Tartalom
Doktori viták, védések

Kormány Attila: A kínai jogi kultúra vázlata

Pfeffer Zsolt: A közbeszerzések és a közteherviselés kapcsolata – a közbeszerzések adójogi és számviteli összefüggéseiről

Call for papers

Law, Religion, and Politics: Challenges to Traditional Borders in Global and

Habilitációk

Dr. Rixer Ádám: A közigazgatás egyszerűsítése Magyarországon; Új irányok a magyar közigazgatás-tudományban

dr. Bankó Zoltán: „A munkajogviszony keletkezése”, „A várandósság felmondási tilalma a magyar munkajogban”, „Protection against dismissal of the pregnant workers in the Hungarian labour law”

Dr. Rózsás Eszter: „Az idegenrendészet”, „Irányítás, felügyelet és ellenőrzés a köznevelési igazgatásban”, „Führung, Aufsicht und Kontrolle im Erziehungswesen”

Személyi hírek

A Miskolci Egyetem hallgatója nyerte el a budapesti Jogászbál Preasens-díját

Az Országos Bírósági Hivatal 2014. évi Gróf Székhelyi Mailáth György Tudományos Pályázatának miskolci díjazottai is vannak

Friss könyvek

Erős állam - alkotmányos korlátok.

Magyarországot saját alkotmánya nélkül kormányozni nem lehet. A közjogász Almanachja.

A politikai diskurzusok alkotmányjogi szerkezete. A demokratikus közvélemény kialakulásának alkotmányos garanciái - európai standardok és közép-európai kihívások.

Mi történt velünk. Magyarországi sorskérdések 1987-2014.

Konferenciák, workshopok, könyvbemutatók, előadások

Sportjogi kurzus indult a Miskolci Egyetemen

A személyiség és a média a polgári és büntetőjogban

A tagállami közigazgatási eljárásjogok az EU eljárási modelljének fényében

Administrative Procedures of Member States in the Light of the Model Rules of the EU

„Vasárnap − vásárnap?” - Szakmai kerekasztal-konferencia

A kis értékű tulajdonsértések kezelése a hazai közigazgatási, polgári és büntetőjogban, valamint a birtokvédelem kérdése (kerekasztal-beszélgtés)

Műhelyvita Lando Kirchmair „What we legal theorists and philosophers can learn from great apes” c. tanulmányáról

Társasági jog – cégalapítás, számvitel, csődjog (kerekasztal-beszélgetés)

Uitz Renáta: “Can you tell when an illiberal democracy is in the making? An appeal to comparative constitutional scholarship from Hungary“

Wellmann György, Székely Ákos és Kalas Tibor előadása a Kúria működéséről

ELTE Jogi Kari Könyvbemutató

Munkajogi és Szociális Jogi Kutatóműhely

Műhelyvita Gárdos-Orosz Fruzsina „Preliminary reference and the Hungarian Constitutional Court: a context of non-reference” c. tanulmányáról.

Idegen nyelvű előadás: Ronald Shearin "Constitutional Interpretation: Adapting a Written Constitution to Changing Times"

Discussion Group on Public International Law

A közpolitikai döntéshozatal jogi környezete az agrárpolitikában (kerekasztal-beszélgetés)

Hazai és külföldi álláshirdetések, ösztöndíjak

PhD Positions at the Leuven Chair for Empirical Jurisprudence

International Law/Private-Public Arbitration

További hírek

Idén is megrendezésre kerül a Szép magyar beszéd verseny

Jogerő Állásbörze

Szekér Judit előadásának felvétele a Magyar Bírósági Végrehajtó Kamara működéséről

Az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézete által szervezett „Fogyasztóvédelem” című 2015. február 24-én megtartott kerekasztal-beszélgetés felvétele.

Doktori viták, védések
Kormány Attila: A kínai jogi kultúra vázlata
Név: Kormány Attila
Időpont: 2015-03-06 04:00
Helyszín: ELTE Állam- és Jogtudományi Kar (1053 Budapest, Egyetem tér 1-3.), Kari Tanácsterem
Pfeffer Zsolt: A közbeszerzések és a közteherviselés kapcsolata – a közbeszerzések adójogi és számviteli összefüggéseiről

Témavezető: Dr. habil Szilovics Csaba tszv. egyetemi docens PTE ÁJK Pénzügyi jogi Tanszék

Név: Pfeffer Zsolt
Időpont: 2015-04-20 01:00
Helyszín: PTE ÁJK Halasy-Nagy József Aula 7622 Pécs, Rákóczi út 80.
Call for papers
Law, Religion, and Politics: Challenges to Traditional Borders in Global and
The Yale Law School and the Yale Divinity School invite submissions for a Graduate Student Workshop to be held as part of the conference on Law, Religion, and Politics: Challenges to Traditional Borders in Global and Comparative Perspectives. The conference marks the fourth anniversary of the Debating Law & Religion Series at Yale Law School. It will draw together leading scholars of religion from across traditional academic disciplines to reassess the place of religion in our contemporary societies. Panels will investigate the diversification of Church-State arrangements across the world as well as the emergence of counter-narratives that challenge the traditional arc of modern secularization. In addressing traditional debates about the place of religion in the public sphere (e.g., creationism in public schools, religious symbols and proselytization in the armed forces, state subsidies for faith-based initiatives, etc.) as well as the institutional and social changes they have provoked, this conference seeks to understand the relationship of law and religion in the contemporary world and to explore its legal and political implications.
Határidő: 2015-03-15
Habilitációk
Dr. Rixer Ádám: A közigazgatás egyszerűsítése Magyarországon; Új irányok a magyar közigazgatás-tudományban
Név: Dr. Rixer Ádám
Időpont: 2015-03-20 11:00
Helyszín: Széchenyi István Egyetem, Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar 9026 Győr, Áldozat u. 12. Földszint.
dr. Bankó Zoltán: „A munkajogviszony keletkezése”, „A várandósság felmondási tilalma a magyar munkajogban”, „Protection against dismissal of the pregnant workers in the Hungarian labour law”

Szakmai Bírálóbizottság: Elnök: Dr. Kajtár István MTA doktora, professor emeritus PTE ÁJK Jogtörténeti Tanszék Tagok: Dr. Hajdú József PhD, dr. habil, tanszékvezető egyetemi tanár SZTE ÁJTK Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék Dr. Prugberger Tamás MTA doktora, professor emeritus ME ÁJK Póttag: Dr. László Gyula MTA doktora, professor emeritus PTE KTK Vezetési Tanácsadás Tanszék Tantermi előadás: „A munkajogviszony keletkezése” A tantermi előadás ideje: 2015. március 06. (péntek) 11 óra A tudományos előadás helye: PTE ÁJK Faluhelyi Ferenc (Pécs, 48-as tér 1. II. em.) Tudományos előadás: „A várandósság felmondási tilalma a magyar munkajogban” Angol nyelvű előadás: „Protection against dismissal of the pregnant workers in the Hungarian labour law” A tudományos előadás ideje: 2015. március 06. (péntek) 12 óra 15 perc A tudományos előadás helye: PTE ÁJK Faluhelyi Ferenc (Pécs, 48-as tér 1. II. em.) 

Név: dr. Bankó Zoltán
Időpont: 2015-03-06
Helyszín: PTE ÁJK Faluhelyi Ferenc előadóterem (Pécs, 48-as tér 1. II. em.)
Dr. Rózsás Eszter: „Az idegenrendészet”, „Irányítás, felügyelet és ellenőrzés a köznevelési igazgatásban”, „Führung, Aufsicht und Kontrolle im Erziehungswesen”

Dr. Rózsás Eszter (március 26.) Tantermi előadás: „Az idegenrendészet” A tantermi előadás ideje: 2015. március 26. (csütörtök), 09 óra 30 perc A tantermi előadás helye: PTE ÁJK Irk Albert előadóterem (Pécs, 48-as tér 1, III. em.) Tudományos előadás: Tudományos előadás: „Irányítás, felügyelet és ellenőrzés a köznevelési igazgatásban” Német nyelvű előadás: „Führung, Aufsicht und Kontrolle im Erziehungswesen” A tudományos előadás ideje: 2015. március 26. (csütörtök), 11 óra A tudományos előadás helye: PTE Faluhelyi Ferenc előadóterem (Pécs, 48-as tér 1, II. em.)

Név: Dr. Rózsás Eszter
Időpont: 2015-03-26
Helyszín: PTE ÁJK Irk Albert előadóterem
Személyi hírek
A Miskolci Egyetem hallgatója nyerte el a budapesti Jogászbál Preasens-díját

A budapesti Jogász bálon ünnepélyes keretek között átadták az első Praesens-díjat. Az elismerés a már végzett jogász és orvos kollégák, valamint a jelenlegi hallgatók között került átadásra szakmai és tanulmányi sikereket alapul véve. A díjazottakat a Bálon átvehessék a névre szólóan készített emlékplakettet vehettek át. A díjazottak között volt Majoros Tünde, a Miskolci Egyetem végzős joghallgatója is. Szívből gratulálunk a díj elnyeréséhez!

Az Országos Bírósági Hivatal 2014. évi Gróf Székhelyi Mailáth György Tudományos Pályázatának miskolci díjazottai is vannak
A Miskolci Egyetem hallgatói közül ketten is díjazásban részesültek. A polgári ügyszakos szekció joghallgatói tagozatában második helyezett lett Majoros Tünde, „Nagyobb a füstje, mint a lángja- a vezető tisztségviselők felelősségének új Ptk.-beli szabályai” című dolgozatával. A büntető ügyszakos szekció joghallgatói tagozatában második helyezett lett Nagy Alexandra, a Miskolci Egyetem joghallgatója „A nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs védelme nemzetközi egyezményekben és a Btk-ban” című dolgozata. Szívből gratulálunk hallgatóinknak a szép eredményért!
Friss könyvek
Erős állam - alkotmányos korlátok.

Századvég, 2014.

Szerző: Stumpf István
Magyarországot saját alkotmánya nélkül kormányozni nem lehet. A közjogász Almanachja.

Méry Ratio, 2014.

Szerző: Kukorelli István
A politikai diskurzusok alkotmányjogi szerkezete. A demokratikus közvélemény kialakulásának alkotmányos garanciái - európai standardok és közép-európai kihívások.

MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, 2014.

Szerző: Smuk Péter
Mi történt velünk. Magyarországi sorskérdések 1987-2014.

Éghajlat Könyvkiadó, 2014.

Szerző: Bihari Mihály, Kósa Ferenc, Pozsgay Imre
Konferenciák, workshopok, könyvbemutatók, előadások
Sportjogi kurzus indult a Miskolci Egyetemen
„Futballcentrikus sportjog” címmel szakszemináriumot indított a Miskolci Egyetem Jogi Karán a Polgári Jogi Tanszék, mely előadássorozatra a Kar hallgatóin kívül egyéb érdeklődőket is szeretettel várnak a szervezők. Legutóbb Dr. Borbély Zoltán (ügyvéd, korábbi Legfőbb Ügyészségi szóvivő, MLSZ jogi és sajtó irodavezető) tartott előadást a sportjog jelenleg aktuális kérdéseiről valamint a futball huliganizmusról, az előadást követően pedig Wukovics László, korábbi magyar bajnok válogatott labdarúgóval folytattak kötetlen beszélgetést az előadás résztvevői. A jövőben is több neves szakember előadását hallgathatják meg az érdeklődők: - Dr. Gudra Tamás, az MLSZ gazdasági igazgatója - Dr. Varga Zsolt, a Szikszói Járásbíróság elnöke - Dr. Bajáky Tamás, ügyvéd A további időpontokról, és az előadás helyszínéről a Polgári Jogi Tanszék szívesen tájékoztatja az érdeklődőket. Kapcsolattartó: dr. Tóth Gergő József, a tanszék doktorandusz hallgatója, e-mail: tothgergojozsef@gmail.com
Helyszín: Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar
A személyiség és a média a polgári és büntetőjogban

Az NMHH Médiatanácsának Médiatudományi Intézete és a Magyar Tudományos Akadémia Médiatudományi Kutatócsoportja tisztelettel meghívja Önt A személyiség és a média a polgári és büntetőjogban című konferenciájára.

Időpont: 2015-03-19 03:00
Helyszín: Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar (1088 Budapest, Szentkirályi u. 28-30.) Szent II. János Pál terem (Díszterem)
A tagállami közigazgatási eljárásjogok az EU eljárási modelljének fényében
Kétnapos nemzetközi konferencia
Időpont: 2015-03-05 06:00
Helyszín: Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar (1088 Budapest, Szentkirályi u. 28-30.) Szent II. János Pál terem (Díszterem)
Administrative Procedures of Member States in the Light of the Model Rules of the EU
Időpont: 2015-03-05
Helyszín: PPKE JÁK (1088 Budapest, Szentkirályi u. 28.) Kari Tanácsterem
„Vasárnap − vásárnap?” - Szakmai kerekasztal-konferencia
Időpont: 2015-03-12 15:00
Helyszín: PPKE JÁK (1088 Budapest, Szentkirályi u. 28.) Kari Tanácsterem
A kis értékű tulajdonsértések kezelése a hazai közigazgatási, polgári és büntetőjogban, valamint a birtokvédelem kérdése (kerekasztal-beszélgtés)

Résztvevők: Ambrus István adjunktus (ELTE ÁJK); Serák István tanácsos (Igazságügyi Minisztérium); Hollán Miklós tudományos főmunkatárs (MTA TK JTI) Moderátor: Jakab András igazgató (MTA TK JTI) és Szalai Ákos tudományos munkatárs (MTA TK JTI). 

Az esemény nyilvános, azon minden érdeklődőt szeretettel várunk. Kérjük, részvételi szándékát előzetesen jelezni szíveskedjen a kreisz.brigitta@tk.mta.hu e-mail címen.

Időpont: 2015-03-05 02:00
Helyszín: MTA TK JTI Tanácsterme (1014 Budapest, Országház utca 30. II. emelet)
Műhelyvita Lando Kirchmair „What we legal theorists and philosophers can learn from great apes” c. tanulmányáról

Opponensek: Tattay Szilárd (MTA TK JTI) és Pléh Csaba (BME)

Nyelv: angol

Kérjük, részvételi szándékát előzetesen jelezze Hoffmann Tamásnak!

Időpont: 2015-03-12 10:00
Helyszín: MTA TK Jogtudományi Intézete (1014 Budapest, Országház utca 30.)
Társasági jog – cégalapítás, számvitel, csődjog (kerekasztal-beszélgetés)

Résztvevők: Kisfaludi András rektorhelyettes, egyetemi tanár (ELTE-ÁJK); Tajti Tibor képzésvezető, egyetemi oktató (CEU Közép-európai Egyetem); Mike Károly adjunktus (BCE-KTK) Moderátor: Jakab András igazgató (MTA TK JTI) és Szalai Ákos tudományos munkatárs (MTA TK JTI). 

Az esemény nyilvános, azon minden érdeklődőt szeretettel várunk. Kérjük, részvételi szándékát előzetesen jelezni szíveskedjen a kreisz.brigitta@tk.mta.hu e-mail címen.

Időpont: 2015-03-17 02:00
Helyszín: MTA TK JTI Tanácsterme (1014 Budapest, Országház utca 30. II. emelet)
Uitz Renáta: “Can you tell when an illiberal democracy is in the making? An appeal to comparative constitutional scholarship from Hungary“

A Magyar Tudományos Akadémia Jogtudományi Intézetének és az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem Összehasonlító Állam- és Jogtudományi Fakultásának Budapesti Alkotmányelméleti Kutatócsoportja tisztelettel meghívja Önt Uitz Renáta (CEU) “Can you tell when an illiberal democracy is in the making? An appeal to comparative constitutional scholarship from Hungary“ című előadására.

Időpont: 2015-03-18 06:00
Helyszín: Andrássy Egyetem Budapest, 1. előadóterem (Hörsaal 1) (1088 Budapest, Pollack Mihály tér 3.)
Wellmann György, Székely Ákos és Kalas Tibor előadása a Kúria működéséről

Az MTA TK Jogtudományi Intézete „Jogrendszer belülről” címmel beszélgetéssorozatot rendez, amelynek célja, hogy a jogtudomány képviselőinek betekintést engedjen a jogrendszer működése során fontos intézmények belső életébe. Ennek érdekében Wellmann György, Székely Ákos és Kalas Tibor kúriai kollégiumvezetőket mintegy félórás előadás megtartására kértük fel. Az előadást beszélgetés követi, a jelenlevő kutatók kérdései alapján.

Az esemény nyilvános, azon sok szeretettel várunk minden érdeklődőt, de kérjük, részvételi szándékukat előzetesen jelezzék emailben a szilagyi.emese@tk.mta.hu címen.

Időpont: 2015-03-05 02:00
Helyszín: MTA TK JTI (Országház u. 30.) II. emeleti Tanácsterem
ELTE Jogi Kari Könyvbemutató
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara tisztelettel meghívja Önt és barátait egy borkóstolóval egybekötött könyvbemutatóra. A bemutatásra kerülő könyvek listája és a részletes meghívó megtekinthető a Kar honlapján: http://www.ajk.elte.hu/file/konyvbemutato_150313.pdf Az esemény kezdési időpontja: 14 óra. Minden érdeklődőt tisztelettel várnak a Szervezők.
Időpont: 2015-03-13
Helyszín: ELTE Állam- és Jogtudományi Kar (1053 Budapest, Egyetem tér 1-3.), Kari Tanácsterem
Munkajogi és Szociális Jogi Kutatóműhely

Szeretettel meghívunk minden érdeklődőt a Munkajogi és Szociális Jogi Kutatóműhely 2015. március 10.-i kibővített ülésére, mely 16 órától kerül megrendezésre a Miskolci Egyetem A/6 Fszt. 31 –es teremben / Dékáni Tanácsteremben. Az ülés tervezett témái és menete: kerekasztal beszélgetés a munkajog és agrárjog aktuális kérdéseiről tekintettel a 2015. március 31.- április 2. között megrendezendő XXXII. OTDK versenyre. A Munkajogi tagozat az Agrár- és Szövetkezeti jogi tagozat és a Környezetvédelmi jogi tagozat versenyzőinek és opponenseinek a felkészülését elősegítő TDK ülés. Ennek megfelelően a tervezett témakörök - munkavállalói jogalanyiság - nők munkajogi helyzete - a munka- és közszolgálati jogi jogviszonyok megszűntetésének dogmatikája - a foglalkoztatáspolitika európai aspektusai - agráriumot és a földjogot érintő kérdések - környezetvédelmi jog aktualitásai A program társszervezői: ME-ÁJK-CTI Agrár – és Munkajogi Tanszék MTA-MAB – Munkajogi és Szociális jogi Munkabizottság MTA- MAB Természeti Erőforrás és Vidékfejlesztési Jogi Munkabizottság

Időpont: 2015-03-10 04:00
Helyszín: Miskolci Egyetem A/6 fsz. 31. (Dékáni Tanácsterem)
Műhelyvita Gárdos-Orosz Fruzsina „Preliminary reference and the Hungarian Constitutional Court: a context of non-reference” c. tanulmányáról.

Opponensek: Jakab András (MTA TK JTI) és Fazekas Flóra (Debreceni Egyetem)

Nyelv: angol

Kérjük, részvételi szándékát előzetesen jelezze Hoffmann Tamásnak!

Időpont: 2015-03-05 10:00
Helyszín: MTA TK Jogtudományi Intézete (1014 Budapest, Országház utca 30.)
Idegen nyelvű előadás: Ronald Shearin "Constitutional Interpretation: Adapting a Written Constitution to Changing Times"
Időpont: 2015-03-13
Helyszín: PTE ÁJK 7622 Pécs, 48-as tér 1. 009. terem
Discussion Group on Public International Law

The debate will once again focus on theoretical and practical issues concerning global legal pluralism on the basis of the following two papers:

Neil Walker: The Idea of Constitutional Pluralism. EUI Working Paper, Law, No. 2002/1. pp. 1-52. (Presented by Lando Kirchmair research fellow, Hungarian Academy of Sciences Centre for Social Sciences Institute for Legal Studies);

Alec Stone Sweet: A Cosmopolitan Legal Order: Constitutional Pluralism and Rights Adjudication in Europe. 1 Journal of Global Constitutionalism 2012, pp. 53-90. (Presented by Tamás Molnár adjunct professor, Corvinus University of Budapest).

Időpont: 2015-03-05 02:00
Helyszín: Meeting Room of the Institute for Legal Studies (H-1014 Budapest, Országház utca 30. 2nd floor, room 28)
A közpolitikai döntéshozatal jogi környezete az agrárpolitikában (kerekasztal-beszélgetés)

A kerekasztal-beszélgetés a „Közpolitikák és jogi környezetük” című, kéthetente megrendezésre kerülő programsorozat része. A beszélgetés résztvevői: Csáki Csaba agrárközgazdász, professzor emeritus, Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék (BCE GTK), az MTA rendes tagja; Podmaniczky László egyetemi docens, Természetvédelmi és Tájgazdálkodási Intézet (SZIE), a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat elnökségi tagja; Raskó György agrárközgazdász. A beszélgetést vezeti: Boda Zsolt osztályvezető, tudományos tanácsadó (MTA TK PTI). Az esemény nyilvános, azon minden érdeklődőt szeretettel várunk.

Időpont: 2015-03-05 10:00
Helyszín: MTA TK JTI Tárgyaló (1014 Budapest, Országház utca 30., II. emelet)
Hazai és külföldi álláshirdetések, ösztöndíjak
PhD Positions at the Leuven Chair for Empirical Jurisprudence
We are inviting applications for two PhD positions at the Leuven Chair for Empirical Jurisprudence. The two positions relate to the EUTHORITY Project. Supported by a large ERC grant, the Project investigates patterns of conflict and cooperation between domestic and supranational courts in the European Union using empirical and quantitative methods.
Státusz megnevezése: PhD positions
Jelentkezési határidő: 2015-05-31
International Law/Private-Public Arbitration
The Lex Mercatoria Publica-Project The Faculty of Law is offering a position for a postdoctoral researcher in the ERC-funded project ‘Transnational Private-Public Arbitration as Global Regulatory Governance: Charting and Codifying the Lex Mercatoria Publica’, coordinated by Prof Stephan Schill. The project is conducted within the framework of the Amsterdam Center for International Law (ACIL), one of the centres of excellence of the University of Amsterdam. ACIL aims to promote high-quality research and education on public international law. Its research programme focuses on development and application of international law and its interaction with national legal orders.
Státusz megnevezése: Postdoctoral researcher
Jelentkezési határidő: 2015-03-31
További hírek
Idén is megrendezésre kerül a Szép magyar beszéd verseny

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium, a Kazinczy–díj Alapítványi Bizottság és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János Tanárképző Központ esztergomi képzési helyszínén meghirdeti a 2014/2015-ös tanévre a felsőoktatási intézmények Kazinczyról elnevezett Szép magyar beszéd versenyét, amelynek célja az anyanyelvi nevelés és a beszédkultúra fejlesztése.

A rendezvény szervezése érdekében kérjük a felsőoktatási pedagógiai intézményeket, hogy 2015. március 27-ig (az erre szolgáló lapon) szíveskedjenek megküldeni a kiválasztott versenyző (k) és a részt vevő tanár (ok) nevét. A jelentkezéseket a következő e-mail címre kérjük megküldeni: csorba.erika@ btk.ppke.hu. 

Jogerő Állásbörze
2015. március 17-18. időpontban ismét az ELTE ÁJK Egyetem téri épülete ad otthont a jogász állásbörzének. A kiállítók az ügyvédi, ügyészi, bírói, közigazgatási hivatásrendek jeles képviselői. Bővebb és folyamatosan frissülő információk az esemény honlapján olvashatók.
Szekér Judit előadásának felvétele a Magyar Bírósági Végrehajtó Kamara működéséről

Az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézete „Jogrendszer belülről” címmel szervez beszélgetéssorozatot, melynek keretében 2015. február 19-én Szekér Judit, a Magyar Bírósági Végrehajtó Kamara mellé kinevezett miniszteri biztos tartott előadást.

Az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézete által szervezett „Fogyasztóvédelem” című 2015. február 24-én megtartott kerekasztal-beszélgetés felvétele.
Résztvevők: Balogh Virág (Magyar Telekom); Cseres Katalin (Amsterdam Centre for European Law and Governance, Amsterdam Center for Law & Economics, University of Amsterdam); Sík-Simon Rita (Univerzita Karlova, Praha, Centrum Právní Komparatistiky). Moderátor: Jakab András igazgató (MTA TK JTI) és Szalai Ákos tudományos munkatárs (MTA TK JTI).