Sikeres NKFIH pályázatok a Jogtudományi Intézetben

A Jogtudományi Intézet kutatói idén is sikeresen szerepeltek az NKFIH pályázatokon (volt OTKA), 3 pályázat kapott támogatást a 2021-es forduló eredményei alapján. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal kollégáink alábbi pályázatait ítélte támogatásra érdemesnek:

Könczöl Miklós: Jogi érvelés a XXI. században c. 4 éves fiatal kutatói kiválósági projekt.

Rövid összefoglaló: Az érveléselmélet területén az utóbbi két évtizedben két fő kutatási irány azonosítható. Egyfelől az érvelési hibák és visszaélések hagyományos elméletét kérdőjelezik meg, konkrét érvtípusokat vizsgálva és értelmezve logikai vagy pragmatikai "hibák" helyett "gyönge érvekként". Másfelől az adatbányászat és a számítógépes érvelési modellek megjelenésével a hétköznapi érvelési minták és gyakorlatok empirikus tanulmányozása is jelentősen könnyebbé vált. Tervezett kutatásunkban ezen irányzatok meglátásait igyekszünk alkalmazni a jogi érvelés tanulmányozásában. Kutatásunk során mind analitikus, mind empirikus szempontból vizsgáljuk a jogi érveket, különös tekintettel a következő témákra: (1) az érvelési hibák új értelmezése a jogi okfejtésben, (2) az egyes jogágak sajátos érvtípusai és dogmatikája közti kapcsolatok, (3) a bírói indokolás érvelési mintái, valamint (4) az új kutatási módszerek alkalmazási lehetőségei az érvelési stratégiák föltárásában.

Résztvevők: Bencze Mátyás, Könczöl Miklós, Lőrincz Viktor, Polyák Gábor, Szalay Klára.

Mezei Kitti: Kockázatok és lehetőségek a mesterséges intelligencia jogi szabályozásában és gyakorlati alkalmazásában c. 3 éves fiatal kutatói kiválósági projekt. 

Rövid összefoglaló: A modern technológiai fejlődés a jogrendszert folyamatosan kihívások elé állítja, ezért a kutatás azt vizsgálja, hogy a technikai változásokra mennyiben képes a jog reagálni. Egyrészt a jogi szabályozás hiánya alááshatja a jogbiztonságot, másrészt a túlszabályozás gátolhatja az innovációt A kutatás célja, hogy feltérképezze a nemzetközi, uniós és hazai jogi szabályozást, valamint a releváns bírósági döntéseket a mesterséges intelligencia (MI) területén. A vizsgálat különböző jogterületeket érint, például lefedi az emberi jogokkal, illetve az adatvédelemmel és kiberbiztonsággal kapcsolatos kérdéseket, a polgári jogi és a büntetőjogi, valamint az EU és a nemzetközi jogi szabályozás egyes részeit.

Résztvevők: Ambrus István, Chronowski Nóra, Czebe András, Győry Csaba, Hoffmann Tamás, Kálmán Kinga, Kecskés Gábor, Kovács Szitkay Eszter, Mezei Kitti, Pap András László, Papp Mónika, Polyák Gábor, Rácz Lilla, Szentgáli-Tóth Boldizsár Artúr, Weinerné Friedery Réka.

Szentgáli-Tóth Boldizsár Artúr: Az összehasonlító alkotmányjog perspektívái. Alkotmányos gyakorlat a világ országaiban a COVID-19 pandémia idején c. 3 éves fiatal kutatói kiválósági projekt. 

Rövid összefoglaló: A kutatási projekt a Covid-19 pandémia alkotmányos  következményeinek feltárásához igyekszik hozzájárulni egy a kapcsolódó alkotmánybírósági gyakorlatot feldolgozó globális adatbázis segítségével. Az elmúlt hónapokban a szakirodalom a különleges jogrend számos jogi aspektusát tárta fel. Fontos elemzések láttak napvilágot az alapvető jogok különleges jogrendben történő korlátozásainak mércéiről, a válság hatalommegosztásra gyakorolt hatásairól, a vonatkozó alkotmánybírósági gyakorlat rendszerezésével a szakirodalom azonban mindeddig adós maradt. Az alkotmánybíróságok (vagy legfelső bíróságok alkotmányos felülvizsgálati hatáskörökkel) a pandémia számos aspektusára reflektáltak, ennek az esetjognak az alapos áttekintése pedig hozzájárulhat elméleti és gyakorlati tekintetben is a különleges jogrend kereteinek, az alapvető jogok ezen időszakban történő korlátozásainak, a hatalommegosztás alakulásának és egy világjárvány alkotmányos hatásainak újraértelmezéséhez. Számos szerző hívta azonban fel az elmúlt hónapokban a figyelmet arra, hogy a releváns információkhoz történő hozzáférés nehézségei az ilyen irányú kutatások akadályozó tényezőiként merülnek fel. Kutatócsoportunk - amely alkotmányjogászokból, és megfelelő informatikai, illetve adatbázis építéshez kapcsolódó szakemberekből áll – e problémát egy a közegészségügyi válsághelyzethez kötődő alkotmánybírósági gyakorlatot rendszerező globális adatbázis építésével kívánja kiküszöbölni, amely számos további kutatás kiindulópontjaként szolgálhat.

Résztvevők: Bán-Forgács Nóra, Burján Evelin, Chronowski Nóra, Deli Gergely, Halász Iván, Kálmán Kinga, Kecső Gábor, Molnár Csaba, Orbán Endre, Szentgáli-Tóth Boldizsár.

Továbbá Intézetünk munkatársa Kecskés Gábor kutatóként részt vesz Csurgó Bernadett (TK Szociológiai Intézet) Fenntartható fogyasztási mintázatok, viselkedési stratégiák  és tudáshasználat  a magyar társadalomban. A fenntartható élelmiszer- és energiafogyasztás társadalomtudományi elemzése c. kutatási projektjében.

A további NKFIH pályázati eredmények ezen a linken megtekinthetőek: https://nkfih.gov.hu/hivatalrol/sajtokozlemenyek/otka-eredmenyhirdetes-12