jtiblog

A Jogtudományi Intézet blogoldala

Szalayné Sándor Erzsébet előadása az Emberi jogi enciklopédia kötetbemutató rendezvényén

2019. március 21. 14:35
Szalayné Sándor Erzsébet
a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes

Gondolatok az Emberi jogi enciklopédia margójára

A Lamm Vanda szerkesztette Emberi jogi enciklopédia 2019. február 22-i kötetbemutatóján elhangzott előadás írott változata

A szerkesztő és a szerzők hatalmas feladatba fogtak, amikor az emberi jogok enciklopédikus összefoglalására vállalkoztak: a mű koncepciójának kialakítása, a végtelennek tűnő matéria válogatása, a szócikkek, illetve tanulmányok megírása, szerkesztése, a szerzők munkájának összehangolása nem véletlenül tiszteletet parancsoló. Ennek a nem mindennapi szakmai-szellemi teljesítménynek az elkészülte minden bizonnyal rengeteg türelmet igényelt a szerkesztőbizottságtól is, de legfőképpen – meggyőződésem – Lamm Vanda professzor asszonytól, az enciklopédia kezdeményezőjétől és szerkesztőjétől. A hatvanhét szerző százkét tanulmánya a tartalom hasznosságán túl reprezentatív képet is ad a mai magyar jogtudományban jelen lévő szakmai potenciál meghatározó részéről. A kötet alkalmat ad arra, hogy az érdeklődő jogász vagy éppen nem jogász szakmai hátterű olvasó tudományos igényű, megbízható alapismereteket szerezzen a legfontosabb emberi jogi intézményekről, fogalmakról, dokumentumokról, az emberi jogi jogfejlődés egyes korszakairól. A szócikkek, illetve a tanulmányok belső szerkezetét – nemzetközi jogászként – csak helyeselni tudom: a legtöbb tanulmány a nemzetközi jogi keretek és a bírói gyakorlat ismertetése után a hazai szabályozás és megvalósítás jogi és intézményi rendjét mutatja be.

Gratulálok az enciklopédia elkészítését kezdeményező Lamm Vanda professzor asszonynak, a tanulmányok színvonalas elkészítéséért a szerzőknek, a szerkesztőbizottság tagjainak, a lektoroknak: személyük és szakmai integritásuk garancia – és természetesen gratulálok a kiadónak, amiért felvállalta a kötet megjelentetését. A digitális világ korában élünk ugyan, és mégis: megnyugtató dolog fizikai értelemben is kézbe venni egy színvonalas, megbízható információforrást, amely további gondolkodásra, további kutatásra serkenthet, hiszen a műfaja: az enciklopédia is azt ígéri, hogy bevezeti az olvasót egy-egy jogintézmény, fogalom, folyamat alapvető szerkezeti és működési elveibe, elemeibe, és néhány példa segítségével kijelöli a további, részletesebb információ irányába való haladást és keresgélést.

A kötetet forgatva, az egyes tanulmányokat olvasgatva, bele-belelapozva az engem személy szerint közelebbről is érintő-érdeklő részekbe megfeledkeztem a feladatomról: ti. arról, hogy mit is illik egy könyvismertető alkalmával írni, illetve mondani. Helyette folyamatosan az járt az eszemben, hogy a kötet éppen 2018-ban jelent meg – az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 70. évfordulója évében; a mai bemutatóra 2019-ben, az Európa Tanács létrejöttének 70. évfordulóján kerül sor; 60 éves az Emberi Jogok Európai Bírósága; tavaly volt 20 éves a Kisebbségi Keretegyezmény és a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája; 10 éve lépett hatályba az Európai Unió Alapjogi Chartája – a felsorolás hosszan folytatható, ha szánnánk rá időt, számos további olyan dokumentumot találnánk, amely közvetve-közvetlenül emberi jogi tárgyú. Mindezeken felül pedig se szeri, se száma az emberi jogi tárgyú bírósági ítéleteknek. Az eltelt időnek természetesen csak annyiban van jelentősége, amennyiben azt mondhatnánk: csodás!, ennyi idő alatt minden emberi jogilag releváns probléma és kihívás megszűnt, megoldódott, de legalábbis észszerű, megfelelő jogi és intézményi keretek között védhető rendszerek jöttek létre, és tudatos jogalkotók és jogalkalmazók segítségével államon belül és nemzetközi színtéren egyaránt stabil jogi háttérre számíthatnak az emberek.

És mégsem. Sőt.

Sokáig – másokkal együtt – én is úgy gondoltam, hogy a nemzetközi szervezetekben megvalósuló, általuk (is) képviselt multilateralizmus tartós és fenntartható módszere lesz az államok egymás közti nyugodt, kiegyensúlyozott, kölcsönösen hatékony kapcsolattartásának, ehhez pedig az emberi jogok kollektív nemzetközi kontrolljának mechanizmusai jó szolgálatot tehetnek, Európában talán könnyebben, mint máshol. Nem ez az egyetlen, amiben csalódnom kellett…

Ma azt látjuk, hogy a nemzetközi viszonyrendszerekben a bilateralizmus újból erőre kap, előtérbe kerül – és ezzel bizonyíthatóan szűkülnek az emberi jogok kollektív kontrollját elvégezni hivatott nemzetközi bírói és egyéb monitoring mechanizmusok lehetőségei. Tudomásul véve, hogy az emberi jogok nemzetközi védelmének rendszerei csak a nemzeti jogrendszerek emberi jogi eszköztárával együttesen értelmezhetők – bármelyik mechanizmusról legyen is szó –, mégis szomorúan kell megállapítanunk, hogy az emberi jogi jogsértések mértéke, aránya nem csökken, sőt. Az Európa szélein zajló és az Európán kívüli világ emberi jogi történéseit felsorolni szinte képtelenség, ugyanúgy hosszasan lehetne sorolni a világon mindenütt, így Európa minden szegletében és minden egyes államában létező és különböző szempontból sérülékenynek minősülő személycsoportok terhére elkövetett cselekményeket – ahhoz, hogy mindezekből ízelítőt kapjon az érdeklődő olvasó, elég, ha ellátogat az ENSZ vagy az EBESZ honlapjára, vagy belenéz az Európa Tanács folyamatosan frissülő hírfolyamába. Ilyen alkalmakkor is érdemes az enciklopédiát kézbe venni és az aktuálisan felmerülő fogalmakról, intézményekről szóló tanulmányokat átolvasni mindenkinek: pedagógusnak, diáknak, jogalkotónak, jogalkalmazónak és politikaformálónak egyaránt…

Engedjék meg, hogy a gondolatmenetet folytatva felidézzek néhány, evidenciának is tekinthető körülményt, részben annak igazolásául, hogy az emberi jogok mibenlétéről, védelmük lehetséges módozatairól és intézményeiről való tájékoztatás, oktatás, hiteles információ rendelkezésre tartása minden lehetséges formában, minden lehetséges eszközzel és minden lehetséges célközönség számára létfontosságú. Így többek között az enciklopédia is meg fogja találni a maga célközönségét: hasznos eszközzé válhat a formális és nem formális emberi jogi oktatásnak is.

Kezdem egy fogalompárral: koordináció, illetve kooperáció. Az 1945 előtt alapvetően és szinte kizárólag az egyeztetés, a koordináció technikáján alapuló nemzetközi jog a 20. század második felében kifejezetten és egyértelműen az együttműködés, a kooperáció technikáján alapuló nemzetközi jog irányába mozdult el – közös problémákra közös válaszok kidolgozása a megoldás elve alapján. Minél több élethelyzet – jó vagy rossz egyaránt –, egyszóval minél több élethelyzet lépi át a határt, annál többször kell a megoldásokat nemzetközi színtéren (is) keresni. A közel kétszáz ENSZ-tagállamot és számos nemzetközi szervezetet, valamint egyéb, sajátos entitásokat magában foglaló nemzetközi közösség észszerű működ(tet)ésének igénye komplex kérdés, amelyben a nemzetközi jog és azon belül az emberi jogok szerepe csak egyike a viszonyrendszereket meghatározó körülményeknek.

Nem véletlen, hogy a modern nemzetközi jog, napjaink nemzetközi joga, tartalmi és intézményi szempontból is lényeges eltérést mutat a vesztfáliai modellen alapuló, klasszikus nemzetközi joghoz képest: ez a változás nagymértékben az emberi jogok univerzális elismerésének és elfogadásának köszönhető. Az évszázadokon keresztül, hagyományosan a hatalomkoordináció céljait szolgáló nemzetközi jog egyre nagyobb mértékben az ember érdekeinek és jogainak szolgálatába állt 1945 után. A 20. század nemzetközi közössége – tanulva a két világháború tapasztalataiból – levonta a következtetéseket és átrendezte a korábbi nemzetközi jog prioritásait és intézményi struktúráját is. Az államok (korábban kizárólagosan meghatározó) szuverén egyenlősége mint a nemzetközi jogrendszer első pillére mellé a nemzetközi jogrendszer második pilléreként az ENSZ Alapokmányában megjelent az erőszak tilalma (2. cikk 4. pont). Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata révén az emberi jogok rendszere a mai nemzetközi jogrend harmadik pillérévé vált.

Maga a nyilatkozat egy sor további univerzális és regionális emberi jogi egyezmény megszületéséhez szolgált inspirációs forrásként, általános és speciális emberi jogi tárgyú szerződések sora készült az elmúlt évtizedekben – az enciklopédia számos tanulmánya foglalkozik azokkal a jogokkal, jogcsoportokkal, amelyek jó része (elfogadott szakmai álláspont szerint is) nemzetközi szokásjogként egyfajta emberi jogi igazodási ponttá is vált, egyesek közülük standardokat eredményeztek, nem beszélve a legalapvetőbb emberi jogok erga omnes jellegéről.

Hét évtizede a világ vezető hatalmai azonosították azokat a jogokat, amelyeket a Föld nevű bolygón mindenki elvárhat és követelhet egyszerűen csak azért, mert embernek született. A világ azóta drámai módon megváltozott – a nemzetközi jogrend bázisdokumentumának tekinthető Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata szövegét megalkotók nem láthatták előre például a digitális világgal kapcsolatos kihívásokat, a klímaváltozás vagy éppen a mesterséges intelligencia megjelenését és az ilyen módon felmerülő emberi jogi dilemmákat. De nem láthatták előre azt sem, hogy az emberijog-védelmi mechanizmusok finomhangolása során két, esetenként három jogrendszer (nemzetközi jog, uniós jog, belső jog) metszéspontjába kerülő nemzeti és nemzetközi bíróságok, de akár az ún. nemzeti emberi jogi intézmények (NHRI) milyen újszerű jogértelmezési kérdésekkel szembesülnek. Ilyen például a szuverenitást és az autoritást is érintő kérdés, hogy ti. adott emberi jogi ügyben kié az utolsó szó: egy nemzetközi bíróságé vagy a szerződő feleké? Megengedhető-e egy-egy emberi jogi tárgyú nemzetközi szerződés evolutív értelmezése – és vajon minden jogfejlődésnek nevezett értelmezés progresszív-e is egyben? Hasonlóképpen dilemma a magánérdek és a közérdek súlyozása egy-egy emberi jogi szempontból releváns helyzetben. A hasonló vitatott és vitatható kérdések sora egyre hosszabb.

Úgy vélem azonban, hogy az emberi méltóság köré szerveződő emberi jogi koncepció továbbra is megfelelő alapot szolgáltat az emberi jogok és szabadságok folyamatosan változó, élő eszközrendszere számára. Az enciklopédia műfaja nem ad lehetőséget arra, hogy az egyes szócikkek, tanulmányok aktuális gyakorlati vagy elméleti felvetéseket és vitákat mutassanak be vagy éppen állást foglaljanak – de ahhoz mindenképpen megfelelő hátteret szolgáltatnak, hogy konszolidált alapinformációkkal lássák el az érdeklődő laikust és szakembert egyaránt.

Az univerzális emberi jogi ideálok a legalapvetőbb jogoktól kezdve – mint amilyen az élethez való jog – egészen azokig a jogokig és szabadságokig terjednek, amelyek az életet élhetővé teszik: ilyen az élelemhez, az oktatáshoz, a munkához, az egészséghez vagy éppen a szabadsághoz való jog. A minden ember sajátjaként értelmezett emberi méltóságból kiindulva az emberi jogok eszméje a szabadság, az igazságosság és a béke alapját képezi, és ezért az egyes jogok tartalmazzák mindazt, amit tilos megtenni az emberekkel és mindazt, amit viszont meg kell tenni az emberekért, az ő érdekükben. Az emberi jogok oszthatatlanok: minden nőben, férfiban és gyermekben kivétel nélkül bele vannak kódolva – egyformán fontos minden emberi jog, egymással nincsenek hierarchikus viszonyban. Egyetlen emberi jog sem érvényesíthető a többi emberi jog érvényesítése nélkül – másként megfogalmazva: akár csak egyetlen emberi jog megsértése is már megnehezítheti a többi emberi jog érvényesítését.

Az emberi jogok 1945 utáni fejlődése bámulatos hatást ért el: univerzális jelentőségét például az is igazolja, hogy egyes elemei a nemzetközi jog gyakorlatilag minden szegletébe eljutottak. A fejlődés, az emberi jogok eszméjének és eszköztárának terjedése nemritkán hősies erőfeszítések eredményeként zajlott. Wangari Maathai, a Nobel-díjas kenyai környezetvédő szerint az emberi jogok nem olyan statikus dolgok, amelyeket az asztalra teszünk és csak nézzük őket, hanem olyan dinamikus dolgok, amelyekért küzdeni kell, és aztán ha megvalósultak, akkor pedig védenünk kell őket.

Emblematikus és az emberi jogok eszméjéhez méltó annak a csoportnak az összetétele, amely 1948-ban az egyetemes emberi jogi nyilatkozat végső szövegezését elvégezte: volt köztük kínai drámaíró, libanoni filozófus és diplomata, francia jogász és bíró, első világháborús ausztrálveterán és diplomata, chilei tanár és bíró, szovjet-orosz diplomata, brit szakszervezeti vezető, kanadai nemzetközi jogász és nem utolsósorban Eleanor Roosevelt, az ENSZ Közgyűlés amerikai delegáltja, az Emberi Jogi Bizottság első elnöke (F. D. Roosevelt egykori amerikai elnök felesége). Rajta kívül három további női küldött is részt vett a szövegezésben: India, a Dominikai Köztársaság és Pakisztán is nőt delegált erre a feladatra az ENSZ-be. A szöveget pedig a haiti ENSZ-küldött, egykori rabszolgák leszármazottja terjesztette a Közgyűlés elé, aki szerint az emberi jogok listájának akkori tervezete a társadalom új jogi és erkölcsi alapjának megteremtése érdekében végzett legnagyobb erőfeszítés, amit az emberiség valaha tett. Az 1948-as szövegező bizottság összetételének ismertetésével pusztán az volt a célom, hogy jelezzem: az emberi jogokról való gondolkodás, e jogok tartalmának és védelmének lehetséges jogi és intézményi eszközeiről való gondolkodás komplex folyamat, sokféle perspektívából megközelítendő rendszer – ezért is értéknek tekintem, hogy az enciklopédia szerzőgárdája sokféle szempontból változatosnak nevezhető, mindenképpen alkalmas arra, hogy az emberi jogokat érthetővé és hozzáférhetővé tegyék a legtöbb olvasó számára.

Mert hol is kezdődnek az egyetemes emberi jogok? Érdemes idézni erről például Eleanor Roosevelt szavait: „A közvetlen környezetünkben [kezdődnek], az otthonunkhoz közel – olyan közeli és olyan jelentéktelen helyeken, amelyek nincsenek rajta egyetlen világtérképen sem. Mégis ezek alkotják az egyes ember világát: a környezet, amelyben lakik; az iskola vagy az egyetem, ahova tanulni jár; a gyár, a farm vagy az iroda, ahol dolgozik. Ilyen helyeken igényel minden férfi, nő és gyermek egyenlő jogokat, egyenlő lehetőségeket, egyenlő bánásmódot – diszkrimináció nélkül. Ha e jogoknak ezeken a helyeken nincs jelentőségük, akkor máshol sem igazán fontosak. Ha az állampolgárok nem tesznek összehangolt lépéseket annak érdekében, hogy ezeknek a jogoknak érvényt szerezzenek a közvetlen környezetükben, akkor teljesen hiábavaló előrehaladást várnunk a nagyvilágban.”

Ha ebből a perspektívából tekintünk az emberi jogok érvényesülésére, megállapíthatjuk, hogy bár Magyarország az ENSZ-hez történt csatlakozásával 1955-ben elvileg elfogadta és tudomásul vette a nyilatkozat tartalmát, az ország politikai rendszere az 1989–90-es rendszerváltásig „nem nézte jó szemmel” az egyetemes emberi jogokra való hivatkozáson alapuló jogvédelmet és jogérvényesítést. E tekintetben elég, ha csak a csehszlovákiai emberijog-sértések ellen tiltakozó – és egyébként az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára is hivatkozó – Charta77 mozgalom magyarországi szimpatizánsainak meghurcolását és állambiztonsági megfigyelését említjük. Történt mindez annak ellenére, hogy az 1960-as években megindult emberi jogi dokumentumok és nemzetközi egyezmények sora született meg, ezek közül egyesek már a rendszerváltás előtt a hazai jogrendszer részévé váltak. Így többek között a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát, valamint a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát a hatálybalépésük évében, 1976-ban Magyarország is ratifikálta, azonban sokatmondó, hogy az utóbbihoz csatlakozó, a panaszeljárást rendező Fakultatív Jegyzőkönyvet csak 1988-ban hirdették ki Magyarországon. Mint ahogy sajnálatos elmaradásban vagyunk néhány kiemelkedő egyezmény ratifikációjával is, így többek között az isztambuli egyezmény megerősítése is várat magára.

Nem lehet elhallgatni – és erre az enciklopédia egyes tanulmányait olvasva is rádöbbenhetünk –, hogy bizonyos lemaradásban vagyunk az eltérő történelmi adottságokkal rendelkező országokkal szemben. Azt is el kell ismernünk azonban, hogy 1989 után jelentős lépésekre is sort került annak érdekében, hogy az alapvető emberi jogok tiszteletben tartása hazánkban is megkérdőjelezhetetlen evidenciává váljon. A magyar jogrendszer és az alapvető jogok védelmének intézményrendszere az európai uniós tagságunkból fakadó standardokkal összemérhető jogvédelmet igyekezett létrehozni.

Itt az ideje annak, hogy mikroszinten, a társadalmi attitűd formálása terén is többet tegyünk azért, hogy az emberi jogok bármilyen megsértése, a hátrányos megkülönböztetés bármely formája esetén működésbe lépjen a társadalom egészséges immunreakciója, vagyis hogy mindenki képes legyen felismerni a különféle jogsértéseket és legyen tisztában azzal, hogy saját vagy mások alapjogainak sérelme esetén mit lehet és mit kell tennie, kihez, milyen szervhez vagy intézményhez fordulhat jogorvoslatért. Ehhez az enciklopédia is hozzájárulhat, stabil alapot biztosíthat. Kiváló forrás lehet, úgy gondolom, a jövő generációinak emberi jogi szemléletű neveléséhez és oktatásához. Az emberi jogokat tiszteletben tartó attitűd csak akkor válhat a közgondolkodás megkerülhetetlen részévé, ha már kisgyermekkortól kezdve önismeretre, a másik ember tiszteletére, a másik értékeinek keresésére és felismerésére, a másik ember iránti bizalomra neveljük a felnövekvő generációkat, ha ők toleránsak és türelmesek lesznek mások véleménye, nemzetiségi vagy etnikai hovatartozása, vallási vagy más meggyőződése vagy nemi identitása iránt, akkor bízhatunk abban, hogy számukra magától értetődő lesz a kiállás azok mellett, akiket alapvető jogaiktól megfosztanak az élet bármely területén. Ebben a munkában helye van az enciklopédiának.

_____________________________________________

Az írás a szerző véleményét tartalmazza, és nem értelmezhető az MTA TK hivatalos állásfoglalásaként.

Címkefelhő

alapjogok európai bíróság európai bizottság tagállami mozgástér ttip európai parlament belső piac fogyasztóvédelem tisztességtelen szerződési feltétel jogállamiság diszkrimináció alkotmánybíróság európai központi bank gazdasági és monetáris unió versenyjog kúria állami támogatás uniós értékek demokrácia jogegységi határozat előzetes döntéshozatali eljárás nemzeti érdek közös kereskedelempolitika euró eu alapjogi charta brexit arányosság elve szociális jog irányelvek átültetése european convention of human rights kásler-ítélet fizetésképtelenségi rendelet választás oroszország eusz 7. cikke human trafficking egységes piac európai bizottság elnöke human rights környezetvédelem adatvédelem bevándorlás fenntartható fejlődés ultra vires aktus btk közös kül- és biztonságpolitika ceta német alkotmánybíróság trump nafta közigazgatás wto tpp migráció nemzeti bíróságok russia menekültkérdés fundamental rights strasbourgi bíróság panpsychism szolidaritás ukraine crisis bankunió personhood polgári kezdeményezés magyarország szankció syngamy kötelezettségszegési eljárás energiapolitika environment eu sanctions devizakölcsön ecthr európai integráció civil törvény compliance alkotmányjog prison conditions ukrán válság fővárosi közgyűlés fogyatékosok jogai surrogacy európai parlamenti választások verseny szabadsága magyar helsinki bizottság ebh államcsőd közbeszerzés felsőoktatás normakontroll kiotói jegyzőkönyv national courts internet platformtársadalom halálbüntetés vesztegetés szülő nők helyzete likviditás külkapcsolatok állampolgárság lex ceu eljárási alkotmányosság versenyképesség adójog consumer protection adókövetelés hálapénz peschka menekült hatáskörmegosztás european court of human rights nemzetközi magánjog közjogtudomány adózás európai politikai pártok; single market fizetésképtelenségi eljárás schuman-nyilatkozat jogelmélet fal dajkaterhesség környezetvédelmi politika családi jog zaklatás gmo-szabályozás pártfinanszírozás retaliation adatmegőrzési irányelv sokszínű európa alapító atyák vallásszabadság dublin iii egyesült királyság áruk szabad áramlása öröklési jog szegregáció beruházásvédelem gmo-mentesség központi bankok európai rendszere európai politikai közösség hungary közerkölcs kisebbségek juncker bizottság első alkotmánykiegészítés 1951-es genfi egyezmény egészségvédelem uniós polgárság irányelvek szabályozáshoz való jog european neighbourhood policy hatáskör-átruházás politikai pártok european court of justice sokféleség energiahatékonysági irányelv obamacare strasbourgi esetjog tényleges életfogytiglan közigazgatási perrendtartás ártatlanság vélelme jog és irodalom elsőbbség elve kohéziós politika fizetésképtelenség; energiaunió születésszabályozás parlament európai bíróság elnöke új btk. általános közigazgatási rendtartás alapjogi charta legitimáció erdély ukraine régió jogharmonizáció; eurasian economic union hobby lobby véleménynyilvánítás szabadsága lenaerts törökország kikényszerítés konferencia székelyföld autonomy of eu legal order csődjog; dcfta büntetőjog média hatékony jogvédelem szabadságvesztés történelmi konfliktusok személyek szabad mozgása law in literature uk report inviolability of eu legal order többségi demokrácia; jogos védelem országgyűlés franciaország uniós válságkezelés európai jog szociális deficit law as literature európai szomszédságpolitika mulhaupt european values olaszország european central bank áldozatvédelem sajtószabadság németország lojális együttműködés európai tanács európai emberi jogi egyezmény letelepedés szabadsága lengyel alkotmánybíróság brit jelentés népszavazás german constitutional court végrehajtás válság lengyelország ingatlanadó-követelés article 7 teu common commercial policy omt értékközösség egyesülési jog szíria uniós jog sérthetetlensége kiskereskedelmi különadó jogállamiság-védelmi mechanizmus excessive deficit nyilvános meghallgatás rule of law democracy európai unió alapjogi ügynoksége egyenlő bánásmód görögország muršić érdekközösség velencei bizottság lengyel alkotmánybíróság uniós jog autonómiája eu klímapolitika exclusionarism kommunikáció reklámadó emberi méltóság pénzügyi válság ügynökprobléma gazdasági szankciók civil jogállamiság infrastruktúrához való hozzáférés kvótakereskedelem protectionism datafication