jtiblog

A Jogtudományi Intézet blogoldala

Túlsúly mint fogyatékosság – A Bíróság C-354/13. sz. ügyben hozott ítélete

2015. január 07. 12:07

 

 

2014. december 18-án az Európai Unió Bírósága (EuB) egy dán bíróság által elé terjesztett kérdésekre válaszul kimondta, hogy habár sem az alapszerződésekben, sem az Európai Unió Alapjogi Chartájában nincsen védve a túlsúly, mint hátrányos megkülönböztetési alap, az EU fogyatékosságként értelmezve védi az adott személyt, ha az a túlsúlyából kifolyólag korlátozva van a teljes, hatékony és más munkavállalókkal a szakmai életben való egyenlő szerepvállalás tekintetében.

Az EuB C-354/13. sz. Karsten Kaltoft ügyében a túlsúly mint diszkriminációs alap helyzetét vizsgálta Kaltoft elbocsátásával kapcsolatban, aki – szerződése szerint –családi napközijében gyermekfelügyelőként dolgozott, azaz otthonában vigyázott négy, majd később három gyermekre. Többszörös fogyási kísérlete ellenére súlyán nem sikerült változtatni, míg több mint tizenöt éves munkaviszonya után a csökkenő gyerekszámra való hivatkozással elbocsátották. Ezt a munkáltató indoklásával ellentétben a túlsúlyából kifolyónak vélte, s a dán bírósághoz fordult annak megállapítása céljából, hogy elbocsátása során hátrányos megkülönböztetést szenvedett-e, valamint kártérítést követelt.

A dán bíróság ezzel kapcsolatosan négy kérdést terjesztett az EuB elé: egyrészt sérti-e a túlsúly alapján a munkaerőpiacon történő hátrányos megkülönböztetés az uniós jogot, másrészt ez alkalmazható-e közvetlenül a munkavállaló és munkáltató közötti viszonyra, harmadrészt kit terhel a bizonyítási teher, negyedrészt pedig, hogy a túlysúlyra kiterjedhet-e a fogyatékosságra is vonatkozó a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló 2000/78/EK irányelv védelme.

Az első kérdés lényege, hogy az uniós jog tartalmaz-e egy általános diszkriminációs tilalmát a túlsúlyra a foglalkoztatás és a munkavégzés vonatkozásában. Ahogy azt korábban például a Chacón Navas ügyben (C-13/05. sz. ügy, ECLI:EU:C:2006:456) is láthattuk, az EuB ítélkezési gyakorlata is alátámasztja, hogy az uniós jog általános elvei között a hátrányos megkülönböztetés tilalma is szerepel, mely köti a tagállamokat. Alapvetően a túlsúlyon alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalma nem kerül kimondásra, sem az elsődleges, sem a másodlagos uniós jogban, s a 2000/78/EK irányelv tárgyi hatálya sem kerülhet kiterjesztésre annak kimerítő felsorolásán alapulva (3. cikk). Így e kérdésben az EuB úgy ítéli, hogy az uniós jog nem tiltja az állítólagosan pusztán a túlsúlyon alapuló elbocsátást, nem mondja ki ennek a tilalomnak a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazandó általános elvét. A második és a harmadik kérdést ennek fényében nem vizsgálták. 

A negyedik kérdést a dán kormány elfogadhatatlannak minősíti, hipotetikus jellegénél fogva, mivel Kaltoft a bemutatott tények alapján nem tekinthető a munkája ellátására alkalmatlan személynek, még kevésbé fogyatékossággal élőnek. Ezen felül kiemeli, hogy e kérdés felesleges, mert levezethető a korábbi ítélkezési gyakorlatból, többek között a Ring és Werge ügyből (C-335/11 és C-337/11. sz. egyesített ügyek, ECLI:EU:C:2013:222). Jelen esetben azonban a nemzeti bíróság kétségeket táplál a fogyatékosság irányelvbeli értelmezésével kapcsolatban, s arra keresi a választ, hogy beleértendő-e a túlsúlyos munkavállaló is, így a kérdés semmiképpen nem irreleváns.

Az irányelv vonatkozó rendelkezéseiből és az Európai Unió által is ratifikált, a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezményből következőleg a fogyatékosság fogalmát úgy kell értelmezni, hogy a túlsúly is fogyatékosságnak tekinthető, amennyiben ez az állapot –  valamilyen hosszan tartó testi, szellemi vagy lelki ártalmon alapul – számos egyéb akadállyal együtt korlátozhatja az adott személy teljes, hatékony és más munkavállalókkal egyenlő szerepvállalását a szakmai életben. E feltételek teljesülésének megítélése a nemzeti bíróság feladata.

Az ENSZ-egyezmény az uniós jogrend szerves részét képezi, s az irányelvet azzal összhangban szükséges értelmezni, ugyanakkor – ahogy a Z-ítéletben (C-363/12. sz. ügy, EU:C:2014:159, 89. és 90. pontja) megerősítésre került –, annak rendelkezései nem kellően pontosak ahhoz, hogy lehetővé tegyék az uniós jogi aktus érvényességének felülvizsgálatát.

Ez esetben EuB újraértelmezte az irányelv egyes rendelkezéseit, melynek célja a valláson, meggyőződésen, életkoron, szexuális irányultságon vagy a fogyatékosságon alapuló, foglalkoztatás és munkavégzés során alkalmazott hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem általános kereteinek meghatározása az egyenlő bánásmód elvének a tagállamokban történő megvalósítására tekintettel (1. cikk).

E szerint közvetlen hátrányos megkülönböztetés akkor áll fenn, ha egy személy egy másikhoz képest kedvezőtlenebb bánásmódban részesül, részesült vagy részesülni fog egy hasonló helyzetben lévővel, többek között a fogyatékossága miatt [2. cikk 2. bekezdés a) pontja]. Ezen rendelkezések az Unióra átruházott hatáskörök korlátain belül minden személyre alkalmazandóak, mind a köz-, mind a magánszférán belül.

Az ítéletben az ENSZ-egyezménnyel harmóniában kerül értelmezésre a fogyatékosság fogalma, mely olyan hosszan tartó, testi, szellemi vagy lelki ártalmon alapul, amely számos egyéb akadállyal együtt korlátozhatja az adott személy teljes, hatékony és más munkavállalókkal egyenlő szerepvállalását a szakmai életben (ENSZ-egyezmény 1. cikk). 

Ez nemcsak arra az esetre vonatkozik, ha az adott tevékenység végzése lehetetlenné válik, hanem arra is, ha ez annak végzését zavarja, mivel az irányelv célkitűzése többek között a munkához való hozzáférés biztosítása. Ezen felül az egyenlő bánásmód megvalósítására való törekvés céljával ellentétes lenne, ha az irányelv hatálya különbözőképp kerülne megállapításra. A fogyatékosság fogalma alá való tartozás nem függ attól, hogy az adott személy hozzájárul(hat)ott-e annak létrejöttében, az irányelv objektív, nem kategorizál aszerint, hogy az adott személy hozzájárult-e a fogyatékossága kialakulásához.

A fogyatékosság maga után vonja az ésszerű alkalmazkodási kötelezettséget, s annak elmaradása nem jelenti azt, hogy az adott személy nem tekintendő fogyatékosnak.

Az EuB ugyanakkor kimondja, hogy a túlsúly önmagában nem tekintendő az irányelv értelmében fogyatékosságnak, mivel jellegénél fogva nem szükségszerű következménye a korlátozottság (ítélet 56. pontja). Ezzel szemben, ha a munkavállaló túlsúlya korlátozza az adott személy teljes, hatékony és más munkavállalókkal egyenlő szerepvállalását a szakmai életben csökkent mozgásképessége vagy olyan betegsége fennállása folytán, amely gátolja őt munkája végzésében vagy zavarja szakmai tevékenységének gyakorlása során, akkor az fogyatékosságnak minősül.

Kaltoft esetében nem vitatott, hogy a túlsúly hosszabb időn át fennállt, mely ellen különböző fogyókúrás módszerekkel hiába próbált küzdeni. A nemzeti bíróság feladata annak megállapítása, hogy a túlsúly a fent említett mértékű korlátozottságot jelentett-e. Amennyiben ez a helyzet áll fenn, a tagállamnak biztosítania kell annak lehetőségét, hogy az egyenlő bánásmód megsértésére megfelelő fórum előtt hivatkozni lehessen, s a bizonyítási teher az alperest terheli az állítás cáfolására. 

Összességében az EuB a munkavállaló túlsúlyát, amennyiben ez korlátozottsággal jár, az adott személy teljes, hatékony és más munkavállalókkal egyenlő szerepvállalása szakmai életben való szerepvállalása vonatkozásában, a fogyatékossággal hasonló módon értelmezendő, megválaszolva ezzel az előterjesztett negyedik kérdést. Nemleges választ adva az első kérdésre, amelynek következtében a második és a harmadik kérdés megválaszolása nem szükséges, összhangban a főtanácsnoki véleménnyel.

Az ítélet háttere

Az irányelv célja az egyenlő bánásmód kereteinek meghatározása a foglalkoztatás és munkavégzés területén, az Amszterdami Szerződés 13. cikkén alapulva, amely – ahogy a Coleman ítélettel kapcsolatban [C-303/06. sz. ítélettel kapcsolatosan hozott főtanácsnoki indítvány 7. pontja, ECLI:EU:C:2008:61.] is kifejtésre került – annak fényében értelmezve azt. Sem az irányelv, sem a 13. cikk nem tartalmazza az irányelv által szabályozott területek, így a „fogyatékosság” fogalmának meghatározását sem, mely az esetjog által töltődik meg tartalommal.

2006-ban a Chacón Navas ügyben (C-13/05, ECLI:EU:C:2006:456) az EuB szűken értelmezte a fogyatékosság jelentését, elválasztva a betegség fogalmától, reflektálva mind az irányelv, mind az alapjául szolgáló 13. cikk céljaira. E szűk értelmezés még a fogyatékosság ún. orvosi modelljén alapult, mely szerint a fogyatékosság egy sajnálandó eset, „kár”, s maga a betegség önmagában nem tekintendő a tiltott, hátrányos megkülönböztetési oknak (ítélet 57. pont), csak abban az esetben – tekintet nélkül gyógyítható vagy gyógyíthatatlan voltára –, ha az hosszan tartó korlátozottsággal jár, s az adott helyzet orvosilag minősített (ítélet 46. pont). A fogalom evolúciójára az ENSZ-egyezmény 2010-es, EU általi ratifikációja volt jelentős hatással, mely már a Ring és Werge ügyben is látszódott.

2013-ban a szintén dán nemzetiségű, női munkavállalók, Ring és Werge, hosszan tartó, meg nem határozhatóan kezelhető, tartós hátfájással küzdöttek. Egyiküknek a fájdalma krónikus jelleggel, másikuknak egy ostorcsapásos baleset miatti maradványtünetként jelentkezett, mellyel kapcsolatos munkahelyi hiányzásuk miatt végül megszüntették a munkaviszonyukat. Az EuB reflektálva az ENSZ-egyezmény szociális fogyatékosság-fogalmára, a fogyatékosságot a társadalommal kapcsolatosan értelmezte, mely szerint a fogyatékosság a társadalmi interakciókból származik, és többek között az ésszerű alkalmazkodás biztosításával a fellelhető korlátok lebontása megtörténhet, mely megnyilvánulhat például a fizikai környezet megfelelő adaptálásán, például egy magasabb asztal biztosításával, illetve az attitűdbeli korlátok lebontásával, mely a munkáltató részéről a munkaidő csökkentésének, munkakörnek az átszervezését is jelentheti.

A mostani ítélet tovább értelmezi a fogyatékosság fogalmát: míg a Coleman ítéletben a fogyatékos személlyel kapcsolatban álló személyeket (disability discrimination by association) is azonos védelem illeti meg, most a Kaltoft ügyben pedig, amennyiben a túlsúly korlátozást jelent, szintúgy a fogyatékosságon alapuló védelem vonatkozik a munkavállalóra.

Felmerülő további kérdések

Az EuB ítélete szerint a túlsúly „eredete”, vagyis az önhiba nem vizsgálandó, így a jog általi védelem alóli kikerülés ilyen tekintetben nem merül fel visszatartó erőként, habár a túlsúly a modern társadalomban egyre komolyabb problémát okoz. Nemcsak önmagában okozhat korlátozottságot, hanem betegségek, fogyatékosságok okaként is megjelenhet, összemosva a túlsúly, betegség, fogyatékosság fogalmait.

Kérdésként merül fel, hogy amennyiben a túlsúly bármely formája fogyatékosságként kerül elfogadásra, akkor az alkoholizmus és a kábítószer-függőség súlyos betegségként beletartozna-e fogalomba. A főtanácsnok azonban túlzottnak véli ezen aggályokat, hiszen adott esetben a munkavállaló elbocsátása nem a bódult állapotra alapozva, hanem a munkaszerződés megszegéséből kifolyólag történne, ami elkerülhető lett volna, ha tartózkodik az alkohol vagy a szóban forgó anyag fogyasztásától (indítvány 59. pont).

Az ítélettel kapcsolatban az aggályok érthetőek, elfogadhatóak, ugyanakkor az EuB válasza, mely a hatással kapcsolatos, véleményem szerint sokkal nagyobb jelentőséggel bír. A túlsúly, amennyiben korlátozó tényezőként jelenik meg, fogyatékosságnak minősül, így az ésszerű alkalmazkodás szükséges a munkáltató részéről.

Az irányelv célkitűzése a munkához való hozzáférés segítése, mely vonatkozásában a szakmai tevékenység végzésének zavarása, nemcsak a lehetetlenné tétele előzendő meg (Z-ítélet, 81. pont). Kaltoft esetén is kiemelte – többek között – a munkáltatója, hogy túlsúlya nem akadályozta a munkavégzésben, hiszen már több évtizede családi napközit üzemeltetett, ugyanakkor a főtanácsnok felhívta a figyelmet arra, hogy létezhetnek olyan hosszan tartó testi, szellemi vagy lelki ártalmak, amelyek nem tesznek lehetetlenné bizonyos munkát, de amelyek nehezebbé és nagyobb elvárásokkal járóvá tehetik az e munka elvégzésére vagy a szakmai életben való szerepvállalásra irányuló célok elérését (44. pont).

Ennek az ésszerű alkalmazkodásnak a kérdése Kaltoft esetében kifejezetten nem merül fel, mivel a munkáltató a csökkenő gyereklétszámra hivatkozva mond fel neki, ennek ellenére fontos a túlsúllyal kapcsolatos ésszerű alkalmazkodás (reasonable accommodation, reasonable adjustment) kötelezettségéről beszélni.

Mind az ENSZ-egyezmény (2. cikk), mind az irányelv (5. cikk) kötelezővé teszi a munkavállaló számára az egyenlő bánásmód elvének e révén való biztosítását, mely azt jelenti, hogy a munkáltatóknak meg kell tenniük a megfelelő és az adott esetben szükséges intézkedéseket, hogy az adott személy munkához juthasson, illetve különféle továbbképzéseken részt vehessen, kivéve, ha ezek az intézkedések aránytalanul nagy terhet jelentenek (disproportionate burden) a munkaadó számára. (E „nagy tehernek” a részletei azonban nem kerülnek pontos meghatározásra.) Túlsúlyos személy esetén az ésszerű alkalmazkodás megnyilvánulhat például nagyobb teherbírású, szélesebb ülőfelületű ülőalkalmatosságokban, amennyiben szükséges, a mozgást segítő eszközökben, vagy akár az ajtónyílás kiszélesítésében.

A korlátok lebontása, az egyenlő bánásmód biztosítása a munkáltatót aktivitásra kötelezi, ugyanakkor nem szabad megfeledkezni a munkavállaló felelősségéről sem, mely a munkáltatójával való reláción jóval túlmutat: saját egészségéről van szó. Nyilvánvaló, hogy a hátrányos megkülönböztetés csak fokozná a problémát, így a megfelelő jogvédelem szükséges, ugyanakkor nem jelenthet kibúvót a személyes felelősség és tudatosság alól, hiszen a jóléti társadalmakra jellemző a túlsúlyprobléma, ennek megítélése azonban nem a munkáltató feladata.

Tökéletesen példázza ezt az Amerikai Egyesült Államok társadalma is, ahol az emberek egy jelentősebb része túlsúlyos, s maga a túlsúly is fogyatékosságnak minősül. Erre Kaltoft is hivatkozik indítványában, felidézve az E.E.O.C. v Resources for Human Decision 2011-es Louisiana-beli esetét (827. F. Supp. 2d 688 E. D. La. 2011. 693-694.), ahol kimondták, hogy habár alapvetően nem fogyatékosság a túlsúly, a jelentős túlsúly – mely a normális testtömeg százszázalékos meghaladását jelenti – fogyatékosságnak minősül. Amerikában az Americans with Disabilities Act („ADA”) 1990 óta védi a fogyatékossággal élő embereket, mely 2008-as módosítása óta („ADAAA”) a lehető legtágabban értelmezi a fogyatékosság fogalmát.

A főtanácsnok által nem említett, de egy frissebb, 2014-es esetben a Whittaker v. America’s Car-Mart, Inc. (Missouri, 1:13-cv-00108) a Missouri bíróság is kimondta, hogy az ADAAA alapján a túlsúly is fogyatékosságnak minősül. Az alperesek tévesen hivatkoztak a korábbi esetjogra és a 2009 január elsején hatályosult ADAAA előtti amerikai Munkajogi Egyenlőségi Bizottság (Equal Employment Opportunity Commission) irányelveire (EEOC’s Interpretive Guidance), s hibásan állították, hogy csak abban a ritka esetben tekinthető fogyatékosságnak a jelentős túlsúly, hogy ha az alapja egy mögöttes fiziológiás elváltozás vagy betegség. A Bizottság kiemelte, hogy pusztán a túlsúly nem vonja maga után a korlátozottságot, de a jelentős túlsúly már átlépi a küszöböt, hogy az fogyatékosságnak számítson.

Az EuB, „akarva-akaratlanul”, figyelemmel kíséri az amerikai esetjogot, s üdvözölendő az a „felvilágosult” szemlélete, amely a korlátozottság alapjául szolgáló okot nem vizsgálja, s csak a korlátok lebontására koncentrál. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a munkahelyi előítéletek és a stigmatizáció ellen is védelmet jelent a – még kiterjesztően is értelmezett – uniós jog, e tekintetben ugyanis a munkáltatóknak és a környezetnek kell szintén lebontani az attitűdbeli korlátokat, s elfogadni a túlsúlyos munkavállalót.

Véleményem szerint az EuB ítélete hatását tekintve igen messzire mutató. Egyrészt nem az okokra, hanem a következményekre helyezi a hangsúlyt, ezáltal a túlsúlyt a fogyatékossággal azonos védelem alá helyezve, megfelelő intézkedéseket követelve, s védve a munkavállalót. Másrészt felnyitja a szemeket, hogy nem maga az ok, hanem a következmény és annak megoldása fontos, s nyilvánvaló, hogy a túlsúly ma már népbetegség, s számos betegséget okozhat, de betegség következménye is lehet, melynek megítélése nem a jogalkotó, s nem is a jogalkalmazó feladata. Az azonban annál inkább, hogy a hátrányos következményeket megelőzze, mely többek között a munkaerőpiacon jelentkezhet, s a munkavállaló elbocsátásában is megnyilvánulhat.

Hatását, az EuB szándékát tekintve helyesnek vélem a fogyatékossággal való összekapcsolását, mivel az ENSZ-egyezmény emberi jogi, szociális modelljét követve kerülnek értelmezésre a kérdések, s az egyenlő bánásmódot kívánják középpontba helyezni. Így volt ez már a Ring és Werge ügyben is, s vélhetően így lesz a későbbi esetekben is, egyre inkább középpontba állítva a munkáltató ésszerű alkalmazkodási kötelezettségét.

Mindemellett a fogalmi meghatározás tekintetében úgy gondolom, hogy a fogyatékosság fogalmának pontosításának lehetetlensége miatt is kiemelten előre mutató az ítélet, lassacskán eltávolodva munkajogi szempontból az okok behatárolásától, a megoldási lehetőségekre helyezve a hangsúlyt, összhangban az irányelv céljával, vagyis az egységes kiindulási alap létrehozásával a foglalkoztatási és munkavégzési egyenlőség vonatkozásában.

________________________________________________________

PhD hallgató, PPKE JÁK, LL.M. hallgató, CEU 

Az írás a szerző véleményét tartalmazza és semmiképp nem értelmezhető az MTA TK hivatalos állásfoglalásaként.

Címkefelhő

alapjogok európai bíróság európai bizottság tagállami mozgástér ttip diszkrimináció európai központi bank fogyasztóvédelem tisztességtelen szerződési feltétel jogállamiság belső piac alkotmánybíróság európai parlament előzetes döntéshozatali eljárás gazdasági és monetáris unió demokrácia kúria állami támogatás jogegységi határozat versenyjog uniós értékek eu alapjogi charta szociális jog irányelvek átültetése euró kásler-ítélet eusz 7. cikke arányosság elve választás nemzeti érdek oroszország közös kereskedelempolitika european convention of human rights brexit fizetésképtelenségi rendelet nemzeti bíróságok ultra vires aktus német alkotmánybíróság kötelezettségszegési eljárás európai parlamenti választások európai bizottság elnöke adatvédelem wto bankunió magyarország energiapolitika devizakölcsön fogyatékosok jogai btk alkotmányjog fővárosi közgyűlés közös kül- és biztonságpolitika strasbourgi bíróság szankció ukrán válság migráció szolidaritás egységes piac russia ukraine crisis compliance fundamental rights eu sanctions bevándorlás európai integráció környezetvédelem fenntartható fejlődés menekültkérdés ceta polgári kezdeményezés trump nafta tpp ecthr prison conditions surrogacy human trafficking human rights közigazgatás panpsychism personhood syngamy environment civil törvény irányelvek legitimáció kikényszerítés szociális deficit letelepedés szabadsága kiskereskedelmi különadó központi bankok európai rendszere hatáskör-átruházás elsőbbség elve adatmegőrzési irányelv közerkölcs európai unió alapjogi ügynoksége magyar helsinki bizottság vesztegetés hálapénz vallásszabadság első alkotmánykiegészítés obamacare születésszabályozás hobby lobby büntetőjog jogos védelem áldozatvédelem külkapcsolatok hatáskörmegosztás tényleges életfogytiglan új btk. szabadságvesztés lojális együttműködés végrehajtás gazdasági szankciók állampolgárság nemzetközi magánjog családi jog öröklési jog uniós polgárság alapjogi charta személyek szabad mozgása európai jog európai emberi jogi egyezmény uniós jog sérthetetlensége uniós jog autonómiája infrastruktúrához való hozzáférés versenyképesség adózás gmo-szabályozás gmo-mentesség european neighbourhood policy ukraine uk report európai szomszédságpolitika brit jelentés excessive deficit exclusionarism protectionism national courts consumer protection single market retaliation hungary european court of justice autonomy of eu legal order inviolability of eu legal order european values article 7 teu rule of law democracy reklámadó verseny szabadsága halálbüntetés schuman-nyilatkozat alapító atyák juncker bizottság energiahatékonysági irányelv energiaunió eurasian economic union dcfta european central bank german constitutional court omt görögország pénzügyi válság államcsőd likviditás menekült fal dublin iii 1951-es genfi egyezmény strasbourgi esetjog európai bíróság elnöke lenaerts hatékony jogvédelem franciaország németország értékközösség érdekközösség ügynökprobléma közbeszerzés környezetvédelmi politika áruk szabad áramlása egészségvédelem ártatlanság vélelme törökország történelmi konfliktusok uniós válságkezelés európai tanács válság szíria lengyel alkotmánybíróság jogállamiság normakontroll eljárási alkotmányosság beruházásvédelem szabályozáshoz való jog jog és irodalom erdély konferencia law in literature law as literature lengyel alkotmánybíróság lengyelország jogállamiság-védelmi mechanizmus eu klímapolitika kvótakereskedelem kiotói jegyzőkönyv adójog európai politikai pártok; pártfinanszírozás európai politikai közösség politikai pártok kohéziós politika régió székelyföld mulhaupt ingatlanadó-követelés nyilvános meghallgatás kommunikáció datafication internet platformtársadalom adókövetelés fizetésképtelenségi eljárás sokszínű európa kisebbségek sokféleség fizetésképtelenség; jogharmonizáció; csődjog; többségi demokrácia; olaszország népszavazás common commercial policy egyenlő bánásmód emberi méltóság ebh szülő nők helyzete peschka jogelmélet parlament véleménynyilvánítás szabadsága média országgyűlés sajtószabadság muršić european court of human rights dajkaterhesség egyesült királyság közigazgatási perrendtartás általános közigazgatási rendtartás egyesülési jog velencei bizottság civil felsőoktatás lex ceu közjogtudomány zaklatás szegregáció

Archívum