jtiblog

A Jogtudományi Intézet blogoldala

Gondolatok az életfogytig tartó szabadságvesztés lehetséges jövőjéről

2014. szeptember 19. 12:45

 

 

Néhány napja került sor a Jogtudományi Intézet és az Országos Kriminológiai Intézet közötti együttműködés keretében  rendezett második konferenciára, amelynek ezúttal mi voltunk a házigazdái. A tanácskozás az új Btk. szankciórendszerének fontosabb kérdéseivel foglalkozott, s a nyitó előadás máris igen aktuális és vitatott kérdést érintett, az életfogytig tartó szabadságvesztés jelenét és lehetséges jövőjét.

Gellér Balázs, az ELTE Büntetőjogi Tanszékének vezetője a szankciórendszer csúcsáról tartott referátumában - mint ő fogalmazott - „Szkilla és Kharübdisz között hajózva” jogfilozófiai mélységekbe merítette evezőlapátjait, hogy Martens és mások nyomán megkísérelje meggyőzni a hallgatókat a „tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés” jelenlegi szabályozásának helyes voltáról. Amellett érvelt, hogy aki a legsúlyosabb bűncselekményeket elkövetve maga adta fel az emberi méltóságát, nem érdemes arra, hogy tettének megítélőit mégis  e fogalom jogállami korlátai intsék mérsékletre.

Az OKRI jóvoltából jelenlévő – a konferencia hallgatóinak többségét kitevő – ügyészek azonban okkal várták azt is, hogy valami elhangozzék arról: a „tész” jelenlegi hazai formáját elfogadhatatlannak minősítő nemzetközi normák és határozatok alapján milyen lehetséges lépéseket tehetünk annak érdekében, hogy (esetleg elveink feladása nélkül) megtaláljuk a helyesnek látszó megoldást.

Magam – a tanácskozás elnöki tisztével kicsit talán visszaélve - megkíséreltem ennek érdekében néhány szempontot felsorakoztatni, s úgy vélem, talán nem érdektelen ezek szélesebb körben történő ismertetése sem.

Az előzményekről – röviden

Magyarországon az ezredforduló évei óta létezik „tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés”, mint a „nem tényleges”, vagyis a szabadulás esélyét jogi keretek között is felkínáló életfogytig tartó szabadságvesztés szigorúbb formája. Valójában mindkét esetben határozatlan tartamú büntetésről van szó, az előbbi körben azonban a valamikori szabadulás esélyét már az ítélet meghozatalakor kizárják. Ez a megoldás a mértékadó európai gyakorlatban kezdettől fogva erős kritika tárgya volt.

Az Európa Tanács 2003. szeptember 24-én elfogadott ajánlásában egyértelműen rögzíti, hogy „a tagállamok jogi előírásainak lehetővé kell tenniük a bebörtönzött személyek feltételes szabadságra bocsátást, beleértve az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélteket is” [Rec(2003)22 on conditional release (at the 853rd meeting of the Ministers’ Deputies) II.4a].

Az Emberi Jogok Európai Bírósága is több ítéletében foglalkozott az életfogytig tartó szabadságvesztés kérdéseivel. Noha sűrűn hangoztatott kritika, hogy e bíróságnak sokszor a hasonló ügyben hozott döntései sem következetesek, itt az elvi kérdéseket illetően mégis évek óta azonos módon foglaltak állást.

A Kafkaris. Ciprus elleni ügyben (a 2008. február 12.-én kelt 21906/04. számú ítélet)  a bíróság elöljáróban leszögezte, hogy az Emberi Jogi Egyezmény 3. cikke rögzíti a demokratikus társadalmak egyik legalapvetőbb vívmányát, vagyis azt, hogy a büntetési célok érvényesítése körében alapvető korlát az embertelen, megalázó büntetés tilalma, s ez teljesen független a konkrét ügy körülményeitől vagy az érintett magatartásától. A sérelem megállapíthatóságára nézve általános szempontok nehezen adhatók Mégis fontos rendező elv lehet, hogy figyelemmel kell lenni a büntetés időtartamára, az érintett nemére, korára, egészségi állapotára. Általánosságban rögzíthető, hogy az életfogytig tartó szabadságvesztés kimondása önmagában nem sérti az Egyezmény 3. cikkét. Az embertelen bánásmód kérdése csak akkor vethető fel, ha azt adott ország igazságszolgáltatási rendszere nélkülözi az olyan jogi lehetőségeket és gyakorlatot, melynek révén az ilyen büntetés felülvizsgálható és ezáltal az elítélt szabadlábra helyezhetősége nem kizárt. Azt hogy egy ország milyen konkrét formában biztosítja ezt a lehetőséget, kívül esik az EJEB vizsgálatának körén. Ami azonban fontos, hogy e lehetőség „de jure és de facto” egyaránt létezzen, tehát a jogi lehetőségen kívül az ilyen életfogytig tartó szabadságvesztést „redukáló” (tehát nem csupán e redukálást jogilag lehetővé tevő) eljárásnak tényleges gyakorlata (szempontrendszere) is legyen.

A Vinter és társai. Egyesült Királyság elleni ügyben (a 2012. január 17.-én kelt 66069/09, 130/10 és 3896/10 számú ítéletek) a fellebbezés kapcsán a Nagykamara által hozott döntésben a bíróság szükségesnek tartotta ismét hangsúlyozni, hogy sem az adott esetben, sem más hasonló, súlyos, élet elleni bűncselekmények miatt indult ügyben nem az elítélt élete végéig tartó szabadságelvonás (lehetősége) kifogásolható. A felülvizsgálat megengedésének teljes kizárása azonban (de jure) – vagy a gyakorlatban nem élő, s reális esélynek ezért nem tekinthető kegyelmi rendelkezésekre való korlátozása (a de facto érvényesülés hiánya) – sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményének 3. cikkét, amely szerint „senkit sem lehet kínzásnak vagy embertelen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni.” „Az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt személyeknek – hangsúlyozza egyebek mellett az ítélet – joguk van arra, hogy a büntetésük kezdetén megtudják, mit kell tenniük annak érdekében, hogy a feltételes szabadulásuk lehetőségét megvizsgálják, és hogy milyen feltételek mellett, mikor kerülhet majd sor a büntetés felülvizsgálatára illetve mikor kérhetik azt.”

Mint az várható volt, e döntések végül Magyarországot közvetlenül is  elérték.

A panaszos, Magyar László egy tízfős banda tagjai tagjaként 1999 és 2002 között több mint 20, többnyire idős, kiszolgáltatott személyek sérelmére megvalósított rablást követett el, s a megvert, összekötözött sértettek közül többen meghaltak. Ezért 2005 májusában tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték, majd hatályon kívül helyezés folytán megismételt eljárásban 2009-ben ugyanezt a büntetést szabták ki. A felülvizsgálati kérelmet a Kúria 2010-ben elutasította. Ekkor került sor az EJEB előtti panasz előterjesztésére,  részint az eljárás indokolatlan elhúzódását sérelmezve (Egyezmény 6. cikk. 1. pont), elsősorban azonban a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés embertelen, megalázó bánásmód tilalmába ütközésének megállapítását kérve (Egyezmény 3. cikk). Az ügyben a magyar kormány lényegében azzal érvelt, hogy a magyar jog alapján a köztársasági elnök kegyelmezési joga kiterjedhet a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés redukálására is, ezáltal a szabadulás lehetősége nem zárható ki.

Ezt az érvelést a strasbourgi bíróság a már ismertetett gondolatmenet alapján vetette el.  Egy pusztán formálisan létező jogosultság anélkül, hogy annak kézzelfogható jogi háttere és gyakorlata lenne, s kiváltképpen az, hogy az árintett elítéltek nem tudhatják meg, mit kell annak érdekében tenniük, hogy kérelmüket érdemben megvizsgálják, nem jelent kellő biztosítékot arra, hogy bárki a szabadulás akár reális esélyét is táplálhassa. A köztársasági elnök indokolást nem igénylő diszkrecionális döntési lehetősége, s az, hogy a törvény közvetve sem tartalmaz arra vonatkozó előírásokat, milyen körülményeket kell mérlegelni egy kegyelmi kérelem elbírálásakor, nem tekintető érdemi ellensúlynak. (2014. május 2.-án kelt 73593/10  számú ítélet)

 Az eldöntendő főkérdést illetően ezúttal is egyhangúan hozott ítélet megállapítja, hogy a magyar szabályozás „rendszerszintű hiányosságban szenved”, ezért indokolt Magyarországon az életfogytig tartó szabadságvesztés jogszabályi hátterének áttekintése és megváltoztatása.

A döntések persze bírálhatóak  (mint ahogy mind Angliában, mind nálunk el is hangzanak bírálatok),  az egyet nem értés akár szenvedélyes megnyilvánulásainak  azonban érdemi jogi relevanciája nincs. Helyesebb, ha közösen gondolkodva megpróbálunk olyan szabályozást találni, ami  - amellett, hogy „eurokonformnak” minősülhet - nem adja fel az „életfogytig tartó szabadságvesztés” indokolhatóságába  vetett hitet.

Egy lehetséges megoldás

A) Általános elvek

Néhány – jórészt az előzőekből is következő általános szempont – mintegy kiindulásként leszögezhető.

Ez idő szerint nincs sem meggyőző politikai, sem szakmai indok arra, hogy  büntetési rendszerünk csúcsán a határozatlan tartamú szabadságvesztést kiiktassuk.

A feltételes szabadság kizárásával kiszabott határozatlan ideig tartó – a magyar törvény által „tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésnek” nevezett – büntetés azonban nemzetközi kötelezettségeinkbe ütközik, fenn nem tartható. (Az elnöki kegyelem hazai intézménye nem megfelelő ellensúly, s jogi szabályozással nem is tehető azzá).

Meg kell teremteni tehát az ilyen büntetés törvényi felülvizsgálatának lehetőségét is.

Egyezményellenesnek a szabadulási esély elvonása minősül, nem az örökös fogság. A biztosítandó felülvizsgálat tehát akár folyamatosan kizárhatja az elítélt szabadulását, ha ez társadalomvédelmi okból (továbbra is) indokolt. 

A legsúlyosabb esetekben is szükséges proporcionális szempontok figyelembe vétele, amire mindezek alapján csak a szabadulási esély biztosításának differenciált szabályozása nyújt reális lehetőséget.

Ezek a tézisek ha nem is determinálják, behatárolják a lehetséges megoldást.

B) Néhány „különös” szempont

A felülvizsgálat differenciált szabályozásával a határozatlan tartamú büntetéseken belül vissza kell adni az „életfogytig tartó szabadságvesztés” hitelét  - erősíteni kell a szankciórendszer valódi csúcsaként funkcionáló, legsúlyosabb következményekkel járó, s ezért preventív hatást kiváltani képes erejét. (A mai terminológia álszent, mert valójában csak egyetlen „életfogytig tartó szabadságvesztés” létezhetne.  Jogi nonszensz egy intézményt általában létezőként,  olykor azonban „tényleg létezőként” felfogni);

Legyen ezért markáns, érdemi különbség a hosszú, határozatlan tartamú és az „életfogytig tartó” szabadságvesztés között.

Elvileg (mint az általános szempontoknál láttuk) egyik sem teremt a szabadulásra alanyi jogot, mindkettő tarthat az elítélt élete végéig. A súlyos határozatlan idejű szabadságvesztésre azonban a feltételes szabadságra bocsátás részben jelenleg is érvényes szabályai vonatkoznának, az életfogytig tartó szabadságvesztés felülvizsgálatára ezzel szemben hosszabb várakozási idő, szigorúbb (külön törvényben szabályozott) fórumrendszer és előírások.

C) A konkrét előírások vázlata

- A legsúlyosabb (ma életfogytig tartó szabadságvesztéssel is fenyegetett) bűncselekmények büntetési tétele a jövőben ez lehetne: tíztől húsz évig terjedő, húsz évet meghaladó határozatlan tartamú, vagy életfogytig tartó szabadságvesztés.

- Húsz évet meghaladó határozatlan tartamú  büntetés kiszabása esetében az ítélkező bíró 20-35 év között határozná meg a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját. A szabadulásról a feltételes szabadságra bocsátás  általános szempontrendszere alapján (ahogy ma is) a BV bíró döntene (elutasítás esetén felülvizsgálná évente).

- Életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása esetén 40 év elteltével (esetleg akkor is, ha 35 év letöltésekor az elítélt a  65. évét betöltötte)  külön törvény rendelkezései alapján egy speciális szakmai bizottság (bíró, ügyész, ügyvéd, bv-s, pszichiáter, pszichológus, szociológus stb.) elsősorban társadalom-védelmi szempontból felülvizsgálná az életfogytig tartó szabadságvesztés fenntartásának indokoltságát.

A lehetséges döntés: a fogságot fenntartják, vagy az elítéltet (esetleg speciális magatartási szabályokat előírva és egy ideig folyamatosan ellenőrizve) feltételes szabadságra  bocsátják.

Elutasító döntés esetén újabb felülvizsgálatra itt nem feltétlenül évente, esetleg két évenként kerülhetne sor.

***

Nyilván vitatni lehet a részleteket is – pl. hogyan tehető esetleg még markánsabbá a két határozatlan tartamú büntetés közötti különbség, milyen szempontok szólhatnak a várakozási idő javasolttól eltérő megállapítása mellett, stb.

A megoldás azonban sokat nem várathat magára.

Az írás a szerző véleményét tartalmazza és semmiképp nem értelmezhető az MTA TK Jogtudományi Intézetének hivatalos állásfoglalásaként.

Címkefelhő

alapjogok európai bíróság európai bizottság tagállami mozgástér ttip európai parlament belső piac fogyasztóvédelem tisztességtelen szerződési feltétel jogállamiság diszkrimináció európai központi bank alkotmánybíróság gazdasági és monetáris unió versenyjog kúria állami támogatás uniós értékek demokrácia jogegységi határozat előzetes döntéshozatali eljárás közös kereskedelempolitika euró nemzeti érdek eu alapjogi charta brexit arányosság elve szociális jog irányelvek átültetése european convention of human rights kásler-ítélet fizetésképtelenségi rendelet választás eusz 7. cikke oroszország egységes piac európai bizottság elnöke human trafficking adatvédelem human rights környezetvédelem fenntartható fejlődés ultra vires aktus bevándorlás ceta német alkotmánybíróság btk közös kül- és biztonságpolitika trump wto nafta közigazgatás migráció nemzeti bíróságok russia tpp menekültkérdés fundamental rights panpsychism szolidaritás ukraine crisis bankunió strasbourgi bíróság personhood polgári kezdeményezés magyarország syngamy kötelezettségszegési eljárás szankció environment eu sanctions energiapolitika civil törvény compliance devizakölcsön ecthr európai integráció alkotmányjog prison conditions ukrán válság fővárosi közgyűlés európai parlamenti választások fogyatékosok jogai surrogacy felsőoktatás normakontroll kiotói jegyzőkönyv national courts internet verseny szabadsága magyar helsinki bizottság ebh államcsőd közbeszerzés állampolgárság lex ceu eljárási alkotmányosság versenyképesség adójog consumer protection platformtársadalom halálbüntetés vesztegetés szülő nők helyzete likviditás külkapcsolatok nemzetközi magánjog közjogtudomány adózás európai politikai pártok; single market adókövetelés hálapénz peschka menekült hatáskörmegosztás european court of human rights környezetvédelmi politika családi jog zaklatás gmo-szabályozás pártfinanszírozás retaliation adatmegőrzési irányelv fizetésképtelenségi eljárás schuman-nyilatkozat jogelmélet fal dajkaterhesség áruk szabad áramlása öröklési jog szegregáció beruházásvédelem gmo-mentesség központi bankok európai rendszere európai politikai közösség hungary közerkölcs sokszínű európa alapító atyák vallásszabadság dublin iii egyesült királyság egészségvédelem uniós polgárság irányelvek szabályozáshoz való jog european neighbourhood policy hatáskör-átruházás politikai pártok european court of justice kisebbségek juncker bizottság első alkotmánykiegészítés 1951-es genfi egyezmény közigazgatási perrendtartás ártatlanság vélelme jog és irodalom elsőbbség elve kohéziós politika sokféleség energiahatékonysági irányelv obamacare strasbourgi esetjog tényleges életfogytiglan általános közigazgatási rendtartás alapjogi charta legitimáció erdély ukraine régió fizetésképtelenség; energiaunió születésszabályozás parlament európai bíróság elnöke új btk. törökország kikényszerítés konferencia székelyföld autonomy of eu legal order jogharmonizáció; eurasian economic union hobby lobby véleménynyilvánítás szabadsága lenaerts történelmi konfliktusok személyek szabad mozgása law in literature uk report inviolability of eu legal order csődjog; dcfta büntetőjog média hatékony jogvédelem szabadságvesztés uniós válságkezelés európai jog szociális deficit law as literature európai szomszédságpolitika mulhaupt european values többségi demokrácia; jogos védelem országgyűlés franciaország európai tanács európai emberi jogi egyezmény letelepedés szabadsága lengyel alkotmánybíróság brit jelentés olaszország european central bank áldozatvédelem sajtószabadság németország lojális együttműködés válság lengyelország ingatlanadó-követelés article 7 teu népszavazás german constitutional court végrehajtás egyesülési jog szíria uniós jog sérthetetlensége kiskereskedelmi különadó jogállamiság-védelmi mechanizmus excessive deficit nyilvános meghallgatás rule of law common commercial policy omt értékközösség velencei bizottság lengyel alkotmánybíróság uniós jog autonómiája eu klímapolitika exclusionarism kommunikáció democracy európai unió alapjogi ügynoksége egyenlő bánásmód görögország muršić érdekközösség gazdasági szankciók civil jogállamiság infrastruktúrához való hozzáférés kvótakereskedelem protectionism datafication reklámadó emberi méltóság pénzügyi válság ügynökprobléma