MTA Law Working Papers

A Jogtudományi Intézet műhelytanulmányai

Balázs István: Az önkormányzatokra vonatkozó szabályozás átalakulása

2014/3
Magyarország új Alaptörvénye és a helyi önkormányzatokra vonatkozó sarkalatos törvénye az Mötv. és más törvények az eddigiektől eltérően szabályozzák a helyi önkormányzati rendszerünket. A tartalmi változások lényege; a korábban évtizedeken keresztül érvényesülő neoliberális államfelfogásnak megfelelő önálló államhatalmi ágként felfogott helyi önkormányzati rendszer helyett egy más modell került kiépítésre. Az új rendszert bevezetésének indokai közt találhatjuk egyebekben azt, hogy a korábbi rendszerben „a gazdaságossági, hatékonysági, valamint szakmai szempontokat a szükségesnél kisebb mértékben vették figyelembe” az „állam szerepének átértékelését”, valamint „a sok elemében megváltozott társadalmi, gazdasági közjogi környezetet. Az új szabályozás egyértelműen recentralizációt jelent és egy tudatosan megváltoztatott helyi önkormányzati autonómia-felfogás eredménye, mely kiterjed a rendszer összes elemére. A helyi önkormányzati autonómia és demokrácia háttérbe szorítása nem biztos, hogy jó megoldás a problémákra és aggályos lehet nemzetközi jogi kötelezettségeink és így az ország megítélése szempontjából is. Ugyanakkor látni kell azt is, hogy a helyi önkormányzati rendszereknek a megváltozott körülményekhez igazodó átalakítása, megújítása nem csak nálunk volt aktuális, hanem szinte mindenhol vannak erre törekvések Európában.

Rólunk