- 2009-ben a jogalkotó bevezetett egy új jogintézményt, a megelőző jogos védelmet, egy a sértettek fokozottabb büntetőjogi védelmét szolgáló Btk. módosítás rendelkezései között.
- Bevezetése óta egyetlen védekező sem hivatkozott sikerrel e büntetendőséget kizáró okra: A tényállás Tóth Mihály professzor szavaival élve „fantom-jogalkotási” termék: egyetlen ügyben sem alkalmazták, senkit nem mentett meg a büntetőjogi felelősségrevonás alól.
- A jogintézmény félreértelmezése miatt ugyanakkor több tulajdonos ellen indult büntetőeljárás, amely nem egyszer büntetőjogi felelősségrevonással végződött.
- A megelőző jogos védelem valójában nem egy áldozatvédelmi intézmény, annak csupán veszélyes illúziója.
1. A bűnüldözés kudarca mint a megelőző jogos védelem bevezetésének indoka
Hibátlan bűnmegelőzés, tökéletes biztonság nincs, az állam pedig – mivel nem állíthat minden és mindenki mellé rendőrt – nem tudja megakadályozni valamennyi jogsértés bekövetkezését. Ezt elismerve bizonyos szűk körben, ún. jogos védelmi helyzetben megengedi a jog, hogy az állam helyett az egyén védje meg saját vagy mások életét és tulajdonát, illetve a közrendet. Ilyenkor erő áll az erőszakkal szemben, amennyiben az erő a jogos, az erőszak a jogtalan hatalomgyakorlás– írja Edvi Illés Károly már 1894-ben. Belovics Ervin, a legfőbb ügyész büntetőjogi helyettese több mint egy évszázaddal később így fogalmaz: „a jogosan védekező olyan támadást hárít el, amelynek megakadályozására a bűnüldöző hatóságok lennének jogosultak és kötelesek. Amennyiben ezek a szervek az említett kötelezettségüknek nem képesek eleget tenni, a megtámadott számára biztosítani kell a védekezés jogát. Lényegében tehát a jogszerűen védekező a társadalom védekezését valósítja meg a támadóval szemben.”
A jogos védelem hallatán sokak szeme előtt az életéért küzdő áldozat esete lebeg, azonban nem ez a sértetté válás tipikus útja. A személy elleni bűncselekmények – az elmúlt tíz év átlagában – az összbűnözés 5%-át teszik ki, míg a bűncselekmények többsége, csaknem kétharmada, vagyon ellen irányul. Ha figyelembe vesszük a felderítési, illetve a nyomozás-eredményességi mutatót, még egyértelműbbé válik, hogy vagyon elleni cselekményeknél, azon belül is a betöréses lopásoknál mutatkozik a bűnüldözés igazi kudarca. Az ezredfordulón a rendőri eljárásban befejezett összes büntetőügy nyomozás-eredményessége még 46% volt, míg 2012-ben 37%; a betöréses lopásoknál ugyanezen idő alatt 23%-ról indult és 14%-ra csökkent a sikeresen befejezett ügyek aránya. A latenciában maradt bűncselekmények tovább torzíthatják az amúgy is kudarcos eredményeket. Az emberek mindennapjait tehát elsősorban a vagyon elleni, bagatell bűncselekmények keserítik meg. Nem meglepő, ha a tulajdonosok főként a vagyon elleni támadásoknál próbálják meg az állami bűnüldözés fokozódó tehetetlenségét saját eszközeikkel pótolni.
2009-et megelőzően azonban az állam impotenciáját védelmi berendezéssel kompenzálni igyekvők törekvéseit nem fogadta el az ítélkezési gyakorlat jogos védelemként. Az 1990-es évek derekán a Legfelsőbb Bíróság is úgy vélte, hogy a védelmi eszköz üzemeltetője nincs jogos védelmi helyzetben, mivel a védekező tevékenység nem egy már megindult jogtalan támadás leküzdésére, vagy egy közvetlenül fenyegető jogellenes támadás megelőzésére irányul. A védelmi berendezés nem képes a védekezés szükségességét vagy a szükségesség mértékét sem felmérni, sőt még azt sem, hogy a behatoló jogtalan támadó-e egyáltalán. A védelmi eszköz ezért nem illett a jogos védelem elméletrendszerébe. Ez azt jelentette, hogy a tulajdonosokat kétszer hagyta cserben az állam: először, amikor nem tudta megvédeni javaikat, és másodszor, amikor azért érte őket szankció, mert állami védelem híján maguk védekeztek, és ezzel sérülést okoztak.
A jogalkotó – érzékelve a problémát – látványos módon állt ki az áldozatok mellett. 2009-ben az áldozatorientált kriminálpolitika törekvéseit érvényre juttatva, a sértettek fokozottabb büntetőjogi védelmét szolgáló rendelkezések között a vagyonvédelmi védőberendezés vagy védekező eszköz üzemeltetőjének büntetőjogi felelősségét mérsékelendő, bevezette a megelőző jogos védelmet. A jogintézményt a 2012-es új Btk. lényegi módosítások nélkül átvette.
II. A megelőző jogos védelem szabályozása, szabályozási anomáliák
A megelőző jogos védelem elsősorban abban tér el a jogos védelem klasszikus esetétől, hogy a jogtalan támadással nem egy elhárító cselekmény, hanem egy, a jogtalan támadást megelőzni hivatott védelmi eszköz áll szemben. A rendelkezés felhívása három feltétel együttes fennállása esetén lehetséges:
a) ha az alkalmazott eszköz nem alkalmas az élet kioltására,
b) ha a védekező mindent megtett, ami az adott helyzetben elvárható annak érdekében, hogy a berendezés ne okozzon sérelmet, és
c) ha a védekezésből származó sérelem a jogellenes támadót éri.
a) Az eszköz ne legyen alkalmas az élet kioltására
A megelőző jogos védelem szerinti védekezés felhívásának első feltétele jelentősen szűkítheti a paragrafus alkalmazási körét: noha a törvényi indokolás csak a fegyvert, illetve a nagy erősségű, magas feszültségű áram alkalmazását említi, a bírói gyakorlat élet kioltására alkalmasnak tekintette már a gumibotot, a farudat és az asztallábat is. A jogos védelem általános szabályaihoz képest is szűkítő értelmezést fogadott el a jogalkotó, hiszen a halál okozásáért akkor is felel a védekező, ha a támadó szándéka nem vagyon elleni cselekményre, hanem emberölésre terjedt ki. A legfontosabb kérdés azonban, hogy mivel tud fenyegetni a tulajdonos, ha nem halállal. Amennyiben ugyanis rendre állami megtorlás nélkül maradnak a jogellenes cselekmények, a további áldozattá válást elkerülendő, azaz a hatékony vagyonvédelem céljából, a védekező kénytelen lesz az eddig is megengedett passzív eszközöknél (fal, kerítés, zár) lényegesen agresszívebb berendezéseket alkalmazni; olyanokat, amelyek nem csak a dolgot védik, hanem amelyek az elkövető ellen aktiválódva
(i) az állami szankció elszenvedésének esélyét növelik (ilyenek a sziréna, a rendőrségre, járőrszolgálathoz bekötött riasztó), vagy
(ii) olyan hátrányt okoznak, amely a bűnöző költség-haszon elemzésekor kiváltja az állami erőszak-monopólium helyét (mérgezés, kutyaharapás, áramütés). Ez utóbbi eszközök azáltal védik a tulajdont, hogy a bűnüldöző szervek alacsony nyomozás-eredményessége miatt a nagy valószínűséggel elkerülhető és ezért preventív funkcióval korlátozottan rendelkező állami kényszert helyettesítik.
Voltaképpen az állami megtorlásból származó hátrányhelyébe a tulajdonos által üzemeltetett védelmi megoldással okozott fájdalom lép; ezt kell, a védekező is azt kívánja, hogy ezt kelljen mérlegelnie az elkövetőnek a bűncselekményből származó előnyökkel szemben. A cél tehát, hogy a bűnöző meg se kísérelje a bűncselekmény elkövetését, amit csak akkor lehet elérni, ha a hátránnyal való fenyegetettség hatékony. Csakhogy az egyénnek az állammal szemben nincs olyan fokozatos eszköztára, amellyel arányosan állapíthatná meg a bűnözés „költségét”. Ezért voltaképp nem marad más, mint az ősállapothoz való visszatérés, jellemzően a testi fájdalommal, visszafordíthatatlan hátrány okozásával és a halállal való fenyegetés.
A halál okozását azonban maga a törvény zárja ki, míg a visszafordíthatatlan hátránnyal vagy jelentős fájdalommal járó egyéb kreatív védekezési lehetőségek nagy része (pl. savat spriccelő berendezés elhelyezése fejmagasságban) azért megengedhetetlen, mert a magyar állam a pozitív védelmi kötelezettség doktrínáján keresztül a magyar Btk.-t is felülíró nemzetközi jog alapján felelősséggel tartozhat a kínzásnak minősülő sérelem okozásáért. A gyengeáram, farkasverem, medvecsapda jöhet még szóba, ám ezek alkalmazásakor túlságosan nagy a védekezőre telepített felelősség, hiszen felelni fog akkor is, ha az eszközt annak tudatában telepítette, hogy az nem alkalmas az élet kioltására, és ez általában igaz is, de a támadó mégis meghal, például mert esőben mezítláb belegabalyodik a gyengeárammal töltött drótkerítésbe, vagy a csapdába esve éhen hal vagy elvérzik. A csekélyebb testi fájdalmat okozó védelmi berendezések (pl. enyhe áramütés) pedig vélhetően nem lesznek hatékonyak. A védekező berendezések eszköztárából így logikailag semmilyen, a korábbi szabályozáshoz képest új lehetőség nem marad a bűnmegelőző funkciót az államtól átvállaló egyén számára.
b) A védekező kötelessége, hogy mindent megtegyen, ami az adott helyzetben elvárható annak érdekében, hogy a berendezés ne okozzon sérelmet
A megelőző jogos védelem felhívásának második feltétele, hogy a védekezőnek mindent meg kell tennie, ami az adott helyzetben elvárható annak érdekében, hogy a berendezés ne okozzon sérelmet. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a berendezés üzemeltetőjének figyelmeztetnie kell a veszélyre; gondoskodnia kell arról, hogy a figyelmeztető jelzést ne verje le a szél, ne lopják el; hogy sötétben látható vagy hallható legyen; hogy ne csak szövegesen, hanem – a kis gyerekek, analfabéták, idegen ajkúak érdekében – piktogramokkal is jelezze az esetleges sérelem bekövetkeztét. Ez a feltétel is eltérés a hagyományos jogos védelem szabályaitól, hiszen a támadás személyes elhárítása esetén nem terheli olyan kötelezettség a védekezőt, hogy előzetesen értesítse a támadót arról, miszerint védekezni fog, mégpedig oly módon, amivel esetleg sérülést okoz. Ott azonban a védekezés szükségességét és annak mértékét vizsgálja a bíróság, míg a megelőző jogos védelemnél ezt definíció szerint nem teheti meg. (Ennek az a mögöttes indoka, hogy a jogalkotó elismerte: egy berendezés nem képes felmérni a támadó szándékát, és így a védekezés szükségességét vagy annak szükséges mértékét sem.) A szükségesség előreláthatóságának hiányát kompenzálandó, a berendezés üzemeltetőjének jeleznie kell, hogy a tervezett bűncselekményhez képest akár szükségtelen vagy súlyosan aránytalan sérelmet szenvedhet a támadó, amennyiben megkísérli a behatolást. A figyelmeztető jelzés egyben fokozza annak az esélyét is, hogy a harmadik feltétel teljesüljön.
c) A védekezésből származó sérelem csupán jogellenes támadót érhet
A harmadik feltétel ugyanis az, hogy a védelmi berendezés a jogtalan támadónak okozzon sérelmet. A védelmi eszköz üzemeltetésével a védekező hatványozott felelősséget vállal magára, hiszen minden olyan esetben, ahol nem jogellenes behatoló szenved sérülést, felelősséggel tartozik. Márpedig lehetetlen előrelátni, hogy ki ellen aktiválódik a berendezés: a tolvaj; a kutya ellen menekülve a kerítésen átugró, azaz végszükségben lévő személy; vagy a mentési feladatai ellátása érdekében behatoló tűzoltó ellen.
Összefoglalva tehát, míg az első feltétel a hatékony aktív automatizmusokat szűri ki, addig a második és harmadik úgy allokálja a felelősséget, hogy a védekezőn aránytalan lesz a teher. A tényállás a korábbi szabályozáshoz képest azokra az esetekre tágítja a megengedett védekezés körét, ahol a vagyonvédelmi berendezés nem öli meg, csak olyan sérülést okoz a jogtalan és megfelelően tájékoztatott behatolónak, ami az általános szabályok szerint szükségtelennek minősülne, vagy a szükséges mértéket túllépné. Nagyon nehéz ilyen védekezésre alkalmas, azaz megengedett, kellően differenciáló, a jogos és jogtalan behatolót megkülönböztetni képes és egyben hatékony berendezést elképzelni. Ez nem feltétlenül a kutató fantáziátlanságának tudható be: a javaikat védeni szándékozóknak sem sikerült ilyen berendezéseket telepíteni. Az Egységes Nyomozóhatósági és Ügyészségi Bűnügyi Statisztika (ENyÜBS) adatbázisa szerint a jogintézmény 2009-es bevezetése óta 28 esetben fordult elő megelőző jogos védelem, azonban az akták vizsgálata egyértelművé tette, hogy az ENyÜBS-ben tévesen tüntették fel a megelőző jogos védelmet mint büntetendőséget kizáró okot: vagy egyáltalán nem merült fel jogos védelem az ügyben (22 esetben), vagy a jogos védelem alapesetéről volt szó, vagyis arról, hogy egy megindított vagy közvetlen támadást személyesen hárított el a védekező (6 ügyben). A tényállás tehát Tóth Mihály professzor szavaival élve „fantom-jogalkotási” termék: egyetlen ügyben sem alkalmazták, senkit nem mentett meg a büntetőjogi felelősségre vonás alól. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor több esetben elítélte a bíróság a köznyelvi értelemben vett védekezőt, mivel a félreértelmezett tulajdonvédelem emberélet kioltásával végződött.
3. A fantom-jogalkotás következményei
A bűnüldözés tehetetlenségének kompenzálására szánt megoldást a jogalkotó kellően szűken szabta meg ahhoz, hogy ne fenyegesse az erőszak alkalmazásának állami monopóliumát. Egy jogállamban a törvényhozó nem is tehet másképp, minden ezzel ellentétes megoldás a magánbosszú állami szentesítése volna. Ezzel azonban gyakorlatilag használhatatlanná tette a problémára szánt gyógyírt: a látszattal ellentétben semmilyen új védelmi eszközt nem adott, mert nem is adhatott a potenciális sértettek kezébe. A megelőző jogos védelem valójában nem egy áldozatvédelmi intézmény, annak csupán veszélyes illúziója. Félő, hogy ez is csak egy példa a sok közül arra, amikor – Nagy Ferenc professzor szavaival – „a büntetőjog körében a szakmai szempontok szinte lényegtelenekké, zavaró tényezővé, és így a politika játékszerévé válnak.”
Az írás a szerző véleményét tartalmazza és semmiképp nem értelmezhető az MTA TK Jogtudományi Intézetének hivatalos állásfoglalásaként.