MTA Law Working Papers

A Jogtudományi Intézet műhelytanulmányai

Komáromi László: A népszavazásra vonatkozó szabályozás változásai az Alaptörvényben és az új népszavazási törvényben

2014/35
Magyarország Alaptörvénye jelentősen módosított a közvetlen demokrácia korábbi intézményein. Megszűnt a népi kezdeményezés (népi napirend iniciatíva) és a véleménynyilvánító népszavazás, módosult a tiltott tárgykörök listája. Az Alaptörvény eltörölte az országgyűlési képviselők egyharmadának azon jogát is, hogy népszavazást kezdeményezzenek. Az 1997 óta érvényesülő 25%-os jóváhagyási kvórum helyébe visszaállította a korábbi 50%-os részvételi küszöb követelményét. Az új népszavazási törvény (2013. évi CCXXXVIII. törvény) ezen új alkotmányos keretek között rendezi a közvetlen demokratikus eszközök részletszabályait. Kiindulópontját nemcsak az Alaptörvény módosult előírásai, hanem olyan korábbi alkotmánybírósági határozatok is képezik, amelyek valamely kérdésben törvényhozói mulasztást állapítottak meg. Új szabályokat tartalmaz a komolytalan kezdeményezések kiszűrése és az azonos tárgyú kezdeményezések kezelése érdekében. Rendezi a népszavazási kezdeményezés visszavonásának kérdéseit. Módosít a jogorvoslati rendszeren és az eljárási határidőkön is. A munkaanyag először ezeket a változtatásokat veszi sorra bemutató jelleggel, kitérve a változtatások okaira és céljaira is. Ezt követően szembesíti a jelenlegi magyar szabályozást az Európa Tanács népszavazásokra vonatkozó 2007-es ajánlásával. Általános megfontolásokat fogalmaz meg a közvetlen demokratikus döntéshozatallal kapcsolatban a külföldi és hazai tapasztalatok fényében, különös tekintettel a néprészvételi jogoktól várható előnyökre és a képviseleti és közvetlen döntéshozatal összeegyeztetésére. Végül mindezek alapján módosítási javaslatokat tesz mind az Alaptörvényre, mind az új népszavazási törvényre nézve.Magyarország Alaptörvénye jelentősen módosított a közvetlen demokrácia korábbi intézményein. Megszűnt a népi kezdeményezés (népi napirend iniciatíva) és a véleménynyilvánító népszavazás, módosult a tiltott tárgykörök listája. Az Alaptörvény eltörölte az országgyűlési képviselők egyharmadának azon jogát is, hogy népszavazást kezdeményezzenek. Az 1997 óta érvényesülő 25%-os jóváhagyási kvórum helyébe visszaállította a korábbi 50%-os részvételi küszöb követelményét. Az új népszavazási törvény (2013. évi CCXXXVIII. törvény) ezen új alkotmányos keretek között rendezi a közvetlen demokratikus eszközök részletszabályait. Kiindulópontját nemcsak az Alaptörvény módosult előírásai, hanem olyan korábbi alkotmánybírósági határozatok is képezik, amelyek valamely kérdésben törvényhozói mulasztást állapítottak meg. Új szabályokat tartalmaz a komolytalan kezdeményezések kiszűrése és az azonos tárgyú kezdeményezések kezelése érdekében. Rendezi a népszavazási kezdeményezés visszavonásának kérdéseit. Módosít a jogorvoslati rendszeren és az eljárási határidőkön is. A munkaanyag először ezeket a változtatásokat veszi sorra bemutató jelleggel, kitérve a változtatások okaira és céljaira is. Ezt követően szembesíti a jelenlegi magyar szabályozást az Európa Tanács népszavazásokra vonatkozó 2007-es ajánlásával. Általános megfontolásokat fogalmaz meg a közvetlen demokratikus döntéshozatallal kapcsolatban a külföldi és hazai tapasztalatok fényében, különös tekintettel a néprészvételi jogoktól várható előnyökre és a képviseleti és közvetlen döntéshozatal összeegyeztetésére. Végül mindezek alapján módosítási javaslatokat tesz mind az Alaptörvényre, mind az új népszavazási törvényre nézve.

Jóri András: Az adatvédelmi és adatnyilvánossági szabályozás átalakítása

2014/34
Az írás az adatvédelemre és adatnyilvánosságra vonatkozó szabályozás 2011 évi átalakításának céljait és következményeit vizsgálja. Az adatvédelmi és információszabadsággal kapcsolatos felügyelő szervezetek funkcióinak (alapjogvédelmi funkció, ombudsmani jogalkalmazási funkció, hatósági jogalkalmazási funkció – ezen funkciók minden ilyen szervezet, tehát az adatvédelmi biztos és a NAIH esetében is jelen vannak) meghatározása után a szerző jellemzi ezen funkciókat (alkotmányjogias vs. közigazgatási jogi érvelés használata; aktivizmus vs. pozitivizmus; mediatizáltság foka; politikai térben való megjelenés vagy annak hiánya). Az írásban megfogalmazott tézis szerint az adatvédelmi és adatnyilvánossági szabályozás átalakításának célja a felügyelő szervezet alapjogvédelmi funkciójának gyengítése, míg ürügye a hatósági jogalkalmazási funkciójának erősítése volt. A szerző az adatvédelmi biztos és a NAIH működésének tapasztalatai alapján támasztja alá a fenti tézist.

Szabó Endre Győző: Az adatvédelmi és adatnyilvánossági szabályozás átalakulása

2014/33
A személyes adatok védelméhez, valamint a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jog érvényesülésének ellenőrzésére hivatott szerv modellváltáson ment keresztül a 2011-ben elfogadott szabályozás nyomán. A korábbi ombudsmani intézményt adatvédelmi hatóság váltotta. A szabályozás átalakításának célja a jogsértések súlyához igazodó állami fellépés megteremtése, a jogvédelem szintjének javítása volt. Az ombudsmani típusú „puha” intézményi keret nem adott megfelelő mozgásteret arra, hogy a biztos az érintettek érdekeit adott esetben súlyosan sértő ügyekben hatékonyan, a bírságolást is magában foglaló hatósági eszközökkel léphessen fel. A modellváltást számos körülmény indokolta. Az interneten megvalósuló adatkezelések elterjedése révén drámai módon felgyorsult az egyént érintő információk terjesztésének lehetősége, amely szükségszerűen váltotta ki az adatvédelmi hatóságok globális erőfeszítéseit döntéseik jobb kikényszeríthetősége érdekében. A vizsgált ügyek terén az elmúlt két évtizedben egyértelmű eltolódás tapasztalható az állami adatkezelések felől a privát célú adatkezelések irányába. Az ombudsman fellépése az állami szervekkel szemben hatékonyabbnak bizonyult, míg a piaci szereplők vizsgálatakor hatósági fellépés indokolt. És sajnálatos módon ebben a sorban kell megemlíteni azt a jelenséget, hogy az internet nyújtotta arctalanság csak növelte a jogtalan adatkezelések számát. A Hatóság nem csupán arra törekszik, hogy egyes vállalkozásokat rászorítson a jogszerű eljárásra, hanem azt is célul tűzi ki, hogy ahol szükséges, ott eljárásainak és szankcióinak révén az általános gyakorlatot is megváltoztassa. Hatósági eszközökkel van erre esély, tehát az új szabályok a célok eléréséhez szükségesek és az eddigi tapasztalatok alapján hatékonynak bizonyultak.

Szabó Máté Dániel: Szelektív szigor az információs szabadságjogok érvényesülésének ellenőrzésében

2014/32
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény az információs jogok anyagi jogi keretein bár eredményezett apróbb változásokat, nem változtatott a jogok védelmének karakterén. A személyes adatok védelmét továbbra is információs önrendelkezési jogként, a közérdekű adatok nyilvánosságát pedig kikényszeríthető szabadságjogként biztosította, utóbbin csak a törvény 2013. évi módosítása eredményezett – nem támogatható – változást. A legfontosabb változás az érintett jogok védelmének intézményi kereteiben történt: az adatvédelmi biztos intézménye helyett létrejött a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, amely – papíron – rendelkezik mindazokkal az attribútumokkal, amelyek egy független szervtől elvártak. A hatóság azonban mind az adatvédelem, mind pedig az információszabadság tekintetében igen jelentős részben a végrehajtó hatalom tevékenységét ellenőrzi. Relatív függetlensége körében tehát az vizsgálandó, hogy milyen hatással van a Hatóság működésére, ha ellenőrző szervezet vezetőjének személye az ellenőrzött végrehajtó hatalom fejétől függ: az csak az lehet, akit a miniszterelnök erre a tisztségre kijelöl. Az írás azt vizsgálja, hogy igaz-e az a hipotézis, miszerint a NAIH a kormányzattal szemben megértő, a magán-adatkezelőkkel szemben viszont szigorú. Az adatvédelmi hatósági eljárásban hozott határozatok áttekintésével arra keresi a választ, hogy a hatóság az elmúlt években mennyire volt határozott az állami adatkezelőkkel, azon belül is a kormányzattal szemben, összehasonlítva ezt azzal, hogy a magán-adatkezelőkkel szemben mennyire erélyesen lépett fel.

Ligeti Miklós: Sarkalatos átalakulások – Az adatvédelmi és adatnyilvánossági szabályozás átalakulása

2014/31
A 2010-es kormányváltást követően meggyengültek az információszabadságnak a közhatalom elszámoltathatóságát és a közpénzek nyomon követését szolgáló eszközei. A 2012-ben életbe lépett információszabadság törvény felszámolta a végrehajtó hatalomtól független adatvédelmi ombudsman intézményét. Az ekkor létrehozott Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökét nem az Országgyűlés választja, hanem az államfő nevezi ki. Az Országgyűlés 2013-ban módosította az információszabadság törvényt, aminek eredményeképpen a közérdekű adatok kezelőinek elegendő a korábbiaknál szűkebb körben hozzáférést engedni az általuk kezelt adatokhoz. A módosítás hatására sérül a bírói felülvizsgálathoz való jog is: az új szabályozás szerint bizonytalan, hogy a polgárok és a civil társadalom szervezetei bíróság előtt bepanaszolhatják-e azokat az állami szerveket, amelyek visszatartják a közérdekű adatokat. A közhatalom átláthatósága és számonkérhetősége szempontjából egyértelműen jelentős visszalépést jelent az információszabadság visszaszorulása. Magyarországon a polgárok ma nehezebben férnek hozzá az általuk fizetett adóból fenntartott közhatalom működésére és az adójuk elköltésére vonatkozó adatokhoz. Emiatt meggyengülhetnek a közhatalom elszámoltathatóságát biztosító, a társadalom civil szereplői által igénybe vehető eszközök, ami nagyobb teret enged a felelőtlen és nem számon kérhető hatalomgyakorlásnak.

Orbán Endre: A regionális politika helyzete és perspektívái

2014/30
A regionális politika több másik területtel fejlődik kölcsönhatásban, ennek fényében a jelen írásnak is egy multidimenzionális elemzés a célja, mely megfeleltethető a politika jelenlegi helyzetével, valamint közép- és hosszútávú perspektíváival. Ennek megfelelően a regionális politika rövid áttekintését a regionális politika jelenidejű eredményességének, illetve annak problémáinak bemutatása követi. A középtávú elemzés azt vizsgálja, hogy az új költségvetési időszak, a 2014-2020-as többéves pénzügyi keret (multiannual financial framework, MFF), hogyan kíván válaszolni a regionális politika terén felmerülő kérdésekre. Végül egy hosszútávú kitekintés keretében arra teszek kísérletet, hogy bemutassam egy potenciális bővítés következményeit a regionális politika alakulására.

Szente Zoltán: Sarkalatos átalakulások – Az önkormányzati rendszer

2014/29
Az 1990-ben létrehozott önkormányzati rendszer régóta hordozott bizonyos strukturális problémákat, de olyan hibái is voltak, amelyek elvileg a korábbi jogi-intézményi keretek között is kezelhetők lettek volna, valamilyen ok miatt erre mégsem került sor. Az új önkormányzati törvény – és az azt kísérő jogszabályi változások – értékelésekor ezért érdemes azt vizsgálni, hogy a reform milyen válaszokat adott ezekre a kérdésekre. Az átalakítás az önkormányzati rendszer fragmentáltságára, a hatékony középszintű önkormányzás hiányára, a területi egyenlőtlenségek kezelésére mint „rendszerhibákra”, és néhány kisebb strukturális problémára sajnos nem adott megfelelő megoldást. Az egyéb – ám következményeikben nem kevésbé súlyos – problémák, főleg az önkormányzatok állandósult forráshiányának és eladósodásának kezelése az önkormányzatiság leépítésével, a helyi autonómia jelentős csökkentésével semmiképp sem tekinthető sikeresnek, sőt hatásaiban megkérdőjelezi a helyi demokrácia és az önkormányzatiság értékeit, ahogy arra az Európa Tanács magyarországi helyzetjelentése is felhívja a figyelmet.

Antalóczy Péter: Az egyházakra vonatkozó szabályozás átalakulása

2014/28
A vallásgyakorlás közösségi formájának magyar szabályozása az utóbbi években jelentősen megváltozott. Ennek köszönhetően a törvényben gyűjtőfogalomként jelenik meg a vallási közösség, amely lehet bevett egyház, illetve vallási tevékenységet végző szervezet, ez utóbbi szintén használhatja az egyház elnevezést. A korábban gazdasági előnyöket élvező „biznisz-egyházak” sporadikus előfordulása önmagában véve még nem szolgálhat a gyökeres törvénymódosítás indokául, különösképpen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a törvénytelenül működő szervezetek kiszűrésére más eszközök is rendelkezésre álltak. Az állam és az egyház kapcsolatrendszerének szabályozása az EU-ban tagállami hatáskörbe tartozik, ezért csak a lelkiismereti és vallásszabadság alapjogának érvényesítése kérhető számon. Ezt pedig a magyar törvényi szabályozás egyéni és közösségi szinten egyaránt biztosítja. Az egyházi státusz megszerzése nem kizárólagos feltétele a közösségi vallásgyakorlásnak, ebből kifolyólag meglátásunk szerint a vallásszabadság csorbítása sem áll fenn, mintahogyan azt néhányan feltételezik. Bár Európa jó néhány országában az egyházi elismerésben szerepet játszik a Parlament, ennek ellenére az állam világnézeti semlegességét, illetve a hatalmi ágak elválasztását szem előtt tartva, szerencsésebbnek tartanám, ha a státusz törvényi feltételeinek meglétéről függetlenül eljáró bíróság döntene, amint az a hatályos törvény egy korábbi tervezetében is szerepelt. A bevett egyházak és a vallási tevékenységet végző szervezetek között jelentős különbségek mutatkoznak a gazdasági támogatások és mentességek tekintetében. Talán a legjelentősebb differenciaként említhető, hogy ez utóbbiak nem részesülhetnek az egyházak számára felajánlható szja 1%-ból, amely az egyén szintjén mindenképpen hátránynak tekinthető. Ennek kiküszöbölése érdekében célszerűnek tartanám az említett szervezetek kedvezményezeti körbe történő bevonását.

Drinóczi Tímea: A párbeszéd hatása az állami szuverenitásra

2014/27
Ahogyan az államot körülvevő valóság és ezzel az állam szerepe, illetve a nemzetközi kapcsolatokban, a különböző integrációs folyamatokban a helyzete, úgy a szuverenitás fogalma is változásokon megy át, amelyet az egyes tudományágak megpróbálnak a saját nézőpontjuk szerint elemezni. Ennek során azonban nem lehet teljesen elszakadni az állami szuverenitás (alkotmány)jogi fogalmától, amelynek újszerűsége a következő tényezőben ölthet testet: az állami szuverenitás hatáskörök összessége; a nemzetközi rezsimekben való hatékonyan fellépés, részvétel képessége; pozitív és proaktív karakter. Az állami szuverenitás ilyen felfogása alapján az integrációs folyamatokban nem a szuverenitás korlátozásáról vagy annak elvesztéséről van szó, hanem az egyes eddigi állami hatáskörök átengedéséről, másokkal együtt történő gyakorlásáról, mégpedig éppen annak érdekében, hogy az állam az új kihívásoknak meg tudjon felelni. Az állam szuverenitása nem szűnik meg, csak átalakul, és – hasonlóképpen a jogrendszerhez – több szintűvé válik, de a (nemzet)államtól nem szakad el. Mivel az állami szuverenitás eme új fogalmának egyik jellemzője az együttműködés, a tanulmányban azt vizsgálom, hogy ebben az együttműködésben az alkotmányos párbeszédnek milyen szerepe lehet, a létező alkotmányos dialógusok mennyiben igazolják az állami szuverenitás e felfogását.

Szalai Ákos: Prevenció és reparáció a kártérítési jogban

2014/26
A kártérítés léte mögött két jogpolitikai elvet szokás felhozni: (i) a károsult helyzetének reparálását, az ő kompenzálását, illetve (ii) a károkozó (a potenciális károkozó) oldalán a prevenciót, vagyis a károkozás veszélyének visszaszorítását. A joggazdaságtani irodalom természetesen elsősorban ez utóbbit állítja középpontba. A prevenciós hatás mögött meghúzódó összefüggés, első közelítésben, roppant egyszerű: ha egy tevékenységnek nő a költsége, akkor azt kevesebben és kisebb mértékben vállalják fel. Azt a kérdést tesszük fel, hogy a reparációs elv egymagában alkalmas-e arra, hogy a kártérítési rendszer alapja legye. Az érvelés azt próbálja bizonyítani, hogy nem, sőt napjainkban a két jogpolitikai cél közül a prevenció válik fontosabbá. A fő ok: a reparációs elv egymagában nem ad választ még arra sem, hogy kit kell kompenzálni, mikor és kinek. Más érvelés szerint prevenciós hatás nélkül a kártérítési rendszerre a mainál csak lényegesen szűkebb körben lenne szükség.

Szabó Zsolt: A parlamenti jog változásai

2014/25
2014 februárjában az Országgyűlés új határozati házszabályi rendelkezéseket fogadott el. Ezzel teljessé vált a parlamenti jog megújítása, amely az Országgyűlés alaptörvényi státuszának pontosításával („legfőbb népképviseleti szerv”, sarkalatos tárgykörök) kezdődött, és a 2012-es országgyűlési törvény elfogadásával teljesedett ki. Valójában a korábbi Házszabály is számos módosításon esett át, a reform korábban is folyamatos volt, ha nem is ennyire intenzív. Az idei legfontosabb változás a törvényalkotási eljárás teljes újraalkotása volt, melynek legfontosabb elemei a kétszintű bizottsági rendszer megjelenése (Törvényalkotási Bizottság felállítása), a bizottságok szerepének általános növekedése (döntés módosító javaslatokról és beszámolókról, részletes vita lefolytatása bizottságok által), valamint a benyújtott törvényjavaslatban nem szereplő törvények módosítására irányuló (un. túlterjeszkedő) javaslatok alaposabb szabályozása. A módosítások célja a megfontoltabb, a plenáris ülés és a bizottságok korábbinál kiegyensúlyozottabb munkamegosztása, és a korábbi alkotmányossági problémák kezelése volt. Az új szabályok az idei alakuló üléstől alkalmazandóak, így azok hatékonyságát a gyakorlat fogja megmutatni. A dolgozat a sarkalatos változásokról szóló beszélgetéssorozat tematikáját követve ezeket a változásokat mutatja be.

Klicsu László: Közpénzügyi sarkalatos törvények

2014/24
Az Alaptörvény önálló cím alatt foglalkozik a közpénzekkel, viszonylag jelentős terjedelemben. Ebben a részben számos olyan tárgykör van, amelyet sarkalatos törvényben lehet szabályozni. Új előírása az Alaptörvénynek az is, amely az adó- és nyugdíjrendszer egyes elemeinek sarkalatos törvényben való szabályozásáról szól. Sarkalatos törvényt általában alapjogok és alapvető szervezeti megoldások indokolhatnak. Az Alaptörvényben a közpénzekkel összefüggésben alapvető intézmény a számvevőszék és a jegybank, valamint alapvető joggal szorosan összefügg a családi adókedvezmény. Más esetekben vita tárgya, hogy valóban szükség van-e sarkalatos törvényi szintű szabályozásra.

Vincze Attila: Odahull az eszme és a valóság közé az árnyék – az szuverenitás-átruházás az alkotmánybíróság esetjogában

2014/23
Magyarország 2004 óta tagja az Európai Uniónak. Ez alatt a tíz év alatt jelentős esetjog halmozódott fel, de még mind a mai napi hiányzik egy egységes doktrína az uniós és a belső jog viszonyának leírására. Az alkotmánybíróság hol szabotálja az uniós jog érvényesülését, mint az orvosi ügyeleti díjak vagy az elfogató parancs ügyében, hol vitatott belső jogi megoldásokat igyekszik vele igazolni, mint a versenyhatóság soft jogát, hol pedig vonakodik az uniós jogból fakadó következményeket levonni, mint a bírák kényszernyugdíjazása esetén. Függetlenül attól, hogy milyen többség volt az alkotmánybíróságon, az uniós jogot soha nem tudta a testület az alkotmányos előírások érvényre juttatásával egy egységes, következetes és kiszámítható doktrína keretében kezelni. Az tanulmányban elsősorban ezeket az egyenetlenségeket igyekszem bemutatni, illetve megkísérelni megadni egy lehetséges doktrína vázát.

Ligeti Miklós: Sarkalatos átalakulások - A kétharmados/sarkalatos törvények változásai 2010-2014 - Az ügyészségre vonatkozó szabályozás átalakulása

2014/22
A korrupció ellen civil szervezetként küzdő Transparency International Magyarország a korrupció elleni állami fellépés frontvonalába állított ügyészségre vonatkozó sarkalatos törvényeket abból a szempontból vizsgálja, hogy azok mennyiben biztosítják az ügyészség átláthatóságát. Az ügyészség szervezetében és működésében a szakmai tevékenységet és egyedi ügyek megítélését befolyásolni képes kockázatok, egyensúlytalanságok rejlenek. Ezek közül az alábbiakban az ügyészi tevékenység külső kontrollja és egyes büntetőeljárási döntések számon kérhetősége közötti összefüggésekre mutatunk rá.

László Róbert: A választójogi szabályozás átalakulása 2010-2014.

2014/21
Ahhoz, hogy az új választási rendszert értékelni tudjuk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül az átalakítás mögött meghúzódó politikai motivációkat. Bár ezekről nem rendelkezhetünk pontos ismeretekkel, a 2010-2014-es parlamenti ciklust meghatározó permanens választásireform-folyamatot vizsgálva világos kép rajzolódik ki a kétharmados többséggel rendelkező kormányzó pártok szándékairól. Természetesen előfordulhat, hogy a választási rendszerbe épített elemek nem a megalkotóinak szándékai szerint funkcionálnak majd. Éppen ezért érdemes szétválasztani, melyek azok a részletszabályok, amelyek a mindenkori legnagyobb politikai erőnek, és melyek azok, amelyek a mindenkori jobboldalnak előnyösek, azoktól, amelyek a mindenkori kormánypártnak, s végül azoktól, amelyek a legjobb anyagi háttérrel rendelkező formációknak kedveznek. Mindez abban is segít, hogy megkülönböztessük azokat az esélyegyenlőséget rontó elemeket, amelyek szakmai alapon is kifogásolhatóak, azoktól, amelyek csak politikai értékítélet mentén kritizálhatók.

Erdő Péter: Állam, Egyház, szuverenitás

2014/20
A kinyilatkoztatásra épülő vallások, így az iszlám, a zsidóság és a kereszténység belső logikájában szükségszerű, hogy legyenek olyan alapelvek vagy adottságok, amelyek közvetlenül isteni eredetűek, az isteni önközlésből ismerhetők meg. A teológiai gondolkodás fejlődése és folyamatossága értelmében ma bízvást állítható, hogy bár az erkölcs hatálya alól semmilyen emberi cselekedet nem mentes, tehát az állam önállósága és belső szuverenitása nem jelenti, hogy a politikusokat és a tisztségviselőket semmilyen erkölcs ne kötelezné, ám ez a kötelezettség – vagy akár ennek egyházi hirdetése – megmarad az erkölcsi tanítás és a személyes meggyőződés szintjén, így az Egyház erkölcsi tanítása közvetlenül nem jár hatásokkal a civil jogéletben. Ezek szerint – bár korunkban az államok külső és belső szuverenitásának hagyományos tanát sok tény gyengíti – a teológia és a katolikus egyházjog oldaláról az állam közhatalmi értelemben vett külső és belső szuverenitása teljességgel elismert. Az objektív valóság és az abból fakadó erkölcsi követelmények léte nem gátja, hanem alapja ennek a szuverenitásnak.

Téglási András: Azért a nép az úr? – a népszavazás aktuális alkotmányjogi kérdései az Alaptörvény elfogadása óta

2014/19
A népszavazás kérdésének elméleti és gyakorlati kérdéseivel a rendszerváltozást követően sokan sokféle szempontból foglalkoztak. A közjogi rendszerváltás menetében megjelenő népszavazás azonban akkor nem, csak 1997-ben vált alkotmányos intézménnyé hazánkban, ennek ellenére a rendszerváltozást követő első években már a népszavazás kapcsán felmerült az a kérdés, hogy mi is a közvetett és a közvetlen hatalomgyakorlás egymáshoz való viszonya. Erre utal már az Alkotmánybíróság 2/1993. (I. 22.) AB határozata is, majd később az 52/1997. (X. 14.) AB határozata is. A 2006-os politikai események hatására feltörő ún. „népszavazási cunami” eredményként ismét élesebben kerültek felszínre a népszavazással kapcsolatos kérdések. Jelen tanulmányban azokkal az elméleti és gyakorlati kérdésekkel szeretnék foglalkozni, amelyek az Alaptörvény elfogadását követően merültek fel illetve kerültek ismét felszínre.

Pongrácz Alex: A globalizált világ aktuális kérdései: államelhalás vagy államépítés?

2014/18
A nemzetállamok, mint a vesztfáliai békeszerződést (1648) követően évszázadokon keresztül domináns entitások primus inter pares jellegű pozíciójával szemben a szuverenitás mezején a XX. század második felének során, illetve a XXI. század hajnalán több irányból is sikeresnek mondható „offenzívát” indítottak. Ennek nyomán számos szerző beszél a hagyományos (nemzet)állami szuverenitás erodálódásáról, elhalványulásáról, vagy egyenesen annak eltűnéséről, bár a „posztmodern” korban született államelméleti írások a rendelkezésükre álló premisszákból gyakorta egymással szöges ellentétben álló konklúziókat vonnak le. Ma már korántsem állítható minden kétséget kizáróan, hogy a legfőbb hatalom egyedüli letéteményese az állam volna, ahogyan a megváltozott szuverenitás-jegyek listája is legfeljebb exemplifikatív és állandóan változó jelleggel állapítható meg. Előadásom során vázolni fogom a globalizáció hatására megkérdőjeleződő „szuverenitás-ortodoxia” problémáját, illetve a főként a 2008-ban kitört globális gazdasági és pénzügyi válság hatására az állam szerepét illetően revideálódó nézeteket. A kortárs államelméleti munkákban ugyanis bőségesen találkozhatunk olyan megoldási javaslatokkal, amelyek szembemennek az évtizedeken keresztül axiómaként kezelt neoliberális dogmákkal és az állam új típusú szerepvállalását vetítik előre. Úgy látom, hogy az általam ismertetett és különböző szabályozási területek hatálya alá tartozó útmutatások csak kombináltan alkalmazhatók hatékonyan és sikeresen. Ezen elméletek szintéziseként szükséges lenne egy olyan konstrukciót kreálni, amely a demokratikus pluralizmus égisze alatt és a szabályozott piac keretein belül egyesíti a piac, a civil társadalom és az állam erőit, méghozzá akként, hogy az első szektorban a civil társadalmat, a másodikban az államot és a harmadikban a piaci intézményeket helyezi el – ez pedig egyben érdek-és igényérvényesítési sorrendet is jelentene. A piac ugyanis sokszor érzéketlen arra, hogy felismerje a társadalomban megjelenő emberi szükségleteket.

Blutman László: Milyen feltételekkel beszélhetünk értelmesen a szuverenitásról? Egy metaelmélet kiindulópontjai

2014/17
Közhelynek számít, hogy a szuverenitás fogalmát sokan sokféleképpen írják le. A tanulmány azt kutatja, hogy a szuverenitás változatos felfogásai között lehetséges-e valamilyen közös fogalmi minimum az alapkategória tekintetében. Mivel arra a következtetésre jut, hogy nem, választ kell adni arra a kérdésre, hogy milyen feltételekkel beszélhetünk értelmesen a szuverenitásról. Az értelmességkritériumok felvázolása, egyben a szuverenitásra vonatkozó metaelmélet kiindulópontjait rögzíti, mely kiegészül a szuverenitás-felfogások értékelésére és kritikájára vonatkozó szempontrendszer felvázolásával.

Pozsár-Szentmiklósy Zoltán: Alapjogok az új választójogi szabályozásban

2014/16
Az elemzés azt a kérdést járja körül, hogy az új szabályozás milyen hatást gyakorol a választásokkal szoros összefüggésben lévő alapjogok érvényesülésére. Ennek keretében az Alaptörvény rendelkezései, a választójogi sarkalatos törvények, más kapcsolódó jogszabályok, valamint a választási szervek és a jogvédelemben szerepet játszó fórumok gyakorlata alapján kerül sor a választójog egyenlősége, a véleménynyilvánítás szabadsága, az információszabadság és az információs önrendelkezési jog érvényesülésének vizsgálatára.