jtiblog

A Jogtudományi Intézet blogoldala

A tényleges életfogytiglan Strasbourgban és a nemzeti bíróságok előtt – az alapjogi szuverenitás elérésének módszeréről

2015. február 17. 8:10

A tényleges életfogytiglani szabadságvesztés brit rendszerével kapcsolatos legújabb strasbourgi ítélet az európai bírói fórumok egymással összekapcsolódott, konstruktív kölcsönhatás révén egymást formáló, egyensúlyi működési modelljét vázolja fel. Kérdés, mi a szerepe egy ilyen konstrukcióban a bezárkózó magyar Alkotmánybíróságnak.

 

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: Bíróság) február 3-án újabb ítéletet hozott a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés tárgyában. A brit Arthur Hutchinson ügye magyar szempontból is több okból jelentős. Egyrészt közvetlen tanulsága van a hazai jogban a Magyar-ügy hatására megalkotott speciális kegyelmi eljárás majdani strasbourgi megítélésére, másrészt érdekes megvilágításba helyezi a többszintű alkotmányosság keretei között együttműködő európai jogvédelmi mechanizmust, illetve az abban egyre inkább kívülálló magyar alkotmánybíráskodást, harmadrészt rámutat arra, hogy a bírói fórumok közötti konstruktív párbeszéd miként járulhat hozzá a Bíróság hatókörével kapcsolatos politikai viharok csillapításához.

A tényleges életfogytiglani szabadságvesztéssel kapcsolatosan az elmúlt években a Bíróság többször is kimondta, hogy a felülvizsgálat megengedésének teljes (de jure) kizárása, vagy a reális esélynek nem tekinthető kegyelmi rendelkezésekre való korlátozása (a felülvizsgálat de facto hiánya) sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményének (a továbbiakban: Egyezmény) a kínzás, illetve embertelen, megalázó bánásmód vagy büntetés tilalmáról rendelkező 3. cikkét. Az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt személyeknek joguk van ugyanis a szabadulás reményére, arra, hogy a büntetésük kezdetén megtudják, mit kell tenniük annak érdekében, hogy a feltételes szabadulásuk lehetőségét egyáltalán megvizsgálják, és hogy milyen feltételek mellett, mikor kerülhet majd sor a büntetés felülvizsgálatára, illetve mikor kérhetik azt. Fontos hangsúlyozni, hogy nem az elítélt élete végéig tartó szabadságelvonás lehetősége egyezménysértő; az ítéletek lényege az, hogy minden fogvatartottnak, a legsúlyosabb bűncselekményeket elkövető elítélteknek is joga van ahhoz, hogy előre meghatározott időközönként, megismerhető szempontok szerint megvizsgálják, hogy indokolt-e még a fogva tartásuk.

A friss brit ügy előzménye a Vinter és társai ügyben 2013-ban született nagykamarai ítélet, amely azt találta egyezménysértőnek, hogy az életfogytig tartó szabadságvesztés tényleges tartamára és a szabadulási idő megállapítására vonatkozó korábbi brit rendszert 2003-ban megváltoztató Criminal Justice Act ugyan bírósági felülvizsgálat alá helyezte az addig kizárólag miniszteri döntést igénylő feltételes szabadságra bocsátást, azonban a gyakorlatban ennek az alapját továbbra is egy rendkívüli módon megszorító miniszteri útmutató, az ún. Lifer Manual képezte, ami egyértelmű szabályozás nélkül potenciális szabadulásként lényegében csak az emberhez méltó halál lehetőségét biztosította a megrendült egészségi állapotban lévő elítéltek számára. Ez a fogvatartott fejlődésének mérlegelését és a rehabilitáció kérdéskörét viszont teljességgel figyelmen kívül hagyta.

Egy évvel később a Magyar-ügyben a Bíróság a magyar tényleges életfogytiglani szabadságvesztés (TÉSZ) Alaptörvénnyel is megtámogatott szabályozásával kapcsolatban állapított meg egyezménysértést, mivel a TÉSZ akkori rendszere az általános szabályok szerinti kegyelmi  eljáráson túl a felülvizsgálatot semmilyen formában nem tette lehetővé, elvi lehetőséget sem biztosítva a szabadulásra. A Bíróság megállapította, hogy a köztársasági elnököt nem köti a kegyelmi kérelem vizsgálatához világos szempontrendszert adó jogszabály, és sem neki, sem a döntést ellenjegyző igazságügyi miniszternek nincsen indokolási kötelezettsége, így nem kellően biztosított az, hogy a kegyelem kérelmezője számára világos legyen, milyen feltételeknek kell megfelelni a feltételes szabadságra bocsátás kiérdemléséhez. A Bíróság a konkrét ügyön túlmutatva azt is megállapította, hogy a magyar TÉSZ olyan rendszerszintű problémát jelent, amit az államnak lehetőleg jogalkotás útján kell orvosolnia.

Kellően eltorzítva mindkét ügy nagy port vert fel saját hazájában. Különösen így volt ez az Egyesült Királyságban, ahol a különböző politikailag kényes ügyekben (köztük a tárgyban) hozott strasbourgi elmarasztalások odáig vezettek, hogy még az Egyezményből való kilépés lehetősége is komolyan felmerül a nagyobbik kormánypárt programjában, amennyiben a „Westminster alapjogi szuverenitása” nem áll helyre, azaz leegyszerűsítve a kérdést: a végső döntés joga nem kerül haza.

Ebben a helyzetben a Hutchinson-ügy, illetve a brit jogrendszer reakciója a tényleges életfogytiglan felülvizsgálatára a nemzeti és nemzetközi bírói fórumok közötti konstruktív párbeszéd példázata. A brit tényleges életfogytiglani szabadságvesztéssel kapcsolatos felülvizsgálat nem egyértelmű szabályozási problémáját ugyanis a brit Fellebbviteli Bíróság (Court of Appeal) időközben egy másik ügyben a strasbourgi követelmények explicit mérlegelésével feloldotta. A Fellebbviteli Bíróság 2014. február 18-i döntése az R v. Newell; R v. McLoughlin ügyben ugyanis kimondta, hogy a felülvizsgálat nem csak a megszorító Lifer Manual-on alapszik, hanem az eljárásban a bírósági felülvizsgálat alá helyezett döntés során a mérlegelés a lehető legtágabb körű, és esetről esetre, az Egyezmény 3. cikkének megfelelően kell megvizsgálni, hogy a szabadságvesztés folytatása büntetőpolitikai szempontból indokolt-e még.

A brit gyakorlatban bekövetkezett változást figyelembe véve a Bíróság a Hutchinson-ügyben nem állapított meg újabb egyezménysértést, hanem hangsúlyozva saját szubszidiárius jellegű szerepét a nemzeti jog értelmezésében, kimondta, hogy a szabályozással kapcsolatban megfogalmazott egyértelműségi követelményeket kifejezetten a strasbourgi gyakorlatra figyelemmel teljesítő precedensértékű döntés nyomán módosuló helyzet már megfelel az Egyezmény követelményeinek.

Mi történt mindeközben Magyarországon? A Magyar-ügy (félreértelmezése) nyomán itthon is jókora vaklármát csapva kondultak meg a vészharangok. Miután a „felháborító” strasbourgi döntéssel felkorbácsolt kedélyek lecsillapodtak, a Kormány jogi választ is próbált adni a kérdésre. Az Országgyűlés 2014. november 18-án az igazságügyi miniszter előterjesztésére elfogadta az akkor még hatályba nem lépett új büntetés-végrehajtási kódex (a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény) kiegészítését, így január elsejével bekerült a jogrendszerbe a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből kizárt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek kötelező kegyelmi eljárása. A Bvtv. 46/A-H. §-ai alapján amennyiben az elítélt a TÉSZ-ből negyven évet letöltött, egy különleges, nem kérelemre induló kegyelmi eljárást kell lefolytatni. A kötelező kegyelmi eljárás során történő döntéshozatalban – a hagyományos kegyelmi eljáráshoz képest – egy új, kúriai vagy az ítélőtáblákon büntető ügyekben eljáró bírókból álló, a Kúria elnöke által kijelölt öt tagú eseti testület, a Kegyelmi Bizottság létrehozásáról rendelkezik az új szabályozás, amely állásfoglalásától az igazságügyi miniszter nem térhet el, azaz a bizottság állásfoglalásában szereplő tartalommal készül el a köztársasági elnök részére a felterjesztés, amely az állásfoglalás – nem nyilvános – indokolását is tartalmazza. A köztársasági elnök a kegyelmi eljárására irányadó általános szabályok szerint diszkrecionális jogkörben dönt.

Az új szabályozás legalább két kérdésben komoly kétségeket vet fel a strasbourgi követelményeknek való megfelelés szempontjából: az egyik az eljárás transzparenciájának teljes hiánya, a másik a felülvizsgálatra előírt negyven éves periódus túlzott hossza.

A kegyelmezési gyakorlat és a döntések indokainak megismerhetősége – mint az elítélt reszocializációjának fontos mozgatórugója – különös hangsúlyt kap a strasbourgi követelmények között, legutóbb a bolgár tényleges életfogytiglan szabályozásának strasbourgi megítélésekor (Harakchiev and Tolumov v. Bulgaria, nos. 15018/11 és 61199/12, 8 July 2014) tartotta az Egyezménnyel való konformitás fontos szempontjának a Bíróság, hogy a kegyelmezési bizottság rendszeresen publikálja a kegyelmi döntések indokainak összefoglalóit, illetve azok statisztikáit, és ezért az elnök kegyelmezési gyakorlata megfelelően megismerhető (lásd az ítélet 259. pontja).

Ami a negyven éves periódust illeti, a nemzetközi összehasonlítást alapul vevő Bíróság többször (legutóbb éppen a Hutchinson-ügyben) leszögezte, hogy a tagállamok mérlegelésére bízott felülvizsgálatnak legkésőbb az elítélést követő 25 éven belül kell megtörténnie. Ezen nem változtat érdemben az sem, hogy néhány hónapja a francia tényleges életfogytiglani szabadságvesztés felülvizsgálati szabályaival kapcsolatban (Bodein v. France, no. 40014/10, 13 November 2014) a Bíróság elfogadta a fogva tartás kezdő időpontjától számított harminc éves periódust is, ami az adott ügyben a jogerős ítélettől viszont érdemi eltérést nem jelentő 26 évet jelentett.

A fenti kérdéseket lett volna módja megvizsgálni a magyar Alkotmánybíróságnak, ugyanis a Szegedi Ítélőtábla egy bírájának – még a Magyar-ügyben hozott ítéletet és a speciális kegyelmi eljárás bevezetését megelőzően benyújtott – indítványára egyedi normakontroll eljárás volt folyamatban annak megállapítására, hogy összhangban áll-e a TÉSZ hazai szabályozása az Alaptörvény vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és a magyar jog összhangját előíró Q cikkével. A 3013/2015. (I. 27.) AB végzéssel azonban az Alkotmánybíróság néhány hete egyszerűen megszüntette az eljárást, mivel álláspontja szerint a speciális kegyelmi eljárás bevezetésével lényegesen módosult az indítvány benyújtásakor fennálló és az indítványra okot adó jogi helyzet, így az eljárás folytatására okot adó körülmény már nem áll fenn.

Ennek a sokak által már súlyos kritikával illetett döntésnek (pl. itt vagy itt) a legfontosabb tanulsága lesújtó a magyar alkotmánybíráskodásra nézve. Különösen az a Hutchinson-üggyel nyugvópontra jutott brit ügy fényében. Az alkotmányjogi panaszok és a bírói kezdeményezések rendszere ugyanis összeállhatott volna egy olyan rendszerré, amely az összes egyedi ügyet a nemzetközi standardokra is figyelemmel, saját hatáskörben, megkerülhetetlen fórumként orvosolni tudja. Az Alkotmánybíróság azonban sokadjára tette egyértelművé, hogy az alapjogi szuverenitásra egyáltalán nem törekszik, így a kényes ügyekben Strasbourgban születnek majd meg azok a döntések, amelyeket ő maga is meghozhatott volna.

Az írás a szerző véleményét tartalmazza és semmiképp nem értelmezhető az MTA TK hivatalos állásfoglalásaként.

Címkefelhő

alapjogok európai bíróság európai bizottság tagállami mozgástér ttip európai parlament belső piac fogyasztóvédelem tisztességtelen szerződési feltétel jogállamiság diszkrimináció alkotmánybíróság európai központi bank gazdasági és monetáris unió versenyjog kúria állami támogatás uniós értékek demokrácia jogegységi határozat előzetes döntéshozatali eljárás nemzeti érdek közös kereskedelempolitika euró eu alapjogi charta brexit arányosság elve szociális jog irányelvek átültetése european convention of human rights kásler-ítélet fizetésképtelenségi rendelet választás oroszország eusz 7. cikke human trafficking egységes piac európai bizottság elnöke human rights környezetvédelem adatvédelem fenntartható fejlődés ultra vires aktus bevándorlás közös kül- és biztonságpolitika ceta német alkotmánybíróság btk trump nafta közigazgatás wto tpp migráció nemzeti bíróságok russia menekültkérdés fundamental rights strasbourgi bíróság panpsychism szolidaritás ukraine crisis bankunió personhood polgári kezdeményezés magyarország szankció syngamy kötelezettségszegési eljárás environment eu sanctions energiapolitika ecthr európai integráció civil törvény compliance devizakölcsön alkotmányjog prison conditions ukrán válság fővárosi közgyűlés surrogacy európai parlamenti választások fogyatékosok jogai ebh államcsőd közbeszerzés felsőoktatás normakontroll kiotói jegyzőkönyv national courts internet verseny szabadsága magyar helsinki bizottság szülő nők helyzete likviditás külkapcsolatok állampolgárság lex ceu eljárási alkotmányosság versenyképesség adójog consumer protection platformtársadalom halálbüntetés vesztegetés peschka menekült hatáskörmegosztás european court of human rights nemzetközi magánjog közjogtudomány adózás európai politikai pártok; single market adókövetelés hálapénz jogelmélet fal dajkaterhesség környezetvédelmi politika családi jog zaklatás gmo-szabályozás pártfinanszírozás retaliation adatmegőrzési irányelv fizetésképtelenségi eljárás schuman-nyilatkozat dublin iii egyesült királyság áruk szabad áramlása öröklési jog szegregáció beruházásvédelem gmo-mentesség központi bankok európai rendszere európai politikai közösség hungary közerkölcs sokszínű európa alapító atyák vallásszabadság első alkotmánykiegészítés 1951-es genfi egyezmény egészségvédelem uniós polgárság irányelvek szabályozáshoz való jog european neighbourhood policy hatáskör-átruházás politikai pártok european court of justice kisebbségek juncker bizottság obamacare strasbourgi esetjog tényleges életfogytiglan közigazgatási perrendtartás ártatlanság vélelme jog és irodalom elsőbbség elve kohéziós politika sokféleség energiahatékonysági irányelv születésszabályozás parlament európai bíróság elnöke új btk. általános közigazgatási rendtartás alapjogi charta legitimáció erdély ukraine régió fizetésképtelenség; energiaunió eurasian economic union hobby lobby véleménynyilvánítás szabadsága lenaerts törökország kikényszerítés konferencia székelyföld autonomy of eu legal order jogharmonizáció; dcfta büntetőjog média hatékony jogvédelem szabadságvesztés történelmi konfliktusok személyek szabad mozgása law in literature uk report inviolability of eu legal order csődjog; jogos védelem országgyűlés franciaország uniós válságkezelés európai jog szociális deficit law as literature európai szomszédságpolitika mulhaupt european values többségi demokrácia; european central bank áldozatvédelem sajtószabadság németország lojális együttműködés európai tanács európai emberi jogi egyezmény letelepedés szabadsága lengyel alkotmánybíróság brit jelentés olaszország népszavazás german constitutional court végrehajtás válság lengyelország ingatlanadó-követelés article 7 teu common commercial policy omt értékközösség egyesülési jog szíria uniós jog sérthetetlensége kiskereskedelmi különadó jogállamiság-védelmi mechanizmus excessive deficit nyilvános meghallgatás rule of law egyenlő bánásmód görögország muršić érdekközösség velencei bizottság lengyel alkotmánybíróság uniós jog autonómiája eu klímapolitika exclusionarism kommunikáció democracy európai unió alapjogi ügynoksége emberi méltóság pénzügyi válság ügynökprobléma gazdasági szankciók civil jogállamiság infrastruktúrához való hozzáférés kvótakereskedelem protectionism datafication reklámadó