jtiblog

A Jogtudományi Intézet blogoldala

A fontosabb ügyekben eljárni hivatott hivatalos személyek által elkövetett vesztegetés

2014. július 18. 13:09

 

 

- Változások a hivatali vesztegetés minősítő körülményeinek szabályozásában.

- Miért tűnt el ezek közül a „fontosabb ügyekben intézkedésre hivatott hivatalos személy" általi elkövetés?

 - Egy igazságosabb szabályozás javaslata.  

A 2013. július 1. napján hatályba lépett 2012. évi C. törvény (Btk.) alaposan átalakította a korrupciós bűncselekmények szabályozását (így pl. a hálapénz büntetőjogi megítélését is). A számos újdonság egyike az, hogy a hivatali vesztegetés elfogadása kapcsán a törvény a súlyosabban minősítő személyes körülmények közül csak a tettes vezető beosztását nevesíti [Btk. 294. § (2) bek.]. Az új kódex már nem tartalmazza a fontosabb ügyekben intézkedésre hivatott hivatalos személy általi elkövetés minősítő körülményét. Ennek mellőzése nem a véletlen vagy jogalkotási technikai hiba műve volt, hanem az, hogy az új Btk. javaslatának indokolása szerint ez egy „igen bizonytalan jogfogalomnak tekinthető”, így „ha megállapítható, akkor a büntetés kiszabása körében értékelhető”  [az új Btk. javaslatának 294. §-ához fűzött indokolása].

A Btk. szabályozása alapvetően eltér a magyar büntetőjog lassan másfél évszázados hagyományától. Azt ugyanis már az első magyar büntetőkódex is az egyébként irányadónál súlyosabb büntetéssel rendelte büntetni, ha a „biró, vizsgáló biró vagy esküdtszéki tag” volt az, aki „habár hivatali kötelességét nem is szegi meg, [de] hivatalánál fogva teljesitendő cselekményért vagy annak mulasztásáért ajándékot vagy jutalmat követel, elfogad vagy az ez iránti igéretet nem utasitja vissza” [1878. évi V. törvény 468. §].

Az 1942. évi X. törvény ezt felváltó szabályozása már úgy rendelkezett, hogy a passzív korrupciós bűncselekmények súlyosabban minősülnek, ha azokat „a fontosabb ügyekben intézkedésre hivatott közhivatalnok” követte el. A törvény ezt a fogalmat nem definiálta, de a fontosabb ügyekben intézkedésre hivatottak közé – a törvény kifejezett rendelkezése szerint – a bírót és a vádhatóság tagját minden esetben bele kellett érteni. A súlyosabb minősítés attól függetlenül alkalmazandó volt, hogy a tényállásban a kötelességszegésért kért (elfogadott), illetve csak hivatali vagy szolgálati működésével kapcsolatos előny szerepelt [1942. évi X. törvény 2. § harmadik mondat 1. pont, illetve 4. § harmadik mondat].

Az 1961. évi V. törvény [1961. évi Btk.] is minősítő körülményként értékelte, ha az abban szereplő passzív korrupciós bűncselekmény egyik változatát „fontosabb ügyekben intézkedésre hívatott hivatalos személy” követte el [149. § (2)  bek. a) pont], illetve az aktív korrupciós cselekmény ennek megfelelő tényállását „fontosabb ügyekben intézkedésre hivatott hivatalos személlyel szemben” valósították meg [151. § (2) bek. a) pont]. A kódex alapján azonban a fenti minősítő körülmény hatálya nem terjed ki azokra a korrupciós bűncselekményekre, amelyek kötelességszegést nem feltételeztek (vö. 1961. évi Btk. 150., 152. §).

Az 1978. évi IV. törvény (1978. évi Btk.) alapján súlyosabban büntetendő volt a passzív hivatali vesztegetés, ha azt fontosabb ügyekben intézkedésre hivatott hivatalos személy követte el [1978. évi Btk. 250. § (2) bek. a) pont II. fordulat]. E körülmény nemcsak a passzív hivatali vesztegetés kötelességszegést nem feltételező alapesetét minősítette súlyosabban, hanem a kötelességszegést is feltételező másik minősített esetét is [250. § (3) bek. 2. tétel]. Az aktív oldali tényállásban azonban – lényegében visszatérve az 1942. évi megoldáshoz – ilyen minősítő körülmény nem szerepelt (vö. 1978. évi Btk. 253. §). Itt azonban súlyosbító körülményként a terhelt terhére rovandó, ha bírót, azaz fontosabb ügyekben intézkedésre hivatott személyt igyekezett befolyásolni (Legfelsőbb Bíróság B. törv. II. 534/1988. sz. – BH 1989. 260.).

Fontosabb ügyekben intézkedésre hivatott hivatalos személy az, akinek „feladatkörét kizárólag vagy túlnyomórészt az ügyfelek jogait vagy jogos érdekeit jelentős mértékben befolyásoló döntések önálló előkészítése vagy meghozatala alkotja” [Bócz Endre: „Az államigazgatás, az igazságszolgáltatás és a közélet tisztasága elleni bűncselekmények” In: László Jenő (szerk.:) A Büntető Törvénykönyv magyarázata. Budapest, KJK, 1986. 734. o., illetve Legf. Bír. Bfv. II. 74/2008.– 2010. 33., hasonlóan Legf. Bír. Bfv.II.762/2006., Szegedi Ítélőtábla Bf. II. 154/2007. – BH 2008.8.209.].

Fontosabb ügyekben intézkedésre hivatott hivatalos személy például

- a bíró [Bócz i.m.],

- az ügyész, aki a társadalmi munkamegosztásban az állam büntetőjogi igényét érvényesíti a terheltekkel szemben (Fővárosi Bíróság 14.B.492/2010/46.),

- a bűnügyi nyomozó (Legf. Bír. Katf. IV. 69/1981. sz. – BH 1981. 268.),

- az idegenrendészeti ügyben érdemi döntésre jogosult rendőrtiszt (Legf. Bír. Katf. II. 11/1983. sz. – BH 1983. 311.), illetve

- az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal végrehajtási főelőadója, aki az adósok vagyonának felderítése iránti intézkedésekre, lefoglalására, árvereztetésére jogosult (Szegedi Ítélőtábla Bf. II. 154/2007. – BH 2008. 209.).

Nem minősült viszont fontosabb ügyekben intézkedésre hivatott hivatalos személynek

- a gépkocsizó rendőrjárőr (Legf. Bír. Katf. IV. 361/1981. sz. – BH 1982. 84.),

- a fogdaőrként szolgálatot ellátó rendőr (BH 1994. 525.),

- a polgármesteri hivatal okmány irodájában dolgozó ügyintézőt, aki jogtalan előnyért vizsga letétele nélkül jegyez be valótlan adatokat az országos közhitelű Közúti Közlekedési Nyilvántartás számítógépes nyilvántartási rendszerébe (Legf. Bír. Bfv. II. 74/2008.– BH 2010.2.33).

A fontosabb ügyekben intézkedésre hivatott hivatalos személy cselekménye akkor is vesztegetést valósított meg, ha azt nem fontosabb ügyben követi el [Vida Mihály: „A közélet tisztasága elleni bűncselekmények” In: A magyar büntetőjog különös része (szerk.: Nagy Ferenc). Korona, Budapest, 1999. 386. o.]. Ennek szép példája azon anyakönyvezető, aki a polgármesteri hivatal részére hivatalos megrendelővel vásárolt virágok árának 10%-át kérte saját maga számára „jutalékként” (Legf. Bír. Bfv.II.762/2006.).

A Legfelsőbb Bíróság elvi határozata is tartalmaz olyan minősítést, hogy a polgármesteri hivatal aljegyzője és közigazgatási igazgatója, „vezető beosztású és fontos ügyekben intézkedésre jogosult hivatalos személy által elkövetett vesztegetést” valósított meg (Legf. Bír. Bf. V. 2723/2000. sz. – EBH 2001. 395.). Ezzel szemben a Kúrai olyan megállapítást tett, hogy a bűnügyi osztályvezetőként dolgozó „terhelt adott jellegű vezető beosztása […] nyilvánvalóan magában foglalta, felölelte a fontosabb ügyekben intézkedésre hivatottságot, azaz ezek együttesen nem állapíthatóak meg” (Kúria Bfv. III. 739/2012/11. szám).

A fogalom határozatlanságának mértékével kapcsolatos jogalkotói aggályok – ha nem is teljesen alaptalanok, de – már a közzétett ítélkezési gyakorlat fényében is meglehetősen eltúlzottaknak tűnnek. Az új kódex ráadásul hemzseg a „fontosabb ügy” kategóriájához hasonló mértékű (vagy még inkább kötetlenebb) mérlegelést igénylő tényállási elemektől. Gondoljunk arra, amikor

-  az elkövető a szexuális kényszerítést „a sértettel kapcsolatban fennálló egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyával visszaélve” [Btk. 196. § (2) bek. b) pont] követi el,

- a szökést  „fontos szolgálat teljesítése közben” [Btk. 434. § (2) bek. c) pont] valósítja meg,

-  „a polgári ügy tárgya […] különösen jelentős egyéb érdek” [Btk. 272. § (5) bek.], illetve

-  „a rombolás különösen súlyos hátránnyal jár” [Btk. 257. § (2) bek.] stb.

Az pedig már csak hab a tortán, hogy az új kódexben a korrupciós bűncselekmények körében is szerepel egy legalább ennyire bizonytalan (ha nem bizonytalanabb) fogalom, nevezetesen a gazdálkodó szervezet részére vagy érdekében tevékenységet végző személy „önálló intézkedésre” jogosultsága [Btk. 291. § (3) bek., 290. § (2) bek.]. Ezt viszont a jogalkotó érdekes módon minden további nélkül átvehetőnek tartotta az új kódexbe is.

Ha el is fogadjuk a fogalom meghatározottságával kapcsolatos aggályokat, akkor azok semmiképpen nem a fogalom magját, hanem legfeljebb csak annak határeseteit érinthetik. A határeseteket illető esetleges jogbiztonsági aggályok könnyedén elháríthatók lettek volna azzal, ha az új kódex a korrupciós bűncselekmények tekintetében súlyosabb felelősséggel tartozó (de nem vezető beosztású) hivatalos személyeket (pl. bíró, ügyész, alkotmánybíró) taxatíve nevesíti (ezzel lényegében visszatér az 1878. évi büntető kódex koncepciójához). Ezzel szemben a teljes mellőzés következtében olyan személyek (pl. bírók vagy ügyészek) vesztegetési cselekményei sem minősülnek az új szabályozás szerint súlyosabban, akiknek fontosabb ügyekben intézkedésre hivatottsága korábban sem volt (és ma sem lehet) kérdéses.

A fentiek alapján könnyedén kínálkozik azon megállapítás is, hogy az új kódex szabályzási hiányossága miatt nem lehet elég szigorúan fellépni a fontosabb ügyekben intézkedésre hivatott hivatalos személyek korrupciójával szemben. Innen már csak egy lépés azon hazánkban is szokásos demagóg politikai szólam, hogy ezért a kódex rendelkezéseinek szigorítása lenne indokolt.

Valójában a fontosabb ügyekben intézkedésre hivatottság minősítő körülményének mellőzése jelenleg nem akadálya annak, hogy a bíróságok az ilyen elkövetőkkel szemben megfelelő büntetést szabjanak ki. Ez azonban paradox módon nem a jogalkotó eredeti bölcsességére, hanem egy korábbi jogalkotási hibájára vezethető vissza. A Btk. ugyanis egy az egyben átvette azokat a büntetési tételeket, amelyeket a 2001. évi CXXI. törvény igencsak vitatható módon – minden elfogadható indokolás nélkül – az összes korrupciós bűncselekmény vonatkozásában egy fokozattal megemelt. Ezzel viszont a fontosabb ügyekben intézkedésre hivatottság minősítő körülményének mellőzése lényegében visszatérést jelent ahhoz a joghelyzethez, amikor (2002. március 31. napját megelőzően) a fontosabb ügyekben intézkedésre hivatott személy által elkövetett vesztegetés büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés volt. A különbség csak az, hogy a vesztegetés ilyen személy általi elkövetése korábban minősített esetet, addig a hatályos jogban alapesetet képez.

Míg azonban a 2002. március 31. napjáig hatályos szabályozás rendszerébe az akkori minősítetett eseti szabályozás ellentmondásmentesen illeszkedett, addig a 2013. július 1. napja után ennek mellőzése koherencia zavarokat okoz. A jogalkotó ugyanis fenntartotta a vezető beosztású hivatalos személyként való elkövetés minősítő körülményét [1978. évi Btk. 250. § (2) bek. a) pont I. fordulat, Btk. 294. § (2) bek.], ami viszont a fontosabb ügyekben intézkedésre hivatott hivatalos személyek ezzel párhuzamos szerepeltetése nélkül jogpolitikai abszurditáshoz vezet. Hatályos jogunkban ugyanis a bűnügyi osztályvezető által elkövetett passzív vesztegetés egy fokozattal súlyosabban minősül, mint annak a beosztott ügyésznek a hasonló korrupciós cselekménye, aki őt a nyomozás lefolytatása tekintetében csaknem korlátlanul utasítani jogosult, vagy annak a bírónak a tette, aki az ügyet majd érdemben elbírálja.

A fontosabb ügyekben intézkedésre hivatott személyek cselekményei tekintetében a Btk. (mint enyhébb büntetési tételt előíró jogszabály) 2. § (2) bekezdése alapján 2013. július 1. napja után visszaható hatállyal alkalmazható, hiszen az „elbíráláskori büntető anyagi jogszabály […] a minősített esetek köréből kivette azt, ha az elkövető fontosabb ügyekben intézkedésre hivatott”. Azonban a bíróság a cselekmény új Btk. szerinti minősítése mellett a büntetés kiszabása során súlyosító körülményként értékelheti, „hogy […] fontosabb ügyekben intézkedésre hivatott a vesztegetést büntető ügyben eljáró hivatalos személyként […] valósította meg” (Fővárosi Törvényszék 11.B.1204/2011/74.).

A fenti dogmatikailag kifogástalan jogalkalmazói okfejtés egy újabb aspektusát is megvilágítja a jelen írásban vázolt jogalkotói hibának. A jogbiztonságra hivatkozó módosítás tehát olyan esetekben is visszaható hatályú „enyhítéshez” vezet, amikor a 2013. június 30. napjáig hatályos minősítő körülmény alkalmazhatósága nem is volt kérdéses. Amint azt adott ügyben a bíróság is megállapította: „az állampolgárok jogait, jogos érdekeit jelentős mértékben befolyásoló döntések meghozatalát vagy ilyen döntések önálló előkészítését végző személy fontosabb ügyekben intézkedésre hivatott, s következetes a bírói gyakorlat abban, hogy feltétlenül e körbe tartozónak tekinti a bűnügyi nyomozót, a büntető ügyekben nyomozási cselekményt önállóan végző személyt (így a vizsgálót is)” (Fővárosi Törvényszék 11.B.1204/2011/74.).

A fenti elemzést minden látszat ellenére nem azok az utóbbi időben nagy sajtónyilvánosságot kapó ügyek motiválták, amelyekben a bíróságok a Btk. hatálybalépését követően nem jogerősen megállapították egy felszámolási eljárásban közreműködő bírónő, illetve egy büntető ügyekben eljáró bíró büntetőjogi felelősségét vesztegetés miatt.

Az első ügyben a Debreceni Törvényszék közleménye alapján „fontosabb ügyekben intézkedő hivatalos személy által kötelességszegéssel, folytatólagosan elkövetett vesztegetés” miatt folyt az eljárás. A sajtóhírek alapján viszont úgy tűnik, hogy a minősítésnél a vádlott vezető beosztására is figyelemmel voltak.

A második ügyben a sajtóhíradások alapján egyes vádpontokban vezető beosztású, míg a többi vádpontokban fontosabb ügyekben eljárni hivatott hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés volt a minősítés. A sajtóhírek alapján már nem állapítható meg, hogy a vezető beosztáson felül a fontosabb ügyekben eljárni hivatottságnak volt-e szerepe az elsőfokú ítélet minősítésében. Ha viszont a vádlott bűnösségét vezető beosztású hivatalos személyként kötelességszegéssel elkövetett vesztegetésben is megállapították, akkor a halmazati büntetés büntetési tételét (öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés) feltehetően nem befolyásolta az, hogy a másik vesztegetési cselekmény arra figyelemmel súlyosabban minősült-e, hogy a hivatalos személy fontosabb ügyekben eljárni hivatott volt.

A döntések szakmai elemzése nyilvánvalóan csak azt követően kezdődhet, hogy azokat majd anonimizált formában közzéteszik.

Az új Btk. megalkotása során a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntötte a jogalkotó, amikor a fontosabb ügyekben eljárni hivatott hivatalos személy általi elkövetést mellőzte a minősítő körülmények sorából. A javaslat indokolása a fogalom nem megfelelő mértékű meghatározottságára hivatkozik, amely érvelés azonban a Btk. más fogalmait áttekintve nem tekinthető meggyőzőnek. Ha ez a megállapítás igaz is lenne, akkor sem indokolta volna vonatkozó minősítő körülmény teljes mellőzését, hanem csak azt, hogy az új kódex annak legfontosabb esetköreit (pl. bíró, ügyész) taxatíve nevesítse. Az új szabályozás ráadásul jogpolitikailag is inkoherens, hiszen vezető beosztású hivatalos személyre vonatkozó minősítő körülmény fennmaradására tekintettel a fokozott felelősségre vonást a bűnügyi osztályvezetőre korlátozza, míg kivonja annak hatóköréből pl. az őt utasítani jogosult beosztott ügyészt.

Ha az adott kérdésben valódi szakmai vitát folytattak volna (vagy folytatnának le a jövőben), akkor abban a következő kérdéseket kellett volna (azokra koherens választ adva) eldönteni:

- Szükség van-e egyáltalán a passzív hivatali vesztegetést súlyosabban minősíteni a tettes személyes körülményeire tekintettel?

- Ha igen, akkor használható-e ezek között a fontosabb ügyben eljárni hivatott hivatalos személy fogalma?

- Ha nem, akkor az kiváltható-e bizonyos tisztségek funkciók taxatív vagy exemplifikatív felsorolásával, illetve más jogszabályokra utalással?

Ezen felül az is alaposabb átgondolást igényelt volna (igényelne), hogy az adott vagy ígért előny címzettjének személyes körülményeit nem kellene-e minősítő körülményként értékelni az aktív vesztegetés tényállásában is?

Az írás a szerző véleményét tartalmazza és semmiképp nem értelmezhető az MTA TK Jogtudományi Intézetének hivatalos állásfoglalásaként.

Címkefelhő

alapjogok európai bíróság európai bizottság tagállami mozgástér ttip európai parlament belső piac fogyasztóvédelem tisztességtelen szerződési feltétel jogállamiság diszkrimináció alkotmánybíróság európai központi bank gazdasági és monetáris unió versenyjog kúria állami támogatás uniós értékek demokrácia jogegységi határozat előzetes döntéshozatali eljárás nemzeti érdek közös kereskedelempolitika euró eu alapjogi charta brexit arányosság elve szociális jog irányelvek átültetése european convention of human rights kásler-ítélet fizetésképtelenségi rendelet választás oroszország eusz 7. cikke human trafficking egységes piac európai bizottság elnöke human rights környezetvédelem adatvédelem bevándorlás fenntartható fejlődés ultra vires aktus btk közös kül- és biztonságpolitika ceta német alkotmánybíróság trump nafta közigazgatás wto tpp migráció nemzeti bíróságok russia menekültkérdés fundamental rights strasbourgi bíróság panpsychism szolidaritás ukraine crisis bankunió personhood polgári kezdeményezés magyarország szankció syngamy kötelezettségszegési eljárás energiapolitika environment eu sanctions devizakölcsön ecthr európai integráció civil törvény compliance alkotmányjog prison conditions ukrán válság fővárosi közgyűlés fogyatékosok jogai surrogacy európai parlamenti választások verseny szabadsága magyar helsinki bizottság ebh államcsőd közbeszerzés felsőoktatás normakontroll kiotói jegyzőkönyv national courts internet platformtársadalom halálbüntetés vesztegetés szülő nők helyzete likviditás külkapcsolatok állampolgárság lex ceu eljárási alkotmányosság versenyképesség adójog consumer protection adókövetelés hálapénz peschka menekült hatáskörmegosztás european court of human rights nemzetközi magánjog közjogtudomány adózás európai politikai pártok; single market fizetésképtelenségi eljárás schuman-nyilatkozat jogelmélet fal dajkaterhesség környezetvédelmi politika családi jog zaklatás gmo-szabályozás pártfinanszírozás retaliation adatmegőrzési irányelv sokszínű európa alapító atyák vallásszabadság dublin iii egyesült királyság áruk szabad áramlása öröklési jog szegregáció beruházásvédelem gmo-mentesség központi bankok európai rendszere európai politikai közösség hungary közerkölcs kisebbségek juncker bizottság első alkotmánykiegészítés 1951-es genfi egyezmény egészségvédelem uniós polgárság irányelvek szabályozáshoz való jog european neighbourhood policy hatáskör-átruházás politikai pártok european court of justice sokféleség energiahatékonysági irányelv obamacare strasbourgi esetjog tényleges életfogytiglan közigazgatási perrendtartás ártatlanság vélelme jog és irodalom elsőbbség elve kohéziós politika fizetésképtelenség; energiaunió születésszabályozás parlament európai bíróság elnöke új btk. általános közigazgatási rendtartás alapjogi charta legitimáció erdély ukraine régió jogharmonizáció; eurasian economic union hobby lobby véleménynyilvánítás szabadsága lenaerts törökország kikényszerítés konferencia székelyföld autonomy of eu legal order csődjog; dcfta büntetőjog média hatékony jogvédelem szabadságvesztés történelmi konfliktusok személyek szabad mozgása law in literature uk report inviolability of eu legal order többségi demokrácia; jogos védelem országgyűlés franciaország uniós válságkezelés európai jog szociális deficit law as literature európai szomszédságpolitika mulhaupt european values olaszország european central bank áldozatvédelem sajtószabadság németország lojális együttműködés európai tanács európai emberi jogi egyezmény letelepedés szabadsága lengyel alkotmánybíróság brit jelentés népszavazás german constitutional court végrehajtás válság lengyelország ingatlanadó-követelés article 7 teu common commercial policy omt értékközösség egyesülési jog szíria uniós jog sérthetetlensége kiskereskedelmi különadó jogállamiság-védelmi mechanizmus excessive deficit nyilvános meghallgatás rule of law democracy európai unió alapjogi ügynoksége egyenlő bánásmód görögország muršić érdekközösség velencei bizottság lengyel alkotmánybíróság uniós jog autonómiája eu klímapolitika exclusionarism kommunikáció reklámadó emberi méltóság pénzügyi válság ügynökprobléma gazdasági szankciók civil jogállamiság infrastruktúrához való hozzáférés kvótakereskedelem protectionism datafication