jtiblog

A Jogtudományi Intézet blogoldala

2016. március

Alkotmánybíróság vs Kúria – egy megsemmisített jogegységi határozat margójára

2016. március 29. 10:30

 Az Alkotmánybíróság nemrég megsemmisítette a Kúria 3/2013-as jogegységi határozatát. A jogegységi határozat egy szerencsétlenül megfogalmazott Szja. törvény – hely korrigálásaként született, de büntetőjogi hatásai is voltak, amivel a Kúria nem számolt. Nem példa nélküli, de igen ritka, hogy az Ab kúriai jogegységi határozatot semmisítsen meg. A megsemmisítő határozattal egyet lehet érteni, de az Ab érvelése azon a ponton vitatható hogy a Kúria a „törvényhozás talajára” tévedt volna. A problémát részben a jogegységi határozatok általánosan kötelező jellege okozza. 

Quo vadis, lengyel jogállam? Az alkotmánybíróság hatalmi harcban

2016. március 21. 12:28

A lengyel alkotmánybíróságnaka K 47/15 számú ügyben, 2016. március 9-én meghozott határozata szerint az alkotmánybíróság eljárását korlátozó, 2015. december 22-én elfogadott törvény számos rendelkezése alkotmányellenes, ezért megsemmisítette azokat. A testület kimondta, hogy a vizsgálat tárgyát képező eljárási szabályok a konkrét ügyben nem alkalmazhatók, vagyis a módosítás előtti eljárási szabályok keretei között kell gyakorolnia alkotmányban biztosított hatáskörét. A lengyel kormány válaszul az eljárási szabályok sérelmére hivatkozva elutasította a határozat közzétételét a hivatalos lapban, azzal az indokolással, hogy az nem kötelező ítélet, hanem pusztán állásfoglalás az alkotmánybíróság részéről. Ezzel a kormány mintegy felülbírálta az alkotmányossági döntést.

Hogyan oldható meg a menekültválság?

2016. március 17. 12:51

Az Európai Unió és Németország mindenképpen gyors megoldást szeretne a menekült-kérdés rendezésére, mivel a jelenlegi helyzet komolyan aláássa a fennálló politikai stabilitást. A válság kulcsa a szíriai tartós béke megteremtése lehet.

A történelem visszatér: a március 7-ei Európai Tanács váratlan tanulsága

2016. március 13. 23:25

A politikai elemzők már több szempontból is rámutattak a szokatlanul viharos március 7-ei Európai Tanács ülés tanulságaira. Azonban, véleményem szerint, a tárgyalásnak volt egy olyan dimenziója is, mely egyáltalán nem került a reflektorfénybe, noha szintén lényeges a történések megértéséhez, sőt az Európai Unió előtt álló további kihívások szempontjából is megkerülhetetlen, mivel módosíthatja azt, ahogy eddig az uniós és a nemzeti érdek érvényesítéséről általában gondolkodtunk az Európai Unióban.

Veszélyben vannak-e az uniós szankciók? A magyar külpolitikai álláspont egy lehetséges magyarázata az Oroszországgal szemben bevezetett korlátozó intézkedések tükrében

2016. március 06. 0:22

Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin két héttel ezelőtti találkozója kapcsán számos újság felvetette annak a lehetőségét, hogy a magyar miniszterelnök – az orosz elnök nyomására – megvétózza a Moszkvával szemben kivetett uniós korlátozó intézkedéseket. A napilapok emlékeztetnek arra, hogy a magyar kormány sosem volt lelkes a szankciókat illetően: pár hónappal az első büntetőintézkedések bevezetését követően a magyar kormányfő kijelentette, hogy „lábon lőttük magunkat”. 

Címkefelhő

alapjogok európai bíróság európai bizottság tagállami mozgástér ttip diszkrimináció európai központi bank fogyasztóvédelem tisztességtelen szerződési feltétel jogállamiság belső piac alkotmánybíróság európai parlament előzetes döntéshozatali eljárás gazdasági és monetáris unió demokrácia kúria állami támogatás jogegységi határozat versenyjog uniós értékek eu alapjogi charta szociális jog irányelvek átültetése euró kásler-ítélet eusz 7. cikke arányosság elve választás nemzeti érdek oroszország közös kereskedelempolitika european convention of human rights brexit fizetésképtelenségi rendelet nemzeti bíróságok ultra vires aktus német alkotmánybíróság kötelezettségszegési eljárás európai parlamenti választások európai bizottság elnöke adatvédelem wto bankunió magyarország energiapolitika devizakölcsön fogyatékosok jogai btk alkotmányjog fővárosi közgyűlés közös kül- és biztonságpolitika strasbourgi bíróság szankció ukrán válság migráció szolidaritás egységes piac russia ukraine crisis compliance fundamental rights eu sanctions bevándorlás európai integráció környezetvédelem fenntartható fejlődés menekültkérdés ceta polgári kezdeményezés trump nafta tpp ecthr prison conditions surrogacy human trafficking human rights közigazgatás panpsychism personhood syngamy environment civil törvény irányelvek legitimáció kikényszerítés szociális deficit letelepedés szabadsága kiskereskedelmi különadó központi bankok európai rendszere hatáskör-átruházás elsőbbség elve adatmegőrzési irányelv közerkölcs európai unió alapjogi ügynoksége magyar helsinki bizottság vesztegetés hálapénz vallásszabadság első alkotmánykiegészítés obamacare születésszabályozás hobby lobby büntetőjog jogos védelem áldozatvédelem külkapcsolatok hatáskörmegosztás tényleges életfogytiglan új btk. szabadságvesztés lojális együttműködés végrehajtás gazdasági szankciók állampolgárság nemzetközi magánjog családi jog öröklési jog uniós polgárság alapjogi charta személyek szabad mozgása európai jog európai emberi jogi egyezmény uniós jog sérthetetlensége uniós jog autonómiája infrastruktúrához való hozzáférés versenyképesség adózás gmo-szabályozás gmo-mentesség european neighbourhood policy ukraine uk report európai szomszédságpolitika brit jelentés excessive deficit exclusionarism protectionism national courts consumer protection single market retaliation hungary european court of justice autonomy of eu legal order inviolability of eu legal order european values article 7 teu rule of law democracy reklámadó verseny szabadsága halálbüntetés schuman-nyilatkozat alapító atyák juncker bizottság energiahatékonysági irányelv energiaunió eurasian economic union dcfta european central bank german constitutional court omt görögország pénzügyi válság államcsőd likviditás menekült fal dublin iii 1951-es genfi egyezmény strasbourgi esetjog európai bíróság elnöke lenaerts hatékony jogvédelem franciaország németország értékközösség érdekközösség ügynökprobléma közbeszerzés környezetvédelmi politika áruk szabad áramlása egészségvédelem ártatlanság vélelme törökország történelmi konfliktusok uniós válságkezelés európai tanács válság szíria lengyel alkotmánybíróság jogállamiság normakontroll eljárási alkotmányosság beruházásvédelem szabályozáshoz való jog jog és irodalom erdély konferencia law in literature law as literature lengyel alkotmánybíróság lengyelország jogállamiság-védelmi mechanizmus eu klímapolitika kvótakereskedelem kiotói jegyzőkönyv adójog európai politikai pártok; pártfinanszírozás európai politikai közösség politikai pártok kohéziós politika régió székelyföld mulhaupt ingatlanadó-követelés nyilvános meghallgatás kommunikáció datafication internet platformtársadalom adókövetelés fizetésképtelenségi eljárás sokszínű európa kisebbségek sokféleség fizetésképtelenség; jogharmonizáció; csődjog; többségi demokrácia; olaszország népszavazás common commercial policy egyenlő bánásmód emberi méltóság ebh szülő nők helyzete peschka jogelmélet parlament véleménynyilvánítás szabadsága média országgyűlés sajtószabadság muršić european court of human rights dajkaterhesség egyesült királyság közigazgatási perrendtartás általános közigazgatási rendtartás egyesülési jog velencei bizottság civil felsőoktatás lex ceu közjogtudomány zaklatás szegregáció

Archívum