MTA Law Working Papers

A Jogtudományi Intézet műhelytanulmányai

Schweitzer Gábor: Molnár Kálmán és a két világháború közötti alkotmányjog- tudomány dilemmái

2015/33
Az esettanulmány Molnár Kálmán (1881-1961) egri, majd pécsi közjogász-professzor pályafutásán keresztül azt kívánja szemléltetni, hogy a tételes alkotmányjogban, illetve a hivatalos alkotmányjogi felfogásban bekövetkezett gyökeres változások milyen szakmai és erkölcsi dilemmákat, lelkiismereti konfliktusokat váltottak ki az alkotmányjog egykori művelői részéről. Miként viszonyuljon az alkotmányjog tanára egy olyan helyzethez, amikor szakmai, erkölcsi, vagy lelkiismereti meggyőződésével ellentétes alkotmányjogi nézeteket és tételeket kell oktatnia? Mennyiben kell azonosulnia – azonosulnia kell-e egyáltalán – a hivatalos közjogi felfogással és alkotmányjogi tételekkel? Szabad-e, sőt, kell-e a hivatalostól eltérő szakmailag is alátámasztott véleményét a nyilvánosság elé tárnia? Molnár Kálmán válaszai azt mutatják, hogy felelősen gondolkodó és cselekvő jogtudósként pontosan tudta, mikor és hogyan kellett megszólalnia.

Jakab András – Szilágyi Emese: Sarkalatos törvények a magyar jogrendben

2015/32
A jogi oktatás megkönnyítésére és a tudományos diskurzus elősegítése céljából az MTA TK Jogtudományi Intézete 2014 januárja és júniusa között tizennyolc alkalomból álló nyilvános beszélgetéssorozatot rendezett a sarkalatos (Alaptörvény előtti nevén: kétharmados) törvények változásairól a 2014-ben lezárult törvényhozási periódusban. A jelen kutatási zárójelentés a beszélgetésekből és a beszélgetések résztvevői által írt műhelytanulmányokból levont következtetéseket tartalmazza. Az itt leírt kutatási eredmények nem minden esetben tekinthetőek konszenzusosnak (bár ahol lehet, ott törekedtünk azt megjeleníteni, és a válaszok többsége konszenzusos volt a szakértők között), hiszen voltak olyan kérdések, ahol a meghívott szakértők sem értettek egyet. Általános konklúziónk, hogy a sarkalatos törvényekkel szemben szkeptikusnak kell lenni: a valóban fontos alapszabályoknak ugyanis inkább az alkotmányban a helyük, a nem fontosaknak ellenben egyszerű törvényekben. Az alkotmányért az alkotmányozó (a népszuverenitás elvének jegyében) és az AB (a jogállamiság elvének jegyében) felel, az egyszerű törvényekért pedig a parlamenti többség (a parlamentáris demokrácia elvének jegyében). A jelenlegi sarkalatos (és a korábbi kétharmados) törvények rendszere ellentmond ezeknek az elveknek, sőt a sarkalatos törvények rendszerének még számosabb policy-jellegű témái néhol még tovább rontottak az 1989/90-es alkotmány eleve rossz megoldásán ebből a szempontból. Az írás egyenként elemzi a 2010 óta megszületett és/vagy módosított sarkalatos törvényeket is, elemezve és értékelve azokat hatékonysági, általános jogelvi és nemzetközi jogi szempontból is.

Kateřina Cidlinská – Marcela Linková: Comparing National Academies of Sciences in Central and Eastern Europe: The Czech Academy of Sciences Research careers in their academic setting – national topographies

2015/31
The paper is a country report prepared for the 'Comparing National Academies of Sciences in Central and Eastern Europe’ held at the Centre for Social Sciences of the Hungarian Academy of Sciences, Budapest on 7–8 April 2015. It seeks to provide comparable information on the Czech Academy of Sciences. It covers the history, the status, the structure, the autonomy, the funding, the powers of this institution, as well as its practical functioning as a representative of the academic community. A separate section presents basic information about the status of the individual researchers. (Note that in the Czech system there is no academic membership as in most other post-socialist countries.) The paper concludes by highlighting some of the achievements and challenges of the present structure.

Dorota Wiszejko-Wierzbicka – Agnieszka Kwiatkowska: Comparing National Academies of Sciences in Central and Eastern Europe: Research Careers in the Polish Academy of Sciences – National Topography

2015/30
The paper is a country report prepared for the 'Comparing National Academies of Sciences in Central and Eastern Europe’ held at the Centre for Social Sciences of the Hungarian Academy of Sciences, Budapest on 7–8 April 2015. It seeks to provide comparable information on the Polish Academy of Sciences. It covers the history, the public's perception and the structure of the institution. Separate sections deal with the status of the individual researchers and the members of the Academy, question on research careers and funding.

Adriana Reveiu: Comparing National Academies of Sciences in Central and Eastern Europe: The Case of the Romanian Academy of Sciences

2015/29
The paper is a country report prepared for the 'Comparing National Academies of Sciences in Central and Eastern Europe’ held at the Centre for Social Sciences of the Hungarian Academy of Sciences, Budapest on 7–8 April 2015. It seeks to provide comparable information on the Romanian Academy of Sciences. It covers the history, the general perception, the status, the structure, the autonomy, the funding and the powers of this institution. A separate section presents basic information about the status of the individual researchers and of the members of the Academy. The paper concludes by highlighting some of the achievements and challenges of the present structure.

Anatoliy A. Shiyan – Liliya O. Nikiforovа: Comparing National Academies of Sciences in Central and Eastern Europe: Current State and Perspectives for the Development of the National Academy of Sciences, Ukraine

2015/28
The paper is a country report prepared for the 'Comparing National Academies of Sciences in Central and Eastern Europe’ held at the Centre for Social Sciences of the Hungarian Academy of Sciences, Budapest on 7–8 April 2015. The paper presents the history and present status of the National Academy of Sciences of Ukraine (from among other national academies), and argues that the Academy could be considered as a “bad” (or “predatory”, following Acemoglu’s classification) institution in Ukraine, operating like a “feudalist” system, and the non-member researchers can be described as the “serfs” or “vassals”. The authors present three possible future scenarios. First, the Academy can maintain its present state as a “bad” or “predatory” institution. Result: government institutions must kill off any “predatory” institution in the country and the Academy will die. Second, the Academy can work in cooperation with foreign grants. That is, the Academy will be integrated with R&D institutions in foreign countries. Result: the Academy will transition to a state such as that of business firms and the government will start to collect taxes from the Academy. Third, the Academy can transition to the development of R&D institutions in Ukraine. Of these, only the third option is attractive as only in this way can the Academy be maintained as a domestic institution.

Körtvélyesi Zsolt: Jogi elemzés az OTKA megszűnéséről

2015/27
Az új törvény bevallott célja a központosítás, amely a létrejövő szervezet (NKFI Hivatal) belső működésére is kihat: az elnök személye válik meghatározóvá az OTKÁ-ra jellemző bizottsági döntéshozatallal szemben. A központosítás és az elnök szerepének növelése, illetve a független elemek gyengítésének kettőssége mélyebben is jellemzi az új intézmény felépítését, gyengülnek a szakmai részvételre vonatkozó törvényi garanciák a pályázati döntéshozatalban és általában a szervezet működésében. A korábbi, paritásos alapon (kormányzati és szakmai kinevezettekből, utóbbiak túlsúlyával) felálló bizottság helyett az új szabályozás szerint a „támogatási döntést az NKFI Hivatal elnöke hozza meg”, az elnöktől függetlenített döntéshozatal eltűnik. Az elnököt a miniszterelnök az új törvény szerint úgy nevezi ki, hogy szakmai testület (korábban az MTA elnökének) személyi javaslata ezt nem előzi meg. Az írás elsősorban az alapkutatások szemszögéből, tehát az OTKA korábbi rendszerét érintő szabályok változása felől vizsgálva a módosításokat, az eltelt idő rövidségére tekintettel nem vállalkozik az új szervezetrendszer tényleges működésének vizsgálatára.

Farkas Ádám: A fegyveres – és különösen a katonai – védelem jogának kikülönbözése a magyar jogfejlődésben

2015/26
Napjainkban, sajnos újfent csak a történelem aktuális kényszere és nem az előrelátó tervezés és szisztematikus átgondolás folyományaként, napirenden van a katonai védelmet realizáló fegyveres erő rendeltetése és használhatósága a hazai jogi- és közéleti diskurzusban. E téma kapcsán a migrációs válság indukciós hatása miatt számos rendkívül éles álláspont fogalmazódott meg, amelyek döntő többsége azonban álláspontom szerint messze nem tekinthető megalapozottnak. Ezen állításomat arra a tényre alapítom, hogy a magyar állam- és jogtudományi diskurzus perifériára szorította – különösen a rendszerváltozás után – a katonai jog témáját, így annak történelmi előzményeiről, hazai tényleges tradícióiról és történelmi előképeiről nincsenek kimunkált és széles körben elsajátított ismereteink. Ezen hiányosságok és mulasztások pótlása hosszú évek rendszerezett munkáját követeli meg, amit jelen tanulmány nem tud és nem is akar célként tételezni, ahogy azt sem, hogy a migrációs válság kapcsán fogalmazzon meg történelmi alapokat az egyes pro, illetve contra nézőpontok mellett, vagy ellen. Jelen tanulmány célja egyedül az, hogy megrajzolja annak a történelmi fejlődésívnek a vázlatát, amelynek folyományaként a magyar jogban a fegyveres – és különösen katonai – védelem joga önálló, szisztematizált alrendszerré vált a Kiegyezés időszakára a maga összes sajátosságának kibontakozásával és a fegyveres védelem rendeltetésének megerősödésével. Jelen tanulmány tehát arra tesz kísérletet, hogy bemutassa a fegyveres védelem hazai jogalkotás-történetének vázlatát, megragadja azokat a tárgyköröket, amelyeket az egyes korszakok jogalkotói kiemelt témakörként törvényi szinten szabályoztak a haza védelme érdekében, elérve ezzel több mint nyolcszáz év alatt azt az eredményt, hogy a fegyveres – és különösen katonai – védelem jogi szabályrendszere egy önállósult, számos sajátossággal rendelkező alrendszerévé vált a magyar jogrendszernek és jogfejlődésnek.

Balázs István: A jogtudomány helye, szerepe, haszna a közigazgatási jogtudomány szemszögéből

2015/25
Amennyire közismert tény a hazai közigazgatási jogtudomány kiemelkedő szerepe a XX. század első harmadában, annyira fájó lehet annak visszaszorulása az azóta eltelt időkben. Persze ez a hipotézis nem jelenti azt, hogy magával a közigazgatással ne foglalkozott volna a tudomány, csak a korábbi jogpozitivista, majd később közigazgatási jogi dogmatikai irányvonalat váltották fel más közigazgatás-tudományi irányzatok, ezen belül főként közigazgatás-tani megközelítések. Mindezt pedig csak erősítette a XX. század utolsó negyedétől egészen az ezredfordulót követő időkig érvényesülő neoliberális állam és közigazgatás-felfogás keretében megszületett NPM irányzat. Haszna pedig lett volna a közigazgatási jogtudományi kutatásoknak olyan, hazánkban a közigazgatás-fejlesztés jelenleg is igen vitatott területein, mint a közigazgatási aktustan továbbfejlesztése a megváltozott viszonyaink közepette, vagy éppen a közszerződések rendszerén belül a közigazgatási szerződések dogmatikája. Mindezen a közigazgatási jogi dogmatikai kérdések megválaszoltságának pedig komoly haszna lett volna akkor, amikor a közigazgatási hatósági eljárás és jogorvoslati rendszer jelenleg folyó radikális átalakításához hozzákezdtek, ide értve a közigazgatási bíráskodás új rendszerének a kialakítását. Kérdés persze az, hogy hol a helye közigazgatási jognak és tudományának nemzetközi összehasonlításban? A választ elsősorban Jacques Chevallier; Le droit administratif entre science administravie et droit constitutionnel. (Közigazgatási jog a közigazgatás-tudomány és alkotmányjog közt) című munkája elemzésével próbálom keresni. (www.upicardie.fr/labo/curapp/revues/root/31/jacques_chevallier2.pdf_4a028e63cb69e/jacques_chevallier2.pdf 2015 04 30)

Varga Csaba: A jogtudomány természete

2015/24
A tudomány az emberi érzékelés körébe vont világról szerzett ismeretek rendszerszerű feldolgozása. Ebből a humán tudomány mindenekelőtt történelmi tapasztalatok általánosításán nyugszik. A tudományos ismeret univerzalitásra törekszik, a tapasztalat azonban eleve partikuláris: hic et nunc körülhatárolt s így általánosítási lehetőségében korlátozott. A jogtudomány tárgyaként a jog azon emberi életviszonyok szabályozása, amelyek (1) a társadalom egészét magában foglalóan (2) alapvető érdekkonfliktusok (3) végső rendezését látják el. Közvetlenül a jog — mint (a) normatíve felfogott társadalmi magatartás, (b) tételezés, (c) hatósági döntéshozatal és kikényszerítés, s (d) az előbbi(ek) kommentárja, majd dogmatikája — legfeljebb járulékos tárgya, de közvetlenül semmiképpen sem tartalma a jogtudománynak. Tapasztalaton alapultsága folytán — ideáltípusában, melyhez az angolszász hagyomány áll legközelebb — a jogtudomány eleve historikus és komparatív, teoretikus megfontolásokon nyugvó. Ezekre építhetők csupán — amiben a latinikus/germán hagyomány a leginkább példamutató — rendszerszerűen megfogalmazott, általánosításra alkalmas fogalmak, elvek, intézmények. Mindezek alapja az ordoról az adott társadalom világképében alkotott eszmény; ennek kiművelésével bontanak ki fogalmakat, elveket, intézményeket az egyes jogtudományok. Mindez annyiban szövegelemzés csupán, amennyiben történeti, s annyiban empíriára építő, amennyiben társadalomtudományi az adott jogtudományi vizsgálódás. Fogalmainak, elveinek, intézményeinek még itt feltárt összefüggése sem jogdogmatikai, hanem jogtudományi szintű, mert felette áll a jogi kultúrák és nemzeti jogrendek változatosságának. Alkotott és alkalmazott jog így csak annyiban releváns számára, mint amennyire egy műszaki alkotás építése vagy használata az egzakt tudományoknak. Minden egyéb már gyakorlati foglalatoskodás és/vagy jogpolitika.

Mélypataki Gábor: A közszolgálati- és munkajog szerepének, jogrendszerbeli helyének változása és hatása a jogviszony szereplőire a mindennapokban

2015/23
A munkajog és a közszolgálati jog fogalmi struktúrája sokszor összekapcsolódik. Ezeknek a fogalmaknak az értelmezése ezért többlet jelentésrétegeket hordozhatnak. Ez kifejezetten érvényesül azoknál a fogalmaknál, melyeket a jogalkotó a legújabb kori kodifikáció során tett a normaszövegek részévé explicit módon. Ezek a fogalmak kimondatlanul is az adott munkajogi és szolgálati jogviszonyok sajátja volt, némileg eldugva a félhomályban. A kérdés, hogy fénybe kerülésük, és erőltetett alkalmazásuk vajon szükséges-e, illetve beváltja-e a hozzáfűzött reményeket. Lehet-e objektívan alkalmazni, vagy a szubjektivitás fog teret nyerni az objektivitás álcája mögött. Jelen dolgozat kapcsolódva a jogtudomány szerepéről és hasznáról szóló konferenciához, arra a kérdésre keresi a választ, hogy a tudomány és a gyakorlat hogyan kezelheti és értelmezheti ezeket a fogalmakat.

Schweitzer Gábor: A magántanári habilitációtól az egyetemi katedráig – Adalékok Magyary Zoltán tudományos pályaképéhez (1923-1930)

2015/22
Az összeállítás Magyary Zoltán 1923 és 1930 közötti tudományos pályafutásának kevéssé feltárt mozzanataival foglalkozik. Magyary Zoltán, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium IV. tudománypolitikai és egyetemi ügyosztályának vezetőjeként 1927-ben szerezte meg az egyetemi magántanári címet. Három évvel később nyilvános rendes egyetemi tanárként meghívást kapott a budapesti tudományegyetem jog- és államtudományi kara frissen szervezett közigazgatási- és pénzügyi jogi tanszékére. A levéltári források alapján rekonstruálható, hogyan zajlott le a csak második nekifutásra sikeres egyetemi magántanári habilitáció, miként az is, hogy milyen megfontolásokra tekintettel került a közjogi- és közigazgatási jogi tanszék átszervezése révén létrejövő közigazgatási- és pénzügyi jogi tanszék élére. Közben kétszer is ajánlották az MTA levelező tagjává, ám megválasztása nem járt sikerrel, annak dacára, hogy komoly erőfeszítéseket tettek Magyary Zoltán akadémikussá választása érdekében.

Szabó Miklós: A jogdogmatika jogformáló szerepéről

2015/21
A jog elmélete – ideértve általában a jogtudományt mint „a jogról szóló beszédet” is – és a jog gyakorlata igen gyakran tűnik fel egymással szembeállítva, egymás ellentéteként. Ebben a szembeállításban pedig általában a jogtudomány szorul védekező pozícióba, amelyből saját „hasznát” kell bizonygatnia. Az elemzés elutasítja ezt a szembeállítást, s helyette az elmélet és a gyakorlat egysége, egymásra utaltsága mellett érvel. Az ellentét kiegyenlítésében és a két pólus közvetítésében pedig a jogdogmatika játszik „interface” szerepet. A jogdogmatika ugyanis a jogról szóló tan, vagyis a jogról (a jogi normák fennállásáról és tartalmáról) tett állítások készlete; azonban a jog intézményes tényszerűsége számára a jogdogmatika konstituáló, jogot formáló szerepet játszik. Ahhoz ugyanis, hogy a csak önmagában álló „tiszta” jog el tudja látni az esetekhez igazodó szabályozó funkcióját, a szigorú jogot körül kell venni, be kell burkolni a jogdogmatika tételeivel. Azt az állítást, hogy a jog – egyebek között – dogmatikai természettel is rendelkezik, a Lysias-tól, Gaius-tól, Christopher St.Germain-től, John Austin-tól és Ronald Dworkin-tól vett szövegrészletek hivatottak igazolni.

Békési László: Az egyenlőtlen bánásmód mint a foglalkoztatás fejlesztő hatásának akadálya

2015/20
A magyar jogrendszer és a gazdasági-társadalmi fejlődés kapcsolatának tárgykörét a tanulmány az akadályozó tényezők, közelebbről az egyenlőtlen bánásmód és a foglalkoztatás viszonylatában vizsgálja. Aktualitását mutatja, hogy az egyenlőtlen bánásmód megvalósulásával a foglalkoztatás területein ma is jelentős feszültségforrásokkal találkozhatunk, gondolván többek között az egyes személyeket, csoportokat érintő, vagy az ezekez kapcsolódó munkabérekre, juttatásokra vonatkozó megkülönböztetésekre. A tanulmány célja az egyenlő bánásmód hiányaira való rámutatás a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket vizsgálva, valamint a javaslattétel – jogszabályhelyek módosításával, kiegészítésével – azok megszüntetésére, amely lépésekkel jog valóban hatékonyabb infrastrukturális eszközzé válhat.

Fekete Balázs: A magyar jogtudomány strukturális hátrányairól

2015/19
Az tanulmány célja a magyar jogtudományt körülvevő közeg vizsgálata és összehasonlítása a nyugati helyzettel. Ennek érdekében Braudel struktúra fogalmára támaszkodva négy szempont részleges elemzését végzi el: (1) az anyagi feltételrendszer, (2) a kutatói szocializáció, (3) a recenzeálási szokások, és (4) az interdiszciplinaritás iránti igény. A legfontosabb következtetés, hogy a magyar jogtudomány strukturális versenyhátránya nem dolgozható le egyik napról a másikra, hanem tudatos, hosszú távú cselekvésre van szükség.

Ződi Zsolt: Jogirodalomra történő hivatkozás a bíróságok ítéleteiben – A jogtudomány és a „népi dogmatika”

2015/18
Néhány éve, amikor a magyar bírósági ítéletek hivatkozás-statisztikai elemzését elvégeztük, rövid pillantást vetettünk a szakirodalmi (jogtudományi, kommentár-irodalmi) hivatkozásokra is. Arra számítottam, hogy észrevehető mennyiségű hivatkozást fogok találni, legalább a felsőbíróságok ítéleteiben. Legnagyobb meglepetésemre azonban a szakirodalomra történő hivatkozások mennyisége elenyésző volt. A tanulmány előbb ezeket a gépi statisztikákat mutatja meg, és igyekszik magyarázni. Az, hogy az explicit hivatkozások száma kicsi, azonban nem jelenti, hogy a joggyakorlatnak semmi köze ne lenne bizonyos jogtudományi, vagy jogdogmatikai fogalmakhoz. A tanulmány második részében azt igyekszem megérteni, hogy mi is ez a viszony. Ehhez a „népi dogmatika” fogalmát használom, amelyen a bírák alacsonyan reflektált, fogalmi előismeret-készletét értem, amelyet teherbíró, masszív eszközként használnak a jogi problémák megoldásához.

Tóth J. Zoltán: A dogmatikai, a logikai és a jogirodalmi értelmezés a magyar felsőbírósági gyakorlatban

2015/17
A tanulmány alapja egy empirikus jogszociológiai kutatás, melyre 2009–2011 között került sor. E felmérés során a magyar felsőbíróságok (elsősorban az akkori Legfelsőbb Bíróság, kisebb részben az ítélőtáblák) jogértelmezési gyakorlatára voltunk kíváncsiak: arra, hogy milyen módszereket használnak mindennapi ítélkezésük során ténylegesen a hazai felsőbíróságok. Az akkor felállított 14 jogértelmezési módszer és azok belső fajtái közül jelen írásban a jogi szakmai nyelvi szemantikai, vagyis a jogi terminológia szerinti dogmatikai értelmezés, a dogmatikához szorosan kapcsolódó, a szó szerinti jelentésen túlmutató logikai interpretáció, illetve a jogirodalmi („jogtudományi”) értelmezés használatának elterjedtségét, valamint e metódusoknak a gyakorlati érvelésben játszott szerepét, súlyát vesszük szemügyre.

Hollán Miklós: A korrupciós bűncselekmények szabályozási újdonságai – egy törvényjavaslat margójára

2015/16
Magyarország negyedik büntető törvénykönyve, amely 2013. július 1. napján lépett hatályba, külön fejezetben foglalja össze a korrupciós bűncselekményeket. A kódex hatályba lépésétől számított két éven belül azonban a Kormány már szükségesnek tartotta ezen bűncselekményekre vonatozó büntető rendelkezések módosítását. A tanulmány áttekinti a Kormány által javasolt legfontosabb módosításokat, valamint megvizsgálja, hogy azok hatályos jogunkhoz képest enyhébb vagy szigorúbb büntetőtörvényt jelentenek.

Ambrus István: A kis értékű tulajdonsértések kezelésének néhány kérdése büntetőjogi nézőpontból

2015/15
Ebben a rövid munkában vázlatosan, büntetőjogi nézőpontból tekintem át a hazai jogunkban a kis értékű tulajdonsértések elleni fellépésre lehetőséget biztosító jogintézményeket. Hangsúlyosabban az állam által polgáraira delegált jogokat vizsgálom, a tanulmány utolsó pontjában a jogalkotás lehetséges feladatai közül is kiemelek néhányat. A büntetőjogi jogos védelmet összevetem a büntetőeljárási jogból ismert elfogási joggal, valamint a hivatali és hatósági jogokkal, továbbá a polgári jogból ismert jogos önhatalommal. Megállapítom, hogy egyes vonatkozásokban egyikük, más vonatkozásban másikuk biztosít valamilyen értelemben kiterjedtebb jogvédelmet. Terminológiai, érdemi, eljárásjogi problémákat is felvetek. A de lege ferenda javaslatok körében megfontolandónak tekintem a szabálysértési jog kivezetésével egyidejűleg a bűncselekmények súly szerinti felosztása körében a trichotom rendszer visszaállítását.

Christián László: Rendészeti politika

2015/14
Hazánkban nincs egységes rendészeti stratégiai dokumentum, amelyből világosan kiderülnének a rendészet közpolitikai célok, ettől azonban még fontos összegyűjteni és időnként megvizsgálni a rendészeti közpolitikai céljainak teljesülését, alakulását. A hiányolt átfogó stratégiai dokumentum tiszta, világos helyzetet teremtene és egyértelműsítené a jövő rendészetének fejlesztési irányait. Az elmúlt öt évben, a rendszerváltás óta a legmélyrehatóbb változások történtek a rendészet jogi szabályozásában és érdemi átrendeződés következett be a rendészet szervezetrendszerében és működésében is. Az alábbiakban ezeket tekintjük át lényegre törően, a teljesség igénye nélkül.