MTA Law Working Papers

A Jogtudományi Intézet műhelytanulmányai

Badó Attila – Feleky Gábor – Lőrinczi János: Reprezentativitás a magyar ülnökrendszerben. Egy empirikus vizsgálat alapkérdése I.

2016/16
2016-ban a magyar laikus bírósági rendszer átalakítására tett javaslatot az Igazságügyi Minisztérium a büntetőeljárási reform keretében. A szándék, mely 2018-tól jelentősen csökkentené a jogi végzettséggel nem rendelkező laikusok szerepét az igazságszolgáltatásban, beleillik abba a folyamatba, mely a posztszocialista országokat az 1990-es évek óta jellemzi. Kutatócsoportunk még e reform szándékának ismerete előtt határozta el, hogy egy átfogó, az ülnökök és a szakbírák véleményét feltáró empirikus kutatást végez Magyarországon. Vizsgálatunkkal az ülnökrendszerről kívántunk képet kapni, miután több mint ötven éve nem került sor ilyen kutatásra. Úgy éreztük, hogy az ülnökök tevékenységének gyakran negatív megítélését sokkal inkább a mítoszok, a jogászi szakmai fölény indukálta, más országokban is hasonló formában elhangzó negatív kijelentések alakították ki, semmint azok véleménye, akik akár laikusként, akár hivatásos bíróként valóban belelátnak a rendszer tényleges működésébe. A kutatás célkitűzése az volt, hogy a szakirodalmi források, jogszabályok elemzése és az ülnökök és bírák véleményének megismerése alapján az ülnökrendszer aktuális állapotát megismerjük, és igény esetén a jogalkotó számára is de lege ferenda javaslatokat készítsünk. Jelen tanulmányban a laikus bíráskodás lényegét érintő egyik alapkérdést, a kiválasztás és reprezentativitás problémáját elemezzük.

Rólunk