jtiblog

A Jogtudományi Intézet blogoldala

A(z) "diszkrimináció" címkével jelölt bejegyzések:

Jogalkalmazási fejlemények (és adalékok) a zaklatás tárgykörében

2017. június 11. 0:29

A Kúria 2017 júniusában nyilvánosságra hozott ítélete kimondta, hogy 2011-ben Gyöngyöspatán szélsőjobboldali szervezetek demonstrációja során a megfélemlített polgárok elmaradt védelme kimerítette a zaklatás tényállását. A döntés amiatt jogtörténeti kuriózum, mert februárban a bíróság részben tévesen, egy későbbi sajtóközlemény által korrigálva hirdetett ítéletet.

Az állam közpolitikai döntéshozatali tere és az állami támogatások tilalma - Az Európai Bíróság ítélete a londoni taxiknak nyújtott állami támogatásokról

2015. február 20. 11:26

 

 

Az Európai Bíróság a C-518/13. számú Eventech-ítéletében állást foglalt abban a kérdésben, hogy az állami infrastruktúrához való privilegizált hozzáférés biztosítása az elsődleges jogba ütköző állami támogatásnak minősülhet-e. A Bíróság (eléggé homályosan) elhatárolni igyekezett a gazdasági célokat szolgáló infrastruktúra megépítését és üzemeltetését attól a helyzettől, amikor egy eredetileg közcélra épült állami infrastruktúrához később privilegizált hozzáférést biztosít az állam egy adott vállalkozás számára térítés nélkül.

A tagállamok mérlegelési mozgástere a köztisztviselői bérrendezés terén, az Unió a megkülönböztetés tilalmára vonatkozó jogának tükrében: a Bíróság ítélete a Specht és mások ügyben

2014. szeptember 07. 7:59

 

 

Az Európai Unió Bíróságának ítélete (a C-501/12 – C-506/12, C-540/12 és C-541/12 sz. ügyekben) a német szövetségi köztisztviselők illetményrendszerét érintő 2009. évi reform, illetve a Berlin tartomány köztisztviselőinek illetményrendszerét érintő 2011. évi reform ügyében született. Az új rendelkezések révén előtérbe kerültek a régi szabályrendszer elégtelenségei, nevezetesen, hogy az az alapilletmény megállapításakor figyelembe vette a köztisztviselő életkorát (azaz a közszolgálatban eltöltött idő hosszát), és ennek tükrében a jelenlegi köztisztviselői fizetési fokozatokat egy átmeneti időszakot létrehozva a régi rendszer diszkriminatív rendelkezéseit alapul véve sorolták újra, illetve bírálták felül az egyes fokozatokhoz tartozó illetményeket. Az Európai Unió Bírósága felé előterjesztett kérdések különösen azt vitatták, hogy a szolgálatban eltöltött idő hossza, amely a közalkalmazotti bértábla hagyományos elemének tekinthető, maradhat-e továbbra is meghatározó tényező a köztisztviselői illetményrendszer szabályozása során, illetve, hogy a tagállamok mozgástere mennyire behatárolt a régi és az új illetményrendszer közötti átmeneti időszakról való rendelkezéskor.

Kereskedelmi korlátok kimentése közerkölccsel összefüggő megfontolások alapján – Néhány megjegyzés a „fókaügy” kapcsán

2014. május 05. 2:48

 

 

Kanada és Norvégia a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) előtt kezdeményezett vitarendezési eljárást az Európai Unióval szemben, melynek hátterében a fókatermékek kereskedelméről szóló Európai Parlament és a Tanács 1007/2009/EK rendelet által bevezetett kereskedelmi tilalom áll.  A fókavadászat etikailag kifogásolható módszerei már jóval az aktuális vitát megelőzően a közvélemény fókuszába kerültek. E megfontolások mentén született meg a Bizottság javaslata és fogadták el a fókatermékek kereskedelméről szóló Európai Parlament és a Tanács 1007/2009/EK rendeletet, amely főszabály szerint a fókákból származó alapanyagok és az ebből készült termékek forgalomba hozatalának teljes tilalmát vezette be az Európai Unióban.

A kiskereskedelmi különadó összeegyeztethetősége az uniós joggal

2014. március 16. 2:52

 

 

Az Európai Bíróság (Nagytanács) 2014. február 5.-i ítélete a C‑385/12. sz. Hervis Sport‑ és Divatkereskedelmi Kft. ügyben.*
A 2010-es választásokon nyertes FIDESZ-KDNP koalíció számos intézkedést hozott a költségvetési egyensúly helyreállítása és gazdaságpolitikai prioritásaianak végrehajtása érdekében. Ezek egyike volt a számos kritikát kiváltó 2010. évi XCIV. törvény az egyes ágazatokat terhelő különadóról (különadóról szóló törvény), mely – preambuluma szerint – az általános adófizetési kötelezettséget meghaladó közteherviselésre képes adózók számára különadó‑kötelezettséget állapított meg egyes gazdasági ágazatokban, így  a bolti kiskereskedelmi tevékenységre.

Címkefelhő

alapjogok európai bíróság európai bizottság tagállami mozgástér ttip diszkrimináció európai központi bank fogyasztóvédelem tisztességtelen szerződési feltétel jogállamiság belső piac alkotmánybíróság európai parlament előzetes döntéshozatali eljárás gazdasági és monetáris unió demokrácia kúria állami támogatás jogegységi határozat versenyjog uniós értékek eu alapjogi charta szociális jog irányelvek átültetése euró kásler-ítélet eusz 7. cikke arányosság elve választás nemzeti érdek oroszország közös kereskedelempolitika european convention of human rights brexit fizetésképtelenségi rendelet nemzeti bíróságok ultra vires aktus német alkotmánybíróság kötelezettségszegési eljárás európai parlamenti választások európai bizottság elnöke adatvédelem wto bankunió magyarország energiapolitika devizakölcsön fogyatékosok jogai btk alkotmányjog fővárosi közgyűlés közös kül- és biztonságpolitika strasbourgi bíróság szankció ukrán válság migráció szolidaritás egységes piac russia ukraine crisis compliance fundamental rights eu sanctions bevándorlás európai integráció környezetvédelem fenntartható fejlődés menekültkérdés ceta polgári kezdeményezés trump nafta tpp ecthr prison conditions surrogacy human trafficking human rights közigazgatás panpsychism personhood syngamy environment civil törvény irányelvek legitimáció kikényszerítés szociális deficit letelepedés szabadsága kiskereskedelmi különadó központi bankok európai rendszere hatáskör-átruházás elsőbbség elve adatmegőrzési irányelv közerkölcs európai unió alapjogi ügynoksége magyar helsinki bizottság vesztegetés hálapénz vallásszabadság első alkotmánykiegészítés obamacare születésszabályozás hobby lobby büntetőjog jogos védelem áldozatvédelem külkapcsolatok hatáskörmegosztás tényleges életfogytiglan új btk. szabadságvesztés lojális együttműködés végrehajtás gazdasági szankciók állampolgárság nemzetközi magánjog családi jog öröklési jog uniós polgárság alapjogi charta személyek szabad mozgása európai jog európai emberi jogi egyezmény uniós jog sérthetetlensége uniós jog autonómiája infrastruktúrához való hozzáférés versenyképesség adózás gmo-szabályozás gmo-mentesség european neighbourhood policy ukraine uk report európai szomszédságpolitika brit jelentés excessive deficit exclusionarism protectionism national courts consumer protection single market retaliation hungary european court of justice autonomy of eu legal order inviolability of eu legal order european values article 7 teu rule of law democracy reklámadó verseny szabadsága halálbüntetés schuman-nyilatkozat alapító atyák juncker bizottság energiahatékonysági irányelv energiaunió eurasian economic union dcfta european central bank german constitutional court omt görögország pénzügyi válság államcsőd likviditás menekült fal dublin iii 1951-es genfi egyezmény strasbourgi esetjog európai bíróság elnöke lenaerts hatékony jogvédelem franciaország németország értékközösség érdekközösség ügynökprobléma közbeszerzés környezetvédelmi politika áruk szabad áramlása egészségvédelem ártatlanság vélelme törökország történelmi konfliktusok uniós válságkezelés európai tanács válság szíria lengyel alkotmánybíróság jogállamiság normakontroll eljárási alkotmányosság beruházásvédelem szabályozáshoz való jog jog és irodalom erdély konferencia law in literature law as literature lengyel alkotmánybíróság lengyelország jogállamiság-védelmi mechanizmus eu klímapolitika kvótakereskedelem kiotói jegyzőkönyv adójog európai politikai pártok; pártfinanszírozás európai politikai közösség politikai pártok kohéziós politika régió székelyföld mulhaupt ingatlanadó-követelés nyilvános meghallgatás kommunikáció datafication internet platformtársadalom adókövetelés fizetésképtelenségi eljárás sokszínű európa kisebbségek sokféleség fizetésképtelenség; jogharmonizáció; csődjog; többségi demokrácia; olaszország népszavazás common commercial policy egyenlő bánásmód emberi méltóság ebh szülő nők helyzete peschka jogelmélet parlament véleménynyilvánítás szabadsága média országgyűlés sajtószabadság muršić european court of human rights dajkaterhesség egyesült királyság közigazgatási perrendtartás általános közigazgatási rendtartás egyesülési jog velencei bizottság civil felsőoktatás lex ceu közjogtudomány zaklatás szegregáció

Archívum