Jogtudományi Hírlevél 2015/23 (2015. 12. 18.)

Tisztelt Olvasóink! 

Ismét eltelt egy év. 2015-ben a Jogtudományi Hírlevél 13 helyről kapott folyamatosan híreket, amelyek száma ebben az évben meghaladta a 700-at, és amelyek összesen 23 számban jelentek meg.  A hírlevélre feliratkozottak száma már megközelíti az ezret, és a jogtudósok mellett csaknem minden jogi szakma képviselője megtalálható közöttük. A számoknál azonban többet mutat az a tény, hogy egyre többen keresik a Hírlevél nyújtotta publicitást, és egyre többször hallhatjuk, hogy egy hírrel a Hírlevélben találkoztak. 

A Hírlevél szándékai szerint egy annotált linkgyűjtemény; elsősorban a jogtudománnyal foglalkozó intézmények közös platformja, ahol megmutathatják magukat, és csak másodsorban az MTA TK Jogtudományi Intézetének orgánuma. Buzdítunk minden hozzánk csatlakozott "hírforrást", hogy jövőre is töltsön fel minél több hírt! 

A Hírlevél következő száma január 8-án jelenik meg. Addig is békés, boldog karácsonyt, és sikerekben gazdag újévet kívánok az Intézet dolgozói nevében minden olvasónknak! 

Ződi Zsolt

a Jogtudományi Hírlevél szerkesztője

Tartalom
Doktori viták, védések

Halász Vendel: „Érdekek és értékek az Európia Unió és az Amerikai Egyesült Államok vállalatfelvásárlási szabályozásában

Call for papers

Felhívás tanulmányok írására a Parlamenti Szemlében

Pro Futuro

14th Annual Conference of the German Law and Economics Association

Folyóiratok, working paperek és blogbejegyzések

MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoport blogja - Péteri Gábor: Helyi adózás: szükséges rossz? (2015. december 17.)

JTI Blog - Kecskés Gábor: Vigyázó szemünket a párizsi klímamegállapodásra vessük! (2015. 12. 14.)

MTA TK Lendület-HPOPs Kutatócsoport a JTI Blogon - Vető Gábor: A Közös Európai Menekültügyi Rendszer elvei (2015. 12. 14.)

MTA TK Lendület-HPOPs Kutatócsoport a JTI Blogon - Lukácsi Tamás: Az európai jog lehetséges válaszai a párizsi és molenbeeki események után (2015. 12. 08.)

MTA Law Working Papers - Körtvélyesi Zsolt: Funding social science in international comparison (2015/36)

MTA Law Working Papers - Lili Márk and Balázs Váradi: The Cost of Detention (2015/35)

Pro Futuro (2015/2. szám)

MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoport blogja - Varga Judit: A PPP és a közúti közlekedési infrastruktúra Közép-Kelet-Európában (2015. december 14.)

MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoport blogja - Sólyom Péter: A közjog és tudósai (2015. december 7.)

Személyi hírek

A Lódz-i Egyetem díszdoktorává avatták Visegrády Antal jogászprofesszort

Friss könyvek

A kötelmek közös és a szerződés általános szabályai

Szabadulás a büntetés-végrehajtási intézetből

Konferenciák, workshopok, könyvbemutatók, előadások

Ars Juris - Konferencia Szabó Miklós munkásságáról 65. születésnapján

A szociális jog aktuális kérdései Magyarországon és az Európai Unióban

Hóman Bálint ügyében hozott 1946-os és 2015-ös ítéletek – történeti és jogi szempontok című kerekasztal-beszélgetés

Műhelyvita Schweitzer Gábor "A tisztességes jogtanár". Molnár Kálmán pályaképe c. tanulmányáról

Prof. Stefan Messmann: Külföldi befektetések Kínában - VW-siker példája c. előadása

Műhelyvita Balázs István „A francia helyi önkormányzati rendszer átalakulása napjainkban

Műhelyvita Federica Cristani „From silence to equitable compensation: Valuing financial and economic crises in investment arbitration

Hazai és külföldi álláshirdetések, ösztöndíjak

Call for Applications for a Postdoctoral Fellowship in Law

PhD fellowships at iCourts

Joint Interdisciplinary Doctoral Program "Human Rights under Pressure - Ethics, Law, and Politics"

2016 PILnet Fellowship Call for Applications

Call for Applications for CEU Summer University 2016

További hírek

Pap András László felszólalása az ENSZ Kisebbségügyi Fórumán

Videó: A 2015. évi intézeti díjak átadása

Doktori viták, védések
Halász Vendel: „Érdekek és értékek az Európia Unió és az Amerikai Egyesült Államok vállalatfelvásárlási szabályozásában

A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara Doktori és Habilitációs Tanácsa meghívja Önt Halász Vendel doktorjelölt PhD értekezésének nyilvános vitájára.

Elnök: Prof. Visegrády Antal, az MTA doktora, egyetemi tanár, PTE ÁJK Jogbölcseleti és Társadalomelméleti Tanszék

Bírálók:

Prof. Papp Tekla tanszékvezető egyetemi tanár, NKE Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar Európai Köz- és Magánjogi Tanszék; SZTE ÁJTK

Sándor István, egyetemi docens, KRE ÁJK Polgári Jogi és Római Jogi Tanszék, ELTE ÁJK Római Jogi és Összehasonlító Jogtörténeti Tanszék

Bizottsági tagok:

Prof. Wopera Zsuzsa, egyetemi tanár, ME ÁJK Polgári Eljárásjogi Tanszék

Barta Judit, egyetemi docens, ME ÁJK Kereskedelmi Jogi Tanszék

Póttag: Szuchy Róbert PhD egyetemi docens, KRE ÁJK Kereskedelmi Jog és Pénzügyi Jogi Tanszék

Témavezetők:

Kecskés András, tszv. egyetemi docens, PTE ÁJK Gazdasági és Kereskedelmi Jogi Tanszék

Az értekezés megtekinthető a Tudásközpont Benedek Ferenc Könyvtárában, a http://ajk.pte.hu/doktori-iskola/aktualis_vedesek és a www.doktori.hu honlapokon.

Név: Halász Vendel
Időpont: 2016-01-22 11:00
Helyszín: Pécs, Rákóczi út 80., II. em. Dr. Halasy-Nagy József Aula
Call for papers
Felhívás tanulmányok írására a Parlamenti Szemlében

A Parlamenti Szemle a parlamenttel kapcsolatos, a parlamentarizmus témakörében folytatott kutatásoknak kíván fórumot biztosítani a jog- és politikatudomány művelői számára egyaránt. A lap folytatni kívánja a hasonló fókuszú külföldi folyóiratok hagyományait (Parliamentary Affairs, Zeitschrift für Parlamentsfragen). A szerkesztőség várja a 2016. évi első számba szánt kéziratokat. Határidő: 2016. február 28. Beküldési cím: szerkesztoseg@parlamentiszemle.hu

Határidő: 2016-02-28
Pro Futuro

A Pro Futuro c. folyóirat szerkesztősége továbbra is fogadja az állam- és jogtudomány körébe tartozó tanulmányokat, szemlecikkeket, recenziókat a profuturo@law.unideb.hu email címre.

14th Annual Conference of the German Law and Economics Association

The German Law and Economics Association (Gesellschaft für Recht und Ökonomik e.V, GLEA) invites paper submissions for the 14th Annual Conference of the German Law and Economics Association, scheduled for July 21+22, 2016, to take place at the Andrássy University, Budapest. The local organizer is Prof. Martina Eckart (Faculty of International Relations). The keynote lecture will be delivered by Prof. Shubha Ghosh, PhD, JD, Vilas, Research Fellow & George Young Bascom Professor in Business Law, University of Wisconsin “Intellectual Property Rights: Precedent, Reliance, and Bad Rules”

Submissions are appreciated of full papers or paper drafts on any topic regarding the Economic Analysis of Law. Submission of extended abstracts is acceptable, but priority will be given to complete paper drafts. We explicitly encourage submissions by young researchers at the PhD level to present and discuss their work in front of more experienced Law and Economics scholars. The conference language is English. If you want to submit your manuscript please send an email with a PDF version (other file formats will not be processed) to the following email address: kirstein@glea.de. Please list in your email the name(s), affiliation(s), and email contacts of the author(s), and please indicate who will likely be the presenter of the paper, if accepted.

The deadline for submission is January 31, 2016. Acceptance decisions will be communicated in February. If your paper gets accepted for presentation, you need to send the completed manuscript to the commentator (who will be assigned to you) no later than June 10, 2016.

Határidő: 2016-01-31
Folyóiratok, working paperek és blogbejegyzések
MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoport blogja - Péteri Gábor: Helyi adózás: szükséges rossz? (2015. december 17.)

A helyi önkormányzati rendszer mostani átalakításakor látszólag egy dolog nem változott: megmaradtak a helyi adók. Sőt a helyi költségvetési bevételek között még nőtt is a súlyuk, mivel a korábbi támogatásigényes önkormányzati feladatok jelentős részét központosították. Valójában azonban a települési adó bevezetésével és a helyi iparűzési adó felhasználásának megkötésével elindult a helyi adók átrendezése.

JTI Blog - Kecskés Gábor: Vigyázó szemünket a párizsi klímamegállapodásra vessük! (2015. 12. 14.)
2015. november 30. és december 12. között Párizsban került megrendezésre az ENSZ klímakonferenciája. A klímakonferencia voltaképpen az Éghajlatváltozási Keretegyezményben Részes Felek Konferenciájának 21. találkozója. 2015. december 12-én elfogadták a preambulumból és 29 cikkből álló ambíciózus megállapodást, melyet 2016 áprilisában nyitnak meg aláírásra. A szerződéstervezet szövege a pre-indusztriális időszakhoz képest legfeljebb 2 Celsius-fokos átlaghőmérséklet-emelkedést enged meg, valamint a fejlődő államok számára gazdasági ösztönzőket biztosít – a fejlett államok 2020-ig évenként 100 milliárd amerikai dollárt különítenek el erre a célra. A megállapodás szigorúbb monitoring-eljárást irányoz elő. Hatálybalépés még valószínűleg évek kérdése. A megállapodásban foglaltak érvényre juttatása kulcsfontosságú, de az államok legfőbb politikai vezetőinek megnyilatkozásai bizakodásra adnak okot.
MTA TK Lendület-HPOPs Kutatócsoport a JTI Blogon - Vető Gábor: A Közös Európai Menekültügyi Rendszer elvei (2015. 12. 14.)

- A rendszer humanitárius elveit a tagállamok többé-kevésbé igyekeznek betartani

- A tagállamok kooperációját segítő elvekre ez már kevésbé igaz

- Ezeket az elveket a kötelező kvótarendszer erősítené meg, de végrehajtása kérdéses

MTA TK Lendület-HPOPs Kutatócsoport a JTI Blogon - Lukácsi Tamás: Az európai jog lehetséges válaszai a párizsi és molenbeeki események után (2015. 12. 08.)

- A belga és francia külvárosok problémája sokrétű: keverednek benne a közbiztonsági, kulturális és társadalmi elemek.

- A terrorizmus csak a jéghegy csúcsa.

- A Bizottság két jogalkotási javaslatot tervezett beterjeszteni a párizsi események után: a zia büntetőjog harmonizációja terén (terrorizmussal kapcsolatos tényállások kriminalizációja 2016-ban) és a belsőpiaci szabályok terén (fegyvertartás szigorítása).

- Erősen kérdéses, hogy az uniós jogalkotás mennyiben járulhat hozzá a probléma kezeléséhez; érdemes azonban figyelemmel kísérni, milyen irányba fejlődik a strasbourgi és a luxembourgi esetjog.

MTA Law Working Papers - Körtvélyesi Zsolt: Funding social science in international comparison (2015/36)
The paper contributes to the debates around funding scientific research by analyzing recent international trends, and show funding patterns from the perspective of funds devoted to social sciences. It is mostly a groundwork summarizing the key issues around the definition of scientific fields, the various statistics and the considerations behind policy decisions to fund research. The first part of the paper looks into the problems of categorizations, showing how interdisciplinarity and convergence might blur the seemingly well-established boundaries. The second part looks into datasets available on funding, and presents data on sector-based variations. As funding from business enterprises disproportionately favor certain (non-social sciences) fields, the share of the business sector might have a direct impact on social sciences spending. From the somewhat sporadic data that is available at this level of specificity, this connection can be confirmed. However, it would be a mistake to conclude that more business funding is, in absolute numbers, bad for social sciences funding. While social sciences might be on the losing side if compared to natural sciences, in competition for business funding, the boost that more business funding gives to research funding in general also shows in social sciences funding, if measured in percentage of the GDP. The paper continues with assessing recent datasets on specific (public) funding bodies. This seems to show the predefined preference of these entities rather than general trends. Looking into the arguments behind such policy choices, the final chapter deals with the question of the ‘use’, ‘output’ or ‘impact’ of scientific research, and social sciences in particular. Without providing final answers, the paper concludes by noting that decisions about allocation are inherently linked to policy choices about funding preferences. This in turn highlights the importance of informed decisions. A further line of inquiry should assess the decisions of public funding bodies, how they allocate funds on this higher level and what are the relevant factors informing these decisions. The final section of the paper presents the UK experience as a model that combines various forms of assessment and that could inform policy decisions elsewhere.
MTA Law Working Papers - Lili Márk and Balázs Váradi: The Cost of Detention (2015/35)
In our study, we assess the per capita costs of detention in Hungary. More accurately, we measure the cost increase per detainee to determine by how much costs would increase if the prison population were to grow. According to our results, under unchanged conditions, a 1,500 increase in the number of detainees would create a cost a total of 1,598,288 Hungarian forints (HUF) per capita per year. Given the same increase, assuming ideal conditions, the overall cost of detention would be 2,156,922 HUF per capita per year.
Pro Futuro (2015/2. szám)
Megjelent a Pro Futuro című folyóirat 2015/2. száma. A 216 oldalas kiadvány tartalmához – az eddigiekhez hasonlóan – honlapunkon keresztül szabad elérést biztosítunk majd minden érdeklődő számára. A tartalom: (Jog- és államtudomány) Becánics Adrienn: Jogalkotási törekvések az európai polgárok egységes konzuli védelmének megteremtésére. Cservák Csaba: A hatalmi ágak megosztásának XXI. századi kérdései az Alaptörvényt követően. Szilágyi János Ede: A vízjogi szabályozási csomópontok továbbfejlesztésének lehetőségei. Láncos Petra Lea: A magzatok és embriók kereskedelmi és ipari célú felhasználásának morális és jogi kérdései. (Jogpolitika) Gajduschek György – Fekete Balázs: A jogismeretet befolyásoló társadalmi tényezők elemzése. Bognár Alexandra – Domokos Andrea: Régi, új kihívások – szegénység, migráció, bűnözés. (Joggyakorlat) Klemencsics Andrea: Az Emberi Jogok Európai Bírósága által előidézett változások a magyar jogrendszerben. Zaccaria Márton Leó: Áldozatvédelem vagy tényleges bizonyítás? A fordított bizonyítási teher megítélése a foglalkozási diszkriminációs ügyek hazai gyakorlatában. Kovács-Hegedűs Vera: A zálogjogosult bekapcsolódása a végrehajtási eljárásba. (Szemle) Fodor László: Kommunális környezetvédelem német szemmel. (Bibliográfia) A 2013-ben megjelent jog- és államtudományi tárgyú könyvek annotált bibliográfiája – 2. rész. A szerkesztőség köszönettel tartozik mindazoknak a kollégáknak, akik tanulmányok szerzőjeként, lektorként, tanácsadóként a segítségünkre voltak abban, hogy ez a szám is időben elkészülhessen.
MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoport blogja - Varga Judit: A PPP és a közúti közlekedési infrastruktúra Közép-Kelet-Európában (2015. december 14.)

A közlekedési infrastruktúra fejlesztése tőkeigényes, amelyre áldozni kell, hisz a gazdasági fejlődés egyik meghatározó faktora. Közép-Kelet-Európa államai az uniós átlaghoz való felzárkózásuk végett komoly erőfeszítéseket tettek e téren jelentkező hátrányuk lefaragására, ugyanakkor a költségvetési forrásaik korlátozottságával is kénytelenek voltak szembenézni. A következőkben Magyarország, Csehország és Szlovákia példáján keresztül vizsgáljuk, hogy alkalmazták-e, s ha igen, akkor milyen eredménnyel a csatlakozási tárgyalások idején az Unió közvetítő hatása miatt közfeladat-ellátási alternatívaként feltűnt PPP jogintézményét a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére?

MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoport blogja - Sólyom Péter: A közjog és tudósai (2015. december 7.)

Az, hogy kik számítanak a közjog tudósainak, politikai kérdés. A közhatalomgyakorlás igazolásának autentikus értelmezése a politikai tét. A közjog tudósának a státuszában markánsan összekapcsolódik a nyilvánosság fölötti hatalom igénye a nyilvánosság hatalmával, és a közhatalom nyilvánosság előtti igazolási kényszerével. Ma Magyarországon már nem a jogászok a közjog „tudósai".

Személyi hírek
A Lódz-i Egyetem díszdoktorává avatták Visegrády Antal jogászprofesszort

2015. október 2-án, a Lódz-i Egyetem tanévnyitó ünnepségén honoris causa doctor címet adományozott Visegrády Antal jogászprofesszornak. Visegrády Antal, a PTE Állam- és Jogtudományi Kar (ÁJK) Jogbölcseleti és Társadalomelméleti Tanszék egyetemi tanára "A lengyel jogelmélet hatása a magyar elméleti jogi gondolkodásra" témában tartotta meg a címet elfogadó előadását. http://mlodziwlodzi.pl/doktorat-honoris-causa-dla-wegierskiego-prawnika/

Friss könyvek
A kötelmek közös és a szerződés általános szabályai
Megjelent a Miskolci Egyetem Polgári Jogi Tanszéke oktatói által jegyzett, az új Polgári Törvénykönyvre épülő kötelmi tankönyv az Új magyar polgári jog tankönyvsorozat II. köteteként, a Novotni Alapítvány a Magánjog Fejlesztéséért Kiadó gondozásában.
Szerző: Barzó Tímea - Juhász Ágnes - Leszkoven László - Pusztahelyi Réka
Szabadulás a büntetés-végrehajtási intézetből

A szerző a Miskolci Egyetem Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszékének docenseként, korábbi bíróként, valamint a „Community sanction working group” tagjaként az elmélet és a gyakorlat oldaláról is alaposan körüljárja a büntetés-végrehajtási intézetekből való szabadulás egyes formáit. Az első három fejezet az „early release” eseteit (kegyelem, reintegrációs őrizet, feltételes szabadon bocsátás) mutatja be, melyek mind a tényleges szabadságvesztés letöltése előtt teszik lehetővé az elítéltek szabadulását. Az utolsó fejezet a fogvatartási helyek túltelítettségét, az ezzel kapcsolatos nemzetközi szabályozást, valamint az EJEB kapcsolódó ítéleteit tárgyalja.

Szerző: Nagy Anita
Konferenciák, workshopok, könyvbemutatók, előadások
Ars Juris - Konferencia Szabó Miklós munkásságáról 65. születésnapján
A Szabó Miklós 65. születésnapjára rendezett konferencián a magyar jogelméleti közösség túlnyomórészt fiatal tagjai gondolkodnak együtt az ünnepelt munkásságának egy-egy szeletéről a jog és nyelv, a dogmatika és a logika/retorika témaköreiben. A jelentkezési szándékot a szervezők 2015. december 18-ig várják a jogelmelet.miskolc@gmail.com címen.
Időpont: 2016-01-08 10:00
Helyszín: Miskolci Egyetem (B/3-B/4 épület - Bosch terem)
A szociális jog aktuális kérdései Magyarországon és az Európai Unióban

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Agrár- és Munkajogi Tanszéke tisztelettel meghív minden érdeklődőt a Friedrich Ebert Stiftunggal és a MTA Miskolci Akadémiai Bizottsággal közösen rendezendő konferenciára. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a miskolcmunkajog@gmail.com címen lehet 2016. február 3-ig.

Időpont: 2016-02-12 09:00
Helyszín: Miskolci Akadémiai Bizottság Székháza, Miskolc Erzsébet tér 3.
Hóman Bálint ügyében hozott 1946-os és 2015-ös ítéletek – történeti és jogi szempontok című kerekasztal-beszélgetés

Résztvevők: Hoffmann Tamás (MTA TK JTI), Hollán Miklós (MTA TK JTI), Ujváry Gábor (Veritas Történetkutató Intézet), Ungváry Krisztián (OSZK 1956-os osztály), Zinner Tibor (Veritas Történetkutató Intézet).

A beszélgetést moderálja: Jakab András (MTA TK JTI).

Időpont: 2016-02-04 14:00
Helyszín: MTA TK JTI Tanácsterme (1014 Budapest, Országház utca 30. II. emelet)
Műhelyvita Schweitzer Gábor "A tisztességes jogtanár". Molnár Kálmán pályaképe c. tanulmányáról

Opponensek: Fekete Balázs (MTA TK JTI), Halász Iván (MTA TK JTI)

Nyelv: magyar

Kérjük, hogy részvételi szándékát előzetesen jelezze Hoffmann Tamásnak.

Időpont: 2016-01-28 10:00
Helyszín: MTA TK Jogtudományi Intézete (1014 Budapest, Országház utca 30.)
Prof. Stefan Messmann: Külföldi befektetések Kínában - VW-siker példája c. előadása
Időpont: 2016-01-14 13:00
Helyszín: MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetének Tanácsterme (1014 Budapest, Országház utca 30. II. emelet)
Műhelyvita Balázs István „A francia helyi önkormányzati rendszer átalakulása napjainkban

Opponensek: Szente Zoltán (MTA TK JTI), Temesi István docens, NKE KTK

Nyelv: magyar

Kérjük, hogy részvételi szándékát előzetesen jelezze Hoffmann Tamásnak.

Időpont: 2016-01-14 10:00
Helyszín: MTA TK Jogtudományi Intézete (1014 Budapest, Országház utca 30.)
Műhelyvita Federica Cristani „From silence to equitable compensation: Valuing financial and economic crises in investment arbitration

Opponensek: Kreisz Brigitta (MTA TK JTI), Ádány Tamás Vince (PPKE)

Nyelv: angol

Kérjük, hogy részvételi szándékát előzetesen jelezze Hoffmann Tamásnak.

Időpont: 2016-01-07 10:00
Helyszín: MTA TK Jogtudományi Intézete (1014 Budapest, Országház utca 30.)
Hazai és külföldi álláshirdetések, ösztöndíjak
Call for Applications for a Postdoctoral Fellowship in Law

Aim of the call for applications

With the intention of enhancing their international competitiveness in research and education, the Hungarian Academy of Sciences Centre for Social Sciences Institute for Legal Studies (hereinafter HAS CSS ILS) and the Pázmány Péter Catholic University Faculty of Law and Political Sciences (hereinafter PPCE FLPS) are launching a joint fellowship programme in order to include postdoc foreign researchers in their work.

Scope of applicants

Postdoctoral researchers are invited to apply for a fellowship programme at the HAS CSS ILS and PPCE FLPS. Knowledge of Hungarian is not required. The programme will be for a period of 10 months.

Legal status

Selected applicants will be employed from 01 September 2015 to 30 June 2016; in joint positions at the HAS CSS ILS (“research fellow”) and at the PPCE FLPS (“adjunct professor”).

Research and teaching topics

Any area of law, with a preference for comparative law, public international law or European law

Státusz megnevezése: Postdoctoral Fellow
Jelentkezési határidő: 2016-03-31
PhD fellowships at iCourts
iCourts, Centre of Excellence for International Courts, Faculty of Law, University of Copenhagen seeks applications for fully funded PhD scholarships. Applications are due 28 January 2016. Successful candidates will begin as early as 1 July 2016. The PhD fellowship has a duration of three (3) years.
Státusz megnevezése: PhD scholar
Jelentkezési határidő: 2016-01-28
Joint Interdisciplinary Doctoral Program "Human Rights under Pressure - Ethics, Law, and Politics"
“There are three primary categories of contemporary ‘pressures’ that constitute systematic challenges for human rights, requiring new thinking and interdisciplinary research: first, crises and emergencies; second, the reality of diversity; and finally, intensified global interactions in the process of globalization.” “Human Rights under Pressure – Ethics, Law, and Politics” (HR-UP) is a fully-funded joint interdisciplinary doctoral study and research program, focusing on these challenges. The first three-year research cohort of the program began in October 2014, and the second in October 2015. The third cohort will launch in October 2016. Successful applicants admitted to the program will benefit from a full scholarship and a rich academic and professional qualification program for three years of their doctoral studies.
Státusz megnevezése: Doctoral students and post-doctoral fellows
Jelentkezési határidő: 2016-02-21
2016 PILnet Fellowship Call for Applications
PILnet Fellows will reside in New York from August 2016 to April 2017, during which time they will develop a project designed to advance human rights and social justice in their home countries. The Fellowship begins with a semester of study at Columbia University School of Law and a series of professional development trainings. In the spring, the PILnet Fellows will participate in study visits to various cities in the U.S. and Europe, as well as other practical training opportunities in collaboration with US-based public interest law organizations. Fellows return to their home countries after the Fellowship with the aim of implementing the project they developed during the program.
Státusz megnevezése: Fellow
Jelentkezési határidő: 2016-02-22
Call for Applications for CEU Summer University 2016

The Department of Legal Studies will host for the fourth time a summer course on Constitution-building in Africa between July 11 and 22, 2016 in the framework of CEU's SUN program, in cooperation with International IDEA, the Friedrich Ebert Stiftung and the Centre for Global Cooperation Research. The course directors are Markus Böckenförde, Gedion Hessebon and Renata Uitz. More information in the attached call for application. CEU's SUN offers several interesting courses, which are being published continously on their website: summer.ceu.hu

There are three more SUN courses on legal matters:

Alternative Dispute Resolution - Mediation Theory and Skills - with participation of Associate Professor Markus Petsche and Professor Csilla Kollonay-Lehoczky. Date of the course: July 4-8, 2016

Alternative Dispute Resolution - International Business Negotiation - with participation of Associate Professor Markus Petsche. Date of the course: June 27 - July 1, 2016

Strategic Human Rights Litigation Date of the course: July 11 - 15, 2016

Státusz megnevezése: Student
Jelentkezési határidő: 2016-02-14
További hírek
Pap András László felszólalása az ENSZ Kisebbségügyi Fórumán
Az ENSZ Kisebbségügyi Fóruma 2015. november 24-25-én tartotta nyolcadik ülésszakát Genfben, amelyen felkért hozzászólóként felszólalt intézetünk kutatója, Pap András László mint a Gyűlölet-bűncselekmények Elleni Munkacsoport egyik egyéni szakértője, valamint az ajánlás-tervezetet véleményező felkért szakértői bizottság tagja.Felszólalása részben a gyűlölet-bűncselekmények kérdésére irányult. Az ENSZ Kisebbségügyi Fóruma azonosítja, és elemzi az ENSZ-nek a nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogairól szóló 1992-es nyilatkozatának végrehajtásával kapcsolatos legjobb gyakorlatokat, kihívásokat, lehetőségeket és kezdeményezéseket. A fórum célja, hogy platformot biztosítson az ENSZ tagállamoknak és a civil szerzeteknek a nemzeti, etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekkel kapcsolatos párbeszédhez és együttműködéshez, illetve módszertani és szakértői támogatást nyújtson az ENSZ kisebbségügyi különleges jelentéstevőjének.
Videó: A 2015. évi intézeti díjak átadása

A Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézete a kialakult hagyományoknak megfelelően az idei évben is átadja az intézeti díjakat. A rangos szakmai elismerések odaítéléséről szóló döntést a hazánkban működő jogtudományi karok dékánjaitól beérkezett jelölések alapján egy intézményi bizottság hozta meg. A Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézete a 2015. évben az életműdíjat, a Iuris Consulto Excellentissimo Díjat Prof. Ruszoly Józsefnek, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar professor emeritusának; a kiemelkedő elméleti munkásságért járó Peschka Vilmos Emlékérmet Prof. Horváth M. Tamásnak, a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar tanszékvezető egyetemi tanárának; míg az elméleti munkásság mellett, a joggyakorlat fejlesztése terén betöltött meghatározó szerepért járó Pulszky Ágost Emlékérmet Prof. Lábady Tamásnak, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar címzetes egyetemi tanárának, volt alkotmánybírónak, a Pécsi Ítélőtábla első elnökének adományozza.

Az előadások témái:

Horváth M. Tamás: A Szépség és a Szörnyeteg. Közigazgatás és vállalat,

Lábady Tamás: Sérelemdíj versus nem vagyoni kártérítés,

Ruszoly József: Folytonosság és újrakezdés. Az 1865-1868. évi országgyűlés összehívásáról – másfél évszázad múltán.

A rendezvényt megnyitja: Jakab András, igazgató.

A díjakat átadja Lamm Vanda, az intézeti díjkiosztó bizottság elnöke, korábbi igazgató.