jtiblog

A Jogtudományi Intézet blogoldala

A Közös Európai Menekültügyi Rendszer elvei

2015. december 14. 11:27
Vető Gábor
MTA TK Lendület-HPOPs Kutatócsoport

 -  A rendszer humanitárius elveit a tagállamok többé-kevésbé igyekeznek betartani
 -  A tagállamok kooperációját segítő elvekre ez már kevésbé igaz
 -  Ezeket az elveket a kötelező kvótarendszer erősítené meg, de végrehajtása kérdéses

A határok nélküli Európa megkövetelte egy valódi közös európai menekültügyi rendszer létrehozását, ami tisztességes és hatékony közös menekültügyi eljárást, és egyenlő befogadási feltételeket jelent minden tagállamban. Az ezt megvalósító jogszabályokat és néhány intézményt a rendkívüli tanácsi üléseken elfogadott tamperei, hágai és stockholmi programok keretében dolgozták ki. A rendszer alapját képező jogi dokumentumok közül a négy legfontosabb: a menekültügyi eljárásokról szóló irányelv, a befogadási feltételekről szóló irányelv, a kvalifikációs irányelv, valamint a dublini rendelet, ami a dublini egyezményt váltotta fel.

A jogszabályok viszonylag egyértelmű szabályokat állapítanak meg a menekültek befogadásáról és a tagállamok felelősségéről. Ugyanakkor tartalmaznak általános elveket is, melyek jelentősége különösen az olyan menekültválságok esetén fontos, mint a mostani.

A Közös Európai Menekültügyi Rendszer (CEAS) elveinek többsége humanitárius jellegű és a nemzetközi védelmet élvezőkkel való állami bánásmódra vonatkozik. A menekültek helyzetére vonatkozó 1951. évi genfi egyezmény már tartalmazza a legfontosabbakat (pl. non-refoulment elve, megkülönböztetés tilalma, vallás és lelkiismereti szabadság biztosítása), a többi (pl. család egysége, a gyermek mindenek felett álló érdeke) az emberi jogok evolúciós fejlődésének köszönhető.

Ezek az elvek már rögzítve voltak, a CEAS dokumentumai csupán utalnak amúgy is kötelező alkalmazásukra. A tagállamok az elvek megsértéséért komolyan szankcionálhatók a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága vagy a luxemburgi Európai Unió Bírósága által. Számos menedékkérő nyert pert a jogsértő állammal szemben, még kevésbé egyértelmű esetekben is (pl. M.S.S.-ügy).

Természetesen a bírósági ítéleteknek csak korlátozott hatása van egy állam menekültpolitikájára, hiszen számos no-entry (visszatartás harmadik államban, kerítésépítés, adminisztratív akadályok) politika áll rendelkezésre az állam számára, hogy távol tartsa a menedékkérőket. Az is tény, hogy kevés menedékkérő ügye jut el az Európai Unió Bíróságához. Mégis, az EU tagállamainak menekültvédelme rendelkezik talán a legmagasabb sztenderekkel a világon, ami megmagyarázza, hogy miért tartanak a világ minden tájáról Európába azok a menedékkérők, akik ezt megtehetik.

Az elvek másik csoportja a tagállamok menekültügyi kooperációját kívánja segíteni. A lisszaboni szerződésben két irányadó elv jelenik meg, a szolidaritás és felelősség tagállamok közötti igazságos elosztása, beleértve annak pénzügyi vonatkozásait. Az elvek azt a problémát akarják orvosolni, hogy az Európai Unió tagállamait földrajzi okokból különböző mértékben érik el a menedékkérők. Mivel a dublini rendelet alapján általában az első uniós tagállamban kell elbírálni kérelmüket, a rendszerben láthatóan kódolva van a túlterhelődés, és ezt ezeknek az elveknek kellene ellensúlyoznia. Az említett rendeletben további hasonló tartalmú elvek is megjelennek: kölcsönös bizalom, kézzelfogható szolidaritási intézkedések, és a felelősségi szabályok közötti egyensúly megteremtése.

A probléma azonban, hogy ezeket az elveket nem lehet komolyabban számon kérni a tagállamokon, hiszen tartalmuk nem igazán konkrét. Mi számít elégséges szolidaritásnak mondjuk Magyarország vagy Portugália részéről? Elég, ha csak technikai segítséget, szakértőket, vagy hajókat ad e két ország kölcsön a rászoruló Görögországnak? Vagy vállaljon át menedékkérőket is, akik átjönnek a területére, mint azt Németország teszi? Erre a dublini rendelet mérlegelési záradékai alapján van lehetőség, anélkül, hogy a rendelet alkalmazását fel kelljen függeszteni.

Tagadhatatlan, hogy az államok, ha lehet, igyekeznek kibújni a menekültügyi terhek viselése alól, a nemzeti érdekre hivatkozva. Nyilvánvalóan ezért nincs általános megoldás a menekültválságra sem európai, sem nemzetközi szinten. A szolidaritás és a tehermegosztás elvei ugyanis az UNHCR dokumentumaiban már jóval korábban megjelentek, de a gyakorlatban az ENSZ szinte semennyire sem tudja befolyásolni az államokat, hogy menekülteket fogadjanak be a harmadik világ menekülttáboraiból a szolidaritás jegyében.

CEAS elvei is jelentéktelennek bizonyulhatnak, ha nem társulnak kényszerítő erővel. A menekültválságra eddig az EU önmagában nem tudott érdemben reagálni. A saját menekültügyi erőforrásai, amit az Európai Menekültügyi Alap és az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal nyújtanak egyszerűen nem elégségesek arra, hogy az egyensúlyokat – főleg egy válsághelyzetben – helyreállítsák.

A menekültválság során az Európai Bizottság igyekezett biztosítani, hogy a szolidaritás és felelősségmegosztás elvei legalább korlátozott mértékben demonstrálva legyenek. Így vetették fel az eredetileg önkéntes alapú kvótarendszer ötletét, ami már évtizedek óta fel-felmerül a menekültválságok kezelésére (pl. Tony Blairnek is volt egy ilyen terve 2003-ban). A terv szerint eredetileg 20 000 menedékkérőt helyeztek volna át a válság által leginkább sújtott Olaszországól és Görögországból a többi tagállamba.

A menekültválság súlyosbodása és a tagállamok lelkesedésének hiánya miatt azonban a többször is megnövelt önkéntes kvóták helyett végül szeptemberben, Németország hathatós támogatásával sikerült szükséghelyzetre hivatkozva különleges jogalkotási eljárásban minősített többséggel egy kötelező kvótarendszert elfogadni a korábbi 40 000 főre vonatkozó önkéntes vállalás mellé. Átmeneti intézkedésként a döntés csak egy alkalomra szól 120 000 emberre (Magyarországra ebből legalább 1294 fő jut), de köti a tagállamokat.

A döntés ellen különösen a nemmel szavazó V4 államok tiltakoznak, de a párizsi eseményeket követően más tagállamok lelkesedése is csökkent. Ugyanakkor az EU várhatóan ragaszkodni fog a végrehajtáshoz, mint egyetlen kézzel fogható közösségi intézkedéshez, és ezért a tagállamoknak nem sok esélye van jogi úton kötelezettségeiktől megválni. A tagállamok érvelését nehezíti, hogy egy safeguard klauzula alapján lehetőség van korlátozott mértékben (30%-ban) megváltani a kvótát pénzbeli hozzájárulással. Emiatt a kvótarendszer visszautasítása valóban egyet jelentene a szolidaritás és felelősségmegosztás elveinek nyílt megtagadásával, amit valószínűleg a tagállamok nem vállalnak fel.

Nagyobb problémát jelent a kvótarendszerre nézve a végrehajtás gyakorlati megvalósulása. Eddig csak néhány tucat menedékkérőt sikerült áthelyezni, mivel többségüket nehéz rávenni arra, hogy önként egy kevésbé vonzó tagállamba kerüljenek. Erre a külső akadályra hivatkozva sok állam megkísérelheti a kvótarendszer elszabotálását. Mindazonáltal a terv végrehajtására két év áll rendelkezésre, ami megnöveli az EU mozgásterét. Jelenleg azonban szinte lehetetlen megjósolni, hogy milyen súlyos lesz a menekültügyi helyzet a közeljövőben, hiszen ez nagyban függ az EU Törökországgal megkötött a menedékkérőket visszatartó megállapodásának sikerességétől és a szíriai háború alakulásától.

Ha sikerülne a terv szerinti 120 000 embert áthelyezni a kevésbé terhelt tagállamokba, az is csak részsikert jelentene a menekültválság megoldásában. Tény azonban, hogy sokkal komolyabban megtestesítené a szolidaritás és a felelősség elosztásának elveit, ami vélhetően ez EU elsődleges célja volt ezzel az intézkedéssel.

_____________________________________________________________

Forrás: MTA TK Lendület-HPOPs Kutatócsoport blogoldala

 Az írás a szerző véleményét tartalmazza és semmiképp nem értelmezhető az MTA TK hivatalos állásfoglalásaként.

 

Címkefelhő

alapjogok európai bíróság európai bizottság tagállami mozgástér ttip európai parlament belső piac fogyasztóvédelem tisztességtelen szerződési feltétel jogállamiság diszkrimináció alkotmánybíróság európai központi bank gazdasági és monetáris unió versenyjog kúria állami támogatás uniós értékek demokrácia jogegységi határozat előzetes döntéshozatali eljárás nemzeti érdek közös kereskedelempolitika euró eu alapjogi charta brexit arányosság elve szociális jog irányelvek átültetése european convention of human rights kásler-ítélet fizetésképtelenségi rendelet választás oroszország eusz 7. cikke human trafficking egységes piac európai bizottság elnöke human rights környezetvédelem adatvédelem fenntartható fejlődés ultra vires aktus bevándorlás btk közös kül- és biztonságpolitika ceta német alkotmánybíróság trump nafta közigazgatás wto tpp migráció nemzeti bíróságok russia menekültkérdés fundamental rights strasbourgi bíróság panpsychism szolidaritás ukraine crisis bankunió personhood polgári kezdeményezés magyarország szankció syngamy kötelezettségszegési eljárás environment eu sanctions energiapolitika ecthr európai integráció civil törvény compliance devizakölcsön alkotmányjog prison conditions ukrán válság fővárosi közgyűlés surrogacy európai parlamenti választások fogyatékosok jogai magyar helsinki bizottság ebh államcsőd közbeszerzés felsőoktatás normakontroll kiotói jegyzőkönyv national courts internet verseny szabadsága vesztegetés szülő nők helyzete likviditás külkapcsolatok állampolgárság lex ceu eljárási alkotmányosság versenyképesség adójog consumer protection platformtársadalom halálbüntetés hálapénz peschka menekült hatáskörmegosztás european court of human rights nemzetközi magánjog közjogtudomány adózás európai politikai pártok; single market adókövetelés schuman-nyilatkozat jogelmélet fal dajkaterhesség környezetvédelmi politika családi jog zaklatás gmo-szabályozás pártfinanszírozás retaliation adatmegőrzési irányelv fizetésképtelenségi eljárás alapító atyák vallásszabadság dublin iii egyesült királyság áruk szabad áramlása öröklési jog szegregáció beruházásvédelem gmo-mentesség központi bankok európai rendszere európai politikai közösség hungary közerkölcs sokszínű európa juncker bizottság első alkotmánykiegészítés 1951-es genfi egyezmény egészségvédelem uniós polgárság irányelvek szabályozáshoz való jog european neighbourhood policy hatáskör-átruházás politikai pártok european court of justice kisebbségek energiahatékonysági irányelv obamacare strasbourgi esetjog tényleges életfogytiglan közigazgatási perrendtartás ártatlanság vélelme jog és irodalom elsőbbség elve kohéziós politika sokféleség fizetésképtelenség; energiaunió születésszabályozás parlament európai bíróság elnöke új btk. általános közigazgatási rendtartás alapjogi charta legitimáció erdély ukraine régió jogharmonizáció; eurasian economic union hobby lobby véleménynyilvánítás szabadsága lenaerts törökország kikényszerítés konferencia székelyföld autonomy of eu legal order csődjog; dcfta büntetőjog média hatékony jogvédelem szabadságvesztés történelmi konfliktusok személyek szabad mozgása law in literature uk report inviolability of eu legal order többségi demokrácia; jogos védelem országgyűlés franciaország uniós válságkezelés európai jog szociális deficit law as literature európai szomszédságpolitika mulhaupt european values olaszország european central bank áldozatvédelem sajtószabadság németország lojális együttműködés európai tanács európai emberi jogi egyezmény letelepedés szabadsága lengyel alkotmánybíróság brit jelentés népszavazás german constitutional court végrehajtás válság lengyelország ingatlanadó-követelés article 7 teu common commercial policy omt értékközösség egyesülési jog szíria uniós jog sérthetetlensége kiskereskedelmi különadó jogállamiság-védelmi mechanizmus excessive deficit nyilvános meghallgatás rule of law egyenlő bánásmód görögország muršić érdekközösség velencei bizottság lengyel alkotmánybíróság uniós jog autonómiája eu klímapolitika exclusionarism kommunikáció democracy európai unió alapjogi ügynoksége emberi méltóság pénzügyi válság ügynökprobléma gazdasági szankciók civil jogállamiság infrastruktúrához való hozzáférés kvótakereskedelem protectionism datafication reklámadó