Bartha Attila
Fekete Balázs
Gajduschek György2017 októberében indult kutatási programunkban (NKFI FK 125520) a magyar jogi kultúra egy szeletét, a jogosultságokkal kapcsolatos attitűdöket vizsgáljuk. Kutatásunkat nemzetközi összehasonlító perspektívában, párhuzamosan készülő holland és szerb elemzésekkel együtt végezzük. Az első évben a kutatás elméleti alapjainak tisztázásával foglalkoztunk, különös tekintettel a nemzetközi eredmények megismerésére és hasznosítására.
Két nemzetközi workshopot is szerveztünk, hogy vezető külföldi kutatók bevonásával feltérképezzük a jogi kultúrával kapcsolatos legújabb kutatási eredményeket. A kutatás jelenlegi fázisában pedig a három országra – Hollandia, Magyarország, és Szerbia – kiterjedő adatfelvétel előkészítésével, megvalósításával és az adatok elemzésével foglalkozunk. A kérdőíves adatfelvétel 2019. június végére lezajlott, ezt a piac- és véleménykutatással foglalkozó Kantar-Hoffmann cég végezte. A következő blogbejegyzésekben az adatok gyorselemzése nyomán a magyar jogi kultúráról mutatunk be pillanatfelvételt. Ezt megelőzően, ebben a bejegyzésben fő elméleti és módszertani előfeltevéseinket vázoljuk, amelyek egyúttal pozícionálják is kutatásunkat a jogi kultúrával kapcsolatos nemzetközi vizsgálódások között.
1. A jogi kultúra (legal culture) és a jogtudat (legal consciousness) már több évtizede a kortárs socio-legal studies kulcsfogalmai, jelentésük és egymáshoz való viszonyuk azonban még mindig intenzív tudományos vita tárgya. A jogi kultúra felfogható a jog kutatásának olyan irányaként, amelyben a jogon kívüli, társadalmi-kulturális tényezőkre visszavezethető magyarázatok kiemelt szerepet kapnak, de megközelíthető abból a szempontból is, hogy a jogi jellegű vitarendezési eljárások és a jogállamiság követelményei milyen szerepet játszanak egy adott ország vagy országcsoport kultúrájában (Nelken 2016). A jogtudat a jogi kultúra egyik alapvető komponense, amely az egyéni és a közösségi jogfelfogások foglalatát jelenti: azoknak az attitűdöknek a mintázatát mutatja, amelyekkel az állampolgárok a jog jelenségéhez közelítenek. Egyes szerzők szerint a jog mindennapi érzékelését a jogról alkotott nagy narratívák – jogtisztelet (before the law), jogi elidegenedés (against the law), haszonelvű joghasználat (with the law) – határozzák meg (Ewick–Silbey 1998). Más vezető jogtudósok a jogtudatosság mértékének magyarázatában a társadalom tagjainak nagy normatív profiljai – jogtisztelők, lojálisok, cinikusok, kívülállók – közötti különbségeket hangsúlyozzák (Hertogh 2018).
Ezeket a konceptuális bizonytalanságokat figyelembe véve kutatásunkat a jogosultságtudat (rights consciousness) problematikájára szűkítettük. Ez a fogalom fókuszáltabb és analitikusan világosabb a fenti koncepcióknál, ugyanakkor adekvát eredeti kutatási célunkkal is, amely a magyar jogi kultúra jogosultságokkal kapcsolatos attitűdjeinek vizsgálata. Végső soron a jogosultságtudat szintje egy társadalomban azt mutatja meg, hogy az adott társadalom tagjai milyen mértékben képesek mindennapi konfliktushelyzeteiket különféle jogaik szempontjából (is) értelmezni, illetve konfliktusaik rendezéséhez mennyire hajlamosak igénybe venni a jogi intézményrendszert. Nem szabad elfelejteni, hogy mindennapi viselkedésünket számos más normatív elképzelés és rendszer is befolyásolja a jog mellett, például az erkölcs, a méltányosságról alkotott felfogásunk, továbbá szokásaink vagy különféle csoportelköteleződéseink. Egyáltalán nem magától értetődő tehát, hogy a konfliktusok rendezésében jogi eszközöket használunk, illetve jogi hivatkozásokkal élünk – még akkor sem, ha jogilag jól definiált jogaink vannak. A jogosultságtudat szintje valójában arról ad felvilágosítást, hogy milyen helyzetekben és miért választjuk a versengő normatív elvárások hálójában azt, hogy jogainkra hivatkozva és jogi úton próbálunk egy problémát megoldani. Más szemszögből nézve a jogosultságtudat jó indikátora lehet annak, hogy mennyire hatja át a társadalmakat a modern jogászi gondolkodás egyik alapvető jellemzője, a jogosultságokban való gondolkodás, azaz egy társadalom mennyire képes a jogi racionalitás alapján működni.
2. A jogosultságtudat persze ugyancsak összetett jelenség, amelynek nincs egységes definíciója a nemzetközi szakirodalomban. Alkotmányjogi perspektívából például annak a tudataként értelmezhető, hogy melyek azok az állampolgári jogok, amelyeket az államhatalom nem sérthet meg (Gibson–Duch, 1993). Hétköznapi élethelyzeteket tekintve ugyanakkor a jogosultságtudat azt fejezi ki, hogy a polgárok milyen szituációkban képesek jogi igényeket megfogalmazni (Sajó 1986). E széttartó értelmezések nyomán arra jutottunk, hogy a kutatás céljaira saját jogosultságtudat-fogalmat célszerű konstruálnunk, amely ötvözi a jelzett megközelítéseket.
Ellentétben a fenti egyelemű meghatározásokkal, többdimenziós jogosultságtudat-fogalmat dolgoztunk ki. A kutatásunk során alkalmazott jogosultságtudat fogalma három komponensből épül fel.
(i.) Az első a jogi éberség (rights awareness) komponense. Ez a jogosultságtudat működésének első, nélkülözhetetlen mozzanatát ragadja meg: azt, hogy bizonyos konfliktushelyzeteket a polgárok képesek-e jogi jelenségként (is) azonosítani. Azaz tudatában vannak-e annak, hogy bizonyos konfliktushelyzeteknek van jogi dimenziójuk, amiből különféle jogok és kötelezettségek következhetnek számukra. Ha ugyanis valaki egy probléma jogi vetületét nem ismeri fel, akkor teljesen értelmetlen bármilyen szintű jogosultságtudatról beszélni.
(ii.) A második komponens a jogok azonosítása (rights identification). Ez azt fejezi ki, hogy a jogi dimenzióval is rendelkező konfliktushelyzetekben a résztvevők képesek-e a „jogok nyelvén” megfogalmazni álláspontjukat. A jogok, jogosultságok azonosításának képessége arról informál, hogy a polgárok milyen mértékben tudják lefordítani a jogok nyelvére mindennapi konfliktusaikat, és mennyire képesek egy vita jogi tétjét megfogalmazni. Ha erre nem képesek, akkor nyilvánvalóan a különféle jogi mechanizmusok tudatos igénybevételére is képtelenek lesznek a továbbiakban.
(iii.) A harmadik a jogi mobilizáció (legal mobilization) komponense. Egy konfliktushelyzet jogi azonosítása és a vita jogi jellegű dekódolása mellett az effektív jogosultságtudat azt a mozzanatot is tartalmazza, hogy ilyen esetekben tudatosan jogi eljárást kívánunk indítani, azaz valamilyen állami jogérvényesítési mechanizmus igénybevétele mellett döntünk. Ezt a hajlandóságot a jogi eljárásokkal kapcsolatos attitűdök feltérképezése révén lehet megragadni, így a jogi mobilizáció komponensének pontosan ez a funkciója a jogosultságtudat-koncepciónkban.
Ez a háromdimenziós jogosultságtudat-fogalom lehetővé teszi, hogy a jogosultságokkal kapcsolatos részattitűdöket – a jogosultságok felismerése és azonosítása, a jogok nyelvének használata, a jogi eljárás indításának készsége – a jogosultságokhoz való viszony prizmáján keresztül szintetizáljuk. Úgy véljük, hogy ez a koncepció a korábbi egydimenziós megközelítéseknél pontosabban ragadja meg a jogosultságtudat komplex jelenségét és jobban operacionalizálható kutatásunk céljaira.
3. Empirikus vizsgálatunk kevert módszerű (mixed method) kutatási designra épül, azaz többféle adatgyűjtési és -elemzési eljárást alkalmazunk. A kortárs társadalmi-jogi kutatások fontos törekvése az utóbbi időben elterjedt kritikai és kvalitatív kutatási módszerek, illetve a korábbi évtizedekben népszerű nagymintás adatfelvételeken alapuló kvantitatív módszerek ötvözése (Hertogh 2018), tekintettel a különböző megközelítések közötti kiegészítő, szinergikus viszonyra. Adatgyűjtésünk első lépéseként a Kantar-Hoffmann cég 2019 júniusában a kutatásban szereplő három országra (Hollandiára, Magyarországra és Szerbiára) kiterjedő 800 fős, nem, életkor, iskolai végzettség és lakóhely szerint reprezentatív kérdőíves adatfelvételt készített az általunk összeállított kérdőív alapján. Ezt követi majd az adatgyűjtés második fázisa, amelynek során a magyar kérdőíves adatgyűjtésből származó adatok elemzésekor felmerülő talányos jelenségek megértése, illetve értelmezési dilemmáink oldása céljából szakértői interjúkat készítünk. Ezek az interjúk rámutathatnak a lakossági attitűdök olyan összefüggéseire, amelyek elsikkadhattak a nagymintás adatfelvétel szükségszerűen leegyszerűsítő, általánosító megközelítése folytán. Az interjúk elkészítését ez év őszére tűztük ki.
4. A jogosultságtudat három dimenziójának megragadására kérdőívünkben bizonyos jogi dimenzióval is rendelkező, konfliktusos hétköznapi élethelyzetekre vonatkozó szituatív kérdéseket, valamint a jogi eljárásokkal kapcsolatos attitűdökre vonatkozó kérdéseket tettünk fel.
A kérdőívben öt szituatív kérdés szerepelt, amelyek közül minden válaszadó három kérdést kapott (a szituációkat véletlen rotációval választottuk ki az egyes megkérdezetteknél). A szituatív kérdések olyan konfliktusos hétköznapi élethelyzetekre vonatkoztak – szerződésszegés, láthatási jog, kártérítési jogosultság, jog a tisztességes eljáráshoz, jog az ügyvédi képviselethez –, amelyekben jogosultságokra is lehet hivatkozni. Az első szituáció például ez volt: „Egy kisebb baleset után szóban megállapodott a balesetért felelős másik féllel, hogy ő kijavíttatja az Ön autóján keletkezett károsodásokat. A másik fél ezt nem teszi meg.” A szituáció ismertetése után először arra kértük a válaszadókat, határozzák meg, miként próbálnák megoldani a helyzetet. Az öt válaszalternatíva egy olyan skálán helyezkedett el, amely a „nem tennék semmit” végponttól a „saját magamtól jogi eljárást indítanék” végpontig terjedt. („1. Nem szórakoznék a dologgal, hagynám az egészet a fenébe. 2. Mindenképp megpróbálnék személyesen megállapodni a rongálást okozó másik féllel. 3. Más megoldást keresnék befolyásos ismerőseim és barátaim segítségével. 4. Beszélnék egy jogi szakértővel vagy egy olyan barátommal, akinek van tapasztalata hasonló ügyekben a lehetséges jogi megoldásról. 5. Saját magamtól jogi eljárást indítanék.”) Ezek után pedig nyitott kérdés formájában arra kértük a válaszadókat, fogalmazzák meg a saját szavaikkal, hogy szerintük „Érint-e ez az eset valamilyen jogot, jogosultságot? Ha igen, milyet?”
Mint látható, a szituatív kérdések első kérdéselemének célja a jogi éberség komponensének mérése volt, a nyitott kérdéselem pedig a jogok azonosítási képességének komponensét operacionalizálta. Statisztikai elemzésünk céljára a nyitott kérdésekre kapott válaszokat aszerint kódoltuk, hogy a megkérdezettek a jogok nyelvén fogalmazták-e meg válaszukat. E ponton fontos jeleznünk: a válaszokat nem jogi értelemben vett tartalmi helyességük szerint, hanem a jogok nyelvének használata szempontjából értékeltük (például képes volt-e a válaszadó valamilyen jogosultság jogi nyelven értelmezhető megnevezésére).
A jogi mobilizáció komponensét a jogi eljárásokkal kapcsolatos attitűdökkel mértük. Két, négy-négy elemből álló attitűdkérdéssort használtunk, amelyek a jogi eljárásokban való részvételre ösztönző, illetve az ezt blokkoló attitűdöket (1-től 5-ig terjedő skálán az ezekkel való egyetértést) mérték. Például „Érdemes jogi eljárást indítani, mert a jogi eljárások kimenetele előrelátható a jogszabályok alapján” vagy „Nem érdemes jogi eljárást indítani, mert a jogi eljárások túl bonyolultak és érthetetlenek”. Az ezekre a kérdésekre kapott válaszokból olyan kompozit változót képeztünk, amely érvényes információt ad a jogi mobilizációs komponens erősségéről.
A blogsorozat következő részeiben egyrészt részleteket közlünk a jogosultságtudat egyes komponenseiről, másrészt megkísérlünk választ adni arra, hogy adataink fényében milyen a jogosultságtudat helyzete a magyar jogi kultúrában, érvényes-e ma is a jogosultságkultúra hiányának tézise? (Sajó 1986)
_____________________________________________
A blogbejegyzés az NKFI FK 125520. számú, A jogosultságkultúra hiánya a közép-európai jogi kultúrákban. Mítosz vagy valóság? projekt keretében készült.
_____________________________________________
Az írás a szerző véleményét tartalmazza, és nem értelmezhető az MTA TK hivatalos állásfoglalásaként.