jtiblog

A Jogtudományi Intézet blogoldala

A választók szabad akarata és a választási rendszer

2018. november 06. 13:34
Kührner László
hallgató, ELTE Bibó István Szakkollégium

Az Alaptörvény kimondja, hogy a képviselőket a választók szabad akaratának kifejeződését biztosító választáson választják. Azonban mennyire összetett jelenség a választói akarat? Annak összetettsége mennyire határozza meg a választási rendszer egyes elemeit? És amennyiben meghatározza, mennyiben felel meg e követelményeknek a magyar választási rendszer? A továbbiakban ezekre a kérdésekre keresem a választ.

Bevezetés

Az Alaptörvény 2. cikk (1) bekezdése meghatározza a választások alapelveit. Az Alaptörvény szerint az öt választási alapelv a következő: általánosság, egyenlőség, közvetlenség, titkosság és szabadság. Négy alapelvet már az Alkotmány is tartalmazott, azonban a választók szabad akaratának kifejezését biztosító választás alapelvének nevesítése az Alaptörvényben újdonságként jelent meg.

Ennek köszönhetően az Alkotmányban is szereplő négy alapelvhez kiterjedt alkotmánybírósági gyakorlat kapcsolódik, azonban a választások szabad jellege mindössze egyetlen alkotmánybírósági határozatban jelenik meg. Történik ez annak dacára, hogy a szabad választások követelményét többek között az Emberi Jogok Európai Egyezményének Kiegészítő Jegyzőkönyve is rögzíti.

A szabad választások követelményének értelmezésével kapcsolatban az Alkotmánybíróság nem szolgál túl sok támponttal. Az 1/2013. (I. 7.) AB határozatban a választási regisztráció kapcsán a testület kimondja, hogy bár az Országgyűlés nagy szabadságot élvez a választási rendszer megválasztásában, valamint a választási eljárás szabályainak kialakításában, azonban ezek a szabályok nem nehezíthetik a népakarat szabad kifejeződését. Ezzel együtt az Alkotmánybíróság azt is leszögezi, hogy egyes szabályok tekintetében nehéz megállapítani, hogy azok a szabad választás követelményével ellentétesek, a választási szabályoknak összességében kell a választói akarat szabad kifejeződését elősegíteniük. Ez a fajta értelmezés meglehetősen nagy teret hagy a szabad választás fogalmának tartalommal való megtöltésére.

A szabad választások

A választások szabadsága mint alapelv nem a magyar alkotmányos rendszer sajátossága. Az elv, mint már említettem, megtalálható többek között a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányában, az Emberi Jogok Európai Egyezményének 1. Kiegészítő Jegyzőkönyvében, valamint a német alkotmányban is.[1] A PPJNE 25. cikkének vonatkozó része gyakorlatilag szó szerinti egyezést mutat az Alaptörvény szövegével. Mindhárom normaszöveg kiemeli, hogy a választóknak külső erőszak vagy más jellegű befolyás nélkül kell kifejezniük akaratukat, ezenfelül a szabad akaratot kifejező választás főként gyűjtőfogalomként szolgál, mely magában foglalja mind az aktív, mind a passzív választójogot, valamint mérceként szolgálhat ezek korlátozásában. Mind az PPJNE-hez, mind az EJEE-hez kapcsolódó értelmezés kiemeli, hogy a megszabott korlátokon belül az államoknak nagy szabadságuk van a választási rendszer megválasztásában, ameddig az a választói akarat szabad kifejeződését biztosítja. (A vonatkozó esetjoghoz lásd European Court of Human Rights: Guide on Article 3 of Protocol No. 1 to the European Convention on Human Rights).

A preferencia kérdése

A magyar választók viselkedését elemezve azt láthatjuk, hogy a kezdeti identitáskereső időszak után kialakult két nagy, egységes szavazói tömb, mely elsődlegesen bal-, illetve jobboldaliként határozta meg magát. Ezzel kialakult egy két nagy párt és a velük szövetséges, ideológiában hozzájuk közel álló kisebb pártok versengésén alapuló rendszer, melyben a szavazók bal- vagy jobboldali és ezzel együtt kormánypárti vagy kormánykritikus nézeteik szerint szavazhattak, megteremtve így a kormányzat felelősségre vonhatóságának valós lehetőségét. Ez a status quo a 2006-os választásokat követően fokozatosan felbomlott, s míg az egységes jobboldali tábor megmaradt, addig annak baloldali párja fragmentálódott, egy része átvándorolt a jobboldalra, más része eloszlott a megjelenő új baloldali és más pártok között, míg egy része hátrébb lépett a politikától.[2] Ezzel együtt a magyar szavazói magatartásról megállapítható, hogy mind emocionális, mind racionális, kritikus alapon képes szavazni. Ez utóbbira kiváló példa a 2010-es, többek által „kritikusnak” nevezett országgyűlési választás, ahol az addigi kormányzó erőkkel kapcsolatos szembehelyezkedés dominálta a szavazói magatartást.[3]

Ezek alapján a magyar választói gondolkodást feloszthatjuk elsődleges és másodlagos perferenciára. Elsődleges preferenciának a továbbiakban az identitásalapú, általa támogatott pártra leadott szavazatot tekintjük, míg másodlagos preferenciának a valamely, nem elsődleges preferenciát jelentő politikai erőre annak támogatása vagy egy másik politikai erő gyengítése érdekében leadott szavazatot vesszük. Ilyen lehet például egy kormányváltó preferencia.  A másodlagos preferencia érvényre jutására további példával szolgál az 1998-as választások második fordulója, vagy éppen a 2002-es választások, ahol a bal-, illetve jobboldali szavazók a visszalépések után vagy akár anélkül is átszavaztak az esélyesebb jelöltre.[4]

Mint látjuk, a választói akarat összetett fogalom, mely több preferenciát is magában foglal. Ezzel kapcsolatban felmerül a kérdés, hogy ezen akarat szabad kifejeződését csak olyan választási rendszer, illetve választási metódus teszi-e lehetővé, mely e preferenciák kifejeződését biztosítja? Máshogy megfogalmazva: ha a választói akarat szabad kifejezése alkotmányos követelmény, és ennek az akaratnak része, hogy a választók preferencia-sorrenddel rendelkeznek, akkor vajon alkotmányos-e egy olyan rendszer, amely csak az elsődleges preferenciák kifejezését engedi meg?

A magyar választási rendszer

A jelenleg hatályos magyar választási rendszerben a 199 országgyűlési képviselő egy részét pártlistáról, míg másik részét egyéni választókerületekben választjuk, melyben az egyéni elem a hangsúlyosabb, 106–93 arányban. A mandátumokat nem eredményező, egyéniben leadott szavazatok a pártlistákon érvényesülhetnek töredékszavazatként.

A 2010-es választásokig alkalmazott választási rendszerben a kormányozhatóság mellett a választópolgárok különböző csoportjai képviseletének biztosítása volt a cél. A területi listák szolgáltak a polgárok országos politikai érdekeinek képviseletére, míg az egyéni ág szolgált a helyi jellegű, választókerület-specifikus érdekek, problémák reprezentálására; az érvényességi, eredményességi küszöb a demokratikus legitimáció erősítését volt hivatott biztosítani, a kompenzációs listaként funkcionáló országos pártlisták pedig a vegyes rendszer arányosságait igyekezett ellensúlyozni.[5]

A 2010 utáni választási rendszer megtartotta ezt a felosztást, azonban elhagyta mind az érvényességi, mind az eredményességi küszöböt, valamint a második fordulót is.[6] Ugyanakkor az már a korábbi rendszerben is megfigyelhető volt, hogy az egyéni választókerületekben is a pártpolitikai irányultság az elsődleges a jelöltek közötti választás esetén.[7]

A szabad választások és a magyar választási rendszer

A választói akarat szabad kifejeződésének vizsgálatában kulcsfontosságú, hogy mennyire tekintjük ezt az akaratot összetettnek. Ez az összetettség politikai kultúránként eltérhet, azonban – mint azt már korábban megállapítottuk – a magyar választók esetében beszélhetünk mind elsődleges, mind másodlagos preferenciáról.

A 2010 utáni rendszer azonban, annak dacára, hogy a választás alapelvei között szerepel a választói akarat szabad kifejeződése, ennél egyszerűbbnek tekinti a választói akaratot, ugyanakkor az országgyűlési képviselők választásáról szóló 2011. évi CCIII. törvénynek sem az általános, sem a részletes indokolása nem szolgál e felfogást alátámasztó érvekkel. Ez a rendszer sokkal kevesebb teret hagy a választók másodlagos preferenciáinak kifejeződésére, hiszen egy egyfordulós választási rendszerben a logikus magatartás az elsődleges preferencia megjelölése lenne. Ezzel szemben egy kétfordulós rendszerben az eredménytelen első fordulót követő szavazáson a rosszabb eredményt elérő jelöltek szavazói jó eséllyel szavazhatnak az esélyesebb, azonban számukra másodlagos preferenciát jelentő jelöltre.

Ez a leegyszerűsítő szemlélet aggályosnak nevezhető, hiszen amennyiben a választói akarat kiemelt összetevőjének a kormányon lévő erő ellenzését vagy támogatását tekintjük, úgy kérdésessé válik, mennyire is szabadon fejeződik ki ez az akarat, illetve amennyiben formálisan ki is fejeződik, van-e lehetőség a kormányzat felelősségre vonására. Az érvényességi és az eredményességi küszöb hiánya könnyen eredményezhet olyan szituációkat, ahol a választók nagyobbik része a kormányzó erővel szemben foglal állást, mégis az marad hatalmon. Erre kiváló példa a budapesti 2. OEVK, ahol a 2018-as országgyűlési választásokon a választók 42,16%-a szavazott a kormánypártok, míg több mint 55%-uk valamely ellenzéki párt jelöltjére. Mint láthatjuk, a korábbi a választási rendszerben itt második fordulóra került volna sor, ahol a másodlagos preferenciák könnyedén a másik irányba billenthették volna a mérleg nyelvét, érvényre juttatva a választópolgárok másodlagos (kormányváltó) preferenciáját. De hasonló helyzet állt fenn például a budapesti 3. és 4. választókerületben is.

Tekintve, hogy a képviselőkön keresztül a nép gyakorolja hatalmát, kiemelten fontos a képviselő felhatalmazásának erőssége, valamint a felelősségre vonásának lehetősége a soron következő választáson. Éppen ezért a választási rendszernek minél részletesebben kellene leképeznie a választópolgárok akaratát, úgy, hogy a hangsúly a jelenlegi hatalom támogatásán vagy ellenzésén van ezzel párhuzamosan. Éppen ezért egy ily módon egyszerűsített választási rendszerben sok esetben kérdéses, hogy a nép egésze vagy annak pusztán egy, a többi fragmentálódott egységnél nagyobb, de nem aboszolút többsége gyakorolja a hatalmat képviselője által.

Természetesen a 2018-as választásokon mind a pártok, mind a választópolgárok részéről láthattunk kísérleteket az együttműködésre, valamint az esélyesebb jelöltre való átszavazásra, azonban ezek jóval kevésbé voltak hatékonyak a kormányzó erők felelősségre vonásában, mint az esetleges második forduló.

Ebből következően a választási rendszer alkotmányossága megkérdőjelezhető, amennyiben a választói akarat szabad kifejeződését ilyen szűk korlátok közé szorítja, és arra kényszeríti a választópolgárokat, hogy ne csak a politikai erők, hanem egyaránt fontos elsődleges és másodlagos preferenciáik között is válasszanak. Ez a helyzet önmagában nem feltétlenül elegendő az alkotmányellenesség megállapításához, mert ehhez a választási eljárás, a kampány, valamint egyes esetekben a politikai szabadságjogok helyzetének vizsgálata is szükséges.

Megoldási lehetőségek

Mint láthattuk, a jelenlegi választási rendszer ugyan bizonyos mértékben alkalmas arra, hogy a pártpreferenciákat kifejezze, de arra már korlátozottan alkalmas, hogy a választói akarat lényeges elemét, a kormány támogatását vagy ellenzését megjelenítse, bár ez köszönhető részben az egyik politikai oldal fragmentáltságának is.

Az akarat ezen elemi részének kifejeződéséhez véleményem szerint szükséges a másodlagos preferenciák ismerete is, hiszen így elkerülhető az a helyzet, hogy hiába vannak többen az ellenzéki szavazók, azonban más ellenzéki pártok jelöltjeit ugyanúgy elutasítják, mint a regnáló hatalmat. Erre kiváló eszköz lenne a második forduló visszavezetése, vagy akár az Ausztráliában is használt preferenciális választási rendszer, az egyszeri átvihető szavazat, amely megoldások biztosítani tudnák a választók minél nagyobb tömegének akaratának, minél cizelláltabb kifejezését azáltal, hogy mind az elsődleges, mind a másodlagos preferenciáikat figyelembe véve tennék lehetővé a kormányzó pártok támogatását vagy ellenzését.

____________________

[1] Bodnár Eszter: A választójog alapjogi tartalma és korlátai, HVG–Orac, Budapest, 2016, 123–124.
[2] Körösényi András (szerk.): A magyar politikai rendszer – negyedszázad után, Osiris, Budapest, 2015, 279–305.
[3] Körösényi (szerk.) i. m., 279–305.
[4] Körösényi (szerk.) i. m., 279–305.
[5] Körösényi (szerk.) i. m., 232–233.
[6] A korábbi választási rendszerben a választás érvényes volt, ha azon a választópolgárok több mint fele részt vett, és eredményes, amennyiben valamely egyéni jelölt megszerezte a szavazatok abszolút többségét. Ezek hiányában második forduló megtartására került sor, ahol a szavazatok relatív többsége is elegendő volt a mandátumszerzéshez.
[7] Körösényi (szerk.) i. m., 234.

_____________________________________________

Az írás a szerző véleményét tartalmazza, és nem értelmezhető az MTA TK hivatalos állásfoglalásaként.

Címkefelhő

alapjogok európai bíróság európai bizottság tagállami mozgástér ttip európai parlament belső piac fogyasztóvédelem tisztességtelen szerződési feltétel jogállamiság diszkrimináció alkotmánybíróság európai központi bank gazdasági és monetáris unió versenyjog kúria állami támogatás uniós értékek demokrácia jogegységi határozat előzetes döntéshozatali eljárás nemzeti érdek közös kereskedelempolitika euró eu alapjogi charta brexit arányosság elve szociális jog irányelvek átültetése european convention of human rights kásler-ítélet fizetésképtelenségi rendelet választás oroszország eusz 7. cikke human trafficking egységes piac európai bizottság elnöke human rights környezetvédelem adatvédelem fenntartható fejlődés ultra vires aktus bevándorlás közös kül- és biztonságpolitika ceta német alkotmánybíróság btk trump nafta közigazgatás wto tpp migráció nemzeti bíróságok russia menekültkérdés fundamental rights strasbourgi bíróság panpsychism szolidaritás ukraine crisis bankunió personhood polgári kezdeményezés magyarország szankció syngamy kötelezettségszegési eljárás environment eu sanctions energiapolitika ecthr európai integráció civil törvény compliance devizakölcsön alkotmányjog prison conditions ukrán válság fővárosi közgyűlés surrogacy európai parlamenti választások fogyatékosok jogai ebh államcsőd közbeszerzés felsőoktatás normakontroll kiotói jegyzőkönyv national courts internet verseny szabadsága magyar helsinki bizottság szülő nők helyzete likviditás külkapcsolatok állampolgárság lex ceu eljárási alkotmányosság versenyképesség adójog consumer protection platformtársadalom halálbüntetés vesztegetés peschka menekült hatáskörmegosztás european court of human rights nemzetközi magánjog közjogtudomány adózás európai politikai pártok; single market adókövetelés hálapénz jogelmélet fal dajkaterhesség környezetvédelmi politika családi jog zaklatás gmo-szabályozás pártfinanszírozás retaliation adatmegőrzési irányelv fizetésképtelenségi eljárás schuman-nyilatkozat dublin iii egyesült királyság áruk szabad áramlása öröklési jog szegregáció beruházásvédelem gmo-mentesség központi bankok európai rendszere európai politikai közösség hungary közerkölcs sokszínű európa alapító atyák vallásszabadság első alkotmánykiegészítés 1951-es genfi egyezmény egészségvédelem uniós polgárság irányelvek szabályozáshoz való jog european neighbourhood policy hatáskör-átruházás politikai pártok european court of justice kisebbségek juncker bizottság obamacare strasbourgi esetjog tényleges életfogytiglan közigazgatási perrendtartás ártatlanság vélelme jog és irodalom elsőbbség elve kohéziós politika sokféleség energiahatékonysági irányelv születésszabályozás parlament európai bíróság elnöke új btk. általános közigazgatási rendtartás alapjogi charta legitimáció erdély ukraine régió fizetésképtelenség; energiaunió eurasian economic union hobby lobby véleménynyilvánítás szabadsága lenaerts törökország kikényszerítés konferencia székelyföld autonomy of eu legal order jogharmonizáció; dcfta büntetőjog média hatékony jogvédelem szabadságvesztés történelmi konfliktusok személyek szabad mozgása law in literature uk report inviolability of eu legal order csődjog; jogos védelem országgyűlés franciaország uniós válságkezelés európai jog szociális deficit law as literature európai szomszédságpolitika mulhaupt european values többségi demokrácia; european central bank áldozatvédelem sajtószabadság németország lojális együttműködés európai tanács európai emberi jogi egyezmény letelepedés szabadsága lengyel alkotmánybíróság brit jelentés olaszország népszavazás german constitutional court végrehajtás válság lengyelország ingatlanadó-követelés article 7 teu common commercial policy omt értékközösség egyesülési jog szíria uniós jog sérthetetlensége kiskereskedelmi különadó jogállamiság-védelmi mechanizmus excessive deficit nyilvános meghallgatás rule of law egyenlő bánásmód görögország muršić érdekközösség velencei bizottság lengyel alkotmánybíróság uniós jog autonómiája eu klímapolitika exclusionarism kommunikáció democracy európai unió alapjogi ügynoksége emberi méltóság pénzügyi válság ügynökprobléma gazdasági szankciók civil jogállamiság infrastruktúrához való hozzáférés kvótakereskedelem protectionism datafication reklámadó