MTA Law Working Papers

A Jogtudományi Intézet műhelytanulmányai

Szalai Ákos: Prevenció és reparáció a kártérítési jogban

2014/26
A kártérítés léte mögött két jogpolitikai elvet szokás felhozni: (i) a károsult helyzetének reparálását, az ő kompenzálását, illetve (ii) a károkozó (a potenciális károkozó) oldalán a prevenciót, vagyis a károkozás veszélyének visszaszorítását. A joggazdaságtani irodalom természetesen elsősorban ez utóbbit állítja középpontba. A prevenciós hatás mögött meghúzódó összefüggés, első közelítésben, roppant egyszerű: ha egy tevékenységnek nő a költsége, akkor azt kevesebben és kisebb mértékben vállalják fel. Azt a kérdést tesszük fel, hogy a reparációs elv egymagában alkalmas-e arra, hogy a kártérítési rendszer alapja legye. Az érvelés azt próbálja bizonyítani, hogy nem, sőt napjainkban a két jogpolitikai cél közül a prevenció válik fontosabbá. A fő ok: a reparációs elv egymagában nem ad választ még arra sem, hogy kit kell kompenzálni, mikor és kinek. Más érvelés szerint prevenciós hatás nélkül a kártérítési rendszerre a mainál csak lényegesen szűkebb körben lenne szükség.

Szabó Zsolt: A parlamenti jog változásai

2014/25
2014 februárjában az Országgyűlés új határozati házszabályi rendelkezéseket fogadott el. Ezzel teljessé vált a parlamenti jog megújítása, amely az Országgyűlés alaptörvényi státuszának pontosításával („legfőbb népképviseleti szerv”, sarkalatos tárgykörök) kezdődött, és a 2012-es országgyűlési törvény elfogadásával teljesedett ki. Valójában a korábbi Házszabály is számos módosításon esett át, a reform korábban is folyamatos volt, ha nem is ennyire intenzív. Az idei legfontosabb változás a törvényalkotási eljárás teljes újraalkotása volt, melynek legfontosabb elemei a kétszintű bizottsági rendszer megjelenése (Törvényalkotási Bizottság felállítása), a bizottságok szerepének általános növekedése (döntés módosító javaslatokról és beszámolókról, részletes vita lefolytatása bizottságok által), valamint a benyújtott törvényjavaslatban nem szereplő törvények módosítására irányuló (un. túlterjeszkedő) javaslatok alaposabb szabályozása. A módosítások célja a megfontoltabb, a plenáris ülés és a bizottságok korábbinál kiegyensúlyozottabb munkamegosztása, és a korábbi alkotmányossági problémák kezelése volt. Az új szabályok az idei alakuló üléstől alkalmazandóak, így azok hatékonyságát a gyakorlat fogja megmutatni. A dolgozat a sarkalatos változásokról szóló beszélgetéssorozat tematikáját követve ezeket a változásokat mutatja be.

Klicsu László: Közpénzügyi sarkalatos törvények

2014/24
Az Alaptörvény önálló cím alatt foglalkozik a közpénzekkel, viszonylag jelentős terjedelemben. Ebben a részben számos olyan tárgykör van, amelyet sarkalatos törvényben lehet szabályozni. Új előírása az Alaptörvénynek az is, amely az adó- és nyugdíjrendszer egyes elemeinek sarkalatos törvényben való szabályozásáról szól. Sarkalatos törvényt általában alapjogok és alapvető szervezeti megoldások indokolhatnak. Az Alaptörvényben a közpénzekkel összefüggésben alapvető intézmény a számvevőszék és a jegybank, valamint alapvető joggal szorosan összefügg a családi adókedvezmény. Más esetekben vita tárgya, hogy valóban szükség van-e sarkalatos törvényi szintű szabályozásra.

Vincze Attila: Odahull az eszme és a valóság közé az árnyék – az szuverenitás-átruházás az alkotmánybíróság esetjogában

2014/23
Magyarország 2004 óta tagja az Európai Uniónak. Ez alatt a tíz év alatt jelentős esetjog halmozódott fel, de még mind a mai napi hiányzik egy egységes doktrína az uniós és a belső jog viszonyának leírására. Az alkotmánybíróság hol szabotálja az uniós jog érvényesülését, mint az orvosi ügyeleti díjak vagy az elfogató parancs ügyében, hol vitatott belső jogi megoldásokat igyekszik vele igazolni, mint a versenyhatóság soft jogát, hol pedig vonakodik az uniós jogból fakadó következményeket levonni, mint a bírák kényszernyugdíjazása esetén. Függetlenül attól, hogy milyen többség volt az alkotmánybíróságon, az uniós jogot soha nem tudta a testület az alkotmányos előírások érvényre juttatásával egy egységes, következetes és kiszámítható doktrína keretében kezelni. Az tanulmányban elsősorban ezeket az egyenetlenségeket igyekszem bemutatni, illetve megkísérelni megadni egy lehetséges doktrína vázát.

Ligeti Miklós: Sarkalatos átalakulások - A kétharmados/sarkalatos törvények változásai 2010-2014 - Az ügyészségre vonatkozó szabályozás átalakulása

2014/22
A korrupció ellen civil szervezetként küzdő Transparency International Magyarország a korrupció elleni állami fellépés frontvonalába állított ügyészségre vonatkozó sarkalatos törvényeket abból a szempontból vizsgálja, hogy azok mennyiben biztosítják az ügyészség átláthatóságát. Az ügyészség szervezetében és működésében a szakmai tevékenységet és egyedi ügyek megítélését befolyásolni képes kockázatok, egyensúlytalanságok rejlenek. Ezek közül az alábbiakban az ügyészi tevékenység külső kontrollja és egyes büntetőeljárási döntések számon kérhetősége közötti összefüggésekre mutatunk rá.

László Róbert: A választójogi szabályozás átalakulása 2010-2014.

2014/21
Ahhoz, hogy az új választási rendszert értékelni tudjuk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül az átalakítás mögött meghúzódó politikai motivációkat. Bár ezekről nem rendelkezhetünk pontos ismeretekkel, a 2010-2014-es parlamenti ciklust meghatározó permanens választásireform-folyamatot vizsgálva világos kép rajzolódik ki a kétharmados többséggel rendelkező kormányzó pártok szándékairól. Természetesen előfordulhat, hogy a választási rendszerbe épített elemek nem a megalkotóinak szándékai szerint funkcionálnak majd. Éppen ezért érdemes szétválasztani, melyek azok a részletszabályok, amelyek a mindenkori legnagyobb politikai erőnek, és melyek azok, amelyek a mindenkori jobboldalnak előnyösek, azoktól, amelyek a mindenkori kormánypártnak, s végül azoktól, amelyek a legjobb anyagi háttérrel rendelkező formációknak kedveznek. Mindez abban is segít, hogy megkülönböztessük azokat az esélyegyenlőséget rontó elemeket, amelyek szakmai alapon is kifogásolhatóak, azoktól, amelyek csak politikai értékítélet mentén kritizálhatók.

Erdő Péter: Állam, Egyház, szuverenitás

2014/20
A kinyilatkoztatásra épülő vallások, így az iszlám, a zsidóság és a kereszténység belső logikájában szükségszerű, hogy legyenek olyan alapelvek vagy adottságok, amelyek közvetlenül isteni eredetűek, az isteni önközlésből ismerhetők meg. A teológiai gondolkodás fejlődése és folyamatossága értelmében ma bízvást állítható, hogy bár az erkölcs hatálya alól semmilyen emberi cselekedet nem mentes, tehát az állam önállósága és belső szuverenitása nem jelenti, hogy a politikusokat és a tisztségviselőket semmilyen erkölcs ne kötelezné, ám ez a kötelezettség – vagy akár ennek egyházi hirdetése – megmarad az erkölcsi tanítás és a személyes meggyőződés szintjén, így az Egyház erkölcsi tanítása közvetlenül nem jár hatásokkal a civil jogéletben. Ezek szerint – bár korunkban az államok külső és belső szuverenitásának hagyományos tanát sok tény gyengíti – a teológia és a katolikus egyházjog oldaláról az állam közhatalmi értelemben vett külső és belső szuverenitása teljességgel elismert. Az objektív valóság és az abból fakadó erkölcsi követelmények léte nem gátja, hanem alapja ennek a szuverenitásnak.

Téglási András: Azért a nép az úr? – a népszavazás aktuális alkotmányjogi kérdései az Alaptörvény elfogadása óta

2014/19
A népszavazás kérdésének elméleti és gyakorlati kérdéseivel a rendszerváltozást követően sokan sokféle szempontból foglalkoztak. A közjogi rendszerváltás menetében megjelenő népszavazás azonban akkor nem, csak 1997-ben vált alkotmányos intézménnyé hazánkban, ennek ellenére a rendszerváltozást követő első években már a népszavazás kapcsán felmerült az a kérdés, hogy mi is a közvetett és a közvetlen hatalomgyakorlás egymáshoz való viszonya. Erre utal már az Alkotmánybíróság 2/1993. (I. 22.) AB határozata is, majd később az 52/1997. (X. 14.) AB határozata is. A 2006-os politikai események hatására feltörő ún. „népszavazási cunami” eredményként ismét élesebben kerültek felszínre a népszavazással kapcsolatos kérdések. Jelen tanulmányban azokkal az elméleti és gyakorlati kérdésekkel szeretnék foglalkozni, amelyek az Alaptörvény elfogadását követően merültek fel illetve kerültek ismét felszínre.

Pongrácz Alex: A globalizált világ aktuális kérdései: államelhalás vagy államépítés?

2014/18
A nemzetállamok, mint a vesztfáliai békeszerződést (1648) követően évszázadokon keresztül domináns entitások primus inter pares jellegű pozíciójával szemben a szuverenitás mezején a XX. század második felének során, illetve a XXI. század hajnalán több irányból is sikeresnek mondható „offenzívát” indítottak. Ennek nyomán számos szerző beszél a hagyományos (nemzet)állami szuverenitás erodálódásáról, elhalványulásáról, vagy egyenesen annak eltűnéséről, bár a „posztmodern” korban született államelméleti írások a rendelkezésükre álló premisszákból gyakorta egymással szöges ellentétben álló konklúziókat vonnak le. Ma már korántsem állítható minden kétséget kizáróan, hogy a legfőbb hatalom egyedüli letéteményese az állam volna, ahogyan a megváltozott szuverenitás-jegyek listája is legfeljebb exemplifikatív és állandóan változó jelleggel állapítható meg. Előadásom során vázolni fogom a globalizáció hatására megkérdőjeleződő „szuverenitás-ortodoxia” problémáját, illetve a főként a 2008-ban kitört globális gazdasági és pénzügyi válság hatására az állam szerepét illetően revideálódó nézeteket. A kortárs államelméleti munkákban ugyanis bőségesen találkozhatunk olyan megoldási javaslatokkal, amelyek szembemennek az évtizedeken keresztül axiómaként kezelt neoliberális dogmákkal és az állam új típusú szerepvállalását vetítik előre. Úgy látom, hogy az általam ismertetett és különböző szabályozási területek hatálya alá tartozó útmutatások csak kombináltan alkalmazhatók hatékonyan és sikeresen. Ezen elméletek szintéziseként szükséges lenne egy olyan konstrukciót kreálni, amely a demokratikus pluralizmus égisze alatt és a szabályozott piac keretein belül egyesíti a piac, a civil társadalom és az állam erőit, méghozzá akként, hogy az első szektorban a civil társadalmat, a másodikban az államot és a harmadikban a piaci intézményeket helyezi el – ez pedig egyben érdek-és igényérvényesítési sorrendet is jelentene. A piac ugyanis sokszor érzéketlen arra, hogy felismerje a társadalomban megjelenő emberi szükségleteket.

Blutman László: Milyen feltételekkel beszélhetünk értelmesen a szuverenitásról? Egy metaelmélet kiindulópontjai

2014/17
Közhelynek számít, hogy a szuverenitás fogalmát sokan sokféleképpen írják le. A tanulmány azt kutatja, hogy a szuverenitás változatos felfogásai között lehetséges-e valamilyen közös fogalmi minimum az alapkategória tekintetében. Mivel arra a következtetésre jut, hogy nem, választ kell adni arra a kérdésre, hogy milyen feltételekkel beszélhetünk értelmesen a szuverenitásról. Az értelmességkritériumok felvázolása, egyben a szuverenitásra vonatkozó metaelmélet kiindulópontjait rögzíti, mely kiegészül a szuverenitás-felfogások értékelésére és kritikájára vonatkozó szempontrendszer felvázolásával.

Pozsár-Szentmiklósy Zoltán: Alapjogok az új választójogi szabályozásban

2014/16
Az elemzés azt a kérdést járja körül, hogy az új szabályozás milyen hatást gyakorol a választásokkal szoros összefüggésben lévő alapjogok érvényesülésére. Ennek keretében az Alaptörvény rendelkezései, a választójogi sarkalatos törvények, más kapcsolódó jogszabályok, valamint a választási szervek és a jogvédelemben szerepet játszó fórumok gyakorlata alapján kerül sor a választójog egyenlősége, a véleménynyilvánítás szabadsága, az információszabadság és az információs önrendelkezési jog érvényesülésének vizsgálatára.

Szigeti Péter: A nemzetállami szuverenitás közjogi fogalmának védhetősége és ami azon túl van…

2014/15
A szuverenitás fogalom vizsgálatánál abból a tudományelméleti megfontolásból indulunk ki, hogy a valóságos és jelentős tudományos problémák nem pusztán „az élet értelmetlen végtelenségéből” a szubjektív érdeklődés által kiválasztott tárgyat jelentenek (á la M. Weber) – bár a személyes érdeklődés, kutatói motivációk is kétségtelenül belejátszanak a tárgyválasztásba – azonban az objektív felhajtóerők még döntőbbek: ugyanis ha fennállnak, sokakat kutatásra motiválnak. Így volt ez a korábban és ma is a szuverenitás kérdéseivel kapcsolatban. Csakhogy egykor az anyagi felhajtóerőket és a szellemi muníciót a feudális abszolutizmusokat felváltó nemzetállami integrációs formák jelentették, a jelenkorban más a helyzet. Az elmúlt évtizedekben a globalizációs folyamatok nyomán az aktív adaptáció magatartásával vagy annak egyfajta késő-nacionalista ellenreakciójaként jelenik meg a szuverenitás-védelem, vagy éppen a regionális integrációs kényszerek nyomására kell másként átgondolni a szuverenitás szerepét és érvényességét. Ma ez a kihívás éri a társadalomtudományok képviselőit.

Smuk Péter: Sarkalatos átalakulások – Parlamenti jogi átalakítások

2014/14
A magyar Országgyűlés 2010 óta nagymértékben újrafogalmazta mind a törvényhozás hatalommegosztásban elfoglalt helyét, mind pedig a külső és belső parlamenti jog szabályait. Dolgozatomban vázlatosan áttekintem ezen szabályozási reform lépéseit, az általa felvetett alkotmányossági kérdéseket. Több esetben üdvözlendő megoldás született az elmúlt két évtized parlamenti jogi gyakorlata által kitermelt problémákra, azonban néhány esetben ezekre nem született megfelelő válasz, más esetekben a parlamenti funkciók gyakorlását kevésbé támogató szabályozás született, megint más esetekben az ellenzéki jogok visszaszorulásának lehetünk szemtanúi. A dolgozat a sarkalatos beszélgetések átfogó kérdései mentén elemzi a parlamenti jog átalakítását.

Pokol Béla: Globális uralmi rend és állami szuverenitás

2014/13
A globális nemzetközi rend fokozódó ereje az egyes szuverén államok felett sok szempontból formálisabbá teszi a szuverenitás értékét az egyes államok önállósága tekintetében, és ez fokozottan igaz az Európai Unióhoz csatlakozott tagállamok vonatkozásában. Ám ez a fokozódó formálissá válás nem jelenti a szuverenitás értékének eltűnését, és az egyes államok különböző eszközökkel felléphetnek a szuverenitásukra támaszkodva önállóságuk maradékának megtartásáért. Ennek az eszköztárnak az egyik instrumentuma lehet a német alkotmánybírák által 2009-ben kialakított un. alkotmányidentitási doktrína. Ezt ők az uniós jogi aktusokkal szemben mint egy multilaterális egyezmény egyik felének aktusaival szemben mondták ki, és ennek lényege, hogy egy nemzetközi egyezményben létrehozott szervezet jogi aktusaival szemben a tagállamok mint az egyezmény másik felei is jogosultak alkotmányidentitásuk alapján fellépni, és amennyiben a másik fél aktusai túlmennek a tagállam által vállalt kötelezettségen a multilaterális egyezményben, és ez olyan súlyú, hogy egyben sérti az állam alkotmányidentitását, akkor az tagállam alkotmánybírósága jogosult fellépni, és megtilthatja az ilyen jogi aktus adott államon belüli végrehajtását. A tanulmányban azt a kérdést járom körbe, hogy e doktrínát miként lehetne alkalmazni az európai emberi jogi egyezményre és az azáltal létrehozott strasbourgi emberi jogi bíróság döntéseivel szemben is, ha az túllépve az egyezményben előírt normán olyan döntést hoz, mely sérti a magyar alkotmányidentitást.

Halmai Gábor: A választójogi szabályozás átalakulása 2010-2013.

2014/12
A választási rendszer új anyagi és eljárási szabályai többségének nyilván ki nem mondott célja a jelenlegi kormánytöbbség választási győzelmének lehetőség szerinti garantálása volt. E céljukhoz a kétharmadosságot saját kétharmados mandátumarányukat kihasználva vették igénybe. Mindez a jövőre nézve nem indokolja a kétharmadosság követelményének eltörlését a választási szabályok valóban kompromisszumot igénylő rendelkezései tekintetében, de azt igazolja, hogy a kétharmadosság funkciója a kormány kétharmados mandátumarányának esetében nem tud megvalósulni. Sajnálatos módon a megváltoztatott választási szabályok tovább csökkentik a kétharmados mandátumarányhoz szükséges, eddig is aránytalan, de legalább 50 % fölötti szavazatarányt.

Szathmáry Béla: Az egyházakra vonatkozó szabályozás átalakulása

2014/11
Az új egyházügyi szabályozással a jogalkotó paradigmaváltást hajtott végre: az eddigi semlegesség elvére épülő viszonyt egy értékalapú, az állam és az egyházak együttműködését szorgalmazó rendszerrel váltotta fel. E nem vitatható változást azonban úgy vezette be, hogy több, Alaptörvény módosítással együtt járó, az alaptörvény ellenességet is felvető megoldásokat alkalmazott. Szükségtelenül csökkentette a vallási közösségek számát, a bevett egyházak egyházi személyeit kivonta az állami törvények hatálya alól, s a bevett egyházakat az e státuszuk megtartása érdekében a mindenkori politikai hatalommal való együttműködésre kötelezte úgy, hogy az együttműködés megtagadása esetén hatékony jogorvoslati lehetőséget nem biztosított megszüntetésük esetén. Az alapvető problémát ugyanakkor nem oldotta meg, az egyházak költségvetési forrásoktól független működési feltételeit nem teremtette meg.

Vincze Attila: Közpénzügyi sarkalatos törvények

2014/10
A közpénzügyi sarkaltos törvények esetén alapvetően három törvényről kell beszélnünk: az Állami Számvevőszékről szóló 2011. évi LXVI törvényről (ÁSZ tv.), a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvényről (Gst.), valamint a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvények (2011. évi CCVIII. törvény, és 2013 évi CXXXIX törvény, MNB tv). Mind a háromnak volt elődje, de csak egyikük volt kétharmados törvény a korábbi ÁSZ tv. Az MNB tv korábban csupán egyszerű parlamenti többséghez volt kötve, a stabilitási törvény elődjének tekinthető az egyszerű többséget követelő takarékos állami gazdálkodásról és a költségvetési felelősségről szóló 2008. évi LXXV. törvény. Ennél fogva valamennyi kérdést mindhárom törvény tekintetében meg kell válaszolni.

Hack Péter: Az ügyészségről szóló 2011. évi CLXIII. törvény és a legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról szóló 2011. évi CLXIV törvény

2014/09
Az ügyészséget érintő legfontosabb változások nem az Alaptörvény elfogadása után, hanem azt megelőzően 2010. őszén történtek meg. A 2010. évi CXIII. törvény a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról, elvi alapon álló indokok nélkül még az alaptörvény koncepciójának kialakítása előtt, érdemi vita nélkül kész helyzetet teremtett az ügyészség alkotmányos jogállása és az általa ellátandó feladatok tekintetében. Ezt a helyzetet megerősítette az Alaptörvény, és az annak nyomán megalkotott az ügyészségről, valamint a legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról szóló törvények. Az elfogadott megoldás nem jelent előrelépést a korábbi helyzethez képest, mivel nem biztosítja azt, hogy a legfőbb ügyész és az ügyészség valóban független intézményként, politikai befolyástól mentessen működjön. Az Alaptörvényben is rögzített megoldás adós marad az ügyészi munka számonkérhetőségének és ellenőrizhetőségének megteremtésével is, amit a megfelelő garanciákkal körülbástyázott kormány alá rendelt ügyészség modellje biztosíthatna.

Chronowski Nóra: Az alkotmánybíráskodás sarkalatos átalakítása

2014/08
A sarkalatos átalakulások folyamatában az alkotmánybíráskodást illetően voltaképpen az maradt változatlan, hogy továbbra is van Alkotmánybíróság. A tanulmány az Alaptörvény és a sarkalatos törvény (Abtv.) új megoldásait a következő lényegi változások mentén értékeli: (1) az Alkotmánybíróság felülvizsgálati jogkörének korlátozása a közpénzügyi tárgyú törvények esetében; a mozgástér (preventív) rögzítése az alkotmánymódosítás felülvizsgálhatósága terén; valamint az indítványhoz kötöttség alaptörvényi előírása, (2) az utólagos absztrakt normakontroll actio popularis indítványozásának megszüntetése, (3) az alkotmányjogi panasz átalakítása, (4) az előzetes normakontroll kezdeményezésének megváltoztatása, (5) az alkotmánybírák jelölésére irányuló eljárás módosítása, (6) az elnök parlamenti megválasztása, (7) értelmezési szabályok előírása, és Alkotmány alapján hozott alkotmánybírósági döntések hatályon kívül helyezése.

Bócz Endre: Sarkalatos átalakulások 2010-2014 – az ügyészség

2014/07
Az írás azt hangsúlyozza, hogy az európai jogfejlődésében az eredetileg (Napóleon által) kormányzati szervként kialakított közvádlói hatóság kormányzati oldalról történő politikai befolyásolhatóságát bíráló felfogás mára oda vezetett, hogy ahol az ügyészség kormányzati szerv, az illetékes miniszter még a rendszerint szűkre szabott utasítási jog tényleges gyakorlásától is idegenkedik. Ennek folytán feleslegesnek tartja a kormánytól független ügyészség alkotmányos helyzetének megváltoztatását, kifejti viszont, hogy a hatályban lévő szabályozás hiányos, egyes kérdésekben pedig önellentmondásokkal terhelt, s ezért a legfőbb ügyész jogi státusa is rendezetlen. Javaslatokat fogalmaz meg a kormánytól független ügyészség alkotmányos helyzetének, valamint a legfőbb ügyész kiválasztásának és jogállásának szabályozását illetően.