Publikációs felhívás

PUBLIKÁCIÓS FELHÍVÁS

A mesterséges intelligencia és a jog                   

A Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézete a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium (MILAB) keretében felhívást intéz a tágan értelmezett jogtudomány valamennyi művelőjéhez a mesterséges intelligencia (MI) és a jog kapcsolatát vizsgáló magyar és angol nyelvű rövid cikkek és tanulmányok benyújtására.

A rövid cikkeket a Jogtudományi Intézet blogján, a tanulmányokat az MTA Law Working Papers műhelytanulmányok AI and Law Series sorozatában tesszük közé elektronikus formában.

Célunk, hogy a különböző jogterületek szemszögéből körbejárjuk, milyen szabályozási kihívásokat vet fel az MI térnyerése életünk ma már szinte valamennyi területén, hogyan kezelhetőek jogi fogalmakkal és más jogi eszközökkel azok a lehetőségek és kockázatok, amelyeket az új technológia hordoz magában. A legégetőbb problémák azonosítása és a jogi környezet bemutatása mellett immár megoldási alternatívák kidolgozására is törekszünk, hiszen sok esetben kevés az idő a fejlődéssel lépést tartó szabályozás kialakítására. Mindezt tesszük annak belátása mellett, hogy az alapkutatási kérdések időigényes kidolgozása elengedhetetlen a sikerhez, a szabad és biztonságos technológiai környezet kialakításához.

A felhívás ezekhez a célokhoz kíván hozzájárulni a kutatások ösztönzésével és az eredmények széles körű megismertetéséhez, láthatóságának növelésével. Mindenekelőtt elméleti és gyakorló jogászok írásműveit várjuk az MI és a jog témakörben, de örömmel vesszük a nem jogász kollégák hozzájárulását is a téma széleskörű feldolgozásához.

A cikkek blogon történő publikálásáról az alábbi linken lehet tájékozódni: https://jog.tk.hu/blog

Az MTA Law Working Papers sorozatról pedig itt olvasható részletes információ: https://jog.tk.hu/mtalwp

A kéziratokat folyamatosan, időbeli megkötés nélkül várjuk a következő e-mail címre: mezei.kitti@tk.hu

A MILAB híreiről és programjairól az alábbi linkeken tájékozódhatnak: https://mi.nemzetilabor.hu/huhttps://milab.tk.hu/hu