jtiblog

A Jogtudományi Intézet blogoldala

A jogosultságkultúra empirikus elemzése: a jogi éberség komponense

2019. július 28. 16:09
Bartha Attila
Fekete Balázs
Gajduschek György
MTA TK PTI, MTA TK JTI

A kutatás elméleti és módszertani alapjainak tisztázásánál már utaltunk arra, hogy a jogosultságtudat (rights consciousness) fogalma közvetlenül nem alkalmazható empirikus elemzési célokra, elsősorban komplexitása, többdimenziós tartalmi jellege miatt. Ezért a jogosultságtudat fogalmát három olyan komponensre bontottuk fel, amelyek együttes vizsgálatával lehetséges a jogosultságtudat tudományos igényű meghatározása és operacionalizálása, empirikus megközelítése. Ez a három komponens: (i.) a jogi éberség komponense (rights awareness component), (ii.) a jogok azonosításának komponense (rights identification component), valamint a jogi mobilizáció komponense (legal mobilization component). E blogbejegyzésben az első komponensre vonatkozó magyar adatok elemzésével foglalkozunk.

A jogi éberség komponense azt ragadja meg, hogy egy adott szituációban mennyire képesek a résztvevők bizonyos konfliktushelyzetekben felismerni, hogy azoknak van jogi dimenziójuk is. Csakis ekkor merülhet fel ugyanis valakiben, hogy neki az adott helyzetben jogai lehetnek – amelyeket aztán államilag biztosított jogi mechanizmusok révén akár ki is kényszeríthet, hétköznapi nyelven szólva „jogi útra terelheti az ügyét”. A kérdőívben öt szituációval olyan mindennapi élethelyzeteket modelleztünk, amelyek során evidensen sérül valamilyen jog (szerződésszegés történik, csorbát szenved a láthatási jog, a kártérítési jogosultság, sérül a jog a tisztességes eljáráshoz, illetve az ügyvédi képviselethez).

Az öt szituáció

  1. Egy kisebb baleset után szóban megállapodott a balesetért felelős másik féllel, hogy ő kijavíttatja az Ön autóján keletkezett károsodásokat. A másik fél ezt nem teszi meg.
  2. Elválik. A bíróság úgy dönt, hogy a volt férjénél/feleségénél helyezi el a gyereket, Ön pedig hétvégénként találkozhat vele. A volt házastársa azonban megakadályozza a találkozást.
  3. Házát természeti csapás miatt tűzkár éri. A biztosító úgy dönt, hogy a károknak csak egy kisebb részét téríti meg.
  4. Az adóhatóság további adó befizetését írja elő az Ön számára, de meg van győződve arról, hogy ezt nem kell befizetnie a hatályos adójogszabályok alapján.
  5. Valamilyen okból letartóztatják a gyerekét és a rendőrség nem teszi lehetővé, hogy ügyvédet hívjon.

Az öt szituáció közül minden válaszadónak három kapcsán kellett véleményt nyilvánítania – a szituációk kiválasztását véletlen rotációval határoztuk meg. Ezekben az élethelyzetekben közös, hogy bár mindegyik értelmezhető a jogok szempontjából, a hétköznapi gyakorlatban gyakran más, nem jogi jellegű informális konfliktuskezelési megoldásokkal próbálkozunk. Valamennyi szituációnál a következő válaszalternatívák közül lehetett választani:

  1. Nem szórakoznék a dologgal, hagynám az egészet a fenébe.
  2. Mindenképp megpróbálnék személyesen megállapodni a rongálást okozó másik féllel.
  3. Más megoldást keresnék befolyásos ismerőseim és barátaim segítségével.
  4. Beszélnék egy jogi szakértővel vagy egy olyan barátommal, akinek van tapasztalata hasonló ügyekben a lehetséges jogi megoldásról.
  5. Saját magamtól jogi eljárást indítanék.

Mint látható, a válaszalternatívák a negligenciától az önálló, tudatos jogi eljárásindításig terjedtek, beleértve a személyes megállapodás lehetőségét, a kapcsolati tőke aktiválását és a jogi szakértő bevonását. Úgy véljük, hogy ez az öt lehetőség lefedi azokat a tipikus stratégiákat, amelyeket ilyen konfliktushelyzetekben a magyar társadalomban szokásszerűen alkalmazunk.

Korábbi kutatási eredmények alapján azt vártuk, hogy a válaszadók nagyobb arányban fogják azokat a válaszalternatívákat megjelölni, amelyek nem a jogi útra vonatkoznak, hanem más típusú megoldást kínálnak. Ezt a feltételezést az adatok igazolták, a válaszok megoszlása azonban több érdekességre is rámutat a magyar társadalom jellemző konfliktuskezelési attitűdjei kapcsán. Egyrészt ilyen konfliktushelyzetekben szélsőségesen ritka, a válaszadók alig 1-2%-ánál figyelhető meg negligencia, de a befolyásos barátok megkeresése is csupán a válaszadók elenyésző kisebbségében (2-4%) merül fel reális alternatívaként. A befolyásos barátokon keresztüli konfliktusmegoldás a legnagyobb arányban az ötödik szituáció (az ügyvédhez való jog megtagadása a rendőrségen) kapcsán merült fel a válaszadókban, de az ezt választók aránya itt is csak a 4%-ot érte el. Azaz a magyarok döntő többsége jogi dimenzióval is rendelkező konfliktushelyzetekben a közvetlen (mediálatlan) személyes megállapodástól, a jogi szakértővel való konzultációtól vagy az ügy jogi útra terelésétől remél megoldást.

E három lehetőség közül a jogi eljárás indítása a legkevésbé támogatott: ezt az alternatívát a megkérdezettek 3–20% közötti aránya választotta – a helyzetek függvényében. Kifejezetten érdekes, hogy a polgárok személyközi konfliktusok esetében (szóbeli megállapodás megszegése, a láthatási jog gyakorlásának megakadályozása) jelentősen nagyobb arányban hajlanak a jogi eljárás megindítása felé (12% és 19,2%), mint amikor intézményekkel kerülnek konfliktusba, legyen az akár egy biztosító, akár az adóhatóság, akár a rendőrség. Az önálló jogi eljárás indításának hajlandósága az adóhatósággal szemben a legalacsonyabb: ilyenkor mindössze a válaszadók 3%-a választaná ezt az opciót; ebben az alacsony arányban elsősorban az adójog feltételezett bonyolultsága és az intézmény vélt hatalma tükröződhet.

A válaszadók egyértelműen a jogi szakértővel vagy jogi tapasztalatokkal rendelkező barátokkal való konzultációt favorizálják, főként az intézményekkel kapcsolatos konfliktusokban. Biztosítókkal szemben a válaszadók 58%-a, az adóhatósággal történő konfliktus esetén 59%, a rendőrséggel szembekerülve pedig kiemelkedő, 68%-os arányuk fordulna jogi szakértőhöz, jogi tapasztalattal rendelkező baráthoz. A szakértő bevonásának aránya a láthatási joggal kapcsolatos konfliktus esetén a legalacsonyabb (37%) – ez valószínűleg arra vezethető vissza, hogy legszemélyesebb ügyeinket, családi vitáinkat nem szeretjük kivinni a nagyközönség elé.

A közvetlen – azaz az intézményi mediációt nélkülöző – személyes megállapodásra törekvés választása a szakértő bevonására való hajlandósággal ellentétes összefüggést mutat. Amennyiben a konfliktus nem intézményekkel áll fenn, a válaszadók egyharmada (balesetet követő szóbeli megállapodás megszegésénél 31%-uk, láthatási konfliktusnál 36%-uk) igyekezne mindenképp személyesen megállapodni a másik féllel. Az intézmények esetében ez az arány lényegesen kisebb: a biztosítóknál 24%, az adóhatóságnál 28%. A legcsekélyebb reményt a rendőrséggel szembeni konfliktusnál fűzik a közvetlen személyes megállapodás lehetőségéhez a megkérdezettek: ilyenkor csupán 12%-uk próbálkozna ezzel.

A fenti adatok azt mutatják, hogy Magyarországon a jogi éberség meglehetősen alacsony, különösen akkor, amikor intézményekkel kerülünk konfliktusba. A közgondolkodásban a jogi megoldási út önálló választását jellemzően megelőzi a személyes megállapodás és a szakértő bevonásának stratégiája. Ez nem meglepő, hiszen – mint arra a jogi antropológia és a jogszociológia már rámutatott – a társadalmi kontroll többféle módon valósul meg a gyakorlatban, melyek közül a jognak nincs kiváltságos szerepe. Hétköznapi élethelyzetekben valójában több, egymással versengő viselkedésorientáló normatív rendszer hatása alatt hozzuk meg döntéseinket arról, hogyan fogunk hozzá egy konfliktushelyzet megoldásához.

Fenti következtetésünket részben árnyalja, ha a jogi éberség tényezőjét közvetett hatásokon keresztül is megkíséreljük megragadni. Ennek érdekében kérdőívünkben – egy döntési folyamat fázisait modellezve – a jogi dimenzióval is rendelkező konfliktushelyzetek második döntési fázisának mintázatát is feltérképeztük. Így amennyiben a válaszadók a közvetlen személyes megállapodásra törekvés vagy a befolyásos ismerősök, barátok megkeresése mellett döntöttek, rákérdeztünk, hogy amennyiben az elsőként választott stratégia sikertelen, döntenének-e úgy, hogy jogi eljárást indítanak. Azoknál pedig, akik elsőként a jogi szakértővel való megbeszélés alternatíváját választották, szintén rákérdeztünk arra, hogy indítanának-e jogi eljárást akkor, ha a konzultáció fényében a jogi megoldás ígéretesnek látszik. Nem meglepő módon jelentősen megnőtt a jogi eljárás megindítását támogató válaszadók aránya a döntési folyamat második fázisában. Különösen érvényes ez az ígéretes szakértői konzultációk után: ilyenkor valamennyi konfliktushelyzetnél fennáll, hogy a válaszadók több mint 80%-a a jogi eljárás megindítása mellett döntene. Azoknál, akik kezdetben tisztán informális stratégiákkal (azaz közvetlen személyes megállapodással vagy a befolyásos kapcsolatok mozgósításával) kísérleteztek, az elsőként választott döntési alternatívák kudarca esetén lényegesen kisebb a késztetés jogi eljárás kezdeményezésére. Úgy tűnik, hogy az adóhatóság intézménye fogja vissza leginkább a perlési hajlandóságot: a válaszadóknak csupán 52%-a jelezte azt, hogy az informális stratégiák sikertelensége esetén jogi eljárást indítana az adóhatósággal szemben (a megkérdezettek egynegyede nem válaszolt erre a kérdésre, ami sokkal nagyobb a válaszhiány más kérdéseknél tapasztalt arányánál).

Mindez arra utal, hogy ma Magyarországon a jogi eljárás indítása valójában másodlagos stratégia: elsősorban akkor választják ezt a polgárok, ha korábbi informális megoldási kísérleteik kudarcot vallottak, vagy ha egy jogi szakértő, illetve jogi ügyekben tapasztalt barátjuk kifejezetten biztatja őket. Ezzel együtt ha a jogi éberség mérésekor az elsődleges választások mellett a feltételezett döntési folyamat második fázisát is figyelembe vesszük, akkor azt tapasztaljuk, hogy a jogi dimenziójú konfliktusos szituációkban többségben vannak azok, akik képesek jogi jellegűként is azonosítani egy helyzetet. E kevésbé szigorú megközelítés szerint azoknak az aránya, akiknek „erős” a jogi ébersége, azaz a jogi eljárásra vagy első szándékból, vagy másodlagos alternatívaként reális lehetőségként tekintenek, az ügyvédhez való jog megtagadása esetén a legmagasabb (73%), de még a láthatási jog megtagadása esetén és az adóhatósággal történő konfliktusnál is a válaszadók enyhe többségét (54%) jellemzi. Az „erős jogi éberség” kategóriájába soroltakkal szemben a válaszadók másik csoportját, akik tehát a döntési folyamatnak sem az első, sem pedig a második fázisában nem mutatnak hajlandóságot jogi eljárás indítására, „gyenge jogi éberségű” csoportként azonosítottuk. Ha a modellezett szituációkat összességükben tekintjük, akkor felmérésünk szerint ma Magyarországon azoknak az aránya, akikre a feltételezett konfliktusos helyzetek többségében erős jogi éberség jellemző, 63% (a gyenge jogi éberségűek aránya pedig értelemszerűen 37%).

Megvizsgáltuk, milyen összefüggések rajzolódnak ki a jogi éberség és a különböző szociodemográfiai változók, illetve a szubjektív jogismeret indikátorai között. Összhangban a korábbi nemzetközi kutatási eredményekkel (Gibson–Caldeira 1996), a szociodemográfiai változók túlnyomó többsége Magyarországon sem mutat szignifikáns kapcsolatot a jogi attitűdökkel. Egyértelmű kivétel ugyanakkor a jogi éberség és a vallásosság közötti kapcsolat: adataink azt mutatják, hogy Magyarországon a vallási aktivitás gyakoriságával, illetve a vallási elkötelezettség mélységével párhuzamosan szignifikánsan csökken a jogi éberség. Ez az összefüggés elsősorban az önmagukat katolikus vallásúként azonosítók körében érvényesül, a református (kálvinista) vallási identifikációval rendelkezők csoportja ugyanakkor jogi éberség dimenzióját tekintve nem különbözik szignifikánsan a magyar népesség átlagától. (Más felekezeteket, vallási közösségi csoportokat tekintve az összefüggés keresése vagy eleve értelmetlen az alacsony elemszám miatt, vagy ugyancsak nem állnak szignifikáns összefüggésben a jogi éberséggel.) A vallástalanok, illetve a templomba, istentiszteletre, vallási közösségi eseményre nem járók jogi ébersége ugyanakkor szignifikánsan nagyobb az átlagosnál. Mindez arra is utalhat, hogy a magyar népesség jelentős részének percepciójában ma a vallás és a jog inkább versengő (és kevésbé kiegészítő) normarendszerekként vannak jelen. Figyelemre méltó, hogy bár az önértékelésük szerint nagyobb jogismerettel rendelkezők általában valamivel fogékonyabbak is a konfliktusok jogi dimenzióira, a szubjektív jogismeret szintje csupán korlátozottan – 5%-os megbízhatósági szinten – mutat szignifikáns összefüggést a jogi éberséggel.

Összegezve, az erős jogi éberség, amennyiben a jogi eljárásindítás másodlagos szándékát is figyelembe vesszük, a válaszadók több mint felénél megfigyelhető volt az általunk vázolt konfliktusos szituációkban. Ezzel együtt a magyarok tipikus konfliktuskezelési stratégiája elsődlegesen a közvetlen személyes megállapodás keresése, illetve a jogi szakértővel való konzultáció. Azaz a magyar jogi kultúrában a jogidegenség szintje jelentős, bár az informális mechanizmusok, mint a jogi szakértő tanácsa vagy a mediálatlan személyes megállapodási kísérletek kudarca gyakran a jogi út választására serkenthetik a polgárokat – akkor is, ha nem ez volt az elsődleges szándékuk.

_____________________________________________

A blogbejegyzés az NKFI FK 125520. számú, A jogosultságkultúra hiánya a közép-európai jogi kultúrákban. Mítosz vagy valóság? projekt keretében készült.

_____________________________________________

Az írás a szerzők véleményét tartalmazza, és nem értelmezhető az MTA TK hivatalos állásfoglalásaként.

Címkefelhő

alapjogok európai bíróság európai bizottság tagállami mozgástér ttip európai parlament belső piac fogyasztóvédelem tisztességtelen szerződési feltétel jogállamiság diszkrimináció alkotmánybíróság európai központi bank gazdasági és monetáris unió versenyjog kúria állami támogatás uniós értékek demokrácia jogegységi határozat előzetes döntéshozatali eljárás nemzeti érdek közös kereskedelempolitika euró eu alapjogi charta arányosság elve brexit szociális jog irányelvek átültetése european convention of human rights kásler-ítélet fizetésképtelenségi rendelet választás oroszország eusz 7. cikke európai bizottság elnöke human trafficking egységes piac adatvédelem human rights környezetvédelem bevándorlás fenntartható fejlődés ultra vires aktus btk közös kül- és biztonságpolitika ceta német alkotmánybíróság trump wto nafta közigazgatás tpp migráció nemzeti bíróságok russia fundamental rights menekültkérdés bankunió strasbourgi bíróság panpsychism szolidaritás ukraine crisis polgári kezdeményezés magyarország personhood szankció syngamy kötelezettségszegési eljárás eu sanctions energiapolitika environment devizakölcsön ecthr európai integráció civil törvény compliance alkotmányjog prison conditions ukrán válság fővárosi közgyűlés fogyatékosok jogai surrogacy európai parlamenti választások internet verseny szabadsága magyar helsinki bizottság ebh államcsőd közbeszerzés felsőoktatás normakontroll kiotói jegyzőkönyv national courts platformtársadalom halálbüntetés vesztegetés szülő nők helyzete likviditás külkapcsolatok állampolgárság lex ceu eljárási alkotmányosság versenyképesség adójog consumer protection adókövetelés hálapénz peschka menekült hatáskörmegosztás european court of human rights nemzetközi magánjog közjogtudomány adózás európai politikai pártok; single market retaliation adatmegőrzési irányelv fizetésképtelenségi eljárás schuman-nyilatkozat jogelmélet fal dajkaterhesség környezetvédelmi politika családi jog zaklatás gmo-szabályozás pártfinanszírozás hungary közerkölcs sokszínű európa alapító atyák vallásszabadság dublin iii egyesült királyság áruk szabad áramlása öröklési jog szegregáció beruházásvédelem gmo-mentesség központi bankok európai rendszere európai politikai közösség european court of justice kisebbségek juncker bizottság első alkotmánykiegészítés 1951-es genfi egyezmény egészségvédelem uniós polgárság irányelvek szabályozáshoz való jog european neighbourhood policy hatáskör-átruházás politikai pártok sokféleség energiahatékonysági irányelv obamacare strasbourgi esetjog tényleges életfogytiglan közigazgatási perrendtartás ártatlanság vélelme jog és irodalom elsőbbség elve kohéziós politika régió fizetésképtelenség; energiaunió születésszabályozás parlament európai bíróság elnöke új btk. általános közigazgatási rendtartás alapjogi charta legitimáció erdély ukraine székelyföld autonomy of eu legal order jogharmonizáció; eurasian economic union hobby lobby véleménynyilvánítás szabadsága lenaerts törökország kikényszerítés konferencia inviolability of eu legal order csődjog; dcfta büntetőjog média hatékony jogvédelem szabadságvesztés történelmi konfliktusok személyek szabad mozgása law in literature uk report mulhaupt european values többségi demokrácia; jogos védelem országgyűlés franciaország uniós válságkezelés európai jog szociális deficit law as literature európai szomszédságpolitika olaszország european central bank áldozatvédelem sajtószabadság németország lojális együttműködés európai tanács európai emberi jogi egyezmény letelepedés szabadsága lengyel alkotmánybíróság brit jelentés ingatlanadó-követelés article 7 teu népszavazás german constitutional court végrehajtás válság lengyelország nyilvános meghallgatás rule of law common commercial policy omt értékközösség egyesülési jog szíria uniós jog sérthetetlensége kiskereskedelmi különadó jogállamiság-védelmi mechanizmus excessive deficit kommunikáció democracy európai unió alapjogi ügynoksége egyenlő bánásmód görögország muršić érdekközösség velencei bizottság lengyel alkotmánybíróság uniós jog autonómiája eu klímapolitika exclusionarism datafication reklámadó emberi méltóság pénzügyi válság ügynökprobléma gazdasági szankciók civil jogállamiság infrastruktúrához való hozzáférés kvótakereskedelem protectionism