jtiblog

A Jogtudományi Intézet blogoldala

Elhunyt Ferenczy Endre (1947-2016)

2016. január 12. 13:59
Ziegler Dezső Tamás
MTA TK Jogtudományi Intézet

A közelmúltban elhunyt egykori intézeti kollégánk, Ferenczy Endre Hugó, mindannyiunk szeretett Fricije. Jelen írás neki szeretne emléket állítani.

 

 


Endre hosszú évtizedekig volt intézetünk munkatársa, amellett, hogy munkája mellett több egyetemen is tanított (így például a Miskolci Egyetemen, ahol a Pénzügyi jogi tanszék vezetője volt 1984 és 1998 között, illetve a Műegyetemen). Tudományos érdeklődése széles területet ölelt fel a pénzügyi és gazdasági jog, államszervezés bizonyos problematikáiból kiindulva az európai jog, illetve a tudomány és a jogtudomány általános elméleti kérdéseiig bezárólag.

Tudományos háttere mellett Endre páratlan (nyugodtan mondhatjuk: egyedülálló) műveltséggel rendelkezett a művészetek terén is, ami, azt gondolom, mindig kiemelte a közegéből: egy klasszikus alapokon álló, modern kori polihisztornak is nevezhetnénk. Jellemző volt rá, hogy ugyanúgy lehetett vele Kissingerről, Hermann Hesséről, Proustról, Spiróról vagy Moldováról beszélgetni, mint ahogyan a festészet egyes irányairól (legutoljára például a Ludwig Múzeum pop art kiállítását tárgyaltuk meg vele, végignézvén a fotókat). Műveltsége szinte folyamatosan tartogatott meglepetéseket: amikor Bertolucci és Fellini kapcsán valahogy előkerült az Édes élet című film, kiderült, Endre nem pusztán a filmet látta sokszor, hanem négyszer elolvasta a forgatókönyvet is! Büszkeségére ráadásul statisztaként, illetve kisebb szerepekben szerepelt is filmekben-színdarabokban. Zárójelben jegyzem meg, a belsőhöz igazodott a külső is: nem pusztán arról van szó, hogy mindig elegáns volt, hanem választékos és egyéni (sokat nevetgélt azon az általa is ápolt tradíción, mely szerint zakó nélkül olyan, mintha mezítelen lenne az ember).

Endre amellett, hogy volt egy tradicionális oldala, számos esetben formabontó tulajdonságokkal is rendelkezett. Nagy megtiszteltetés volt számomra segíteni egy előadása diasorának elkészítésében, mely nemes egyszerűséggel nem tartalmazott szöveget, csak képeket és egy rövidebb videót. Kevesen mernének ilyesfajta ötlettel előrukkolni az (alapvetően konformista) tudományos közegben. Egyéni stílusára jellemző, hogy igen sokat biciklizett, nem véletlenül lett Critical Mass különdíjas (a legstílusosabb résztvevő 2009-ben: az öltönyben biciklizés nem túl sűrűn fordul elő. A kép aláírása telitalálat volt: "Őszülő úr, amolyan egyetemi tanár típus"... Pontosan.) Később robogózott, kismotorján kimondottan egy olasz úriember benyomását keltette. 

A művészetek és a tudomány szeretetéhez párosult még egy, szintén ritka tulajdonság: Endre mélységesen emberséges volt, a művelt tradíciót és a humanizmust olyan empátiával volt képes ötvözni, ami megismerkedésük szinte első pillanatától kezdve magával ragadta az emberek jelentős részét. Kimondottan rá jellemző szokása volt (másnál nem is találkoztam ilyesmivel) belekarolni a beszélgetőpartnerébe, úgy "vonulni" vele. Amikor életemben először jártam a Jogtudományi Intézetben fiatal, szinte frissen végzett jogászként, Endre magától odajött megkérdezni, minden rendben van-e, megtaláltam-e, akit keresek. Sok év közös munkatársi viszony után, akárhogy kutatok is a fejemben, nem tudnék példát mondani arra, hogy Endre valakire is rosszat mondott volna (más téma bizonyos tevékenységek, cselekmények-írások kritizálása, ám utóbbi is elképesztően ritka volt tőle, és ezeknél is érezhető volt az empátiája). Mindezt úgy, hogy egy klasszikus műveltségű és gondolkodásmódú ember volt. Azonban esetében a tradíciók ápolása egy olyasfajta szelídséggel párosult, amely az "élni és élni hagyni" jegyében nem mások megbélyegzésében és irányításában nyilvánult meg, hanem az életre és életfelfogásokra vonatkozó párhuzamos narratívák elfogadásában. Ez az attitűd tette lehetővé számára, hogy közvetlenségével elvarázsolja az embereket, és mindenkivel könnyen szót értsen.

Endrére vonatkozóan csakugyan sokunknak vannak mulatságos történetei: az alázata nagyszerű humorérzékkel párosult, nagyon jó, derűs társaság volt (azt hiszem, erre mondják, hogy életvidám, pozitív szemléletű. Ez közhelyszerűen hangzik addig, amíg az ember rá nem jön, mennyi energiát tudott adni a beszélgetőtársának). Az elmúlt időszakban, betegsége alatt is, minden egyes találkozásunk alkalmával kaptam (és kaptunk, mert többen látogattuk rendszeresen) tőle egy-egy fontos gondolatot, valamilyen szellemi útravalót.

A magam részéről őt egyfajta zseninek tartom, aki érzékenységéből eredően ráérzett a jog mögött álló személyekre, társadalomra, emberi sorsokra. A jog nem csupán szabályhegy (sőt, főleg nem az), hanem emberek által létrehozott keret a társadalom együttélésére (ahogyan írta: "ha száz gorillát fölrakunk a buszra, egy se fog élve megérkezni száz kilométerre lévő úticéljukhoz". Ezért szükséges szabályok létrehozatala).

Endrével egy életszemlélet, egy pazarul berendezett világ távozott el közülünk, óriási űrt hagyva maga után.

Címkefelhő

alapjogok európai bíróság európai bizottság tagállami mozgástér ttip diszkrimináció európai központi bank fogyasztóvédelem tisztességtelen szerződési feltétel jogállamiság belső piac alkotmánybíróság európai parlament előzetes döntéshozatali eljárás gazdasági és monetáris unió demokrácia kúria állami támogatás jogegységi határozat versenyjog uniós értékek eu alapjogi charta szociális jog irányelvek átültetése euró kásler-ítélet eusz 7. cikke arányosság elve választás nemzeti érdek oroszország közös kereskedelempolitika european convention of human rights brexit fizetésképtelenségi rendelet nemzeti bíróságok ultra vires aktus német alkotmánybíróság kötelezettségszegési eljárás európai parlamenti választások európai bizottság elnöke adatvédelem wto bankunió magyarország energiapolitika devizakölcsön fogyatékosok jogai btk alkotmányjog fővárosi közgyűlés közös kül- és biztonságpolitika strasbourgi bíróság szankció ukrán válság migráció szolidaritás egységes piac russia ukraine crisis compliance fundamental rights eu sanctions bevándorlás európai integráció környezetvédelem fenntartható fejlődés menekültkérdés ceta polgári kezdeményezés trump nafta tpp ecthr prison conditions surrogacy human trafficking human rights közigazgatás panpsychism personhood syngamy environment civil törvény irányelvek legitimáció kikényszerítés szociális deficit letelepedés szabadsága kiskereskedelmi különadó központi bankok európai rendszere hatáskör-átruházás elsőbbség elve adatmegőrzési irányelv közerkölcs európai unió alapjogi ügynoksége magyar helsinki bizottság vesztegetés hálapénz vallásszabadság első alkotmánykiegészítés obamacare születésszabályozás hobby lobby büntetőjog jogos védelem áldozatvédelem külkapcsolatok hatáskörmegosztás tényleges életfogytiglan új btk. szabadságvesztés lojális együttműködés végrehajtás gazdasági szankciók állampolgárság nemzetközi magánjog családi jog öröklési jog uniós polgárság alapjogi charta személyek szabad mozgása európai jog európai emberi jogi egyezmény uniós jog sérthetetlensége uniós jog autonómiája infrastruktúrához való hozzáférés versenyképesség adózás gmo-szabályozás gmo-mentesség european neighbourhood policy ukraine uk report európai szomszédságpolitika brit jelentés excessive deficit exclusionarism protectionism national courts consumer protection single market retaliation hungary european court of justice autonomy of eu legal order inviolability of eu legal order european values article 7 teu rule of law democracy reklámadó verseny szabadsága halálbüntetés schuman-nyilatkozat alapító atyák juncker bizottság energiahatékonysági irányelv energiaunió eurasian economic union dcfta european central bank german constitutional court omt görögország pénzügyi válság államcsőd likviditás menekült fal dublin iii 1951-es genfi egyezmény strasbourgi esetjog európai bíróság elnöke lenaerts hatékony jogvédelem franciaország németország értékközösség érdekközösség ügynökprobléma közbeszerzés környezetvédelmi politika áruk szabad áramlása egészségvédelem ártatlanság vélelme törökország történelmi konfliktusok uniós válságkezelés európai tanács válság szíria lengyel alkotmánybíróság jogállamiság normakontroll eljárási alkotmányosság beruházásvédelem szabályozáshoz való jog jog és irodalom erdély konferencia law in literature law as literature lengyel alkotmánybíróság lengyelország jogállamiság-védelmi mechanizmus eu klímapolitika kvótakereskedelem kiotói jegyzőkönyv adójog európai politikai pártok; pártfinanszírozás európai politikai közösség politikai pártok kohéziós politika régió székelyföld mulhaupt ingatlanadó-követelés nyilvános meghallgatás kommunikáció datafication internet platformtársadalom adókövetelés fizetésképtelenségi eljárás sokszínű európa kisebbségek sokféleség fizetésképtelenség; jogharmonizáció; csődjog; többségi demokrácia; olaszország népszavazás common commercial policy egyenlő bánásmód emberi méltóság ebh szülő nők helyzete peschka jogelmélet parlament véleménynyilvánítás szabadsága média országgyűlés sajtószabadság muršić european court of human rights dajkaterhesség egyesült királyság közigazgatási perrendtartás általános közigazgatási rendtartás egyesülési jog velencei bizottság civil felsőoktatás lex ceu közjogtudomány zaklatás szegregáció

Archívum