MTA Law Working Papers

A Jogtudományi Intézet műhelytanulmányai

Drinóczi Tímea: A párbeszéd hatása az állami szuverenitásra

2014/27
Ahogyan az államot körülvevő valóság és ezzel az állam szerepe, illetve a nemzetközi kapcsolatokban, a különböző integrációs folyamatokban a helyzete, úgy a szuverenitás fogalma is változásokon megy át, amelyet az egyes tudományágak megpróbálnak a saját nézőpontjuk szerint elemezni. Ennek során azonban nem lehet teljesen elszakadni az állami szuverenitás (alkotmány)jogi fogalmától, amelynek újszerűsége a következő tényezőben ölthet testet: az állami szuverenitás hatáskörök összessége; a nemzetközi rezsimekben való hatékonyan fellépés, részvétel képessége; pozitív és proaktív karakter. Az állami szuverenitás ilyen felfogása alapján az integrációs folyamatokban nem a szuverenitás korlátozásáról vagy annak elvesztéséről van szó, hanem az egyes eddigi állami hatáskörök átengedéséről, másokkal együtt történő gyakorlásáról, mégpedig éppen annak érdekében, hogy az állam az új kihívásoknak meg tudjon felelni. Az állam szuverenitása nem szűnik meg, csak átalakul, és – hasonlóképpen a jogrendszerhez – több szintűvé válik, de a (nemzet)államtól nem szakad el. Mivel az állami szuverenitás eme új fogalmának egyik jellemzője az együttműködés, a tanulmányban azt vizsgálom, hogy ebben az együttműködésben az alkotmányos párbeszédnek milyen szerepe lehet, a létező alkotmányos dialógusok mennyiben igazolják az állami szuverenitás e felfogását.

Rólunk