jtiblog

A Jogtudományi Intézet blogoldala

2020. június

A trianoni szerződés hatálya száz év elteltével

2020. június 16. 13:44

Nehéz magyarként egy olyan történelmi eseményhez érzelemmentesen közelíteni, amely a magyarság számára sorsfordító tragédiát és megaláztatást jelentett, szenvedést és reménytelenséget hozott és ezért majdnem minden magyar érzelmi alapon (is) viszonyul hozzá. Emellett sokakat családi okokból közvetlenül is érintett, illetve következményei ma is milliókat érintenek. Ebből kifolyólag valamilyen véleménye majdnem mindőnknek van róla. A tudomány területén azonban távolságtartásra van szükség, nem lehet helye érzelmeknek, mert az félrevezetheti a kutatót, aki így könnyen téves következtetésre juthat. Ez az írás nem védőbeszéd egy a magyarság számára katasztrofális következményekkel járó egyezmény mellett, hanem csupán a tények ismertetése.

A koronavírus kihívásai és a jogtudomány: „Telik, de nem múlik” – a polgári bíróságok a veszélyhelyzet idején

2020. június 08. 12:55

Magyarország Kormánya 2020. március 11. napján hirdetett veszélyhelyzetet a 40/2020. (III. 11.) Korm. rendelettel országosan a COVID-19 járvány miatt. Ennek nyomán nemcsak a mindennapok apró részleteiben következett be változás, de idővel a peres és nemperes eljárásokban is. Jelen bejegyzés elsődlegesen a polgári peres eljárásokban bekövetkezett változásokra fókuszál, némi kitekintéssel a közjegyzői nemperes eljárásokra is.

Széljegyzetek a vélelmekről és a fikciókról

2020. június 03. 13:36

Az IJOTEN 2020. május 29-i (kényszerűségből videós) kéziratvitáján Jakab András professzor és főszerkesztőtársainak megtisztelő felkérésére Tóth J. Zoltán „Vélelem és fikció” c. kéziratáról opponensi véleményt adhattam elő. A vélemény elkészítése során keletkezett igénytelen jegyzeteimet alább közreadom abban a reményben, hogy az alábbi információk és észrevételek nemcsak a Szerző, hanem mások számára is hasznosak lehetnek.

Címkefelhő

alapjogok európai bíróság európai bizottság tagállami mozgástér ttip diszkrimináció európai központi bank fogyasztóvédelem tisztességtelen szerződési feltétel jogállamiság belső piac alkotmánybíróság európai parlament előzetes döntéshozatali eljárás gazdasági és monetáris unió demokrácia kúria állami támogatás jogegységi határozat versenyjog uniós értékek eu alapjogi charta szociális jog irányelvek átültetése euró kásler-ítélet eusz 7. cikke arányosság elve választás nemzeti érdek oroszország közös kereskedelempolitika european convention of human rights brexit fizetésképtelenségi rendelet nemzeti bíróságok ultra vires aktus német alkotmánybíróság kötelezettségszegési eljárás európai parlamenti választások európai bizottság elnöke adatvédelem wto bankunió magyarország energiapolitika devizakölcsön fogyatékosok jogai btk alkotmányjog fővárosi közgyűlés közös kül- és biztonságpolitika strasbourgi bíróság szankció ukrán válság migráció szolidaritás egységes piac russia ukraine crisis compliance fundamental rights eu sanctions bevándorlás európai integráció környezetvédelem fenntartható fejlődés menekültkérdés ceta polgári kezdeményezés trump nafta tpp ecthr prison conditions surrogacy human trafficking human rights közigazgatás panpsychism personhood syngamy environment civil törvény irányelvek legitimáció kikényszerítés szociális deficit letelepedés szabadsága kiskereskedelmi különadó központi bankok európai rendszere hatáskör-átruházás elsőbbség elve adatmegőrzési irányelv közerkölcs európai unió alapjogi ügynoksége magyar helsinki bizottság vesztegetés hálapénz vallásszabadság első alkotmánykiegészítés obamacare születésszabályozás hobby lobby büntetőjog jogos védelem áldozatvédelem külkapcsolatok hatáskörmegosztás tényleges életfogytiglan új btk. szabadságvesztés lojális együttműködés végrehajtás gazdasági szankciók állampolgárság nemzetközi magánjog családi jog öröklési jog uniós polgárság alapjogi charta személyek szabad mozgása európai jog európai emberi jogi egyezmény uniós jog sérthetetlensége uniós jog autonómiája infrastruktúrához való hozzáférés versenyképesség adózás gmo-szabályozás gmo-mentesség european neighbourhood policy ukraine uk report európai szomszédságpolitika brit jelentés excessive deficit exclusionarism protectionism national courts consumer protection single market retaliation hungary european court of justice autonomy of eu legal order inviolability of eu legal order european values article 7 teu rule of law democracy reklámadó verseny szabadsága halálbüntetés schuman-nyilatkozat alapító atyák juncker bizottság energiahatékonysági irányelv energiaunió eurasian economic union dcfta european central bank german constitutional court omt görögország pénzügyi válság államcsőd likviditás menekült fal dublin iii 1951-es genfi egyezmény strasbourgi esetjog európai bíróság elnöke lenaerts hatékony jogvédelem franciaország németország értékközösség érdekközösség ügynökprobléma közbeszerzés környezetvédelmi politika áruk szabad áramlása egészségvédelem ártatlanság vélelme törökország történelmi konfliktusok uniós válságkezelés európai tanács válság szíria lengyel alkotmánybíróság jogállamiság normakontroll eljárási alkotmányosság beruházásvédelem szabályozáshoz való jog jog és irodalom erdély konferencia law in literature law as literature lengyel alkotmánybíróság lengyelország jogállamiság-védelmi mechanizmus eu klímapolitika kvótakereskedelem kiotói jegyzőkönyv adójog európai politikai pártok; pártfinanszírozás európai politikai közösség politikai pártok kohéziós politika régió székelyföld mulhaupt ingatlanadó-követelés nyilvános meghallgatás kommunikáció datafication internet platformtársadalom adókövetelés fizetésképtelenségi eljárás sokszínű európa kisebbségek sokféleség fizetésképtelenség; jogharmonizáció; csődjog; többségi demokrácia; olaszország népszavazás common commercial policy egyenlő bánásmód emberi méltóság ebh szülő nők helyzete peschka jogelmélet parlament véleménynyilvánítás szabadsága média országgyűlés sajtószabadság muršić european court of human rights dajkaterhesség egyesült királyság közigazgatási perrendtartás általános közigazgatási rendtartás egyesülési jog velencei bizottság civil felsőoktatás lex ceu közjogtudomány zaklatás szegregáció

Archívum