Az uniós jog változó környezetben
Kerekasztal-beszélgetés az EU jog tudományos kutatásának kihívásairól és lehetséges jövőjéről Magyarországon

A pénzügyi és gazdaság világválság, valamint az arra adott európai válaszok – ide értve az európai uniós válaszokat is – alapvetően megváltoztatták, hogy az EU joggal foglalkozók hogyan vélekednek saját területükről és kutatásaikban milyen módon nyúlnak hozzá a vizsgálódás alá vont jogi kérdésekhez. Többen egyértelmű, a korábbi, az európai integrációt alapvetően helyes folyamatnak elfogadó, azt támogató megközelítéstől elforduló, kritikai fordulatról írnak (Dougan, 2015; Thym, 2014; Azoulay, 2015), amely mint kisebbségi irányzat már jóval korábban is jelen volt az EU jog tudományában (Shaw and More, 1995; Shaw, 1996; Ward, 1996; Ward, 2003; Williams, 2010). Mások kiemelik, hogy a tudományterület módszertani hiányosságai – kritikusabban: módszertani nihilizmusa – a krízisre adott válaszok, valamint az uniós szakpolitikák, a jogban időről-időre felszínre hozott, kritikus hiányosságai és aszimmetriái fényében még inkább szembetűnővé váltak (van Gestel and Micklitz, 2014). Ebben a közegben jelentek meg azok az aggodalmak is, amelyek a tudományterület tudományos elszigetelődésétől, korábbi tudományos és gyakorlati befolyása elvesztésétől tartanak (Dougan, 2015; Azoulay, 2015).

A hazai tudományos közösséget ezen kihívások és a velük párhuzamosan zajló politikai, jogi és szakpolitikai változások mintha hidegen hagyták volna. Alig van nyoma annak, hogy felismernénk az európai integráció politikai, gazdasági és társadalmi korlátozottságát, illetve annak politikai, gazdasági és társadalmi megkérdőjelezhetőségét. Nem igazán észlelhető az a kritikai jogtudományi fordulat sem, amely Nyugat-Európában a terület vezető tudósait fokozott önvizsgálatra indíttatta. Az sem látható, hogy az EU jog alapvetően funkcionális-instrumentális – így erősen kritizálható – természetéért felelős, a jogtudomány által befogadott jogi dogmákhoz másként, esetleg azok értékalapúságát intenzívebben megkérdőjelezve nyúlnánk hozzá. Ugyancsak problematikus, hogy a tudományterület, amelyet egyre növekvő számú műhely, egyre több tudományos felületen művel, mintha nem venné figyelembe, hogy az uniós csatlakozást követően, a vele szemben korábban támasztott konkrét államigazgatási igények leapadásával programtalanná vált, illetve, hogy más jogtudományi területek (pl. közigazgatási jog) javára elveszítette magáénak vallott kutatási területei meghatározó részét. Módszertani hiányosságai és hagyományos elemzési eszköztárának szűkös volta – mint diszciplináris alapproblémák – végképp kívül esnek művelői figyelmén.

A kerekasztal-beszélgetés a hazai tudományos közösségét ért kihívások három rétegét, valamint az azokra adható válaszokat kívánja megvizsgálni. Ezek a következőképpen foglalhatók össze.

• Az EU jog tudományában jelenleg zajló kritikai fordulat fényében elkerülhetetlennek látszik, hogy újragondoljuk, hogy a magyarországi tudományos közösség mely jogi (jogi és közpolitikai, jogi és társadalmi, jogi és gazdaságpolitikai stb.) problémákkal kezdjen el foglalkozni és azokhoz milyen módon nyúljon hozzá. Az uniós hatalomgyakorlás jellegzetességeit, egyes szakpolitikai fejleményeket, a jogi környezet változásait nem elemezhetjük és értékelhetjük úgy, mintha azok valamiféle politikai, társadalmi és gazdasági vákuumban mentek volna végbe, különösen mikor egyértelmű, hogy azok politikai vagy éppen értékhiányosságoktól szenvednek. A kritikai megközelítés a jelenlegi európai politikai közegben azonban felelősséggel jár; nem adhat alapot a torzításra a politikai kommunikációban, nem legitimálhat féloldalas politikai és jogi reakciókat a tagállami szinten.
• Az EU jog tudományának a csatlakozástól kezdődő, csaknem szükségszerű szerepvesztése, illetve általában programtalansága következtében el kell gondolkodni azon, hogy melyek maradtak azok a területek, illetve tudományos vizsgálódást igénylő kérdések, amelyeket önálló módszertana, különleges kérdésfelvetése, illetve sajátos megközelítésmódja következtében az EU jogtudomány valóban magáénak tekinthet és/vagy amelyeken vezető szerepet tölthet be. Továbbá érdemes lenne megvitatni, hogy a tudományterület milyen más jogtudományi terület módszertanának, kérdéseinek, illetve megközelítésmódjának alaposabb átvételével tudna tovább erősödni.
• Az előzőekben jelzett problémakörök ugyancsak megkérdőjelezik, hogy folytathatók-e az EU jogtudomány hazai dogmatikai-analitikus hagyományai, illetve, hogy fenntartható-e a jogpozitivista, dominánsan leíró megközelítés mint a terület megszokott módszere (módszernek vélt megközelítése). Egyik oldalról hiba lenne feladni a tudományterület megszokott, a joggyakorlat támogatását prioritásként kezelő megközelítését, másrészről viszont felelőtlenség lenne úgy tenni, mintha a vizsgált jogelvek és jogszabályok értékközpontú, politikai filozófiai, vagy éppen politikai gazdaságtani alapjai megkérdőjelezhetetlenek, illetve azok a jogi elemzés szempontjából irrelevánsak lennének.​

Résztvevők:

• Bartha Ildikó, Debreceni Egyetem
• Cseres Katalin, University of Amsterdam
• Horváthy Balázs, Széchenyi István Egyetem és MTA TK JTI
• Somssich Réka, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar
• Vincze Attila, Andrássy Universität
• Várnay Ernő, Debreceni Egyetem​

A beszélgetést moderálja:

• Varju Márton, MTA TK JTI

Időpont:

• 2018. június 7., 10:00–12:00

Helyszín:

• Humán Tudományok Kutatóháza JTI Tanácsterem, 1097 Budapest, Tóth Kálmán utca 4., T.0.25. (T épületszárny fszt. 25.)

Bibliográfia:

• Michael Dougan, Editorial comments: The critical turn in EU legal studies (2015 52 CMLRev 881).
• Daniel Thym, Die Einsamkeit des deutschprachiges Europarecht (VerfBlog, 2014/5/29).
• Loïc Azoulay, Solitude, désœuvrement, conscience critique. Les ressorts d'une recomposition des études juridiques européennes (2015 50 Politique européenne 82).
• Ian Ward, A critical introduction to European law (London: Butterworths, 2003).