jtiblog

A Jogtudományi Intézet blogoldala

Az európai menekültpolitika a pozsonyi csúcs és a magyar kvótanépszavazás után

2016. október 12. 1:25
Vető Gábor
MTA TK Lendület-HPOPs Kutatócsoport
Az európai menekültpolitika a pozsonyi csúcs és a magyar kvótanépszavazás után

Bár 2016 elején még kevesen vették volna biztosra, de mára kijelenthető, hogy a „nagy” európai menekültválság véget ért. A tavalyi 1,2 millió főnél jóval kevesebb, bár továbbra is átlagon felüli menedékkérő érkezhet Európába. (Igaz, hogy az év első felében közel 600 ezer új menedékkérelmet regisztráltak, azonban benyújtóik nagy része feltehetően már korábban megérkezett a kontinensre.)

Nyitott kapukat a Donáti utcába? Nyilvános meghallgatás az Alkotmánybíróság eljárásában

2016. szeptember 05. 20:42
Bodnár Eszter
Egyetemi adjunktus, ELTE ÁJK
Nyitott kapukat a Donáti utcába? Nyilvános meghallgatás az Alkotmánybíróság eljárásában

Az Alkotmánybíróság Donáti utcai székházát sokszor nevezték elefántcsonttoronynak az elmúlt évtizedekben. A kapuk csak ritkán, a nyilvános határozathirdetés idején nyílnak meg a polgárok, a civil szervezetek és a média képviselői előtt. Nem hozott áttörést ebben a gyakorlatban a nyilvános meghallgatás törvényi, sőt alaptörvényi szintű bevezetése sem. Az írás ez utóbbi jelenségre keres magyarázatot és megoldást.

Dologi jognak minősülhet-e egy ingatlanadó-követelés a Fizetésképtelenségi Rendelet kontextusában?

2016. szeptember 02. 13:49
Fabók Zoltán
Ügyvéd, Horváth és Társai Ügyvédi Iroda, DLA Piper Fellow of INSOL International
Dologi jognak minősülhet-e egy ingatlanadó-követelés a Fizetésképtelenségi Rendelet kontextusában?

Új főtanácsnoki indítvány született a Fizetésképtelenségi Rendelet (FR) 5. cikkének értelmezéséről (dologi biztosítékok). A törvény erejénél fogva, „közteherként” fennálló és végrehajtható ingatlanadó-követelés a FR rendszerében dologi jognak minősülhet. Ennél fogva a követelés a más tagállamban folyamatban lévő fizetésképtelenségi eljárásra tekintet nélkül végrehajtható lehet.

Egy uniós polgári kezdeményezés a kohéziós politika kisebbségvédelmi szempontok szerinti átalakításáról – Miért ne az EU döntsön a régiók határairól és autonómiájukról?

2016. július 26. 14:31
Vető Gábor
MTA TK Lendület-HPOPs Kutatócsoport
Egy uniós polgári kezdeményezés a kohéziós politika kisebbségvédelmi szempontok szerinti átalakításáról – Miért ne az EU döntsön a régiók határairól és autonómiájukról?

A Bizottság elutasított egy, a kohéziós politikát kisebbségvédő szereppel felruházni kívánó polgári kezdeményezést. A Bizottság döntését az Európai Unió Bírósága is helybenhagyta. Az ítélet jól jellemzi az EU kisebbségvédelmhez való viszonyulását.

Új rendelet az európai politikai pártokról: egy erősebb európai politikai közösség felé?

2016. július 19. 13:29
Szilágyi Emese
MTA TK Jogtudományi Intézet
Új rendelet az európai politikai pártokról: egy erősebb európai politikai közösség felé?

Hamarosan életbe lép az Európai Unió új, 1141/2014/EU, Euratom rendelete az európai politikai pártok és az európai politikai alapítványok jogállásáról és finanszírozásáról. Az új szabályozás célja, hogy a korábbinál átfogóbb kereteket teremtsen egy valós, összeurópai politikai diskurzushoz. Ezért a rendelet az európai politikai pártok láthatóságának és transzparens működésének érdekében megerősíti az európai politikai pártok finanszírozásának rendszerét és egyúttal szigorúbb ellenőrzési rendszert vezet be.

Adójogi tárgyú jogegységi határozat és a büntetőjog – bolyongás a jogágak útvesztőjében

2016. július 08. 20:25
Hollán Miklós
MTA TK Jogtudományi Intézet
Adójogi tárgyú jogegységi határozat és a büntetőjog – bolyongás a jogágak útvesztőjében

Az Alkotmánybíróság 2/2016. (II. 8.) számú határozatában (továbbiakban „Abh.”) megsemmisítette a 3/2013. KMJE számú közigazgatási-munkaügyi jogegységi határozatot (továbbiakban „KMJE”). Az Abh. valóban „nagy horderejű” döntés, amely elvi jelentősége folytán is megérdemli, hogy a szakmai (ezen belül jogtudományi) diskurzus fősodrába kerüljön.

Klímapolitika és gazdasági érdek – Az Európai Bíróság Borealis-ügyben hozott döntése

2016. június 29. 10:53
Horváthy Balázs
MTA TK Lendület-HPOPs Kutatócsoport
Klímapolitika és gazdasági érdek  – Az Európai Bíróság Borealis-ügyben hozott döntése

Az Európai Bíróság a  Borealis-ügyben kihirdetett ítéletében az üvegházhatású gázok kibocsátási egységeinek (kibocsátási jogok) kiosztási mechanizmusát vizsgálta, és kimondta, hogy nem kifogásolható önmagában, hogy az éves kibocsátási összmennyiségek meghatározása során a villamosenergia-termelői ágazat kibocsátásait az uniós szabályozás nem veszi figyelembe, ugyanis ez összhangban áll az EU klímapolitikai céljaival.

A kiküldetési irányelv tervezett reformja

2016. június 24. 1:46
Hungler Sára
MTA TK Lendület-HPOPs Kutatócsoport

Az Európai Bizottság hosszú előkészület után 2016 márciusában terjesztette elő javaslatát a kiküldetési irányelv módosításáról. A javaslat célja, hogy javítsa a kiküldetésben dolgozó munkavállalók helyzetét és tisztább versenyt teremtsen a munkáltatók között. A javaslatnak három fő célkitűzése van: a kiküldetésben dolgozó munkavállalók bérének a helyi munkavállalók béréhez igazítása, a kölcsönzés szabályozása és a hosszú távra szóló kiküldetés reformja.

Felfüggesztik a Moszkvával szemben bevezetett szankciót? De melyiket?

2016. június 16. 1:42
Szép Viktor
MTA TK Lendület-HPOPs Kutatócsoport
Felfüggesztik a Moszkvával szemben bevezetett szankciót? De melyiket?

Ismét felmerült az Oroszországgal szemben bevezetett szankciók eltörlése. A helyes kérdés azonban így hangzik: pontosan melyik szankciót – ha egyáltalán bármelyiket – kívánják a tagállamok felülvizsgálni? Amikor az EU úgy dönt, hogy a „feloldja a szankciót”, akkor legtöbbször inkább arról van szó, hogy valamelyik típust törli el.

Helyzetjelentés a lengyel jogállamért indított uniós mentőexpedícióról

2016. június 23. 15:28
Lukonits Ádám
ELTE ÁJK (PhD-hallgató)

Az Európai Bizottság a lengyel alkotmányos rend védelme érdekében 2016. január 13-án megindította az ún. jogállamiság-védelmi mechanizmust (rule of law framework). Az eljárás célja annak megválaszolása, hogy adott tagállamban fennáll-e a jogállamiság rendszerszintű veszélyeztetése, amelyre Lengyelország esetében az alkotmánybíróság összetételére és eljárására, valamint a közmédiára irányadó törvényi előírások módosítása adott okot. A mechanizmus első szakasza június elején véget ért, a Bizottság elfogadta véleményét, amelyben a lengyel hatóságok által szolgáltatott és a Velencei Bizottság szakemberei által gyűjtött információk alapján összegezte álláspontját, és felhívta a lengyel kormányzatot a szükséges intézkedések megtételére annak érdekében, hogy az eljárás második szakaszára (nyilvános ajánlás közzétételére) ne kerüljön sor. Ehhez két területen egészen biztosan szükség lesz előrelépésre: egyrészről gondoskodni kell a március 9-i (és az azóta meghozott valamennyi) alkotmánybírósági döntés közzétételéről, másrészről a Bizottság rendelkezésére kell bocsátani a médiaszabályozással és a többi újonnan megalkotott törvénnyel kapcsolatban bekért adatokat, illetve lehetővé kell tenni az alkotmánybírósági felülvizsgálatot e törvények felett (amely gyakorlatilag a márciusi döntés közzétételétől függ).

A britek elhagyják az Európai Uniót?

2016. június 09. 9:07
Lojkó Miklós
MTA TK Lendület-HPOPs Kutatócsoport
A britek elhagyják az Európai Uniót?

Ma, május közepén, a válaszadók 29 százaléka még mindig bizonytalan, a közvélemény-kutatások szerint a Távozók és Maradók fej-fej mellett (50-50%) állnak. Egy másik felmérés azt mutatta, hogy a szavazók 28 százalékát inkább a „nemzeti” megfontolások befolyásolják, például a migráció, míg csupán 15 százalékuk szavaz majd gazdasági okok alapján. 

Címkefelhő

alapjogok európai bíróság európai bizottság tagállami mozgástér ttip európai parlament belső piac fogyasztóvédelem tisztességtelen szerződési feltétel jogállamiság diszkrimináció alkotmánybíróság európai központi bank gazdasági és monetáris unió versenyjog kúria állami támogatás uniós értékek demokrácia jogegységi határozat előzetes döntéshozatali eljárás nemzeti érdek közös kereskedelempolitika euró eu alapjogi charta brexit arányosság elve szociális jog irányelvek átültetése european convention of human rights kásler-ítélet fizetésképtelenségi rendelet választás oroszország eusz 7. cikke human trafficking egységes piac európai bizottság elnöke human rights környezetvédelem adatvédelem fenntartható fejlődés ultra vires aktus bevándorlás közös kül- és biztonságpolitika ceta német alkotmánybíróság btk trump nafta közigazgatás wto tpp migráció nemzeti bíróságok russia menekültkérdés fundamental rights strasbourgi bíróság panpsychism szolidaritás ukraine crisis bankunió personhood polgári kezdeményezés magyarország szankció syngamy kötelezettségszegési eljárás environment eu sanctions energiapolitika ecthr európai integráció civil törvény compliance devizakölcsön alkotmányjog prison conditions ukrán válság fővárosi közgyűlés surrogacy európai parlamenti választások fogyatékosok jogai ebh államcsőd közbeszerzés felsőoktatás normakontroll kiotói jegyzőkönyv national courts internet verseny szabadsága magyar helsinki bizottság szülő nők helyzete likviditás külkapcsolatok állampolgárság lex ceu eljárási alkotmányosság versenyképesség adójog consumer protection platformtársadalom halálbüntetés vesztegetés peschka menekült hatáskörmegosztás european court of human rights nemzetközi magánjog közjogtudomány adózás európai politikai pártok; single market adókövetelés hálapénz jogelmélet fal dajkaterhesség környezetvédelmi politika családi jog zaklatás gmo-szabályozás pártfinanszírozás retaliation adatmegőrzési irányelv fizetésképtelenségi eljárás schuman-nyilatkozat dublin iii egyesült királyság áruk szabad áramlása öröklési jog szegregáció beruházásvédelem gmo-mentesség központi bankok európai rendszere európai politikai közösség hungary közerkölcs sokszínű európa alapító atyák vallásszabadság első alkotmánykiegészítés 1951-es genfi egyezmény egészségvédelem uniós polgárság irányelvek szabályozáshoz való jog european neighbourhood policy hatáskör-átruházás politikai pártok european court of justice kisebbségek juncker bizottság obamacare strasbourgi esetjog tényleges életfogytiglan közigazgatási perrendtartás ártatlanság vélelme jog és irodalom elsőbbség elve kohéziós politika sokféleség energiahatékonysági irányelv születésszabályozás parlament európai bíróság elnöke új btk. általános közigazgatási rendtartás alapjogi charta legitimáció erdély ukraine régió fizetésképtelenség; energiaunió eurasian economic union hobby lobby véleménynyilvánítás szabadsága lenaerts törökország kikényszerítés konferencia székelyföld autonomy of eu legal order jogharmonizáció; dcfta büntetőjog média hatékony jogvédelem szabadságvesztés történelmi konfliktusok személyek szabad mozgása law in literature uk report inviolability of eu legal order csődjog; jogos védelem országgyűlés franciaország uniós válságkezelés európai jog szociális deficit law as literature európai szomszédságpolitika mulhaupt european values többségi demokrácia; european central bank áldozatvédelem sajtószabadság németország lojális együttműködés európai tanács európai emberi jogi egyezmény letelepedés szabadsága lengyel alkotmánybíróság brit jelentés olaszország népszavazás german constitutional court végrehajtás válság lengyelország ingatlanadó-követelés article 7 teu common commercial policy omt értékközösség egyesülési jog szíria uniós jog sérthetetlensége kiskereskedelmi különadó jogállamiság-védelmi mechanizmus excessive deficit nyilvános meghallgatás rule of law egyenlő bánásmód görögország muršić érdekközösség velencei bizottság lengyel alkotmánybíróság uniós jog autonómiája eu klímapolitika exclusionarism kommunikáció democracy európai unió alapjogi ügynoksége emberi méltóság pénzügyi válság ügynökprobléma gazdasági szankciók civil jogállamiság infrastruktúrához való hozzáférés kvótakereskedelem protectionism datafication reklámadó