jtiblog

A Jogtudományi Intézet blogoldala

2022. augusztus

Fenntartható környezethez való jogunk és az óceánok kapcsán a jövőnkért érzett felelősség

2022. augusztus 25. 9:32

2022 júliusában az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) Közgyűlése egy hét leforgása alatt két nagy jelentőségű, a környezetvédelemhez és éghajlatváltozás elleni küzdelemhez szorosan kapcsolódó határozatot fogadott el. Ugyan a határozatok jogilag nem kötelezőek az államok számára, de mégis azt kell mondanunk, hogy jelentőségük minden bizonnyal túlnő az eddigi, hasonló tárgyú dokumentumok eddig tapasztalt hatásain. Először történt meg ugyanis, hogy a globális, 193 államot magában foglaló nemzetközi szervezet plenáris döntéshozó testülete, az ENSZ Közgyűlése állást foglalt a tiszta, egészséges és fenntartható környezethez való jog mint emberi jog elismerése mellett. Eme jog elismerése ugyanis még sajnálatosan sok államban régóta várat magára.

Visszatérés a sosemvolthoz – további széljegyzetek a főispánság és a vármegye intézményéhez

2022. augusztus 22. 8:24

Az elmúlt évtized jogalkotásában számos alkalommal érhettük tetten azt a historizáló törekvést, melynek indoka valamennyi esetben az államszocializmus által fejlődésében megtört magyar alkotmányos berendezkedés restaurációja volt. Túl azon, hogy az államfejlődés lineáris felfogása mennyiben meghaladott, minden komolyabb alkalommal csak a keretet sikerült visszahozni, a tartalom pedig elmaradt. Érdemes akár az eljárásjogi reformra gondolni, melynek nyomán az 1911. évi perrendtartás egyes intézményeit sikerült kilúgozva visszahozni, vagy a legfrissebb változásokra, a főispánokra, ill. a vármegyékre. S ha már a tartalom nélküli forma felmerül, szükséges felidézni, hogy milyen veszélyekkel jár, ha a tartalom forma nélkül várja a maga kereteit – az ún. konzervatív felfogás jegyében.

Kriptovaluták és Covid – mit tanulhatunk (ha tanulhatunk) szabályozási szempontból egy kriptopiaci hullámzásból

2022. augusztus 19. 15:41

Amikor az Egészségügyi Világszervezet 2020. március 11-én több kontinensre kiterjedő világjárványnak, vagyis pandémiának minősítette a COVID-19 koronavírus fertőzést, még nem lehetett előre látni, hogy pontosan mekkora volumenű egészségügyi, társadalmi és gazdasági kihívások elé néznek a világ országai. Több mint két évvel a járvány kitörése után gazdasági szempontból megállapítható: a koronavírus járvány az elmúlt évszázad legnagyobb világgazdasági krízisét okozta. A világszintű határlezárások keltette nyomasztó bezárkózás és frusztráció, a megroppanó iparágak és a zuhanó tőzsdék ihlette borús előrejelzésekkel terhes horizonton azonban volt egy szektor, amely mintha immunis lett volna a megtorpanó világgazdasággal együtt járó bizonytalanság ellen. A koronavírus járvány alatt a kriptovaluták piaca, minden korábbi saját csúcsát megdöntve, valósággal szárnyalt. A spekulánsok meséibe illő felfutást azonban hamarosan egy még nagyobb kiábrándulás követte, és ha válságról nem is beszélhetünk, de a kriptopiac jelenleg az egyik legsötétebb időszakát éli.

Report from the roundtable on the impact of COVID-19 on Czech elections and electoral law

2022. augusztus 15. 8:25

As part of the international research project funded by the International Visegrad Fund, an English-language roundtable on hybrid format from the impact of COVID-19 pandemic on Czech elections and electoral law. was organized on 29 June 2022 by doctor Jan Grinc and associate professor Marek Antoš at Charles University, Faculty of Law, Prague. Experts in the field of constitutional law such as prof. Jan Wintr, associate professor Jan Kudrna, doctor Ondřej Preuss attended the roundtable as well as the Director of the Department of Elections at the Ministry of the Interior Tomáš Jírovec, who presented insight from the Department of Elections and other experts.

Report on Policy Roundtable: “Crises and democracy: the long-term impacts of COVID-19 on V4 countries’ electoral systems”

2022. augusztus 05. 9:43

On 30 June 2022, at the Jagiellonian University Centre for Interdisciplinary Constitutional Studies, a roundtable discussion on “Crises and democracy: the long-term impacts of COVID-19 on V4 countries’ electoral systems” was held on a hybrid format, online participants joined via Webex. It was organised as a Polish Policy Roundtable within the Visegrad research project. The seminar was dedicated to the 2020 presidential elections in Poland and their implications for assessing the integrity of the electoral process and the state of democracy. In the opening remarks, Professor Monika Florczak-Wątor, Head of the Centre for Interdisciplinary Constitutional Studies, welcomed all participants on behalf of the seminar organisers. Then Boldizsár Szentgáli-Tóth, PhD, the principal investigator of the aforementioned project, presented the main idea of the research project and the policy roundtables on Covid and elections.

Címkefelhő

alapjogok európai bíróság európai bizottság tagállami mozgástér ttip diszkrimináció európai központi bank fogyasztóvédelem tisztességtelen szerződési feltétel jogállamiság belső piac alkotmánybíróság európai parlament előzetes döntéshozatali eljárás gazdasági és monetáris unió demokrácia kúria állami támogatás jogegységi határozat versenyjog uniós értékek eu alapjogi charta szociális jog irányelvek átültetése euró kásler-ítélet eusz 7. cikke arányosság elve választás nemzeti érdek oroszország közös kereskedelempolitika european convention of human rights brexit fizetésképtelenségi rendelet nemzeti bíróságok ultra vires aktus német alkotmánybíróság kötelezettségszegési eljárás európai parlamenti választások európai bizottság elnöke adatvédelem wto bankunió magyarország energiapolitika devizakölcsön fogyatékosok jogai btk alkotmányjog fővárosi közgyűlés közös kül- és biztonságpolitika strasbourgi bíróság szankció ukrán válság migráció szolidaritás egységes piac russia ukraine crisis compliance fundamental rights eu sanctions bevándorlás európai integráció környezetvédelem fenntartható fejlődés menekültkérdés ceta polgári kezdeményezés trump nafta tpp ecthr prison conditions surrogacy human trafficking human rights közigazgatás panpsychism personhood syngamy environment civil törvény irányelvek legitimáció kikényszerítés szociális deficit letelepedés szabadsága kiskereskedelmi különadó központi bankok európai rendszere hatáskör-átruházás elsőbbség elve adatmegőrzési irányelv közerkölcs európai unió alapjogi ügynoksége magyar helsinki bizottság vesztegetés hálapénz vallásszabadság első alkotmánykiegészítés obamacare születésszabályozás hobby lobby büntetőjog jogos védelem áldozatvédelem külkapcsolatok hatáskörmegosztás tényleges életfogytiglan új btk. szabadságvesztés lojális együttműködés végrehajtás gazdasági szankciók állampolgárság nemzetközi magánjog családi jog öröklési jog uniós polgárság alapjogi charta személyek szabad mozgása európai jog európai emberi jogi egyezmény uniós jog sérthetetlensége uniós jog autonómiája infrastruktúrához való hozzáférés versenyképesség adózás gmo-szabályozás gmo-mentesség european neighbourhood policy ukraine uk report európai szomszédságpolitika brit jelentés excessive deficit exclusionarism protectionism national courts consumer protection single market retaliation hungary european court of justice autonomy of eu legal order inviolability of eu legal order european values article 7 teu rule of law democracy reklámadó verseny szabadsága halálbüntetés schuman-nyilatkozat alapító atyák juncker bizottság energiahatékonysági irányelv energiaunió eurasian economic union dcfta european central bank german constitutional court omt görögország pénzügyi válság államcsőd likviditás menekült fal dublin iii 1951-es genfi egyezmény strasbourgi esetjog európai bíróság elnöke lenaerts hatékony jogvédelem franciaország németország értékközösség érdekközösség ügynökprobléma közbeszerzés környezetvédelmi politika áruk szabad áramlása egészségvédelem ártatlanság vélelme törökország történelmi konfliktusok uniós válságkezelés európai tanács válság szíria lengyel alkotmánybíróság jogállamiság normakontroll eljárási alkotmányosság beruházásvédelem szabályozáshoz való jog jog és irodalom erdély konferencia law in literature law as literature lengyel alkotmánybíróság lengyelország jogállamiság-védelmi mechanizmus eu klímapolitika kvótakereskedelem kiotói jegyzőkönyv adójog európai politikai pártok; pártfinanszírozás európai politikai közösség politikai pártok kohéziós politika régió székelyföld mulhaupt ingatlanadó-követelés nyilvános meghallgatás kommunikáció datafication internet platformtársadalom adókövetelés fizetésképtelenségi eljárás sokszínű európa kisebbségek sokféleség fizetésképtelenség; jogharmonizáció; csődjog; többségi demokrácia; olaszország népszavazás common commercial policy egyenlő bánásmód emberi méltóság ebh szülő nők helyzete peschka jogelmélet parlament véleménynyilvánítás szabadsága média országgyűlés sajtószabadság muršić european court of human rights dajkaterhesség egyesült királyság közigazgatási perrendtartás általános közigazgatási rendtartás egyesülési jog velencei bizottság civil felsőoktatás lex ceu közjogtudomány zaklatás szegregáció

Archívum