Alkotmányjogászok Első Vándorgyűlése

Felhívás

A Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézete (TK JTI) és a Magyar Alkotmányjogászok Egyesülete (MAE) 2021. szeptember 2-3. között Győrben megrendezi az

Alkotmányjogászok Első Vándorgyűlését,

amelyre várja az alkotmányjoggal oktatóként, kutatóként vagy hivatásszerűen foglalkozó érdeklődők jelentkezését.

A rendezvényre hagyományteremtő szándékkal kerül sor annak érdekében, hogy az alkotmányjoggal hivatásszerűen foglalkozó kutatók és gyakorlati szakemberek között rendszeres diskurzusra biztosítson lehetőséget. A vándorgyűlésre várhatóan évente szeptember első hetében, az őszi egyetemi szemeszter kezdete előtt kerül majd sor a rendezésre vállalkozó egyetemi városban.

Az első, 2021. évi rendezvény helyszíne Győr, Révész Hotel (www.duditshotels.hu), időpontja 2021. szeptember 2-3. között. Az ez évi vándorgyűlés két fő témát jár körül: az első, Az Alaptörvény stabilitása című témakör, második Az alkotmányos identitás.

A két témában 15 perces előadásokra, illetve hozzászólásokra vonatkozó maximum 500 szó terjedelmű javaslatokat várunk rövid absztrakt formájában a titkarsag@tk.hu címre legkésőbb 2021. július 31-ig. Az elfogadott előadástervekről, illetve a részletes programról a szervezők (a TK JTI és a MAE) 2021. augusztus 10-ig döntenek, illetve küldenek értesítést. Az előadásokra szeptember 2-án kerül sor, azokat vita követi.

Ugyancsak legfeljebb 500 szó terjedelmű javaslatokat várunk a vándorgyűlés második napjára a két fő témakörhöz akár lazábban kapcsolódó témákban, amelyre olyan kollégák jelentkezését várjuk, akik jelenleg PhD-hallgatók, vagy az elmúlt két évben szereztek PhD-fokozatot közjogi tárgyú doktori munkával. Az elfogadott előadásokra a vándorgyűlés második napján, szeptember 3-án délelőtt kerül sor.

A részvétel ingyenes, a napközbeni ellátásról a szervező partnerek gondoskodnak, az utazási és a szervezők által biztosított kedvezményes szállásköltségeket a résztvevők maguk állják.

 

         TK Jogtudományi Intézet                               Magyar Alkotmányjogászok Egyesülete