MTA Law Working Papers

A Jogtudományi Intézet műhelytanulmányai

Ambrus István: A kis értékű tulajdonsértések kezelésének néhány kérdése büntetőjogi nézőpontból

2015/15
Ebben a rövid munkában vázlatosan, büntetőjogi nézőpontból tekintem át a hazai jogunkban a kis értékű tulajdonsértések elleni fellépésre lehetőséget biztosító jogintézményeket. Hangsúlyosabban az állam által polgáraira delegált jogokat vizsgálom, a tanulmány utolsó pontjában a jogalkotás lehetséges feladatai közül is kiemelek néhányat. A büntetőjogi jogos védelmet összevetem a büntetőeljárási jogból ismert elfogási joggal, valamint a hivatali és hatósági jogokkal, továbbá a polgári jogból ismert jogos önhatalommal. Megállapítom, hogy egyes vonatkozásokban egyikük, más vonatkozásban másikuk biztosít valamilyen értelemben kiterjedtebb jogvédelmet. Terminológiai, érdemi, eljárásjogi problémákat is felvetek. A de lege ferenda javaslatok körében megfontolandónak tekintem a szabálysértési jog kivezetésével egyidejűleg a bűncselekmények súly szerinti felosztása körében a trichotom rendszer visszaállítását.

Rólunk