Felhívás konferencia részvételre és tanulmányírásra

Felhívás konferencia részvételre és tanulmányírásra 

Emlékkonferencia Irínyi József születésének kétszázadik évfordulójára

A Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézete konferenciát szervez 2022. március 10-én Irínyi József (1822-1859) születésének kétszázadik évfordulója alkalmából.

A reformkor rendkívül eseménydús időszakának eredményeihez, a hazai polgári átalakulás előmozdításához nagyban hozzájárult Irinyi József, akinek emléket állít a konferencia születésének bicentenáriumán. Irinyi munkásságának a tudományos feldolgozottsága mégis erősen hiányos, utólagos társadalmi ismertsége pedig alig mérhető.

Irínyi rendkívül szerteágazó életművének legfontosabb mozzanatai jól ismertek. A nyugat-európai utazásairól szóló úti jegyzetei, első magyar házszabály javaslata, sajtótörvény tervezete, mely ugyancsak az első ilyen jellegű dokumentum volt a magyar történelemben, a reformkor jelentős közjogi és politikai publicisztikái az elmúlt években több kutatót foglalkoztattak. Irínyi azonban az ismert művein túl is rendkívül sokat alkotott, cikkei rendszeresen jelentek meg a korszak közéleti és szépirodalmi lapjaiban (Athenaeum, Szépirodalmi Lapok, Életképek, Társalkodó, Pesti Divatlap, Budapesti Hírlap, Országgyűlési Almanach, Pesti Napló, Budapesti Visszhang).

Konferenciánk célja az, hogy elősegítsük Irínyi József életútjának, életművének alaposabb feldolgozását, különös tekintettel az eddig kevesebb figyelemben részesített munkákra, korszakokra és dokumentumokra.  A konferencia arra is lehetőséget ad, hogy tágabb összefüggésben, Irinyi munkáin keresztül dolgozzunk fel a reformkorral kapcsolatos ma is érdekfeszítő jogtörténeti kérdéseket, megvitassuk a korszakban kibontakozó, máig ható folyamatokat.

A legfeljebb 300 szó terjedelmű absztraktokat 2021. június 30-ig várjuk a szentgali-toth.boldizsar@tk.hu email címre. A szervezők 2021. július 31-ig értesítik a szerzőket az absztraktok befogadásáról. A jog- és társadalom, illetve bölcsészettudomány bármely területének művelőit szívesen várjuk. A konferencia előzetes várakozásaink szerint különösen jogtörténészek, társadalomtörténészek, eszmetörténészek és politológusok interdiszciplináris eszmecseréjének kíván teret adni.

A konferenciára benyújtott tanulmányokat egy Irínyi Józsefnek emléket állító kötetben kívánjuk közzétenni, a kiadvány megjelentetését a Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézet támogatja. A tanulmányok leadásának határideje: 2022. május 31.

Érdeklődni az alábbi kollégáknál lehet:

Schweitzer Gábor: schweitzer.gabor@tk.hu 

Szentgáli-Tóth Boldizsár: szentgali-toth.boldizsar@tk.hu