MTA Law Working Papers

A Jogtudományi Intézet műhelytanulmányai

Körtvélyesi Zsolt: Jogi elemzés az OTKA megszűnéséről

2015/27
Az új törvény bevallott célja a központosítás, amely a létrejövő szervezet (NKFI Hivatal) belső működésére is kihat: az elnök személye válik meghatározóvá az OTKÁ-ra jellemző bizottsági döntéshozatallal szemben. A központosítás és az elnök szerepének növelése, illetve a független elemek gyengítésének kettőssége mélyebben is jellemzi az új intézmény felépítését, gyengülnek a szakmai részvételre vonatkozó törvényi garanciák a pályázati döntéshozatalban és általában a szervezet működésében. A korábbi, paritásos alapon (kormányzati és szakmai kinevezettekből, utóbbiak túlsúlyával) felálló bizottság helyett az új szabályozás szerint a „támogatási döntést az NKFI Hivatal elnöke hozza meg”, az elnöktől függetlenített döntéshozatal eltűnik. Az elnököt a miniszterelnök az új törvény szerint úgy nevezi ki, hogy szakmai testület (korábban az MTA elnökének) személyi javaslata ezt nem előzi meg. Az írás elsősorban az alapkutatások szemszögéből, tehát az OTKA korábbi rendszerét érintő szabályok változása felől vizsgálva a módosításokat, az eltelt idő rövidségére tekintettel nem vállalkozik az új szervezetrendszer tényleges működésének vizsgálatára.

Rólunk