jtiblog

A Jogtudományi Intézet blogoldala

2016. április

A véleménynyilvánítás szabadsága és a kommentek

2016. április 25. 2:32

2016. február 2-án a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság ítéletet hozott az Index, MTE kontra Magyarország ügyben. A döntés  világossá tette, hogy az internetes tartalomszolgáltatók az oldalaikon megjelenő, felhasználók által írt kommentek esetleges jogsértő tartalmáért nem viselnek objektív felelősséget. Egyben körvonalazta azt is, hogy mit kell tenniük a tartalomszolgáltatóknak annak érdekében, hogy elkerüljék a felelősségre vonást a felhasználóktól származó, jogsértő tartalmak esetén.  

Szélmalomharcot vív az EU? – Válasz a Mozgástér blogra

2016. április 19. 2:30

A Mozgástér blog szerzője szerint az EU vagy nincs tisztában azzal, hogy kiket finanszíroz vagy látszatellenségeket kreál annak érdekében, hogy „szélmalomharcát vívja a képzelt náci-veszély ellen, ahelyett, hogy Európa valódi problémáival foglalkozna”. Valójában inkább úgy tűnik, hogy az Európai Parlamentnek és a tagállamoknak közösen kell javítania egy rossz jogszabályon.

Mit (nem) tesz az Európai Unió a Dél-Kaukázus térségben? A Hegyi-Karabah konfliktus Brüsszelből nézve

2016. április 14. 13:56

Az Európai Unió (EU) szerepe a Hegyi-Karabah konlfiktusban elenyésző, amely részint a brüsszeli külpolitika "több szintű" természetével magyarázható. Az Közös Kül- és Biztonságpolitika (KKBP) hatékonyságának megértéséhez figyelembe kell venni azokat a nemzetközi szervezeteket is, amelyekben - együtt vagy külön-külön - részt vesznek az EU-s tagállamok. Az EU KKBP hatékonyságának megértéséhez - ebben az eseten - az EBESZ Minszk Csoportjának jellegét és tevékenységét is elemezni kell.

Címkefelhő

alapjogok európai bíróság európai bizottság tagállami mozgástér ttip európai parlament belső piac fogyasztóvédelem tisztességtelen szerződési feltétel jogállamiság diszkrimináció alkotmánybíróság európai központi bank gazdasági és monetáris unió versenyjog kúria állami támogatás uniós értékek demokrácia jogegységi határozat előzetes döntéshozatali eljárás nemzeti érdek közös kereskedelempolitika euró eu alapjogi charta brexit arányosság elve szociális jog irányelvek átültetése european convention of human rights kásler-ítélet fizetésképtelenségi rendelet választás oroszország eusz 7. cikke human trafficking egységes piac európai bizottság elnöke human rights környezetvédelem adatvédelem fenntartható fejlődés ultra vires aktus bevándorlás közös kül- és biztonságpolitika ceta német alkotmánybíróság btk trump közigazgatás wto nafta tpp migráció nemzeti bíróságok russia menekültkérdés fundamental rights strasbourgi bíróság panpsychism szolidaritás ukraine crisis bankunió personhood polgári kezdeményezés magyarország szankció syngamy kötelezettségszegési eljárás environment eu sanctions energiapolitika ecthr európai integráció civil törvény compliance devizakölcsön prison conditions ukrán válság alkotmányjog fővárosi közgyűlés surrogacy európai parlamenti választások fogyatékosok jogai közbeszerzés felsőoktatás normakontroll kiotói jegyzőkönyv national courts internet verseny szabadsága magyar helsinki bizottság ebh államcsőd külkapcsolatok állampolgárság lex ceu eljárási alkotmányosság versenyképesség adójog consumer protection platformtársadalom halálbüntetés vesztegetés szülő nők helyzete likviditás hatáskörmegosztás european court of human rights nemzetközi magánjog közjogtudomány adózás európai politikai pártok; single market adókövetelés hálapénz peschka menekült fal dajkaterhesség környezetvédelmi politika családi jog zaklatás gmo-szabályozás pártfinanszírozás retaliation adatmegőrzési irányelv fizetésképtelenségi eljárás schuman-nyilatkozat jogelmélet dublin iii egyesült királyság áruk szabad áramlása öröklési jog szegregáció beruházásvédelem gmo-mentesség központi bankok európai rendszere európai politikai közösség hungary közerkölcs sokszínű európa alapító atyák vallásszabadság 1951-es genfi egyezmény egészségvédelem uniós polgárság irányelvek szabályozáshoz való jog european neighbourhood policy hatáskör-átruházás politikai pártok european court of justice kisebbségek juncker bizottság első alkotmánykiegészítés strasbourgi esetjog tényleges életfogytiglan közigazgatási perrendtartás ártatlanság vélelme jog és irodalom elsőbbség elve kohéziós politika sokféleség energiahatékonysági irányelv obamacare parlament európai bíróság elnöke új btk. általános közigazgatási rendtartás alapjogi charta legitimáció erdély ukraine régió fizetésképtelenség; energiaunió születésszabályozás véleménynyilvánítás szabadsága lenaerts törökország kikényszerítés konferencia székelyföld autonomy of eu legal order jogharmonizáció; eurasian economic union hobby lobby média hatékony jogvédelem szabadságvesztés történelmi konfliktusok személyek szabad mozgása law in literature uk report inviolability of eu legal order csődjog; dcfta büntetőjog országgyűlés franciaország uniós válságkezelés európai jog szociális deficit law as literature európai szomszédságpolitika mulhaupt european values többségi demokrácia; jogos védelem sajtószabadság németország lojális együttműködés európai tanács európai emberi jogi egyezmény letelepedés szabadsága lengyel alkotmánybíróság brit jelentés olaszország european central bank áldozatvédelem végrehajtás válság lengyelország ingatlanadó-követelés article 7 teu népszavazás german constitutional court értékközösség egyesülési jog szíria uniós jog sérthetetlensége kiskereskedelmi különadó jogállamiság-védelmi mechanizmus excessive deficit nyilvános meghallgatás rule of law common commercial policy omt muršić érdekközösség velencei bizottság lengyel alkotmánybíróság uniós jog autonómiája eu klímapolitika exclusionarism kommunikáció democracy európai unió alapjogi ügynoksége egyenlő bánásmód görögország ügynökprobléma gazdasági szankciók civil jogállamiság infrastruktúrához való hozzáférés kvótakereskedelem protectionism datafication reklámadó emberi méltóság pénzügyi válság