), az Alaptörvény ötödik módosítására (2013. szeptember 26.), továbbá a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény rendelkezéseit felváltó, a lelkiismeret- és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi C. törvényre, a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvényre, az ezt módosító 2012. évi VII. törvényre, továbbá a vallási közösségek jogállásával és működésével kapcsolatos törvényeknek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló 2013. évi CXXXIII. törvényre kell hivatkozhatunk. A változások irányultságát nemcsak az jelzi, hogy lényegében több száz vallási közösséget fosztottak meg az 1990. évi IV. tv. alapján szerzett jogállásától, hanem az is, hogy az állam és az egyház elválasztásának korábban érvényesülő alkotmányos alapelvét az állam és az államtól különváltan működő vallási közösségek közösségi célok érdekében történő együttműködési lehetősége váltotta fel. A törvényi szabályozás változásait ugyanakkor a 164/2011. (XII. 20.) AB határozat (A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi C. törvény közjogi érvénytelenség miatti alkotmányellenességéről), valamint a 6/2013. (III. 1.) AB határozat (A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény egyes rendelkezéseinek alaptörvény-ellenességéről és megsemmisítéséről) is indokolta.

Christián László: A rendőrségre és a titkosszolgálatokra vonatkozó szabályozás változásai

2014/43
A rendészet és a nemzetbiztonság területén az elmúlt négy évben kis túlzással több dolog történt, mint a rendszerváltás óta együttvéve. A rendészet és a nemzetbiztonság rendszere, szervezete és a működést meghatározó jogszabályok is jelentős revízión estek át. Nem túlzás mérföldkövekről beszélni. Az Alaptörvény végre különválasztotta a honvédelem és a rendészet szabályozását, ugyanakkor fenntartotta a rendvédelem kifejezés alaptörvényi státuszát. Az alábbi írásban a rendészetet és a nemzetbiztonságot veszem szemügyre, a terjedelmi korlátok között átfogó áttekintésre törekedve. Ehhez nélkülözhetetlennek gondolok bizonyos releváns előzményeket megemlíteni, ennek fényében vizsgálom az elmúlt négy év jogalkotásának vonatkozó rendelkezéseit. A Kormány által 2010-ben kitűzött pozitív célok a rendészet terén csak részben teljesültek, ennek okán rövid számvetést végzek, illetve a jövőre vonatkozó gondolatok is megfogalmazásra kerülnek.

Till Szabolcs: Tézisek az Alaptörvény és a honvédelem sarkalatos törvényi szintjének összefüggéseiről

2014/42
A honvédelem alkotmányos tárgykörei rendszerüket fenntartva, tipikusan konszolidációs elemekkel gazdagodva kerültek át az Alaptörvénybe, amelynek során a korábbi konszenzusos elemek hangsúlybeli változását rendszerszintű korrekció nem követte. A szabályozási rendszer változásának súlypontja így nem a sarkalatos konszolidáció, hanem a személyzet egyszerű többséggel megvalósítható szabályozási rendszere, különösen a szolgálati nyugdíj kivezetése során keletkezett. Rövidtávon – ellensúlyozva az alaptörvényi szintre emelt önkéntes tartalékos rendszerrel – nem eredményezte mindez a feladatok ellátására való alkalmatlanságot, hosszabb távon azonban a hivatásos szolgálat korlátozási és juttatási többlet-egyensúlyának újraértelmezése nélkül az alkotmányos funkció elláthatósága veszélybe kerülhet. A működőképesség hosszabb távú megőrzése nagyobb jelentőségű feladatnak tűnik jelenleg, mint a sarkalatos elemek esetleges finomhangolásai.

Bencze Mátyás: A bírósági rendszer átalakításának értékelése

2014/41
Írásomban szűkebb szakterületem, a bírói ítélkezés szempontjából tekintem át a 2012 óta a magyar igazságszolgáltatásban bekövetkezett változásokat. A bíróságokkal kapcsolatos sarkalatos törvények általam adott értékelésének fő irányvonalát két, a bíróságok működésével kapcsolatos alapvető érték, a bírói függetlenség és a minőségi ítélkezés biztosítása határozza meg: azt vizsgálom, hogy mit tett meg és mit mulasztott el megtenni ezen a téren a jogalkotó. Kitérek arra is, hogy a melyek voltak az új törvények megszületésének politikai körülményei, és miként használta a jelenlegi bírósági (kúriai) vezetés a rendelkezésére álló mozgásteret.

Gerencsér Balázs Szabolcs: A nemzetiségi törvény - mint kodifikációs patchwork

2014/40
A nemzetiségi törvény az elmúlt másfél évben több, mint egy tucat módosításon esett át. Ha a puszta számokat tekintjük: a törvényt összesen 16 módosítás érte. Összességében a módosítások a törvénynek mintegy felét érintik, ami azt is jelenti hogy a másfél éve hatályba lépett jogszabály szinte minden második paragrafusában történt valami változás. A nemzetiségi jog hazánkban nem egy kódexen alapul, hanem több törvény (ágazati szabályozás) hálózata, amelyeknek mintegy összekapcsolója a nemzetiségekről szóló sarkalatos törvény. Az alcímben látható foltvarrásra való utalás ara utal, hogy azt a képet amelyet a nemzetiségi törvényt mutat, nem egységes megmunkálással, egy anyagból szőve készítette el az Országgyűlés, hanem sok kisebb darabból állította össze, amelyek vagy szép kidolgozásúak vagy pedig gyengébb anyagból készült egyszerű foltok. Ez a kép azonban (hibái mellett) sok tekintetben előremutató szabályozás. A nemzetiségi törvényt az elfogadását követően több helyen, konferenciákon, szakirodalomban elhangzott kritikák és dicséretek továbbra is megilletik. A tanulmányban nem az egész törvényt, sőt nem általában a nemzetiségi jogot értékelem, hanem az elmúlt másfél évben napvilágot látott módosítások fényében két témakört emelek ki. Az egyik a nyelvhasználat kérdése, amely a törvény egyik legjelentősebb rendelkezési köre; a másik a választójogi szabályozások közül azon tapasztalatok, amelyek a 2014 tavaszi országgyűlési választásokkal kapcsolatban már rendelkezésünkre állnak.

Darák Péter: Sarkalatos Átalakulások - A bíróságokra vonatkozó szabályozás átalakulása 2010-2014

2014/39
A 2011. évi reform kritikai észrevételeit követő korrekciók után úgy tűnik, hogy nem alakult ki koherens kritikája az új rendszernek. Éppen ezért helyesebbnek tartom egyrészt annak megvizsgálását, hogy a reformból adódóan milyen konkrét kihívásokkal kell szembenéznie a Kúriának, másrészt szükséges áttekinteni az ítélkezés szakmai irányításának tartalmi kérdéseit is. A konkrét kihívások közé tartozik önkormányzati normakontroll, a joggyakorlat-elemzés rendszerének kiépítése, valamint az elvi bírósági határozatok és elvi bírósági döntések közzétételében rejlő lehetőségek kiaknázása. Az ítélkezés szakmai irányítása körében a legfontosabb kérdés az, hogy a tájékozódás négy sarokpontja (Kúria, Alkotmánybíróság, Európai Unió Bírósága, Emberi Jogok Európai Bírósága) milyen viszonyban áll egymással, és miként lehet a két külföldi fórum gyakorlatát a hazai bírósági gyakorlatban is megjeleníteni. Két évvel a bírósági szervezetet érintő „sarkalatos átalakulások” után mindenképpen szükség van változtatásokra. E változtatásoknak azt a célt kell szolgálniuk, hogy az új szervezeti kereteket minél hatékonyabban lehessen tartalommal megtölteni. A tartalom pedig jelen esetben csak az európai színvonalú, alapjogi szemléletű igazságszolgáltatás lehet.

Farkas Ádám: A magyar honvéd-katonai büntető jogalkotás 1867 és 1945 közötti természetrajzának vázlata

2014/38
A katonai büntetőjog hazai jogtudományunk mostoha gyermeke, mellyel kapcsolatban számos aktuális kérdés újul meg időről-időre. Ezek megválaszolásához – úgy gondolom – elkerülhetetlenül szükséges a történelmi előzmények beható feltárása, amivel hosszú ideje adósok vagyunk. Jelen tanulmány célja egy rövidesen megjelenő jogforrás válogatással egyetemben ezen adósság enyhítése az 1867 és 1945 közti időszakra nézve. Ez a korszak ugyanis a háborús viszontagságok ellenére is a modern polgári jogállam kialakulásának kora, melynek pontos értékeléséhez a katonai büntetőjog történetiségét is meg kell ismerni.

Smuk Péter: A szuverenitás jelképei és alkotmányos védelmük

2014/37
Dolgozatom áttekinti a szuverenitás jelképes megjelenési formáit és az azok védelmére szolgáló eszközöket-lehetőségeket. Ezek között kiemelkedő szerepet játszanak a nemzeti jelképek (zászló, címer) és a szólásszabadság konfliktusa, valamint a nemzeti nyelv és valuta alkotmányos szintre emelt védelme és az ezekkel járó jogdogmatikai, jogalkalmazási problémák. A szuverenitás jelképei körében tárgyalom az állam jelképeit (zászló, címer, Himnusz), további alaptörvényi jelképeket (nemzeti ünnepek, hivatalos nyelv, hivatalos fizetőeszköz), valamint az „államiság” egyéb szimbólumait (Szent Korona, Országház). A felsorolt jelképekre vonatkozó jogi szabályozás több szintű, de kiemelendő, hogy mindegyik esetében az Alaptörvény kínálja a hátteret. Az alkotmányos alap azonban nem egyértelműen vezethető le, vagy nem egyértelműen levezetett az alacsonyabb szintű jogszabályokban.

Kádár Pál: Sarkalatos átalakulások – A kétharmados/sarkalatos törvények változásai a honvédelem területén 2010-2014

2014/36
A kétharmados szabályozási tárgykörben a legalapvetőbb tartalmi változást a különleges jogrendre vonatkozó rendelkezések profiltisztítása jelentette. Az 1949. évi XX. törvény rendszerváltást követően kialakított minősített időszakokra vonatkozó rendelkezéseit az Alaptörvény immár „fajtatiszta” különleges jogrendi rendelkezésekké nemesítette. Külön érdeme a jogalkotónak, hogy a kapcsolódó alacsonyabb szintű szabályozók megalkotására rendkívüli gyorsasággal sor került, a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény gyakorlatilag az Alaptörvénnyel egyidejűleg, 2012. január 1-jén lépett hatályba. A különleges jogrendre vonatkozó szabályok – vélhetően annak köszönhetően és szerencsénkre, hogy ezek gyakorlati alkalmazására valóban csak rendkívüli esetben és csak szűk körben (veszélyhelyzet) került sor – néhány kérdésben elvarratlanok. Vajon hogyan érvényesíthetőek a jogalkotás általános szabályai, amennyiben a Honvédelmi Tanács megalakulását követően az Országgyűlés is ülésezik? Rendelkezésre állnak-e a különleges jogrendi szabályozók tervezetei? Vajon megoldható-e tényegesen az Alkotmánybíróság folyamatos és korlátozásmentes működése rendkívüli állapotban? Mindezek mellett az Alaptörvény a Magyar Honvédség egyes korábbi feladatait is a legfelső szintű jogi szabályozás szintjére emelte, ezzel sarkalatossá téve olyan jogintézményeket, mint az önkéntes tartalékos rendszer, vagy a Magyar Honvédség közreműködése a katasztrófavédelmi feladatokban.

Komáromi László: A népszavazásra vonatkozó szabályozás változásai az Alaptörvényben és az új népszavazási törvényben

2014/35
Magyarország Alaptörvénye jelentősen módosított a közvetlen demokrácia korábbi intézményein. Megszűnt a népi kezdeményezés (népi napirend iniciatíva) és a véleménynyilvánító népszavazás, módosult a tiltott tárgykörök listája. Az Alaptörvény eltörölte az országgyűlési képviselők egyharmadának azon jogát is, hogy népszavazást kezdeményezzenek. Az 1997 óta érvényesülő 25%-os jóváhagyási kvórum helyébe visszaállította a korábbi 50%-os részvételi küszöb követelményét. Az új népszavazási törvény (2013. évi CCXXXVIII. törvény) ezen új alkotmányos keretek között rendezi a közvetlen demokratikus eszközök részletszabályait. Kiindulópontját nemcsak az Alaptörvény módosult előírásai, hanem olyan korábbi alkotmánybírósági határozatok is képezik, amelyek valamely kérdésben törvényhozói mulasztást állapítottak meg. Új szabályokat tartalmaz a komolytalan kezdeményezések kiszűrése és az azonos tárgyú kezdeményezések kezelése érdekében. Rendezi a népszavazási kezdeményezés visszavonásának kérdéseit. Módosít a jogorvoslati rendszeren és az eljárási határidőkön is. A munkaanyag először ezeket a változtatásokat veszi sorra bemutató jelleggel, kitérve a változtatások okaira és céljaira is. Ezt követően szembesíti a jelenlegi magyar szabályozást az Európa Tanács népszavazásokra vonatkozó 2007-es ajánlásával. Általános megfontolásokat fogalmaz meg a közvetlen demokratikus döntéshozatallal kapcsolatban a külföldi és hazai tapasztalatok fényében, különös tekintettel a néprészvételi jogoktól várható előnyökre és a képviseleti és közvetlen döntéshozatal összeegyeztetésére. Végül mindezek alapján módosítási javaslatokat tesz mind az Alaptörvényre, mind az új népszavazási törvényre nézve.Magyarország Alaptörvénye jelentősen módosított a közvetlen demokrácia korábbi intézményein. Megszűnt a népi kezdeményezés (népi napirend iniciatíva) és a véleménynyilvánító népszavazás, módosult a tiltott tárgykörök listája. Az Alaptörvény eltörölte az országgyűlési képviselők egyharmadának azon jogát is, hogy népszavazást kezdeményezzenek. Az 1997 óta érvényesülő 25%-os jóváhagyási kvórum helyébe visszaállította a korábbi 50%-os részvételi küszöb követelményét. Az új népszavazási törvény (2013. évi CCXXXVIII. törvény) ezen új alkotmányos keretek között rendezi a közvetlen demokratikus eszközök részletszabályait. Kiindulópontját nemcsak az Alaptörvény módosult előírásai, hanem olyan korábbi alkotmánybírósági határozatok is képezik, amelyek valamely kérdésben törvényhozói mulasztást állapítottak meg. Új szabályokat tartalmaz a komolytalan kezdeményezések kiszűrése és az azonos tárgyú kezdeményezések kezelése érdekében. Rendezi a népszavazási kezdeményezés visszavonásának kérdéseit. Módosít a jogorvoslati rendszeren és az eljárási határidőkön is. A munkaanyag először ezeket a változtatásokat veszi sorra bemutató jelleggel, kitérve a változtatások okaira és céljaira is. Ezt követően szembesíti a jelenlegi magyar szabályozást az Európa Tanács népszavazásokra vonatkozó 2007-es ajánlásával. Általános megfontolásokat fogalmaz meg a közvetlen demokratikus döntéshozatallal kapcsolatban a külföldi és hazai tapasztalatok fényében, különös tekintettel a néprészvételi jogoktól várható előnyökre és a képviseleti és közvetlen döntéshozatal összeegyeztetésére. Végül mindezek alapján módosítási javaslatokat tesz mind az Alaptörvényre, mind az új népszavazási törvényre nézve.

Jóri András: Az adatvédelmi és adatnyilvánossági szabályozás átalakítása

2014/34
Az írás az adatvédelemre és adatnyilvánosságra vonatkozó szabályozás 2011 évi átalakításának céljait és következményeit vizsgálja. Az adatvédelmi és információszabadsággal kapcsolatos felügyelő szervezetek funkcióinak (alapjogvédelmi funkció, ombudsmani jogalkalmazási funkció, hatósági jogalkalmazási funkció – ezen funkciók minden ilyen szervezet, tehát az adatvédelmi biztos és a NAIH esetében is jelen vannak) meghatározása után a szerző jellemzi ezen funkciókat (alkotmányjogias vs. közigazgatási jogi érvelés használata; aktivizmus vs. pozitivizmus; mediatizáltság foka; politikai térben való megjelenés vagy annak hiánya). Az írásban megfogalmazott tézis szerint az adatvédelmi és adatnyilvánossági szabályozás átalakításának célja a felügyelő szervezet alapjogvédelmi funkciójának gyengítése, míg ürügye a hatósági jogalkalmazási funkciójának erősítése volt. A szerző az adatvédelmi biztos és a NAIH működésének tapasztalatai alapján támasztja alá a fenti tézist.

Szabó Endre Győző: Az adatvédelmi és adatnyilvánossági szabályozás átalakulása

2014/33
A személyes adatok védelméhez, valamint a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jog érvényesülésének ellenőrzésére hivatott szerv modellváltáson ment keresztül a 2011-ben elfogadott szabályozás nyomán. A korábbi ombudsmani intézményt adatvédelmi hatóság váltotta. A szabályozás átalakításának célja a jogsértések súlyához igazodó állami fellépés megteremtése, a jogvédelem szintjének javítása volt. Az ombudsmani típusú „puha” intézményi keret nem adott megfelelő mozgásteret arra, hogy a biztos az érintettek érdekeit adott esetben súlyosan sértő ügyekben hatékonyan, a bírságolást is magában foglaló hatósági eszközökkel léphessen fel. A modellváltást számos körülmény indokolta. Az interneten megvalósuló adatkezelések elterjedése révén drámai módon felgyorsult az egyént érintő információk terjesztésének lehetősége, amely szükségszerűen váltotta ki az adatvédelmi hatóságok globális erőfeszítéseit döntéseik jobb kikényszeríthetősége érdekében. A vizsgált ügyek terén az elmúlt két évtizedben egyértelmű eltolódás tapasztalható az állami adatkezelések felől a privát célú adatkezelések irányába. Az ombudsman fellépése az állami szervekkel szemben hatékonyabbnak bizonyult, míg a piaci szereplők vizsgálatakor hatósági fellépés indokolt. És sajnálatos módon ebben a sorban kell megemlíteni azt a jelenséget, hogy az internet nyújtotta arctalanság csak növelte a jogtalan adatkezelések számát. A Hatóság nem csupán arra törekszik, hogy egyes vállalkozásokat rászorítson a jogszerű eljárásra, hanem azt is célul tűzi ki, hogy ahol szükséges, ott eljárásainak és szankcióinak révén az általános gyakorlatot is megváltoztassa. Hatósági eszközökkel van erre esély, tehát az új szabályok a célok eléréséhez szükségesek és az eddigi tapasztalatok alapján hatékonynak bizonyultak.

Szabó Máté Dániel: Szelektív szigor az információs szabadságjogok érvényesülésének ellenőrzésében

2014/32
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény az információs jogok anyagi jogi keretein bár eredményezett apróbb változásokat, nem változtatott a jogok védelmének karakterén. A személyes adatok védelmét továbbra is információs önrendelkezési jogként, a közérdekű adatok nyilvánosságát pedig kikényszeríthető szabadságjogként biztosította, utóbbin csak a törvény 2013. évi módosítása eredményezett – nem támogatható – változást. A legfontosabb változás az érintett jogok védelmének intézményi kereteiben történt: az adatvédelmi biztos intézménye helyett létrejött a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, amely – papíron – rendelkezik mindazokkal az attribútumokkal, amelyek egy független szervtől elvártak. A hatóság azonban mind az adatvédelem, mind pedig az információszabadság tekintetében igen jelentős részben a végrehajtó hatalom tevékenységét ellenőrzi. Relatív függetlensége körében tehát az vizsgálandó, hogy milyen hatással van a Hatóság működésére, ha ellenőrző szervezet vezetőjének személye az ellenőrzött végrehajtó hatalom fejétől függ: az csak az lehet, akit a miniszterelnök erre a tisztségre kijelöl. Az írás azt vizsgálja, hogy igaz-e az a hipotézis, miszerint a NAIH a kormányzattal szemben megértő, a magán-adatkezelőkkel szemben viszont szigorú. Az adatvédelmi hatósági eljárásban hozott határozatok áttekintésével arra keresi a választ, hogy a hatóság az elmúlt években mennyire volt határozott az állami adatkezelőkkel, azon belül is a kormányzattal szemben, összehasonlítva ezt azzal, hogy a magán-adatkezelőkkel szemben mennyire erélyesen lépett fel.

Ligeti Miklós: Sarkalatos átalakulások – Az adatvédelmi és adatnyilvánossági szabályozás átalakulása

2014/31
A 2010-es kormányváltást követően meggyengültek az információszabadságnak a közhatalom elszámoltathatóságát és a közpénzek nyomon követését szolgáló eszközei. A 2012-ben életbe lépett információszabadság törvény felszámolta a végrehajtó hatalomtól független adatvédelmi ombudsman intézményét. Az ekkor létrehozott Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökét nem az Országgyűlés választja, hanem az államfő nevezi ki. Az Országgyűlés 2013-ban módosította az információszabadság törvényt, aminek eredményeképpen a közérdekű adatok kezelőinek elegendő a korábbiaknál szűkebb körben hozzáférést engedni az általuk kezelt adatokhoz. A módosítás hatására sérül a bírói felülvizsgálathoz való jog is: az új szabályozás szerint bizonytalan, hogy a polgárok és a civil társadalom szervezetei bíróság előtt bepanaszolhatják-e azokat az állami szerveket, amelyek visszatartják a közérdekű adatokat. A közhatalom átláthatósága és számonkérhetősége szempontjából egyértelműen jelentős visszalépést jelent az információszabadság visszaszorulása. Magyarországon a polgárok ma nehezebben férnek hozzá az általuk fizetett adóból fenntartott közhatalom működésére és az adójuk elköltésére vonatkozó adatokhoz. Emiatt meggyengülhetnek a közhatalom elszámoltathatóságát biztosító, a társadalom civil szereplői által igénybe vehető eszközök, ami nagyobb teret enged a felelőtlen és nem számon kérhető hatalomgyakorlásnak.