jtiblog

A Jogtudományi Intézet blogoldala

A választók szabad akarata és a választási rendszer

2018. november 06. 13:34
Kührner László
hallgató, ELTE Bibó István Szakkollégium

Az Alaptörvény kimondja, hogy a képviselőket a választók szabad akaratának kifejeződését biztosító választáson választják. Azonban mennyire összetett jelenség a választói akarat? Annak összetettsége mennyire határozza meg a választási rendszer egyes elemeit? És amennyiben meghatározza, mennyiben felel meg e követelményeknek a magyar választási rendszer? A továbbiakban ezekre a kérdésekre keresem a választ.

Bevezetés

Az Alaptörvény 2. cikk (1) bekezdése meghatározza a választások alapelveit. Az Alaptörvény szerint az öt választási alapelv a következő: általánosság, egyenlőség, közvetlenség, titkosság és szabadság. Négy alapelvet már az Alkotmány is tartalmazott, azonban a választók szabad akaratának kifejezését biztosító választás alapelvének nevesítése az Alaptörvényben újdonságként jelent meg.

Ennek köszönhetően az Alkotmányban is szereplő négy alapelvhez kiterjedt alkotmánybírósági gyakorlat kapcsolódik, azonban a választások szabad jellege mindössze egyetlen alkotmánybírósági határozatban jelenik meg. Történik ez annak dacára, hogy a szabad választások követelményét többek között az Emberi Jogok Európai Egyezményének Kiegészítő Jegyzőkönyve is rögzíti.

A szabad választások követelményének értelmezésével kapcsolatban az Alkotmánybíróság nem szolgál túl sok támponttal. Az 1/2013. (I. 7.) AB határozatban a választási regisztráció kapcsán a testület kimondja, hogy bár az Országgyűlés nagy szabadságot élvez a választási rendszer megválasztásában, valamint a választási eljárás szabályainak kialakításában, azonban ezek a szabályok nem nehezíthetik a népakarat szabad kifejeződését. Ezzel együtt az Alkotmánybíróság azt is leszögezi, hogy egyes szabályok tekintetében nehéz megállapítani, hogy azok a szabad választás követelményével ellentétesek, a választási szabályoknak összességében kell a választói akarat szabad kifejeződését elősegíteniük. Ez a fajta értelmezés meglehetősen nagy teret hagy a szabad választás fogalmának tartalommal való megtöltésére.

A szabad választások

A választások szabadsága mint alapelv nem a magyar alkotmányos rendszer sajátossága. Az elv, mint már említettem, megtalálható többek között a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányában, az Emberi Jogok Európai Egyezményének 1. Kiegészítő Jegyzőkönyvében, valamint a német alkotmányban is.[1] A PPJNE 25. cikkének vonatkozó része gyakorlatilag szó szerinti egyezést mutat az Alaptörvény szövegével. Mindhárom normaszöveg kiemeli, hogy a választóknak külső erőszak vagy más jellegű befolyás nélkül kell kifejezniük akaratukat, ezenfelül a szabad akaratot kifejező választás főként gyűjtőfogalomként szolgál, mely magában foglalja mind az aktív, mind a passzív választójogot, valamint mérceként szolgálhat ezek korlátozásában. Mind az PPJNE-hez, mind az EJEE-hez kapcsolódó értelmezés kiemeli, hogy a megszabott korlátokon belül az államoknak nagy szabadságuk van a választási rendszer megválasztásában, ameddig az a választói akarat szabad kifejeződését biztosítja. (A vonatkozó esetjoghoz lásd European Court of Human Rights: Guide on Article 3 of Protocol No. 1 to the European Convention on Human Rights).

A preferencia kérdése

A magyar választók viselkedését elemezve azt láthatjuk, hogy a kezdeti identitáskereső időszak után kialakult két nagy, egységes szavazói tömb, mely elsődlegesen bal-, illetve jobboldaliként határozta meg magát. Ezzel kialakult egy két nagy párt és a velük szövetséges, ideológiában hozzájuk közel álló kisebb pártok versengésén alapuló rendszer, melyben a szavazók bal- vagy jobboldali és ezzel együtt kormánypárti vagy kormánykritikus nézeteik szerint szavazhattak, megteremtve így a kormányzat felelősségre vonhatóságának valós lehetőségét. Ez a status quo a 2006-os választásokat követően fokozatosan felbomlott, s míg az egységes jobboldali tábor megmaradt, addig annak baloldali párja fragmentálódott, egy része átvándorolt a jobboldalra, más része eloszlott a megjelenő új baloldali és más pártok között, míg egy része hátrébb lépett a politikától.[2] Ezzel együtt a magyar szavazói magatartásról megállapítható, hogy mind emocionális, mind racionális, kritikus alapon képes szavazni. Ez utóbbira kiváló példa a 2010-es, többek által „kritikusnak” nevezett országgyűlési választás, ahol az addigi kormányzó erőkkel kapcsolatos szembehelyezkedés dominálta a szavazói magatartást.[3]

Ezek alapján a magyar választói gondolkodást feloszthatjuk elsődleges és másodlagos perferenciára. Elsődleges preferenciának a továbbiakban az identitásalapú, általa támogatott pártra leadott szavazatot tekintjük, míg másodlagos preferenciának a valamely, nem elsődleges preferenciát jelentő politikai erőre annak támogatása vagy egy másik politikai erő gyengítése érdekében leadott szavazatot vesszük. Ilyen lehet például egy kormányváltó preferencia.  A másodlagos preferencia érvényre jutására további példával szolgál az 1998-as választások második fordulója, vagy éppen a 2002-es választások, ahol a bal-, illetve jobboldali szavazók a visszalépések után vagy akár anélkül is átszavaztak az esélyesebb jelöltre.[4]

Mint látjuk, a választói akarat összetett fogalom, mely több preferenciát is magában foglal. Ezzel kapcsolatban felmerül a kérdés, hogy ezen akarat szabad kifejeződését csak olyan választási rendszer, illetve választási metódus teszi-e lehetővé, mely e preferenciák kifejeződését biztosítja? Máshogy megfogalmazva: ha a választói akarat szabad kifejezése alkotmányos követelmény, és ennek az akaratnak része, hogy a választók preferencia-sorrenddel rendelkeznek, akkor vajon alkotmányos-e egy olyan rendszer, amely csak az elsődleges preferenciák kifejezését engedi meg?

A magyar választási rendszer

A jelenleg hatályos magyar választási rendszerben a 199 országgyűlési képviselő egy részét pártlistáról, míg másik részét egyéni választókerületekben választjuk, melyben az egyéni elem a hangsúlyosabb, 106–93 arányban. A mandátumokat nem eredményező, egyéniben leadott szavazatok a pártlistákon érvényesülhetnek töredékszavazatként.

A 2010-es választásokig alkalmazott választási rendszerben a kormányozhatóság mellett a választópolgárok különböző csoportjai képviseletének biztosítása volt a cél. A területi listák szolgáltak a polgárok országos politikai érdekeinek képviseletére, míg az egyéni ág szolgált a helyi jellegű, választókerület-specifikus érdekek, problémák reprezentálására; az érvényességi, eredményességi küszöb a demokratikus legitimáció erősítését volt hivatott biztosítani, a kompenzációs listaként funkcionáló országos pártlisták pedig a vegyes rendszer arányosságait igyekezett ellensúlyozni.[5]

A 2010 utáni választási rendszer megtartotta ezt a felosztást, azonban elhagyta mind az érvényességi, mind az eredményességi küszöböt, valamint a második fordulót is.[6] Ugyanakkor az már a korábbi rendszerben is megfigyelhető volt, hogy az egyéni választókerületekben is a pártpolitikai irányultság az elsődleges a jelöltek közötti választás esetén.[7]

A szabad választások és a magyar választási rendszer

A választói akarat szabad kifejeződésének vizsgálatában kulcsfontosságú, hogy mennyire tekintjük ezt az akaratot összetettnek. Ez az összetettség politikai kultúránként eltérhet, azonban – mint azt már korábban megállapítottuk – a magyar választók esetében beszélhetünk mind elsődleges, mind másodlagos preferenciáról.

A 2010 utáni rendszer azonban, annak dacára, hogy a választás alapelvei között szerepel a választói akarat szabad kifejeződése, ennél egyszerűbbnek tekinti a választói akaratot, ugyanakkor az országgyűlési képviselők választásáról szóló 2011. évi CCIII. törvénynek sem az általános, sem a részletes indokolása nem szolgál e felfogást alátámasztó érvekkel. Ez a rendszer sokkal kevesebb teret hagy a választók másodlagos preferenciáinak kifejeződésére, hiszen egy egyfordulós választási rendszerben a logikus magatartás az elsődleges preferencia megjelölése lenne. Ezzel szemben egy kétfordulós rendszerben az eredménytelen első fordulót követő szavazáson a rosszabb eredményt elérő jelöltek szavazói jó eséllyel szavazhatnak az esélyesebb, azonban számukra másodlagos preferenciát jelentő jelöltre.

Ez a leegyszerűsítő szemlélet aggályosnak nevezhető, hiszen amennyiben a választói akarat kiemelt összetevőjének a kormányon lévő erő ellenzését vagy támogatását tekintjük, úgy kérdésessé válik, mennyire is szabadon fejeződik ki ez az akarat, illetve amennyiben formálisan ki is fejeződik, van-e lehetőség a kormányzat felelősségre vonására. Az érvényességi és az eredményességi küszöb hiánya könnyen eredményezhet olyan szituációkat, ahol a választók nagyobbik része a kormányzó erővel szemben foglal állást, mégis az marad hatalmon. Erre kiváló példa a budapesti 2. OEVK, ahol a 2018-as országgyűlési választásokon a választók 42,16%-a szavazott a kormánypártok, míg több mint 55%-uk valamely ellenzéki párt jelöltjére. Mint láthatjuk, a korábbi a választási rendszerben itt második fordulóra került volna sor, ahol a másodlagos preferenciák könnyedén a másik irányba billenthették volna a mérleg nyelvét, érvényre juttatva a választópolgárok másodlagos (kormányváltó) preferenciáját. De hasonló helyzet állt fenn például a budapesti 3. és 4. választókerületben is.

Tekintve, hogy a képviselőkön keresztül a nép gyakorolja hatalmát, kiemelten fontos a képviselő felhatalmazásának erőssége, valamint a felelősségre vonásának lehetősége a soron következő választáson. Éppen ezért a választási rendszernek minél részletesebben kellene leképeznie a választópolgárok akaratát, úgy, hogy a hangsúly a jelenlegi hatalom támogatásán vagy ellenzésén van ezzel párhuzamosan. Éppen ezért egy ily módon egyszerűsített választási rendszerben sok esetben kérdéses, hogy a nép egésze vagy annak pusztán egy, a többi fragmentálódott egységnél nagyobb, de nem aboszolút többsége gyakorolja a hatalmat képviselője által.

Természetesen a 2018-as választásokon mind a pártok, mind a választópolgárok részéről láthattunk kísérleteket az együttműködésre, valamint az esélyesebb jelöltre való átszavazásra, azonban ezek jóval kevésbé voltak hatékonyak a kormányzó erők felelősségre vonásában, mint az esetleges második forduló.

Ebből következően a választási rendszer alkotmányossága megkérdőjelezhető, amennyiben a választói akarat szabad kifejeződését ilyen szűk korlátok közé szorítja, és arra kényszeríti a választópolgárokat, hogy ne csak a politikai erők, hanem egyaránt fontos elsődleges és másodlagos preferenciáik között is válasszanak. Ez a helyzet önmagában nem feltétlenül elegendő az alkotmányellenesség megállapításához, mert ehhez a választási eljárás, a kampány, valamint egyes esetekben a politikai szabadságjogok helyzetének vizsgálata is szükséges.

Megoldási lehetőségek

Mint láthattuk, a jelenlegi választási rendszer ugyan bizonyos mértékben alkalmas arra, hogy a pártpreferenciákat kifejezze, de arra már korlátozottan alkalmas, hogy a választói akarat lényeges elemét, a kormány támogatását vagy ellenzését megjelenítse, bár ez köszönhető részben az egyik politikai oldal fragmentáltságának is.

Az akarat ezen elemi részének kifejeződéséhez véleményem szerint szükséges a másodlagos preferenciák ismerete is, hiszen így elkerülhető az a helyzet, hogy hiába vannak többen az ellenzéki szavazók, azonban más ellenzéki pártok jelöltjeit ugyanúgy elutasítják, mint a regnáló hatalmat. Erre kiváló eszköz lenne a második forduló visszavezetése, vagy akár az Ausztráliában is használt preferenciális választási rendszer, az egyszeri átvihető szavazat, amely megoldások biztosítani tudnák a választók minél nagyobb tömegének akaratának, minél cizelláltabb kifejezését azáltal, hogy mind az elsődleges, mind a másodlagos preferenciáikat figyelembe véve tennék lehetővé a kormányzó pártok támogatását vagy ellenzését.

____________________

[1] Bodnár Eszter: A választójog alapjogi tartalma és korlátai, HVG–Orac, Budapest, 2016, 123–124.
[2] Körösényi András (szerk.): A magyar politikai rendszer – negyedszázad után, Osiris, Budapest, 2015, 279–305.
[3] Körösényi (szerk.) i. m., 279–305.
[4] Körösényi (szerk.) i. m., 279–305.
[5] Körösényi (szerk.) i. m., 232–233.
[6] A korábbi választási rendszerben a választás érvényes volt, ha azon a választópolgárok több mint fele részt vett, és eredményes, amennyiben valamely egyéni jelölt megszerezte a szavazatok abszolút többségét. Ezek hiányában második forduló megtartására került sor, ahol a szavazatok relatív többsége is elegendő volt a mandátumszerzéshez.
[7] Körösényi (szerk.) i. m., 234.

_____________________________________________

Az írás a szerző véleményét tartalmazza, és nem értelmezhető az MTA TK hivatalos állásfoglalásaként.

Címkefelhő

alapjogok európai bíróság európai bizottság tagállami mozgástér ttip diszkrimináció európai központi bank fogyasztóvédelem tisztességtelen szerződési feltétel jogállamiság belső piac alkotmánybíróság európai parlament előzetes döntéshozatali eljárás gazdasági és monetáris unió demokrácia kúria állami támogatás jogegységi határozat versenyjog uniós értékek eu alapjogi charta szociális jog irányelvek átültetése euró kásler-ítélet eusz 7. cikke arányosság elve választás nemzeti érdek oroszország közös kereskedelempolitika european convention of human rights brexit fizetésképtelenségi rendelet nemzeti bíróságok ultra vires aktus német alkotmánybíróság kötelezettségszegési eljárás európai parlamenti választások európai bizottság elnöke adatvédelem wto bankunió magyarország energiapolitika devizakölcsön fogyatékosok jogai btk alkotmányjog fővárosi közgyűlés közös kül- és biztonságpolitika strasbourgi bíróság szankció ukrán válság migráció szolidaritás egységes piac russia ukraine crisis compliance fundamental rights eu sanctions bevándorlás európai integráció környezetvédelem fenntartható fejlődés menekültkérdés ceta polgári kezdeményezés trump nafta tpp ecthr prison conditions surrogacy human trafficking human rights közigazgatás panpsychism personhood syngamy environment civil törvény irányelvek legitimáció kikényszerítés szociális deficit letelepedés szabadsága kiskereskedelmi különadó központi bankok európai rendszere hatáskör-átruházás elsőbbség elve adatmegőrzési irányelv közerkölcs európai unió alapjogi ügynoksége magyar helsinki bizottság vesztegetés hálapénz vallásszabadság első alkotmánykiegészítés obamacare születésszabályozás hobby lobby büntetőjog jogos védelem áldozatvédelem külkapcsolatok hatáskörmegosztás tényleges életfogytiglan új btk. szabadságvesztés lojális együttműködés végrehajtás gazdasági szankciók állampolgárság nemzetközi magánjog családi jog öröklési jog uniós polgárság alapjogi charta személyek szabad mozgása európai jog európai emberi jogi egyezmény uniós jog sérthetetlensége uniós jog autonómiája infrastruktúrához való hozzáférés versenyképesség adózás gmo-szabályozás gmo-mentesség european neighbourhood policy ukraine uk report európai szomszédságpolitika brit jelentés excessive deficit exclusionarism protectionism national courts consumer protection single market retaliation hungary european court of justice autonomy of eu legal order inviolability of eu legal order european values article 7 teu rule of law democracy reklámadó verseny szabadsága halálbüntetés schuman-nyilatkozat alapító atyák juncker bizottság energiahatékonysági irányelv energiaunió eurasian economic union dcfta european central bank german constitutional court omt görögország pénzügyi válság államcsőd likviditás menekült fal dublin iii 1951-es genfi egyezmény strasbourgi esetjog európai bíróság elnöke lenaerts hatékony jogvédelem franciaország németország értékközösség érdekközösség ügynökprobléma közbeszerzés környezetvédelmi politika áruk szabad áramlása egészségvédelem ártatlanság vélelme törökország történelmi konfliktusok uniós válságkezelés európai tanács válság szíria lengyel alkotmánybíróság jogállamiság normakontroll eljárási alkotmányosság beruházásvédelem szabályozáshoz való jog jog és irodalom erdély konferencia law in literature law as literature lengyel alkotmánybíróság lengyelország jogállamiság-védelmi mechanizmus eu klímapolitika kvótakereskedelem kiotói jegyzőkönyv adójog európai politikai pártok; pártfinanszírozás európai politikai közösség politikai pártok kohéziós politika régió székelyföld mulhaupt ingatlanadó-követelés nyilvános meghallgatás kommunikáció datafication internet platformtársadalom adókövetelés fizetésképtelenségi eljárás sokszínű európa kisebbségek sokféleség fizetésképtelenség; jogharmonizáció; csődjog; többségi demokrácia; olaszország népszavazás common commercial policy egyenlő bánásmód emberi méltóság ebh szülő nők helyzete peschka jogelmélet parlament véleménynyilvánítás szabadsága média országgyűlés sajtószabadság muršić european court of human rights dajkaterhesség egyesült királyság közigazgatási perrendtartás általános közigazgatási rendtartás egyesülési jog velencei bizottság civil felsőoktatás lex ceu közjogtudomány zaklatás szegregáció

Archívum