jtiblog

A Jogtudományi Intézet blogoldala

Állások és átállások a médiában: forrásvédelem és adatvédelem

2020. szeptember 22. 12:41
Körtvélyesi Zsolt
Polyák Gábor
tudományos segédmunkatárs, TK JTI; tudományos munkatárs, TK JTI, tanszékvezető egyetemi docens, PTE BTK

Az alábbi bejegyzésben alapjogi szempontból vizsgáljuk azt a kérdést, hogy a szerkesztőségre bízott érzékeny személyes információkat hogyan érinti a tulajdonos- vagy vezetőváltás. A kérdés aktualitását az indexes újságírók felmondása adja, ezt az esetet vizsgáljuk a magyar szabályozás fényében. A következő kérdést tesszük fel: hogyan kezeli a jog azt a helyzetet, ha egy új szerkesztőség és vezetés esetén felmerül, hogy a váltás megtörné a bizalmi kapcsolatot, amely az informátor és az általa megkeresett újságíró között fennállt? Következtetésünk szerint, bár ez az eset eltér az újságírói forrásvédelem körében tipikusnak tekinthető esetektől, a személyes adatok védelmének köréből felhívható szabályok alapján számos kérdés rendezhető, elsősorban a személyes adatok törlésével. Javaslatot teszünk arra is, hogyan rendezhető további szabályozással a felvetett kérdés.

Ebben az írásban a forrásvédelem egy sajátos vetületét vizsgáljuk alapjogi szempontból, szükségszerűen érintve néhány ágazati kérdést. A forrásvédelemmel foglalkozó szabályozások, nemzetközi, állami és szakmai iránymutatások és szakirodalom központi kérdése a közérdekű, de érzékeny információkkal szolgáló bejelentők védelme külső szereplőkkel, elsősorban állami szervekkel szemben. Az alkotmányos demokráciák keretei között gondolkodó jogász szerzők ezért főként a közvetlen állami hatáskörök szűkítésével foglalkoznak. Olyan tilalomfákat állítanak fel, amelyek akadályt gördítenek állami intézmények, akár a nyomozóhatóság, ügyészség vagy a bíróság elé, hogy megfelelő eljárási garanciák nélkül, pusztán egy általános közérdekre vagy államérdekre („nemzeti érdekre”) hivatkozva azonosítsák az informátorokat, akik retorziótól félve névtelenek szeretnének maradni.

Különbséget kell tenni a szabályozás szempontjából a nyílt, a bizalmas és a névtelen bejelentők között. Nyílt bejelentés esetén az informátor vállalja a névvel szereplést, míg névtelen bejelentés esetén az újságírók számára sem ismert a forrás kiléte.[1] Ebben a két esetben tehát nem merül fel az a probléma, hogy az újságírónak kötelezettsége titokban tartania a forrása kilétét. Bizalmas bejelentés esetén azonban az újságíró úgy ismeri meg a bejelentő személyét, hogy azt a nyilvánossággal nem közölheti. A később hivatkozott példák mindegyike – az ausztrál Allan Robert Kessing, a kanadai Christopher Wylie, az amerikai Edward Snowden – bizalmas bejelentőként jelent meg annyiban, hogy a személyük felfedéséig csak az újságírók tudtak róla, hogy tőlük erednek a kiszivárogtatott információk.

A szabályozás mögötti szakpolitikai megfontolás, hogy a közérdekű bejelentők vagy „szivárogtatók” (whistleblowers) védelme a közjót szolgálja, mert olyan jogsértésekre mutathatnak rá – gyakran közpénz ellopása, büntetlen környezetkárosítás, emberi jogsértések –, amelyek feltárása lehetővé teszi azok hatékony üldözését. Sokszor olyan esetben is elismerik a formálisan jogsértő bejelentők tetteinek közérdekű voltát, amikor emellett a büntetésükre is sor kerül, vagy lépéseket tesznek felelősségre vonásukra. Allan Robert Kessing ausztrál vámos bejelentése nyomán 200 millió (ausztrál) dolláros programmal erősítették a repülőtéri biztonsági intézkedéseket.[2] Edward Snowden nélkül nem indult volna el a tömeges megfigyelések gyakorlatát megkérdőjelező közéleti diskurzus, amely jogi és politikai változásokhoz vezetett, még ha a kiinduló kritikákhoz képest korlátozott mértékben is. Christopher Wylie, a Cambridge Analytica korábbi munkatársa távozásakor több tízmillió Facebook-fiók adatait vitte magával, ugyanakkor csak mintegy négy évvel később fordult újságírókhoz az ügyben.

Az alapjogi érvek a hatalom (közhatalom és jelentős magánszereplők) hatékony ellenőrzéséhez, vagyis a demokratikus működéshez szükséges nyilvánosság és átláthatóság (sajtószabadság) védelmét, illetve az egyéni szólásszabadság garanciáit tekintik kiindulópontnak. A strasbourgi emberi jogi bíróság például kimondta, hogy „az újságírói források védelme a sajtószabadság egyik alapvető feltétele”, melynek hiánya „elrettentheti a forrásokat, hogy segítséget nyújtsanak ahhoz, hogy a sajtó a közérdekű ügyekben informálja a társadalmat.”[3] Az Alkotmánybíróság még paritásos összetételében, 2011-ben, kifejtette, hogy „a forrásvédelem tárgya elsősorban „az információt átadó személy és az újságíró között fennálló bizalmi viszony”, nem pedig az érintett információ vagy személy” (165/2011. (XII. 20.) AB határozat). Megállapította, hogy „[a]kkor válik a forrásvédelem intézménye valódi védelemmé, ha az újságíró úgy a nyomozó hatóság által, mint bármely más hatóság által folytatott eljárásban a nyilatkozattételt vagy adatszolgáltatást – legalábbis a forrásai védelmére tekintettel – megtagadhatja, és az eljárási törvények egyértelműen rendezik azokat a kivételes eseteket, amikor bírói felülvizsgálat mellett mégis köteles a hatóságokkal együttműködni.” Erre tekintettel az Alkotmánybíróság „generálisan, a jogrend egészére nézve állapította meg a forrásvédelemmel kapcsolatos eljárási garanciák szabályozási hiányosságát”, és állapított meg mulasztásos alkotmánysértést.

Az Alkotmánybíróság határozata alapján az Országgyűlés a forrásvédelem kérdését újraszabályozta. A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény hatályos szövege rögzíti, hogy médiatartalom-szolgáltató, valamint a vele munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személy törvényben meghatározottak szerint jogosult az információforrás kilétét a bírósági és hatósági eljárások során titokban tartani, továbbá bármely, az információforrás azonosítására esetlegesen alkalmas dokumentum, irat, tárgy vagy adathordozó átadását megtagadni.

Ez alól még a büntetőeljárás keretében is csak szigorú feltételek mellett tehet kivételt a bíróság. Az információforrás felfedéséről minden esetben a bíróságnak kell döntenie, a rendőrség vagy az ügyészség erre nem jogosult. A bíróság is kizárólag akkor kötelezheti a médiumot, illetve az újságírót az informátor kilétének felfedésére, ha

  • ez három évig terjedő vagy ennél súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmény felderítése érdekében nélkülözhetetlen,
  • az ettől várható bizonyíték mással nem pótolható, és
  • a bűncselekmény felderítéséhez fűződő érdek olyan kiemelkedő, amely az információforrás titokban maradásához fűződő érdeket egyértelműen meghaladja (Be. 174. §).

Sem polgári peres eljárásban (ld. Pp. 290. § (1) f)), sem hatósági (közigazgatási) eljárásban (ld. Ákr. 66. § (3) c)) nem kötelezhető az újságíró, illetve az újságíró az információforrás felfedésére, illetve az informátor azonosítására alkalmas dokumentumok átadására.

Ahol a mérlegelés alapján arra jutunk, hogy a forrás védelméhez fontos(abb) érdek fűződik, ugyanilyen védelem illeti meg az újságírót olyan adatokra, dokumentumokra is, amelyek alapján az információt szolgáltató kiléte megállapítható vagy kikövetkeztethető.[4]

Az áttekintésből látható, hogy a jogi védelem a tipikusnak tekinthető esetekre fókuszál. A forrásvédelem leggyakoribb terepe a külső, elsősorban állami szereplőkkel szembeni védelem: az újságíró és az ő és az információ forrása közötti bizalmi kapcsolat védelme a hatóságokkal szemben. Ugyanakkor a forrásvédelem kapcsán kidolgozott mércék alkalmazhatóak más esetekre is, így arra a helyzetre, ha a távozó újságírók a tovább működő szerkesztőségeknél „hagyott” adatok kapcsán találkoznak a forrásvédelmi dilemmával, tehát nem kívülről, hanem belülről érkező fenyegetést érzékelnek.[5] Hasonló váltás Magyarországon számos országos médiumnál zajlott már korábban is.[6]

Éppen az Index.hu körül zajló események mutatták meg, hogy a forrásvédelem nem jelent teljes biztonságot az informátor, illetve a feltételezett informátor számára. Az Index átalakításának híre először a 24.hu hírportálon jelent meg. Dull Szabolcsnak, az Index.hu főszerkesztőjének ezt követően szinte azonnal távoznia kellett, először az Index.hu Zrt. igazgatóságából, majd nem sokkal később a főszerkesztői pozícióból. Bodolai László, az Index.hu Zrt. tulajdonosi jogait gyakorló Magyar Fejlődésért Alapítvány kuratóriumi elnöke azt nyilatkozta, hogy ennek oka az üzleti titkok kiadása. Emögött az a feltételezés áll, hogy Dull Szabolcs adta át a 24.hu számára az információkat. Ezt azonban Dull tagadta, és más bizonyíték ezzel kapcsolatban nem került elő. A volt főszerkesztő éppen a korábbi munkaviszonyából eredő titoktartási kötelezettségre hivatkozva nyilatkozta azt, hogy nem tudja cáfolni a vele kapcsolatban megjelent állításokat.

Ez az eset rámutat a forrásvédelem gyenge pontjára, mégpedig arra, hogy jogi eszközökkel nem akadályozható meg az informátor személyének felderítése, különösen abban az esetben, ha az adott információ eleve csak néhány személy számára volt hozzáférhető. A közérdekű bejelentő személyes adataival kapcsolatban – a forrásvédelemhez képest sokkal szűkebb körben alkalmazandó – panaszokról és a közérdekű bejelentésekről szóló 2013. évi CLXV. törvény úgy rendelkezik, hogy azok kizárólag a közérdekű bejelentés alapján kezdeményezett eljárás lefolytatására hatáskörrel rendelkező szerv részére adhatóak át, ha e szerv annak kezelésére törvény alapján jogosult, vagy az adatai továbbításához a közérdekű bejelentő egyértelműen hozzájárult. A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény szerint szabálysértést követ el, aki közérdekű bejelentés miatt a bejelentővel szemben hátrányos intézkedést tesz. Ez azt jelenti, hogy a közérdekű bejelentő mindenki köteles bizalmasan kezelni. Ilyen kiterjedt informátor-védelmet a médiatörvény nem biztosít.

Megfontolandó lenne legalább a közérdekű bejelentővel azonos súlyú, szabálysértési jellegű szankció bevezetése az újságíró számára információt átadó személy védelmében, minden olyan esetben, amikor az újságíró egyébként nem köteles felfedni az informátor személyét. Másfelől egy ilyen szabályozás lényegében kizárná a jogérvényesítés minden lehetőségét a munkáltatók, illetve más érdekeltek oldalán. Ez a konfliktus egy olyan, minden eljárásban alkalmazható bírósági mérlegeléssel kezelhető, amelyben a bíróság összeveti az információ átadásához fűződő közérdeket az információ titokban tartásához fűződő érdekkel.

További dilemmát okozhat, hogy a forrásvédelem vagy a személyes adatok védelme mellett számos más jogi kötelezettség vonatkozik erre a helyzetre, így különösen az, hogy az újságírók munkavállalók, akik a munkáltató eszközeivel végzik munkájukat, és az általuk kezelt adatok kapcsán a munkáltató számos jogosítványra tarthat igényt. A Londoni Egyetem egy kutatási összefoglalója felveti a kérdést, hogy mi a helyzet az újságírók által használt, de a munkáltatók által adott laptopokkal és az azon található adatokkal, illetve a munkáltatói emailfiókon folyó levelezésben található érzékeny adatokkal. A külső nyomásgyakorlás szempontjából értékelve erősebb védelmet jelent, ha az újságírónál vannak az adatok. Az idézett érvelés szerint ugyanis ekkor még a munkáltató sem kötelezheti az újságírót a forrása kiadására, ha az ő meggyőződése ellenére, akár pénzügyi vagy jogi nyomásra, a médiavállalat a kiadás mellett döntene.[7]

Ahogy az Alkotmánybíróság – az Emberi Jogi Bíróságot idézve – hangsúlyozza, a forrásvédelem mindenekelőtt az informátor és az újságíró közötti bizalmi kapcsolatot védi. Nem személyeket vagy dokumentumokat, hanem azt a két ember közötti kapcsolatot, ami alapján az informátor biztos lehet benne, hogy nem vállal aránytalanul nagy kockázatot, az újságíró pedig hozzájut ahhoz az információhoz, ami a közvélemény tájékoztatásához szükséges. Ebből egyértelműen az következik, hogy az újságírónak nem kell, sőt nem is szabad beszámolnia az informátor személyéről a szerkesztőség más tagjainak vagy a médium tulajdonosának. A szabályozási környezet világossá teszi, hogy ezt a médium tulajdonosa mint munkáltató ki sem kényszerítheti egy munkajogi perben. A munkaügyi eljárásban az újságírót a tanúvallomás megtagadásának joga éppúgy megilleti, mint bármely más polgári peres eljárásban.

Milyen óvintézkedéseket igényel ez a gyakorlatban, hogyan tehet eleget ilyen helyzetben az újságíró annak a kötelezettségnek, amelyet az angol újságírószövetség magatartási kódexe így fogalmaz meg: az újságíró „védi forrásainak személyazonosságát, akik bizalmasan szolgáltatnak információt”?[8]  Az érzékeny adatok tárolása során különös gondot kell fordítani az adatbiztonságra. Az oknyomozó újságírást támogató nemzetközi szervezet részletes tanácsokat nyújt ilyen esetekre. Hasonlóan fontos előírás a célhoz kötöttség és az időben korlátos kezelés, vagyis az a szabály, hogy a személyes adatokat, ha már nincs rá szükség, visszaállíthatatlan módon töröljük. Szintén fontos előírás, hogy korlátozzuk az adatkezelésre jogosultak körét. Ezek olyan általános szabályok, amelyek alkalmazhatók a távozó újságírók, szerkesztőségek esetére is.

Következtetésünk szerint tehát néhány általános adatvédelmi szabály betartása, bár a dilemmára nem nyújt átfogó választ, csökkentheti annak esélyét, hogy a védelmet érdemlő újságírói forrásokat azonosítsák és ez számukra hátrányhoz vezessen, aláásva a szólás és a sajtó szabadságát, a demokratikus közbeszéd alapvető feltételeit. Az itt tárgyalt kérdés aktualitását az indexes újságírók felmondása adja, akik fontos ügyben tettek tanúbizonyságot bátorságról és szolidaritásról. A közjogi irodalom gyakran idézett meglátása szerint a szólás- és sajtószabadság vagy más szabadságok jogi védelme mit sem ér, ha nincsenek cselekvésre kész emberek, akik fellépnek a megsértésük ellen. Sok esetben kell hasonló bátorság az érzékeny információk nyilvánosságra hozatalához. Abban, hogy ez minél kevésbé legyen így, a források megfelelő jogi védelme nyújthat segítséget.

_____________________________________________

[1] A névtelen bejelentésre kifejezett lehetőséget teremt például az Átlátszó oldal MagyarLeaks felülete.

[2] p. 5. Személyét a hatóságok a sokat vitatott metaadatok gyűjtésével tudták beazonosítani.

[3] Goodwin v UK, App. no. 17488/90, judgment (Grand Chamber), 27 March 1996, § 39. A téma szempontjából legfontosabb döntések összefoglalását lásd itt.

[4] 165/2011. (XII. 20.) AB hat., V.2.

[5] Hasonló, de jogilag eltérő megítélés alá eső kérdés, hogy mi történik ilyen esetben a médiavállalkozásnál maradó archívummal, amely egyébként fontos közéleti szereppel bír.

[6] A teljesség igénye nélkül: Napi Magyarország, Magyar Hírlap, Origo, Figyelő, Magyar Nemzet, Heti Válasz, HírTV.

[7] p. 16.

[8] Principle No. 7, National Union of Journalist (UK) Code of Conduct.

_____________________________________________

Az írás a szerzők véleményét tartalmazza, és nem értelmezhető a TK hivatalos állásfoglalásaként.

Címkefelhő

alapjogok európai bíróság európai bizottság tagállami mozgástér ttip európai parlament belső piac fogyasztóvédelem tisztességtelen szerződési feltétel jogállamiság diszkrimináció alkotmánybíróság európai központi bank gazdasági és monetáris unió versenyjog kúria állami támogatás uniós értékek demokrácia jogegységi határozat előzetes döntéshozatali eljárás nemzeti érdek közös kereskedelempolitika euró eu alapjogi charta brexit arányosság elve szociális jog irányelvek átültetése european convention of human rights kásler-ítélet fizetésképtelenségi rendelet választás oroszország eusz 7. cikke human trafficking egységes piac európai bizottság elnöke human rights környezetvédelem adatvédelem fenntartható fejlődés ultra vires aktus bevándorlás közös kül- és biztonságpolitika ceta német alkotmánybíróság btk trump közigazgatás wto nafta tpp migráció nemzeti bíróságok russia menekültkérdés fundamental rights strasbourgi bíróság panpsychism szolidaritás ukraine crisis bankunió personhood polgári kezdeményezés magyarország szankció syngamy kötelezettségszegési eljárás environment eu sanctions energiapolitika ecthr európai integráció civil törvény compliance devizakölcsön prison conditions ukrán válság alkotmányjog fővárosi közgyűlés surrogacy európai parlamenti választások fogyatékosok jogai közbeszerzés felsőoktatás normakontroll kiotói jegyzőkönyv national courts internet verseny szabadsága magyar helsinki bizottság ebh államcsőd külkapcsolatok állampolgárság lex ceu eljárási alkotmányosság versenyképesség adójog consumer protection platformtársadalom halálbüntetés vesztegetés szülő nők helyzete likviditás hatáskörmegosztás european court of human rights nemzetközi magánjog közjogtudomány adózás európai politikai pártok; single market adókövetelés hálapénz peschka menekült fal dajkaterhesség környezetvédelmi politika családi jog zaklatás gmo-szabályozás pártfinanszírozás retaliation adatmegőrzési irányelv fizetésképtelenségi eljárás schuman-nyilatkozat jogelmélet dublin iii egyesült királyság áruk szabad áramlása öröklési jog szegregáció beruházásvédelem gmo-mentesség központi bankok európai rendszere európai politikai közösség hungary közerkölcs sokszínű európa alapító atyák vallásszabadság 1951-es genfi egyezmény egészségvédelem uniós polgárság irányelvek szabályozáshoz való jog european neighbourhood policy hatáskör-átruházás politikai pártok european court of justice kisebbségek juncker bizottság első alkotmánykiegészítés strasbourgi esetjog tényleges életfogytiglan közigazgatási perrendtartás ártatlanság vélelme jog és irodalom elsőbbség elve kohéziós politika sokféleség energiahatékonysági irányelv obamacare parlament európai bíróság elnöke új btk. általános közigazgatási rendtartás alapjogi charta legitimáció erdély ukraine régió fizetésképtelenség; energiaunió születésszabályozás véleménynyilvánítás szabadsága lenaerts törökország kikényszerítés konferencia székelyföld autonomy of eu legal order jogharmonizáció; eurasian economic union hobby lobby média hatékony jogvédelem szabadságvesztés történelmi konfliktusok személyek szabad mozgása law in literature uk report inviolability of eu legal order csődjog; dcfta büntetőjog országgyűlés franciaország uniós válságkezelés európai jog szociális deficit law as literature európai szomszédságpolitika mulhaupt european values többségi demokrácia; jogos védelem sajtószabadság németország lojális együttműködés európai tanács európai emberi jogi egyezmény letelepedés szabadsága lengyel alkotmánybíróság brit jelentés olaszország european central bank áldozatvédelem végrehajtás válság lengyelország ingatlanadó-követelés article 7 teu népszavazás german constitutional court értékközösség egyesülési jog szíria uniós jog sérthetetlensége kiskereskedelmi különadó jogállamiság-védelmi mechanizmus excessive deficit nyilvános meghallgatás rule of law common commercial policy omt muršić érdekközösség velencei bizottság lengyel alkotmánybíróság uniós jog autonómiája eu klímapolitika exclusionarism kommunikáció democracy európai unió alapjogi ügynoksége egyenlő bánásmód görögország ügynökprobléma gazdasági szankciók civil jogállamiság infrastruktúrához való hozzáférés kvótakereskedelem protectionism datafication reklámadó emberi méltóság pénzügyi válság