jtiblog

A Jogtudományi Intézet blogoldala

Dr. Farkas Mózesről és a Dermata Művekről, jogtörténeti kontextusban

2019. április 30. 13:44
Veress Emőd
egyetemi tanár, intézetigazgató, Sapientia EMTE Jogtudományi Intézet

Farkas Mózes a 20. század első felében Kolozsvár gazdasági és közéletének fontos szereplője volt. Leginkább a Dermata Művek vezetőjeként emlékeznek rá. Életének kutatása nem lezárt feladat, és ez a rövid elemzés csupán jelzés kíván lenni, hogy Farkas Mózes pályáját érdemes minél több szempontból megvizsgálni és kontextusba helyezni.

A témához jogászként elsősorban az köt, hogy a Dermata Művek kapcsán jogtörténeti kutatásokat végzünk. E folyamatban levő kutatás tágabb kontextusa a gazdasági szervezetek kelet-közép európai jogtörténete. A (kereskedelmi) társaság jogi személy. De ez a személyiségnek csak a jogi váza, kerete: a társaság szíve az irányítás, a vezető tisztségviselők és tevékenységük, a lelke pedig az üzleti ötlet. Az Osztrák–Magyar Monarchia alatt Renner Testvérek és Társai Bőrgyár Rt. elnevezéssel Kolozsváron létrejött, impériumváltásokat (1918–1920, 1940, 1944), jogrendváltásokat, politikai rendszerek változásait, államosítást (a kapitalizmus megbuktatását a kommunista utópia elérésének könyörtelen kísérletében), privatizációt (a kapitalizmus feltámasztását), fizetésképtelenséget, azaz a 20. század során Erdélyben vagy Kelet-Közép Európában elképzelhető minden politikai és gazdasági nyavalyát végigélt, korlátozott formában ma is működő Dermatát (az államosítás után Herbák János Műveket, illetve későbbi és mai nevén: Clujanát) a rendelkezésre álló kolozsvári és budapesti levéltári forrásoknak köszönhetően e kutatás kiemelt modelljévé tettük.

Ugyanakkor polgári joggal és a polgári jog történetével foglalkozó kutatóként mindig is érdekelt a Farkas Mózes által képviselt embertípus, a jogász (végzettségű) vállalkozó. A vállalkozó, „menedzser” jogász mint életpálya a jogi ismeretek hasznosításának tulajdonképpen nem is rendkívüli, hanem viszonylag gyakori módja. Farkas Mózes esetében ami viszont ténylegesen rendkívüli, az vállalkozásépítési tevékenységének méretei, sikere és komplexitása. A Farkas Mózes személyéhez is kapcsolódó kutatásunkban sok még a feltáratlan kérdés, de érdemes így is áttekinteni életművének néhány jogi vonatkozását.

A Renner Testvérek és Társai Bőrgyár Rt. létrejötte

A Renner Testvérek és Társai Bőrgyár Rt. kezdeti elnevezés a Renner család hozzájárulását emeli ki, valójában azonban a társaság története, amelyet a jogi dokumentumok kiemelt precizitással rögzítenek, sokkal bonyolultabb. A Renner család Deggingenből, Németországból származott. Johann Renner, becenevén Hanzi (1856–1920) Németországból érkezett Erdélybe, Szászrégenbe, ahol egy mészáros lányát vette feleségül. Gazdasági szempontból logikus döntése ez egy bőrcserzéssel foglalkozó iparosnak: a családi kötelék biztosítja a folyamatos bőrellátást. A tehetséges, rátermett, Németországból komoly szakmai tudást magával hozó Johann Renner számára a helyi piac túl kicsinek bizonyult, és így eljutott a kolozsvári vásárokra is. 1904-ben Tordán aranyérmet nyer az általa készített bőr minőségéért. Az érmen szereplő kakas, az „aranykakas” lett később a vállalat logója, címere, amely minden politikai vihart és rendszerváltást túlélt. Johann Rennert meggyőzték, költözzön Kolozsvárra, ahol bőrcserző műhelyt nyitott. A városban még nem igazán volt ipar, csak két gyár – a gyufagyár és a dohánygyár – működött. A Szamos partján bérelt ingatlant (így biztosítva a műhelynek vízforrást), és amikor a tulajdonos hitelezői az ingatlant végrehajtották, minden anyagi forrását felhasználva meg kellett az ingatlant vásárolnia, hogy megőrizze műhelyének helyszínét.

A Renner és a Farkas család kapcsolatai ebből az időszakból származnak.

Farkas Mózes 1881. január 14-én Huszton (a mai Ukrajna területén) született. Tanulmányait Máramarosszigeten, majd a kolozsvári Unitárius Gimnáziumban végezte, aztán ugyanitt, a Ferenc József Tudományegyetemen szerzett jogi végzettséget. 1907-től ügyvéd. Egyes források szerint Farkas Mózes öccse, Farkas József cipészműhelyt vezetett, így a Farkas családnak is volt a bőriparral előzetes kapcsolata. Más források édesapjukat nevesítik a cipészműhely vezetőjeként. Ennek a kérdésnek a tisztázása további vizsgálatot igényel.

Az üzleti ötlet: alapítsanak közösen kereskedelmi társaságot a Renner család szakmai tudására. Így jött létre a „Renner testvérek és társai bőrgyára cég”, betéti társaság formájában, 1910-ben. A betéti társaság együttes képviseleti joggal felruházott beltagjai Hecht Rezső, Farkas József, Renner Frigyes és Renner Emil (Renner János fiai). A cégnek per procura jegyzésére Rosenfeld Mayer nyert felhatalmazást, a cégjegyzés pedig akképpen történt, hogy a beltagok egyike a cégvezetővel együttesen jegyezte a céget. A betéti társaság kültagja a „Polgári takarékpénztár részvénytársaság” volt.

Állami iparfejlesztési támogatásként területet és pénzügyi támogatást nyertek. Ezt a Farkas és a Hecht család vagyoni hozzájárulásának értelmezték, mert ők szerezhették ezt a támogatást. 1911-ben a betéti társaságot részvénytársasággá alakították (Renner Testvérek és Társai bőrgyár részvénytársaság, Brüder Renner et Companie Lederfabrik Actiengesellschaft). A gyár első komoly épülete 1912-ben épült fel, és a magyar kormány Kolozsvár iparfejlesztésének támogatása végett tízéves adómentességet biztosított számukra.

A társaság tőkéje kezdetben 200.000 korona volt, amelyet 400 darab 500 korona névértékű részvényre osztottak fel. A fő részvényesek a Renner, a Farkas és a Hecht családok voltak. Az 1912–1913-as ún. balkáni háborúkban szerették volna megszerezni a hadsereg cipőszállítási üzletét, de a társaság frissen választott vezetőjének, báró Bornemissza Elemérnek nem sikerült ezt a tervet megvalósítania. Az első világháború azonban a társaság tevékenységének óriási megnövekedését eredményezte, és ekkor vette át Farkas Mózes a vezérigazgatói szerepet.

A modern menedzser őstípusának volt tekinthető. Egy külső elemzés (amelyet egy bank számára készítettek 1924-ben, hiteligénylési dokumentáció mellékleteként) szerint Farkas Mózes nagyon jól felkészült, kitűnő vezető volt. A társaság alaptőkéjét többször megnövelték, a részvényesi struktúra pedig egyre összetettebbé vált.

Az 1918–1920-as impériumváltás után Farkas Mózesnek sikerült a vállalatot az új politikai és gazdasági realitásokba integrálnia. Ekkor, az 1921. június 30-i közgyűlésen nevezték ki a Román Nemzeti Párt két meghatározó politikusát, Alexandru Vaida-Voevodot (1872–1950) és a jogász, későbbi egyetemi tanár Emil Hațieganut (1878–1959) a társaság igazgatótanácsába. A fejlődést az alkalmazottak számának változása is szemlélteti. 1918-ban a gyárnak majdnem 800 alkalmazottja volt, és a szám folyamatosan nőtt: 1925-ben több mint 1200, 1930-ban 2000, 1938-ban majdnem 3000 fő.

A román főhatalomhoz való alkalmazkodás sikerét mutatja, hogy az 1912-ben elnyert és így 1922-ben lejáró tízéves adómentességet hasonló román kormánytámogatásra (állami segélyre) sikerült váltani: harmincéves adókedvezményt (nem teljes adómentességet) nyertek el. A vállalat 1920. évi forgalma alapján a támogatás összege körülbelül 30 millió lejre becsülhető. Ha nem jön közbe az államosítás, akkor ezt a támogatást 1952-ig élvezhette volna a vállalat. Érdekesség, hogy a román kormány e támogatást az Erdélyben még hatályos, a hazai ipar fejlesztéséről szóló 1907. évi III. törvénycikk, azaz egy magyarországi törvény alapján biztosította. Az állami támogatásnak nyilván voltak ellenzői is. Jogszerűségét is kifogásolták: az 1907. évi III. törvénycikk legfeljebb 15 évre tett lehetővé állami segélyezést. A kritikusok arra is hivatkoztak, hogy erre a támogatásra nem is volt szükség, hiszen a részvénytársaság nyereséges volt, például 1920-ra 1.991.644 lej nyereséget jelentett. A kifogások sorában az is megjelent, hogy a támogatás valójában a részvényeseknek szól, és nem a társaságnak vagy a dolgozóknak.

Az 1926-os szindikátusi szerződés

A vállalat növekedése és a részvényesi kör bővülése következtében az eredeti alapítók már nem rendelkeztek közgyűlési többséggel. Ebből ez évből nagyon érdekes jogi dokumentum bukkant fel. A Renner Testvérek és Társai Bőrgyár Rt. egyik úgynevezett szindikátusi szerződése, azaz a részvényesek között a társaság részvényesi irányításának összehangolása céljával megkötött, alapvetően bizalmas jellegű megállapodás. Ebből a kontraktusból derült ki, hogy a Dermata irányítására két ilyen, szindikátusi szerződés által vezérelt részvényesi csoport is létrejött. Az egyiket Boros Gyula bécsi lakos irányítja (a „Boros-csoport”), a másik a dr. Farkas Mózes által vezetett „Farkas-csoport”. A két érdekszervezet („szindikátus”) közötti viszonyokra vonatkozóan a szerződésből következtethetünk: e viszonyokat korlátozott kooperáció jellemzi, és nem zárható ki egyfajta versengés sem közöttük. A „Farkas-csoport” szindikátusi szerződése azt is meghatározza, hogy a két csoport együttesen rendelkezik a közgyűlésen a szavazatok többségével, és az együttműködés érdekében egymással is, azaz a csoportok között szindikátusi szerződést fognak kötni. Sajnos ez a szerződés – legalábbis egyelőre – nem került elő.

A szerződő felek, vagyis a „Farkas-csoport” tagjai dr. Farkas Mózes, Farkas József, Farkas Jenő, Hecht Dezső, Renner Frigyes és Renner Emil, valamennyien „cluji” lakosok voltak. Ebben a periódusban Erdélyben jogszabály tiltotta a településnevek magyar változatának használatát (cluji = kolozsvári). Ez a magyar nyelvű szindikátusi szerződés önmagában is jogtörténeti kuriózum. Elsősorban ezen szerződések bizalmas (üzleti titok) jellege végett ilyen szerződések nem igazán kerülnek napvilágra. Másodsorban e szerződés bizonyítja, hogy már a 20. század elején magabiztosan használtak szindikátusi szerződéseket, vagyis e szerződések elterjedtek voltak. Harmadsorban e szerződés bizonyítja, hogy Erdélyben milyen szervesen élt tovább az 1918–20-as impériumváltás előtti magánjog: e szerződés jogalapja a részvénytársaságokat továbbra is szabályozó 1875. évi XXXVII. kereskedelmi törvény, a Romániában elterjed, hivatalosított nevén: Codul comercial din Transilvania (vagyis Erdélyi kereskedelmi törvénykönyv). Negyedsorban valószínűsíthető az is, hogy a szerződést Farkas Mózes szerkesztette.

A „Farkas-csoport” tagjainak együttműködését összehangoló, az 1927–1932 időszakra érvényes szerződésből egyértelműen következik, hogy dr. Farkas Mózes játszott irányító szerepet („A Farkas csoport vezetője és meghatalmazottja dr. Farkas Mózes. Ő vezeti a csoport ügyeit és ő képviseli azt harmadik személyekkel és más részvénycsoportokkal szemben”). A szindikátus tagjai részvényeiket dr. Farkas Mózesnél helyezték zárolt letétbe („dr. Farkas Mózes a letétbe helyezett részvényeket a Renner Bőrgyár safejében köteles tartani”), és azokat nem lehetett elidegeníteni, zálogjoggal terhelni, és a részvényekre harmadik személyek javára semmiféle jogot nem engedélyezhettek. A részvényeket csak a csoport tagjai között lehetett eladni. Ennek a rendelkezésnek a célja az volt, hogy a csoportnak a társaságon belüli befolyása ne csökkenjen, azaz a meglévő részvények a csoporton belül maradjanak. A megállapodás azt is előírta, hogy „az egységes eljárás hatályosabb biztosítása érdekében a csoport tagjai ezennel meghatalmazzák dr. Farkas Mózest, hogy e szerződés tartama alatt a részvényeik alapján őket megillető szavazati jogokat a részvénytársaság közgyűlésein nevükben és helyettük gyakorolja. E megbízást a csoport csak együttesen és csak az esetben vonhatja vissza, ha dr. Farkas Mózes a szavazati jogot a csoport határozatával ellentétesen gyakorolná.” A jogi technika azt a célt szolgálta, nehogy a szindikátus valamely tagja a szindikátusi szerződést megszegve a közösen meghatározott szavazási módtól eltérően éljen szavazati jogával. Ezért egyetlen képviselő – dr. Farkas Mózes – révén szavaztak. A szindikátusi döntés azonban Farkas Mózest is kötötte. A képviseleti jogot ugyanis a szindikátusi csoport egyhangúan visszavonhatta, de a szerződés hatályának időtartama alatt e visszavonás csak akkor volt érvényes, ha Farkas Mózes nem tartotta volna magát a szindikátus keretei között meghozott döntésekhez.

A részvénytársaság szempontjából a testületi (igazgatótanácsi, közgyűlési) döntések szindikátusi keretek közötti előkészítése kulcsfontosságú. Ennek érdekében a társasági döntéshozatali fórumokat megelőzően a szindikátus tagjai azt vállalták, hogy e döntések előkészítésének céljával üléseznek. „Minden olyan kérdésben, mely a törvény, alapszabály vagy más részvénycsoporttal kötött vagy kötendő szerződés értelmében közgyűlés, igazgatósági, végreható-bizottsági, vagy intéző-bizottsági ülés hivatott dönteni, a csoport tagjai ülésen előzetesen döntenek. A határozatok szótöbbséggel hozatnak. Mindenkit annyi szavazat illet, ahány részvénye van.”

Az ilyen bizalmas együttműködési megállapodásoknak alapvető kérdése, hogyan lehet őket kikényszeríteni, és mi történik a szindikátusi szerződés megszegése esetén. Az a szindikátusi tag, aki megakadályozza, hogy a szavazati jogát helyette a közgyűlésen dr. Farkas Mózes gyakorolja vagy a szindikátus határozatának érvényre emelése ellen szavazna az igazgatósági üléseken, „köteles lesz esetenként a nem vétkes tagok javára 500.000 azaz ötszázezer lej bíróilag nem mérsékelhető kötbért fizetni”. A kötbér záradék a szerződést megerősítő és teljesítését biztosító mellékkötelezettség, amelyben a kötelezett meghatározott pénzösszeg megfizetését vállalja arra az esetre, ha olyan okból, amelyért felelős, a szerződést nem teljesíti vagy nem szerződésszerűen teljesíti.

Farkas Mózesre mint a csoport vezetőjére pedig külön rendelkezések vonatkoztak: ha ő tanúsítana a csoport határozatával ellentétes magatartást vagy ellentétesen szavazna, „úgy köteles lesz esetenként a nem vétkes tagok javára 1.000.000 azaz egymillió lej kötbért fizetni”. A szindikátusi szerződésben ezzel beállt a tagok közötti érdekkiegyenlítés, az egyensúly.

A felek arról is megállapodtak, hogy a lekötött részvények egyidejűleg kézizálogul szolgáltak az illető tagnak a Renner Bőrgyárral szemben jelenleg vagy jövőben fennálló, valamint az e szerződésben a többi tagokkal szemben vállalt kötelezettségeikért. Tehát a szerződés egyben a részvénytársaságot is védi, nem csak a szindikátusi tagok érdekeit. Amennyiben valamely szindikátusi tagnak tartozása lenne a társaság felé, a letétbe helyezett részvények ennek a követelésnek a biztosítására is szolgáltak. A szindikátusi szerződés megszűnése esetén Farkas Mózes köteles volt a lekötött részvényeket minden egyes tagnak kiadni, feltéve, ha a Renner Bőrgyárnak vagy a szindikátusnak az illető taggal szemben követelése nem áll fenn.

1930-ban Farkas Mózes kezdeményezésére a temesvári konkurens társaságot, az 1901-ben alapított Turul Cipőgyárat is felvásárolták. A kolozsvári társaság ekkor vette fel a Dermata nevet (Dermata, Fabrici de Pielărie și Încălțăminte S.A. – Dermata Művek Bőr- és Cipőgyárak Részvénytársaság). A temesvári társaságot is Kolozsvárról irányították (1937-től a Prima Fabrică de Încălţăminte din Banat S.A. – Első Bánsági Cipőgyár Rt. elnevezést viselte).

A Dermata az igazgatótanács 1932-re szóló jelentése szerint 21.670.564 lej nyereséget valósított meg. Az 1933. évi közgyűlésre benyújtott  részvényekből tudjuk, hogy Farkas Mózesnek volt a legtöbb részvénye, 25.124 darab, viszont 140.245 szavazati joggal összesen 45 részvényes kívánt a közgyűlésen részt venni (ők helyezték letétbe a bemutatóra szóló részvényeiket a közgyűlésen való részvétel céljából). A részvényesek között sok volt a bécsi illetőségű, de bukaresti és budapesti lakhelyű részvényesek mellett prágai, csernovici, müncheni, londoni stb. részvényesek is voltak.

Farkas Mózes nézetei (1932, 1934)

Farkas Mózes 1932-es keltezésű végrendelete szerint Dermata- és Turul-részvényeit egy e célból létrehozandó alapítványra kívánta hagyni, és az alapítvány által kapott osztalékot a végrendelet szerint a gyári alkalmazottak javára kell fordítani. A végrendeletet Farkas Mózes kéziratos feljegyzése szerint a Dermata Művek Bőr és Cipőgyárak Rt. véglegesen kinevezett (új) vezérigazgatójának kellett volna átadni, és csakis ő bonthatta fel. Az alapítvány tervezett rendeltetése, hogy a Dermata tisztviselői és munkatársai a gyár tulajdonában, vezetésében és jövedelmében a részvények erejéig részesedjenek. A részvények után járó igazgatósági és felügyelőbizottsági tagságot Farkas Mózes szerint azok „a munkások és tisztviselők kapják, akiknek helyét ők külön-külön gyűlésben, titkos szavazással választják. A gyűlésben csak olyan munkások és tisztviselők vehetnek részt és szavazhatnak, akik legalább 10 (tíz) év óta a Dermata Művek Bőr- és Cipőgyárak Rt. szolgálatában állottak és ellenük semmi címen vagy alapon hűtlenség fel nem merült. Katonai szolgálat, betegség, munkahiány vagy sztrájk nem számít a szolgálati idő megszakításának.  A részvények után igényelhető igazgatósági és felügyelőbizottsági tagságokba 50% a tisztviselők közül és 50% a munkások közül választandó be…” A kutatás jelenlegi helyzetében úgy tűnik, hogy e végrendelet nem teljesült (talán később visszavonta a végrendeletet), viszont mindenképpen jellemzi Farkas Mózes egyéniségét. (Az eddig feltárt információk szerint a részvényeket Farkas Mózes özvegye és gyerekei örökölték.) Ha a végrendelet teljesül, akkor annak hatásait a szovjet típusú államosítás sodorta volna el Farkas Mózes halálát követően pár évvel. Abszurd, de igaz: a munkások és tisztviselők által valóban gyakorolható részvényesi jogokat az állam vette volna el, pontosan a munkásosztály nevében.

1934-ben olyan esemény történt, amely talán szintén hozzájárul ahhoz, hogy pontosítsuk a Farkas Mózesről alkotott képet. A nemzeti munkavédelmi törvény lehetett az oka, hogy a Dermata tisztviselő és munkásrétegei között az a hír kelt szárnya, hogy „a gyárvezetőség – felsőbb nyomásra – a legközelebbi hetekben tömegesen teszi utcára a kisebbségi tisztviselőket és munkásokat. Kolozsváron a külvárosokban most is leírhatatlan a nyomor és esetleg újabb családok kerültek volna az intézkedés folytán az éhesek táborába…” Az a hír is elterjedt, hogy a kisebbségi (vagyis nem román) üzemi alkalmazottaknak nyelvvizsgát kell tenniük.

Farkas Mózes az Ellenzék nevű kolozsvári napilapnak nyilatkozott: „Nemzeti hovatartozása miatt soha egyetlen tisztviselőt, vagy munkást el nem bocsátottam.” Amikor megkérdezték, hogy szükséges-e nyelvvizsgára jelentkezniük a kisebbségi alkalmazottaknak, azt válaszolta: „ Ellenkérdéssel felelek. Van ilyen értelmű törvényes rendelkezés?…” És kifejtette gazdasági nézeteit: „minden új gyárkémény, amely ebben az országban emelkedik, életlehetőségeket nyújt a népnek és ezen túl értékes tényezője az állam gazdasági fejlődésének is. Egy ilyen tisztán ipari és nemzetgazdasági alakulatot semmi szín alatt sem szabad politikai csaták területére vinni, mert a következmények előre láthatók. A mi üzemeink falain belül bőr és cipők készülnek és nem politika. Mi dolgozunk, anélkül, hogy megfeledkeznénk, hogy Románia határai között élünk. Nem tudom,  a magánalkalmazottaknak kell-e nyelvvizsgára jelentkezniük vagy sem, de ennek nálunk nincs jelentősége. Mindenkor arra törekedtem, hogy alkalmazottjaim igenis ismerjék az állam nyelvét.  A románul nem tudók részére külön nyelv- tanfolyamokat szerveztem, ezek hosszú hónapok óta működésben vannak és teljesen kielégítő eredményt mutatnak fel… Mi cipőt csinálunk, hogy kenyér legyen és kenyeret adunk, hogy cipő legyen” (Ellenzék, 1934. szeptember 13., 3.).

Belső viták (1940)

A részvénytársaságok belső működése igen gyakran nem mentes különböző konfliktusoktól. A Dermata vonatkozásában 1940-ből maradtak fenn információk, hogy Dávid Mihály, a nyersbőrközpont (ODAMP) felmondott ügyvezető igazgatója, a Dermata Művek egyik főtisztviselője „többmilliós kártérítési pert indít”. A nyersbőrközpont célja az volt, hogy a bőrt a mészárosoktól felvásárolják és a különböző bőrgyárak között elosszák. A nyersbőrközpont vezérigazgatója, így az ügyvezető igazgató felettese is dr. Farkas Mózes volt, és ebben a kontextusban támadt közöttük nézeteltérés, amely oda vezetett, hogy a Dermata felmondott Dávid Mihálynak, aki „a felmondást jogtalannak tartja és ezért több milliós kártérítési pert indít a Dermata-művek ellen. A kereset tárgyalását a kolozsvári munkabíróság augusztus 12-re tűzte ki” (Brassói Lapok, 1940. augusztus 2., 2.). A per sorsának feltárása további kutatást igényelne. 1940. augusztus 30-án azonban a második bécsi döntés eredményeképpen Észak-Erdély és Kolozsvár újra Magyarország része lett, és e per további sorsát egyelőre nem sikerült feltárni.

Farkas Mózes halála (1941) és a Dermata további sorsa

Farkas Mózes 1941 augusztus 17-én, hatvanegy évesen, „hosszas betegség után”, Budapesten halt meg. Kolozsváron temették el, augusztus 20-án, szerdán késő délután, a Dermata gyártelepén tartott gyászszertartás után. Ravatalánál Rimanóczy Kálmán, az Erdélyi Gyáriparosok Szövetsége elnöke vezetésével „a kolozsvári gyárvállalatok képviselői szinte teljes számban megjelentek, Böszörményi Sándor igazgató mondott az elhunyt nagy érdemeit méltató s munkatársainak mélységes kegyeletét kifejezésre juttató búcsúbeszédet” (Magyar Gyáripar, 1941/9., 8.). Az Ellenzék szerint „a gyászszertartást dr. Weinberger Mózes főrabbi végezte. A gyárépület udvarán, a munkáslakások előtt komor gyászpompával felravatalozott koporsó előtt az igazgatóság és felügyelőbizottság nevében P. Szentmártoni Kálmán c. unit. koll. igazgató, a gyárvezetőség nevében dr. Gál Zsigmond igazgató, a Gyosz részéről dr. Böszörményi Sándor, a munkásnők nevében Bázsa Ákosné, a javítóműhelyek személyzete részéről Muschitz József, a tisztviselők nevében Venczel Géza, a mérnöki kar részéről Jámbor Miklós főmérnök, a mesterek nevében Kovács Márton, az összmunkásság részéről Ábrahám Lajos, a Bástya Sportegyesület nevében dr. Jászai Károly igazgató, majd Diamond [Diamant] Izsó tartottak gyászbeszédeket és méltatták Farkas Mózes munkásságát” (Ellenzék, 1941. augusztus 21., 8.). Dr. Farkas Mózes a Tordai úti régi ortodox zsidó temetőben nyugszik. Diamant Izsó (1886–1944) gyáriparosnak, egy másik erdélyi nagyvállalat, az aranyosgyéresi Sodronyipar Rt. vezérigazgatójának, publicistának, gazdasági szakírónak, komoly műgyűjtőnek  a pályája szintén megérdemelne egy kutatást. (Diamant Izsó gyűjteménye, amely Rippl-Rónai-, Csók István-, Nagy István-, Thorma János-, Ziffer Sándor- stb. festményeket tartalmazott, nyomtalanul eltűnt 1944-ben.)

Farkas Mózes utóda a Dermata élén Zudor János lett. Zudor egykoron Farkas Mózessel együtt dolgozott, majd önállóan vállalkozott. Az újpesti Wolfner Bőrgyár és a Dermata is igyekezett megnyerni magának az elismert szakembert. A Dermata győzött: „Zudor János már be is vonult a Dermata Művek központjába, ugyanoda, ahol tíznéhány évvel ezelőtt mint a vezérigazgató személyi titkára dolgozott” (Vegyi Ipar és Kereskedelem, 1941/11., 7.). A cégjegyzékbe 1941 november 15-én „néhai dr. Farkas Mózes igazgatósági tag ebbeli minőségének és cégjegyzési jogosultságának megszűnése bejegyeztetett” (Központi Értesítő, 1942/1., 36.).

Hogy Erdélyt a második világháború után milyen új tébolyult politikai rend vette hatalmába, azt Farkas Magdának a sorsa is példázza. Tóth Imre (1921–2010) kommunista aktivista, matematikus, egyetemi tanár visszaemlékezése szerint Farkas Magdának Jakab Sándor erdélyi kommunista politikus volt a férje, aki Luka László (1898–1963) pénzügyminiszter helyetteseként dolgozott Bukarestben. Lukával együtt Jakabot is letartóztatták és elítélték. Jakab Sándor „rengeteg ellenséget szerzett felsőbb körökben fantasztikus szemtelenségével, mindenki nagyon utálta, mert mindenkinek, minisztereknek, Politbüro-tagoknak is habozás nélkül odamondogatott. Nyíltan lemarházta őket, hogy inkompetensek, nem értenek semmihez, csak kárt okoznak… Mikor lebukott, általános üdvrivalgás tört ki, hogy hát na végre, ez a ronda alak is eltűnt… A Jakab életben maradt, de ezt az embert kínozták meg a legjobban mindazok közül, akiket megismertem. 12 évig volt egyedül egy cellában. Nem tudta, hogy Sztálin meghalt, tovább játszottak vele… A végén már annyira le volt gyengülve, hogy csak négykézláb, a könyökére támaszkodva tudott mászni, és úgy szürcsölte fel azt a moslékot a csajkájából, mint egy kutya. Nem őrült bele, de közel volt hozzá.” A kommunista rendszer torz logikája, hogy a belső hatalmi harcok következtében a saját hű embereit is meghurcolta. Minket e keretben viszont Jakab Sándor feleségének a sorsa érdekel. Tóth Imre szerint Jakab „felesége, Farkas Magda volt a világ legszelídebb, legfinomabb és legszeretetreméltóbb teremtése. A Dermata cipőgyár tulajdonosának volt a lánya. Nagyon gazdag volt. Volt egy gyönyörű szép modern négyemeletes bérháza Kolozsváron a Majális utcában… Magdát is letartóztatták Jakabbal együtt. Beletébolyodott a vallatásba. Gyógyíthatatlan volt. Párizsban élő nővérének sikerült kiszállítania őt Izraelbe, egy zárt szanatóriumba…” (Tóth Imre visszaemlékezéseit lásd Várdy Péter: Hosszú út tőlem hozzám. Beszélgetések Tóth Imrével, Budapest, 2014.) A forrásokban több helyen Farkas Mózes lányaként azonosítják Farkas Magdát.  A valóságban Farkas Mózes lányai Farkas Gabriella, Farkas Zsófia és Farkas Hedvig, és a rendelkezésünkre álló adatok szerint egy házasságon kívüli fia is született, Farkas István. A visszaemlékezésben szereplő Magda viszont Farkas Mózes öccsének, a Dermata életében szintén fontos szerepet játszó, a jelen előadásban már említett Farkas Józsefnek a lánya, aki 1937-ben feleségül ment dr. Klein Endre ügyvédhez. Az esküvői tanú Farkas Mózes volt. Jakab Sándor a második férje volt Farkas Magdának; egyébként Tóth Imre visszaemlékezése hiteles, és a történet jellemző, a tisztázás céljával is érdemes itt megemlíteni. Farkas Magda a holokausztot vidéken bujkálva élte túl.

Farkas Mózes életművét, a Dermatát pedig az 1948. évi 119. törvény alapján államosították, szovjet típusú állami vállalatként működtették, átkeresztelték (előbb Herbák János nevét viselte, majd a „Clujana” elnevezést), a rendszerváltás után pedig privatizálták, ingatlanjait eladták, a társaságot csődbe vitték és feltámasztották, így limitált formában ma is működik. Viszont ez a történet más fejezete.

A „Fejezetek a kolozsvári zsidóság történetéből” című konferencián Kolozsváron elhangzott előadás szerkesztett változata

_____________________________________________

Az írás a szerző véleményét tartalmazza, és nem értelmezhető az MTA TK hivatalos állásfoglalásaként.

 

Címkefelhő

alapjogok európai bíróság európai bizottság tagállami mozgástér ttip európai parlament belső piac fogyasztóvédelem tisztességtelen szerződési feltétel jogállamiság diszkrimináció európai központi bank alkotmánybíróság gazdasági és monetáris unió versenyjog kúria állami támogatás uniós értékek demokrácia jogegységi határozat előzetes döntéshozatali eljárás közös kereskedelempolitika euró nemzeti érdek eu alapjogi charta brexit arányosság elve szociális jog irányelvek átültetése european convention of human rights kásler-ítélet fizetésképtelenségi rendelet választás oroszország eusz 7. cikke egységes piac európai bizottság elnöke human trafficking human rights környezetvédelem adatvédelem fenntartható fejlődés ultra vires aktus bevándorlás ceta német alkotmánybíróság btk közös kül- és biztonságpolitika trump közigazgatás wto nafta migráció nemzeti bíróságok russia tpp menekültkérdés fundamental rights panpsychism szolidaritás ukraine crisis bankunió strasbourgi bíróság personhood polgári kezdeményezés magyarország szankció syngamy kötelezettségszegési eljárás environment eu sanctions energiapolitika civil törvény compliance devizakölcsön ecthr európai integráció ukrán válság alkotmányjog prison conditions fővárosi közgyűlés európai parlamenti választások fogyatékosok jogai surrogacy közbeszerzés felsőoktatás normakontroll kiotói jegyzőkönyv national courts internet verseny szabadsága magyar helsinki bizottság ebh államcsőd állampolgárság lex ceu eljárási alkotmányosság versenyképesség adójog consumer protection platformtársadalom halálbüntetés vesztegetés szülő nők helyzete likviditás külkapcsolatok european court of human rights nemzetközi magánjog közjogtudomány adózás európai politikai pártok; single market adókövetelés hálapénz peschka menekült hatáskörmegosztás dajkaterhesség környezetvédelmi politika családi jog zaklatás gmo-szabályozás pártfinanszírozás retaliation adatmegőrzési irányelv fizetésképtelenségi eljárás schuman-nyilatkozat jogelmélet fal egyesült királyság áruk szabad áramlása öröklési jog szegregáció beruházásvédelem gmo-mentesség központi bankok európai rendszere európai politikai közösség hungary közerkölcs sokszínű európa alapító atyák vallásszabadság dublin iii egészségvédelem uniós polgárság irányelvek szabályozáshoz való jog european neighbourhood policy hatáskör-átruházás politikai pártok european court of justice kisebbségek juncker bizottság első alkotmánykiegészítés 1951-es genfi egyezmény közigazgatási perrendtartás ártatlanság vélelme jog és irodalom elsőbbség elve kohéziós politika sokféleség energiahatékonysági irányelv obamacare strasbourgi esetjog tényleges életfogytiglan általános közigazgatási rendtartás alapjogi charta legitimáció erdély ukraine régió fizetésképtelenség; energiaunió születésszabályozás parlament európai bíróság elnöke új btk. törökország kikényszerítés konferencia székelyföld autonomy of eu legal order jogharmonizáció; eurasian economic union hobby lobby véleménynyilvánítás szabadsága lenaerts történelmi konfliktusok személyek szabad mozgása law in literature uk report inviolability of eu legal order csődjog; dcfta büntetőjog média hatékony jogvédelem szabadságvesztés uniós válságkezelés európai jog szociális deficit law as literature európai szomszédságpolitika mulhaupt european values többségi demokrácia; jogos védelem országgyűlés franciaország lojális együttműködés európai tanács európai emberi jogi egyezmény letelepedés szabadsága lengyel alkotmánybíróság brit jelentés olaszország european central bank áldozatvédelem sajtószabadság németország végrehajtás válság lengyelország ingatlanadó-követelés article 7 teu népszavazás german constitutional court értékközösség egyesülési jog szíria uniós jog sérthetetlensége kiskereskedelmi különadó jogállamiság-védelmi mechanizmus excessive deficit nyilvános meghallgatás rule of law common commercial policy omt érdekközösség velencei bizottság lengyel alkotmánybíróság uniós jog autonómiája eu klímapolitika exclusionarism kommunikáció democracy európai unió alapjogi ügynoksége egyenlő bánásmód görögország muršić ügynökprobléma gazdasági szankciók civil jogállamiság infrastruktúrához való hozzáférés kvótakereskedelem protectionism datafication reklámadó emberi méltóság pénzügyi válság